Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-01 / 1612. szám
1950 január 7. BÉRMUNKÁS 7 oldaJ 1 JAMES P. THOMPSON | Szomorú, de nem meglepő hirt hozott az Industrial Worker december 16-iki száma, James P. Thompson munkástársunk haláláról számol be. Thompson egyike volt azon rendíthetetlen harcos oknak, akik az IWW megalakulásától bányász szervezetnek, hogy folyósítani tudja a beteg, a bányákban szerencsétlenül járt bérrabszolgák orvosi és kórházi kezeléseinek költségeit. Szükségük van, hogy a bányákból kiöregedett s egy emberéleten keresztül a bányák belsejében robotoló rabszolgákat havi száz dolláros nyugdíjban részesíthessék. Szükségük van, hogy a bányabárók két ellenőrének, akik a bányászok segélyalapja felett itéleznek, hogy azok egyenkénti 35 ezer dolláros évi fizetéseiket folyósítani tudják. Ezeknek az uraknak akiknek egyikét a kormány, a másikat pedig a bányabárók neveznek ki, szükségük van évi harmincötezer dolláros fizetésre, hogy megéljenek, de a szenvedj bányászoknak, akik előteremtik a társadalom kerekeinek mozgásban tartására a szükséges szenet, azoknak évi 2.500 dollárt is sokalják. Ebben az évben a bányászok átlagos keresete a hosszú sztrájkok és a rövidített munkaidők folytán, jóval alul. marad még a kétezer dolláron is. Az előfordult halálesetek száma 1949-ben, dacára a rövid munkaheteknek, december 1-ig felülmúlta a 700-at. 1948 évben 1225 bányász fizetett életével, hogy a bányabárók és azok bérencei bőségben élvezzék az élet gyönyöreit. Ugyanezek a bestiák, akik mindent megtagadnak, hogy a bányászok helyzetén javítsanak, kihasználják az úgynevezett szénhiányt, hogy saját helyzetüket még kényelmesebbé tehessék, minden ok nélkül felemelték a szén árat 50-75 centel tonnánként. Ezt a hazárd eljárásaikat is a lapok, a rádiók, a szénbányászok rovására Írja fel és ígérik, hogy ha a bányászok követelését megadják, akkor újból emelkedni fog a szén ára. A bányászok követelése napi 95 cent, vagyis 14 dollár és 5 cent helyett napi 15 dollár 8 órai munka végzéséért. A segély alapot, amelyre ma 20 centet fizetnek minden tonna kibányászott szén után, hogy az arra szorulókat minden akadály nélkül támogathassák, 35 centre kívánják emelni, ez ellen az egész társadalmi rendszerünket ^ intéző közegek felsorakoznak és minden eszközzel rágalmazzák a bányászokat. A kizsákmányoló osztály szócsövei éveken át tiltakoztak, elítélték azon szervezeteket, köztük a bányászok szervezetét is, melyek egyöntetű szerződést kívántak folyósítani egy és ugyan azon iparban az egész országban, most aztán, hogy a bányászok sztrájkbizottsága felhívta a bányászok szervezeteit, hogy minden bányatelep, telepek vagy államok szerint kössenek szerződést vagy megállapodást, most ez ellen folytatják a legocsmá- nyabb harcot. A szénkereskedők, a bányabárók és a kitartott sajtó valamint a rádió, akik mindig a “nép” érdekeit védelmezik százával küldik a tiltakozó táviratokat a bányaügyi minisztérium hivatalának, az Egyesült Államok elnökének, hogy azonnal léptesse életbe a Taft-Hartley rabszolga törvénybe foglalt tiltóparancsot a bányászok három napos heti munkaideje ellen és kényszerítsék a bányászokat ötnapos munkahétre. Előbb-utóbb kényszerítve lesz az Egyesült Államok elnöke, hogy a tiltóparancsot használja a bányászok ellen. Azt a tütóparancsot, amelynek eltörlését megválasztása érdekében tartott kortesbeszédeiben az ókor elavult törvényeinek lomtárába sorolt és megválasztása esetén, mint Amerika törvényeinek szégyenfoltját, törölni fogja. De az elnök az ipari mágnások cseléde és azt kell neki tenni, amit azok érdekei diktálnak, hogy ezideig nem használta, azt annak tudhatjuk be, hogy van szén bőven azoknak, akik megtudják azt vásárolni. Szénhiányban ma is azok vannak, akik hiányában voltak akkor is, amikor száz és száz millió tonna hevert a szénraktárakban. A szegény, a kizsákmányolt, a munkalehetőségtől megfosztott nincstelen bérrabszolgák azok, akiknek nincsen szenük. Chicagóban a gáz és villanyfejlesztő telepek raktáraiban — az igazgatóság elismerése alapján — ha egy lapát szenet nem kapnak a következő hat hónapban, semmi akadályt nem fognak szenvedni termékeik előállításában, kezdve élete utolsó napjáig hirdette, tanította a forradalmi unionizmust mint a munkásosztály egyetlen hatalmas eszközét a kizsákmányoló osztály elleni harcban. Az IWW magyar tagjai, a Bérmunkás olvasói számtalanszor élvezték Thompson munkástárs előadását az ipari union- izmus csalhatatlan eszméjéről. Thompson résztvett az IWW minden számottevő harcaiban. A lawrencei szövőmunkások sztrájkjánál ahol 22 különböző nemzetiségű munkás sztrájkolt, akiknek túlnyomó része egy szót sem tudott angolul, Thompson volt a legkedveltebb angol szónok. Hatalmas táblán képletekkel, számokkal magyarázta az ipari unionizmust azok számára, akik nem bírták az angol nyelvet. Nagy része volt az erdei munkások úttörő harcaiban. Résztvett a bisbeei rézbányászok sztrájkjában, amely sztrájk elleni eljárás Amerika történetében egyik legszégyenletesebb megcsúfolása volt az emberi jogok, az emberi szabadság tip- rásának. A sztrájk negyedik hetében az American Legion, Vigilantes Committee gépfegyverekkel körülzárták a sztrájkoló bányászokat és a városon kívül várakozó teherszállító vasúti kocsikba zsúfolva Arizona sivatagjába vitték, ahol élelem és viz nélkül, drótsövénnyel bekerítve tartottak fogva több mint 4 ezer rézbányászt. Thompson is az elhurcoltak között volt. Amint megérkeztek, Thompson egy hatalmas kőszikla tetejére mászott és -onnan lelkesítette, buzdította a sztrájkolókat. Az IWW elleni hadjárat az első világháború idején őt sem kímélte meg, Chicagóba hurcolták és hosszú, szemfényvesztő tárgyalás után 20 évi börtönbüntetésre ítélték és 93 társával egyetemben a szövetségi kormány Leavenworth-i börtönébe zárták. Kiszabadulása alkalmával visszament Seattlebe, néhány napi pihenő után országos szervezői útra indult és a szövetségi kormány börtönében szerzett tapasztalataival fűszerezve, hirdette a forradalmi ipari unionizmus szükségességét. Thompsont a természet, mely alkotta, életének 76-ik évében Hetek, hónapok óta a kizsákmányoló osztály szócsövei, sajtó, rádió, szószátyárkodó politikusok, a kutyaszövetség gyüle- vész bandája, napról-napra a legaljasabb híreket terjesztik a szénbányászok jogos követeléseinek megnyirbálására. A sajtó oldalakon siránkozik, hogy a bányászok három napos munkájának következtében a népek millió fáznak, dideregnek otthonukban szén hiányában. Ezért az úgynevezett szénhiányért kizárólagosan a bányász munkásokat teszik felelősé. Fel- jajdulnak, hogy a bányászok most karácsony és újévet követő hetekben csak két napokat dolgoznak. Egy pillanatig sem teszik a bányatulajdonosokat felelőssé, azon nyomor és szenvedésért, amelyen az amerikai bányásznak is keresztül kell mennie. A bányabárók megtagadták, szívtelenül visszautasították a bányászok azon követelését, hogy a betegsegély, rokkant, haláleseti és aggkori alapot az eddigi 20 centről minden kibányászott tonna szén után 35 centre emeljék. Erre az ösz- szegre feltétlen szüksége van a Chicagóban karácsony és újév között az iskolák szünidőt tartanak minden esztendőben, az idén is és ezt a szünidőt a polgári sajtó ma a szénhiányra, a bányászok stagnálására hivatkozva tárja olvasói elé. A U.S. News igazgatósága kiküldte tudósítóját a bányavidékekre, hogy vizsgálja felül a három napos széntermelés eredményeit és a szénkészletet. Ezen tudósitó összejárta Virginia, Wes Virginiai, Kentucky, Ohio, Indiana, Illinois puhaszén telepeit és jelentése szerint ma a bányászok három nap alatt több szenet bányásznak, mint előzőleg négy nap alatt. A bányászok megfeszített erővel dolgoznak, hogy nagyobb keresethez jussanak. A rentemlitett államok bányászainak 90 százaléka a biztosított napibéren felül tonna számra dolgoznak és igy megfeszített munkával 3 nap alatt 4 napi munkát végeznek el. A szokásos 6 tonna helyett 8 és 10 tonnát adnak ki naponta. semmisítette meg. Temetésén, amely Seattle városában folyt le, Arthur Boose, akivel Leavenworth börtönében éveken át egy cellában élvezték Amerika szólás, gyülekezés és szervezkedési szabadságának gyönyöreit, búcsúztatta el nagyszámú munkástársai előtt. Holtestét elhamvasztották. A Seattle és környékbeli kitartott sajtó, híven a polgári tradícióhoz, hogy a halottakról jót vagy semmit sem írjanak. Thompson halála alkalmával leközölték, hogy egész életén át az elnyomottak, a kizsákmányoltak szervezője, tanítója volt. Thompson munkástárs megszűnt, de még megmaradt számunkra és a világ osztálytudatos forradalmárainak számára az a tanítás, nevelés, melyet kora ifjúságától kezdve haláláig végzett. K-r. Az acéltelepek igazgatóságának jelentése szerint, ha a bányászok heti három napot dolgoznak, nem fognak szénhiányt szenvedni. Ugyan ez áll minden más iparra, kereskedelemre. Ma a' bányák túlnyomó többségének technikai fejlődése oly magas fokon áll, hogy szükségtelen a szén midennapi szükségletének kitermelésére több mint heti három nap. Eme munkanap mellett nem lesznek roskadozó raktárak és a bányászoknak nem lesz szükségük, hetekig, hónapokig sztrájkolni, hogy a szénkészlet fogyása kényszerítse a bányabárókat a bányászok jogos követelésének megadására. A másik oldalról tekintve az ügyet, a három napos munkahét mellett a bányászok 90 százaléka munkához jut, mig ellenben az 5 napos munkahétnél csak 70 százaléka van állandóan alkalmazva. A bányászok három napos munkaideje, még sztrájk esetén is kétes, hogy rövid időn belül kényszerítsék a bányabárókat a megadásra. Amire elkerülhetetlen szükségük van a bányászoknak, az hogy egy és ugyanazon szervezetbe tömöritsék az olaj, a gázfejlesztő, termelő munkásokat, hogy ezáltal teljesen kontrolálhassák a termelésre, fűtésre szükséges anyagok felett az ellenőrzést. De még ez sem eléséges, szükséges az, hogy a bányászok saját helyzetük javítása érdekében olyan társadalmi rendszert teremtsenek, melyben nem lesz szükség bérjavitásra, betegsegély, aggkari biztosításra, abban a társadalmi rendszerben nem profitra, hanem szükségletre fog a munkás termelni. Ez a szervezeti forma egy fényes dokumentumként áll fen az IWW elvinyilatkozatában. Köhler A Munkaügyi minisztérium jelentése szerint, a munkanélküliek száma 1949 november hó végén 3 millió 409 ezer volt. Nem foglaltatnak bele azon egyének, akik heti két-három napokat dolgoznak, sem pedig a szezon munkások. A szénbányászok harca
