Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-24 / 1636. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1950. junius 24. Zűrzavar a kontinensen (Vi.) Nem csoda, hogy az amerikai nép annyira értelmetlen, zavaros fogalmakat alkot a külügyekben. Hiszen nagyon sok újságszerkesztő vezércikkíró saját bevallása szerint nem érti meg jobban ezt a zűrzavart, egymással ellenkező kijelentéseket, érthetetlen megállapításokat, ígéreteket, melyeket az amerikai vezető politikusok egymás ellenére, meghazutolására jelentenek ki. Ezt bizonyítja a detroiti News vezércikke, melyben siránkozik, hogy tisztább kijelentések, képek kellenek ahoz, hogy megértsük, mit is akar Amerika, illetve az amerikai vezérek. Azon siránkozik, hogy MacArthur, Bernard Baruch, James Birns, mind azt állítják, hogy a mostani viszonyok között csak az oroszokat segítjük és már azért sem akarnak az oroszok háborút, mert a mai helyzetben minden úgy megy, ahogy ők akarják. Idézi MacArthurnak a Bérmunkádban is közölt nyilatkozatát, melyben a fentiek is megegyeztek. A Detroit News a következőképen siránkozik: “Ez talán semmit sem jelent, vagy azt jelenti, hogy az Egyesült Államok tovább veszíti a talajt az oroszok részére a hatalomért folytatott harcban.” “Ez nagyon sötét megállapítás. Ha a szavak értelmesek, azt jelenti, hogy jelenleg az amerikai állásfoglalás, mely az elképzelhetetlen jövőben kiterjed, felépiti Oroszország stratégiai állásait olyan fokra, melyben akaratát keresztülviheti a világi ügyekben, vagy minket arra kényszeríthet,, hogy megtámadjuk önvédelemből.” “De ha ezek okos mondások, okos emberek által! Mire mutatnak rá? Azt akarják elhitetni, hogy a vonzóerő az oroszok oldalán van és ez az ország tehetetlen meghatározni saját sorsát? Vagy csak azt akarja kimutatni, hogy jelenleg mi helytelen dolgokat csinálunk?” “És ha úgy van, akkor mi jön?” “Mi túlsókat költünk el azon igyekezetünkben, hogy a szabad világot, (tőkés rendszert) visz- szaállitsuk a lábára? Vagy nem eleget?” “Ha nincsen most háborús veszedelem, akkor mi túlságosan költekezünk a hatalomra? Vagy helyesebb volna-e állig fegyverkezni és lefektetni a mi feltételeinket a végleges megegyezéshez?” “A közembereknek kellene tisztábban kiírni a dolgot a részünkre. Nagyon sok ilyen kijelentések azt sejtetik, hogy nem nyerhetel fiú, ne is próbálkozz!” Amint látjuk ezen vezércikk leginkább kérdésekből áll. Ők sem tudják, mit gondolnak, mit értenek MacArthur, Acheson, Truman a beszédeik alatt. Hát hogyan érthetné meg az átlag amerikai munkás ? Ma meleg háború, holnap hideg háború, vagy se hideg, sem meleg béke. Ha háborút prédikálnak, akkor elveszítik az európai és más nemzetek barátságát. Ha békét hirdetnek, akkor* elveszítik az amerikai tőkések barátságát, támogatását és az oroszokat segítik békés utón elérni céljaikat. Hát nem borzasztó ez a zűrzavar? Nem csak a vezércikkírók, hanem nagyon sok újságíró, komentátor, politikus is ugyan ilyen zűrzavarban van, nem tudja mit gondolnak Trumanék, Achesonék, amikor beszélnek. Blair Moody igy Írja ezt le: “De ezen vádbeszédek, melyek AmeRémhírek a Malay szigetről (Vi.) Ha a benszülötteket békén hagynák az angolok ezen a fontos félszigeten, akkor nagyon sok amerikai azt sem tudná, hogy létezik ilyen félsziget. De mivel ott az angolok háborút vivnak a banditáknak nevezett benszülött vörös hadsereg ellen és gyakran jelentik, hogy három-négy, tiz-husz angol katonát, vagy esetleg más fehérfajta népeket, de leginkább tisztviselőket ölnek meg a benszülöt- tek, de legfőképpen a forradalmárok kiirtására kirendelt katonaságot, igy nap-nap után hoznak híreket onnan. Sőt már vezércikkben is foglalkoznak Malay-al. Még a gumigyárosok is az ottani bajokat hozzák fel okul arra, hogy felemelik a gumiáruk-árait. Legújabban adott jelentés szerint, az angoloknak van ott 50.0001 katonájuk, melyet kiegészítettek sok ezer benszülöttek- ből toborzott rendőrséggel. Ezzel szemben azt hiszik, hogy a forradalmároknak csak négyezer fegyveres csapatuk van. De elismerik, hogy a munkásoknak nagy része még a nagy városokban is, a forradalmárokkal rokonszenveznek, azokkal működnek össze. Az angol siránkozás szerint, a legnagyobb bajuk az, hogy nem tudnak biztos információt szerezni, hogy hol és mikor tudnák elfogni ezen fegyveres forradalmárokat. Ezzel szemben azok mindég tudják, hogy mikor mennyi angol katonaságot küldenek ellenük, igy azokat lesből támadják meg és sokszor kiirtják őket. Azt állítják, hogy a Malay félszigeten lakók közül csak 2,400.- 000 az igazi benszülött, 1,900.- 000 kínai, amelyeknek nagyrésze már ott született, 540,000 hindu, azaz indiai származású. De úgy a hinduk, mint a kínaiaknak nem lehet ingatlant vásárolni, a törvény tiltja, igy nagyrészük csak az angolok és gazdag benszülött földesuraknak dolgoznak, mint napszámosok, egynéhány kereskedőt kivéve. Minden természeti kincset, a leggazdagabb gumiültetvényeket az angolok bírnak, valamint az iparnak is legnagyobb részét. A gazdag benszülött földbirtokos osztály, meg a nemesített uralkodók vannak az angolok mellett, hogy a munkásokat tovább is olcsón dolgoztathassák, menthessék vagyonukat. Ezzel szemben a nincstelen proletárok, rabszolgák lázadnak és ugylát- szik sikeresen. rikából jönnek, megijesztik Európát. Meg is ijesztene bárkit, akik a totalitárian hordák ágyúi alatt élnek. A mi diplomatáink, (hát még ilyenek is vannak?) azt mondják nekik, hogy az ilyen ellenséges szavak innen nem jelentik azt, hogy mi háborút akarunk az oroszok ellen, amely őket középen kapná. Ez a mi módozatunk, a képviseliíhá- zat talpon tartani és figyelmeztetni a Kremlint, hogy ne merjen ütni. Azt láttuk, hogy egészen mást mondanak Európának, mini az amerikaiaknak, de azt senki iem tudja, még talán a beszélő sem, hogy mit is értenek az alatt amit mondanak. Mert ha azt mondják, hogy békében, barátságban akarnak élni, a világ vörösre fordult részével is, akkor itthon mindjárt azzal vádolják őket, hogy eladták az országot a vöröseknek. Ha háborút hirdetnek, a világ vörösbe fordult része ellen, akkor az európai és más népeket ijesztik agyon, idegenítik el, ezt csinálja az “Amerika Hangja” azzal a vádbeszéddel, melyet Moody olyan simán, de érthetetlenül akar kimagyarázni'. Ha Moody megérti, hogy mit is akarnak az amerikai diplomaták, akkor mondja meg a szerkesztőknek is, ne legyen az a sötétségben tartva. Ha pedig Moody sem érti meg, akkor ne próbálja a saját szájaize szerint magyarázni, hanem kérdezzen meg okosabb egyéneket, mint a szerkesztő is kérdezget. Tervszerűen építsünk (a.l.) Amikor a feltörekvő proletáriátus gigászi harcát vesz- szük bonckés alá, mindig azt javasolhatjuk a munkásoknak, hogy azt az utat válasszák, amely a legrövidebb a cél eléréséhez. A kapitalista államnak a magántulajdon alapján álló gazdasági rendszer képezi alapját, ennek a gazdasági rendszernek megfelelőig rendezik be minden osztályintézményüket. Az a harc, amelyet a munkásosztály folytat, csak az élet ja- vainek igazságos elosztásáéi van ’folyamatba. Hogy azután a jelen társadalom urai és annak megfizetett irányitói minden eszközt igénybevesznek, hogy ezt a rendszert továbbra is föntartsák, az csak természetes. Azok a munkások, akik már felismerték a jelenlegi helytelen gazdasági rendszer hibáit, azok mindjárt arra is gondolnak, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. Ha észszerűen fogunk az úttörő munkához, akkor azt kell meglátnunk, hogy a mai magántulajdon rendszerében egyik embernek joga van arra, hogy mások munkaerejét megvásárolja és abból hasznot csináljon a maga részére. A magántulajdon rendszerének alapját képezi a munkaerő kizsákmányolása. Ez készteti a munkásokat szervezkedésre. Hogy a munkások szervezetei jogosak vagy jogtalanok: azt mondhatjuk erre, hogy társadalmi szükséglet, mert a társadalmi hibák hozták életre. Amint a technika fejlődése más életviszonyokat kényszeritett az emberiségre, habár ezzel kapcsolatban a társadalmi viszonyok vajmi keveset változtak, különösen azok részére, akik az élet javainak termelői. Amig a kisipar kezdetén a munkások a szerszám használata szerint csoportosu ltak ez az úgynevezett szakmai rendszer. A kisüzemek munkásai éppen úgy voltak kizsákmányolva, mint a mai nagy iparvállalatok munkásai. A munkások nagy tömege nem haladt a technika fejlődésével, de éppen ebbe a nagy hibába vannak még ma a munkások szervezetei is. Amikor még a kézi szerszámokkal dolgozó munkásnak elfogadható megoldás volt szakmánként szervezkedni, hogy gazdasági helyzetén javíthasson, ma azonban éppen olyan nevetséges a szakmánként való szervezkedés, mint kézi szerszámokkal próbálni versenyezni a gépekkel jól berendezett nagyüzemekkel. Azért azután azt mondhatjuk, hogy ma már nevetséges, de különösen itt ebben az országban a munkásokat szakszervezetekbe szétforgácsolni, vagy a meglevő szakszervezeteket továbbra föntartani. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a munkásoknak már nincsen szükségük szervezkedésre, sőt ellenkezőleg. De a fejlett ipari rendszernek megfelelőleg. A munkásoknak tényleges osztálytudatos forradalmi ipari szervezetekbe kell tömörülni, hogy termelő munkaerejüket összemérhessék a már hatalmassá fejlődött ipari trösztökkel. A forradalmi ipari szervezet eszméje nem mai keletű, mert azok az előrelátó ipari forradalmárok, akik az IWW-t 1905-ben megszervezték, már akkor rájöttek arra, hogy a gyorsan fejlődő géprendszer hatalmas tömegtermeléssé fog «fejlődni és a szakszervezetek csak útját állják a feltörekvő proletáriátusnak, hogy kiépíthesse azt a tényleges munkásszervezetet a forradalmi ipari szervezet vonalán, amelyet ezideig, csak az IWW képvisel. A szakszervezetek idejét- multák, de nem csak azért, mert képtelenek belehelyezkedni a tömegtermelésbe és ezáltal nem szolgálhatják már az ipari munkásokat, akik ma nem szerszámok szerint osztályosodnak. A szak- szervezetek még olyan válaszfalat is vontak a munkások között, hogy azokat úgyszólván osztályokra szaggatják. Irigységet, féltékenységet plántál a különböző munkáscsoportok között, úgy, bogy a tényleges szakmunkás lenézte a közönséges segéd- vagy napszámos munkást. Ma már a nagy gépipari üzemekbe, a régen még szakmájukra büszkélkedő kovácsok, kocsigyártók vagy akár suszterok, szabók, a nagy üzemekben mind, mint gépmunkások, egymás mellett dolgoznak. Tucatszámra sorolhatnánk fel szakmákat, amelyek már régen a múlté, de sokan azért még mindig nem akarják észrevenni, hogy az ipari szervezeteké a jövő. Akik tervszerűen igyekeznek a munkásokat a végcélhoz vinni, azoknak az IWW által lefektetett ipari szervezetet kell a munkás tömegekkel megismertetni.
