Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-02-04 / 1616. szám
6 oldai BÉRMUNKÁS 1950. február 4. Sztrájk a Chrysler üzemekben (Vi.) Egy pár hónapig tartott huza-vona tárgyalások után, amig a gyár munkásaival gyorsított tempóban dolgoztattak, jan. 25-én délelőtt kirendelték a munkásokat az összes Chrysler telepekről. Ez magában foglalja a Dodge, De Soto és a Plymouth telepeket összesen. A sztrájk 89,000 embert közvetlen, de a Briggs gyári munkásokat is valami 24 ezer és egy pár hét múlva másik 50,000 munkást az al-, katrészeket szállító telepekről érint a sztrájk, akik le lesznek fizetve a sztrájk miatt. Mint mindég, dacára a union vezérek azon állításának, hogy nincs osztályharc, hogy szép szóval, tárgyalásokkal meg lehet a tőkésekkel egyezni, most ezen hazugságokat bizonyítják a sztrájk elrendelésével. Az ok nagyon is egyszerű és kikerülhetetlen. A gyárosok nem akarnak adni semmit harc nélkül. Ugyanis megígérték, hogy majd fognak fizetni, illetve kipótolják a federal kormány által adott penziót 100.00 dollárra. De erre nem voltak hajlandók semmi alapot biztosítani, összeget félretenni. Nem voltak hajlandók, hogy a unionnak valami beleszólása is legyen ezen összegek kezelésébe, ellenőrzésébe. Ezt is csak öt évig akarták megadni, amig* alig volna valaki a Chrysler üzemekben, aki jogosult volna arra. Azután jönne a nagy kérdőjel. Mi lenne? Már a Ford által megadott javaslat, illetve szerződés is jó lett volna a union vezéreknek, melyben tíz centet tesznek félre a penzió és kórházi kezelés alapokra. A Chryslerék nem voltak hajlandók ezt sem elfogadni, szerintük Ford igen sokat adott. Chryslerék nem akarták a uniont társnak befogadni, vagy megengedni, hogy beleszól janak az ügyekbe. Még a bányászok penzió alapjának a kezelése, ami szintén Csáky szalmájához hasonló, nem volt elfogadható Chrysleréknek, ők még at tói is rosszabb alapot, rendszert akartak használni. így a nagy, tőkés-munkás testvériség apostolai, köztük Walter Reuther is, nagyon elkeseredett hangon, sőt dühösen beszélt a tárgyalás sikertelenségéről. Persze a Chrysler emberei is, minden rosszall vádolják a uniont és annak vezéreit. Nagyon elkeseredett viszonyok között indult meg a sztrájk és valószínűleg, hogy hosszan fog tartani. A Chrysler nem igen veszthet, hiszen a múlt évben megcsinálták már erre az évre való hasznukat is, ha nem ők használják el, akkor adóba kellene nekik befizetni, igy a kormány és a munkások fognak veszteni. A union vezérek mielőtt elrendelték a sztrájkot, azt kérték, hogy ha már nem akar a gyár tiz centeket félretenni a penzió és kórházi alapra, akkor adjon tíz centes órabér javítást, melyet majd a union tenne félre, esetleg fizetne be ilyen penzió és kórházi alapra. Persze azt még úgy sem akarta a gyárvezetőség megadni. A tőkés rendszer rendszertelenségét nagyon is hűen megvilágítja ezen és más harcok, melyeknek az egyedüli követelései a penzió alap létesítése, illetve annak 100 dollárra való felemelése volt. Ha a kormány az idővel haladt volna, ületve génybe vette volna azt a tényt, hogy a dollár értéke, vásárló ereje felére csökkent 1934 óta és ehez ará- nyitva a penziót 100 dollárra felemelték volna, milyen sok sztrájk, harc kikerülhető lett volna. Ugyan akkor megmutatja a munkásoknak, hogy még ilyen elemi követeléseket sem adnak meg nekik, ha nem elég erősek és harcra készek érte. Másik sarkalatos pont, a kórházi kezelések a gyárosok által való fizetése, majdnem minden európai országban az már évtizedek óta meg van, hogy az üzemekben, de legalább is a nagy üzemekben dolgozókat nem csak orvosi, kórházi kezelésben részesítik, hanem azt legtöbb esetben az egész családra kiterjesztik. Itten még azon dolgozó munkásokat sem akarja a gyár kezeltetni, akik ottan dolgoznak és esetlek ott szerzik meg a betegség csiráit, nem szólva a család orvosi kezelésének fedezéséről. És vannak emberek, union vezérek, akik azt tagadják, hogy itt Amerikában van osztályharc. Hát ezt minek nevezik? A HÍREK nyomában FELSZABADULT VEZÉREK Ausztráliából jelentik, hogy azon politikai vezérek, akik amikor még kormányon voltak, legnagyobb erőszakkal igyekeztek leverni a sztrájkokat, most maguk vezetik a sztrájkoknak legnagyobb részét. Most már más lábát szorítja a cipő. Ez legjobban megvilágítja az IWW azon állítását, hogy a munkásvezérek, barátok beválasztása az állami vezetőségbe, nem oldja meg, csak félrevezeti az osztályharc igazi folyamatát. Ha hatalomra jutnak az ilyen munkásvezérek, a mai tőkés rendszerben, akkor azoknak kell a sztrájkokat leveretni és az ellenszegülő, esetleg forrongó munkások fejeit beveretni, mint minden esetben megtették, a német, francia, angol politikusoktól kezdve le az amerikai városokban megválasztott szocialista és munkásvezér politikusokig. így lesznek a vörös munkásvezérekből sárga államvezérek és viszonnt a sárga államhivatalnokokból vörös agitátorok, sztrájkvezérek, ha felszabadulnak a kényelmes miniszteri szé kékből, a rendszert, magántulajdont védő eskütételeiktől. KIK HAZUDTAK? Mi nagyon jól tudjuk, hogy még John L. Lewis sem volt olyan nagy diktátor, amilyennek a tőkés lapok feltüntették. Most éppen ezen nagy lapok bizonyítják, hogy mennyire hazudtak, amikor azt Írták, hogy Lewis rendelte el a sztrájkot és éppen úgy le is tudja azt rendelni. Több mint 90.000 “rank and file” bányász megtagadta a munkába visszatérést mindaddig, amig az ügyeket nem rendezik. Ez a forradalom mindjobban terjed és arra van kilátás, hogy a tagság saját kezeibe veszi saját ügyeinek intézését. Akik ismerik a bányászok ügyeit és azt a harcot melyet újra meg újra meg kell nekik vívni, azok tudják, hogy a mostani állapotok milyen elviselhetetlenek. Lewis azt akarja, hogy három napokat dolgozzanak he- tenkint, minden szerződés és t>enzió nélkül. A bányászok meg tudják, hogy ha három napot dolgoznak, akkor keresztül húzzák a telet anélkül, hogy megnyernék a harcukat és nyáron meg mehetnek zabot hegyezni, már akkor a bányatulajdonosok könnyebben beszélnek velük így két tűz közé kerültek, vagy kimennek sztrájkra s éheznek, vagy dolgoznak három napokat és akkor majd a nyáron fognak éhezni és esetleg kevesebb siker reményében sztrájkolni. A BAJOK SZAPORODNAK ÁZSIÁBAN Az amerikai urakat most legjobban foglalkoztatja azon hatalmas veszteségek, melyeket Ázsiában szenvednek. Ezen veszteségek nem hogy csökkennek, hanem szaporodnak, a hatalmas Kina után más országokat fognak elveszteni. Ettől rettegnek, majdnem, hogy bele bolondulnak. Azt hozzák a hírek, hogy In- do-China-ban, valami 135.000 francia katona van, melynek tagjai már is szöknek át a forradalmárokhoz, akik nem csak számban erősödtek meg, hanem már modernebb fegyverekhez is hozzájutnak, csak idő kérdése, hogy mikor verik széjjel ezt a francia zsoldos sereget. Másik őrültséget előidéző hir, hogy Indo-Ázsiában meg a holland katonatisztek is átpártoltak a néphadsereghez és nem csak a hollandi elnyomók ellen harcolnak, hanem még a hollandokkal együttműködő kormány ellen is és amint a hírek hozzák, elég sikeresen. A hírek úgy magyarázzák a dolgot, hogy ezen forradalmárok között, melyet volt holland tisztek vezetnek, nagyon sok olyan katona van, akiket a hollandok képeztek ki, ámbár ben- szülöttek, valamint sok kommunista forradalmár és több képzett katonatiszt, köztük hollandusok is. KOREÁT CSERBEN HAGYJÁK Nagyon megbotránkoztak az amerikai tőkések azon, hogy az amerikai kongresszus nem sietett milliókat megszavazni Korea, illetve az amerikai uraknak tetsző délkoreai kormány segítségére. Persze az igazi okokat nem mondják, nem írják meg a lapok, hogy már nem is fegyvert szerettek volna odaküldeni melyet esetleg átvittek volna a forradalmárokhoz, amint a kínaiak tették, hanem más gazdasági segítséget, leginkább dollárokat, hogy a mostani kormányt megerősítsék. De ugyan akkor a hontyáink tudják azt a tényt, hogy nagyon sok hajó, repülőgép és más felszerelés, melyeket az amerikaiak ajándékba adtak a kormánynak, egyszerűen átkerül az északi Népkormányhoz. A legénység átviszi, sokszor az amerikai tisztekkel, tanácsadóknak nevezett rendőrökkel együtt. így nem azon múlik, hogy nem szavazták meg ezt a kért összeget a koreai kormánynak, hogy nem szeretnék, hanem azon, hogy igy azokat is átadják a vörösöknek, na meg ha építenek itt ott gyárakat, vasutakat, előbb-utóbb csak nemzeti kezelésbe veszik azokat. Nincs olyan hatalom azon a vidéken, amely megakadályozhatná a szocialista rendszer kialakulását és akkor ott is mindent elvesztenének, mint Kínában. Egy kis statisztika Az Egyesült Államokban 39 millió 200 ezer család él. Ebből 9 millió 700 ezer családnak az 1948-ik évben, évi keresete nem haladta meg a 2.000 dollárt. Négy milliónak kevesebb mint 1.000 dollár volt az évi bevétele. A Cenzus Hivatal eme kimutatása arra enged következtetni, hogy nagyon messze állunk Truman elnök ama Ígéretétől, melyet a szövetségi államokhoz intézett beszédében január 5-én mondott, hogy 1955-ben vagyis öt év múlva, az átlagos család keresete meghaladja az évi 5.000 dollárt. A legnagyobb részét az évi 2.000 dolláron aluli bevételnek a 65 Iwes és azon felüli egyének képviselik, akik egy negyed részét teszik ki az összes amerikai családoknak. Két millió 900 ezer azok száma, akiknek kevés vagy semminemű iskolázottságuk nincsen. Két millió 800 ezer azok száma, ahol a családfő, mint napszámos keresi megélhetését. Egy millió 400 ezer azon nők száma, akiknek férjeik elhalt, elvált és maguk keresetéből tartják fen magukat és családjaikat. Egy millió 500 ezer azon egyének száma, akik kevesebb mint 2.000 dollárt keresnek évente, mert baleset vagy betegség által megcsonkultak. Ez az Egyesült Államok területén történik, ahol az élet standard legalább évi 4 ezer dollárt követel meg. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe?
