Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-24 / 1636. szám
1950. junius 24. BÉRMUNKÁS 3 oldal — Bizony, bizony, nem valami irigylésre méltó a sora a Bérmunkás szerkesztőjének, de még kevésbé az ügyvivő szerkesztőjének! — sóhajtottam fel jó hangosan, amikor az előttem fekvő levélcsomót átolvastam. Itt vannak például azon levelek, amelyeket Evert Anderson munkástárstól kaptam. Ez a munkástárs, aki tagja az IWW Egyetemes Végrehajtó Bizottságénak (GÉB), azt kérdezi tőlem, mi igaz abból, hogy a Bérmunkás a kommunisták szolgálatába állt? Mert akadt olyan valaki, aki ezt a panaszt emelte ellenünk, mire a GÉB egyik tagja indítványt tett, hogy a vád alapján azonnal be kell szüntetni a Bérmunkást és le kell foglalni a vagyonát. Csak igy, hamarosan “when charges are brought against Bérmunkás” (amikor vádat emelnek a Bérmunkás ellen) azonnal be kell szüntetni a lapot, le kell foglalni a vagyonát minden további vizsgálat nélkül; anélkül, hogy a vádlottnak szólnának is valamit a dologról. Szinte hihetetlen, hogy felelőséggel járó tisztséget betöltő egyén ilyen indítványt tehetett, de megtette és hiszik vagy nem, de két másik GÉB tag igennel szavazott az indítványra. Anderson munkástárs nem tette magáévá ezt az indítványt, tudta, hogy a tisztesség legelemibb szabálya szerint ilyen kon- troverzális ügyben nemcsak a vádlót, hanem a vádlottat is meg keD hallgatni. Ezen becsületes magatartását értékelve válaszoltam leveleire, de megírtam, hogy a fenti hitleri-ukázt megszavazókat nem vagyok hajlandó komolyan venni. Van nekem egy jó példám, amit ily esetekben fel szoktam hozni. Szól pedig ez arról az újdonsült menyecskéről, aki csirke ebéddel akart kedveskedni a férjének, megvette tehát a szépen megpucolt, de KI NEM BONTOTT csirkét a mészárszékben s megfőzte úgy, kibontatlanul. Nos, ez a máskülönben talán nagyon jóakaratu asszonyka, aki az urának kedveskedni akart, ezzel az egy tettével elárulta, hogy nem ért a főzéshez, máskülönben lehetett nagyon jó asszony is. Igen, a mi Egyetemes Végrehajtó Bizottságunk említett tagjai is lehetnek jó osztálytudatos munkások, de a fenti in- ditvány megszavazásával elárulták, hogy nem valók arra a tisztségre, amit vállaltak, — szóval megfőzték a csirkét belestől. Elmondja aztán Anderson munkástárs a leveleiben, hogy értesülése szerint a Bérmunkás “azóta lett nagyon kommunista újság’’, amióta elhagytam Cle- velandot s nyíltan Lefkovits munkástársat vádolják a lap “eladásáért”, mert nem tudja, vagy nem akarja a lap cikkeit úgy balanszírozni, hogy az kielégítse azokat, akik mindenféle állami hatalomra ezt mondják: a pokolba vele! Megmagyaráztam ennek a munkástársnak, hogy a Bérmunkás hivatalos felfogását csak az aláírás nélküli vezércikkek tolmácsolják, az alá jegyzett cikkek pedig a szerzők véleményét fejezik ki. Ezt meg is írjuk a lap cimfejében. Lapunk irói, — akiket az írógárda néven említünk, — csupa olyan emberek, akik 30-40 esztendőt töltöttek el a munkásmozgalomban, méghozzá a Világ Ipari Munkásai (IWW) szerveztében, ezeknek tehát teljes szabadságot enged a lap, de az is természetes, hogy ennyi embernek az Írásai nem elégíthetnek Id mindig mindenkit. De azért nem akartam kitérni ezzel a magyarázattal a főkérdés elől. Megírtam tehát, hogy mi, akik a Bérmunkás körül csoportosulunk, éles bíráló szemmel figyeljük a napi eseményeket. Nem hagyjuk, hogy szemeinkre hályogot húzzanak azon 25-30 évvel ezelőtt történt dolgok, amikor még a később árulóvá lett s kivégzett Zinoviev rendeletére az amerikai kommunisták “likvidálni” akarták az IWW-t, akik természetesen védekeztek és az akkor támadt éles harcból igen éles s maradandó gyűlölet támadt, amelytől sokan még ma sem szabadították meg magukat. Ennek tudható be az, hogy az angolnyelvü IWW-isták hajlamosak csatlakozni a kommunisták elleni üldözéshez és a GÉB említett tagjai, valamint a “vádló” is haragszanak ránk, mert mi nem követjük ezt az irányt. Megmagyaráztam neki, hogy ha mi, magyar IWW-isták nem is felejtettük el azt a dolgot, de azért nem hagyjuk elvakitani magunkat, mert jól látjuk, hogy a kommunisták ellen irányuló hajsza az egész munkásosztály ellen irányul éppen úgy, mint irányultak három évtizeddel* ezelőtt az IWW elleni üldözések. Ezért nemhogy csatlakoznánk a vörösfaláshoz, hanem éppen ellenkezőleg, igyekszünk leleplezni azt. És megmagyaráztam azt is, hogy a mi vagyonúnkat nem le- hpt lefoglalni, mert a mi vagyonunk abból a munkakészségből áll, amit a lapot iró, előállító, csomagoló és fentartó munkástársaink időről-időre szolgáltatnak immár 39 éve és ezek között is aránytalanul a legtöbbet éppen Lefkovits munkástárs adja. Aztán itt vannak azon levelek, amelyeket azon menthetetlen támadással kapcsolatban kaptam, amit a Magyar Jövő intézet ellenünk a május 31-iki számában. Azt kérdezik, hogy nos, mit szólok ehez az indokolatlan kiruccanáshoz? Hát mit szóljak? Mit szóljak különösen én, amikor azzal a szerkesztővel, aki bámulatos eredetiségre valló jelzőkkel lát el bennünket, beszéltem los-an- gelesi tartózkodásának utolsó estéjén, tehát azután, hogy az a veszekedési mániában szenvedő félkegyelmű ember figyelmeztette a Zára munkástárs cikkére, de bölcsen elhallgatta előtte, hogy azzal a konvenciónk foglalkozott és a szeptember 10-iki számunkban közölt jegyzőkönyvben megírtuk. Mindezt megtudhatta volna tőlem, ha csak egy szóval is említi, de hát minek kellene üyen ügyben a másik oldalt is megkérdezni? — gondolta. Ehelyett valami különös okoskodással kicirkalmazta, hogy megjegyzései “azokra a Bérmunkás vezetőkre vonatkoznak, akik Z.J. romboló cikkét meg- iratták, leközölték s maguk álláspontjává tették.” Itt természetesen megint csak Lefkovits munkástárson akartak ütni, mert a “T.S.” jelzés alá bujt félkegyelmű értesítette arról, hogy én nem tudtam előzőleg a Z.J. említett cikkéről és megjelenése után helytelenítettem. Ezek után mit szóljak ehez az ügyhöz? Semmit. Kár lenne veszekedést kezdeni csak azért, hogy annak a mániákusnak a kívánságát kielégítsük s remélem, hogy ezt az incidenst a Bérmunkás olvasói is el fogják felejteni. Ehelyett inkább ahoz a szerkesztőhöz lenne néhány szavam. Az évtizedekkel ezelőtti frakcióharcok idején szokásos volt, hogy egy-egy különc valami vélt sérelem után átment a másik frakcióhoz, ajándékozott egy pár dollárt, mire a szerkesztők kapva-kaptak, az illető gyaláz- kodásain. így az egymás elleni gyülölethirdetésből kovácsoltak népszerűséget maguknak. Miután ez a kor már letűnt, azt hittem, hogy az ilyen szerkesztők is kihaltak, — de ugy- látszik tévedtem. Hogyan ugorhatott be most, közel tiz hónap múltán ennek a mániákusnak a szavaira, amikor már az a tény is eléggé figyelmeztethette volna, hogy az illető hamis jelzés alá bujt. Mi a mozgalmainkban hozzá vagyunk szokva a forradalmi őszinteséghez s elhiheti, hogy semmi szin alatt sem adnánk hozzájárulásunkat ilyen félrevezető alájegyzéshez. Hát fiatal barátom, tanuljon ebből az esetből, mert belátja ugy-e, hogy csúnyán beugrasztották és türelmetlenségében éppen úgy megfőzte a csirkét belestől, mint a mi GÉB tisztviselőink, akikről fentebb szóltam. Korom és az amerikai munkásmozgalomban eltöltött közel 40 évi munkám jogot ád arra, hogy úgy önt, mint az IWW központi tisztviselőket igy kioktassam. De most van egy pár szavam Lefkovits munkástárshoz is, miután egyszerre jobbról is meg balról is igy püfölik. Nem baj Lefkovits munkástárs, elbírja még ön ezeket! És elbírja azon kemény rászóláso- kat, amiket időközönként tőlünk is kap, ha valami nem úgy megy a lapnál, ahogy szeretnénk. Ezt nagyon jól tudom, hiszen én magam is elég kemény levelet irok és a sajtóhibákért meg az eltör- delésekért egyenest szíjat akarok huzatni a hátából. De azért most mégis ezt mondom: Vegye elő azt a nagy ÉLETKÖNYVET, amelybe igy, életünk utolsó szakaszában beírhatjuk a végelszámolást. A “debit”, vagyis a kiadás oldalra írja be a jobbról és balról érkező szidásokat; aztán írja alá a tőlünk származó éles kritikákat is. A másik, vagyis a kredit oldalra meg írja be azt a 15-20 évi heti 20-25 órai munkát, amit a Bérmunkásnak végez nemcsak fizetés nélkül, de sokszor még nagy anyagi támogatással megtetőzve. És írja alá mindazon sok szolgálatot, amit az IWWNEW YORKBAN Most vasárnap junius 25-én lesz a szokásos évi találkozó, az I.W.W. tagjai és a Bérmunkás barátai által rendezendő CSALÁDI KIRÁNDULÁSON az Edenwald Erdőben. Mint minden évben, úgy most is összejönnek a régi harcosok egy kis testvéri kézfogóra, visszagondolva a harcos múltra és bizalommal tekinteni a jövőbe, tovább haladva az ipari fölszabadulás felé. Nemcsak a new yorki, de az egész környéki öntudatos magyar munkások találkozója az üyen alkalom. Legyen hát ott mindenki az osztályszolidaritás jegyében. Minden bevétel a Bérmunkás javára megy. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Rd.” subway a 180-ik utcáig és onnét át- szállni a Dyre Ave. magasva- sutra és a végállomásig utazni. Ott kiszállva néhány perc séta az erdőbe, ahol a labdázótér mellett levő dombon találkozunk. Itt jegyezzük meg azt is, hogy mindenféle jó italokról gondoskodva van, de ennivalót mindenki hozzon magával. Ha esős idő lenne, úgy a rákövetkező vasárnap lesz megtartva. Tisztelettel, a Rendező Bizottság. Elmer Robinson, San Francisco város polgármestere a nyugati városok Polgári Védelmi bizottságának gyűlésén panaszkodott, hogy a szövetségi kormány nem mondja meg, mit csináljanak azon városok elöljárói, amelyeket atombomba találat ér. — Talán a szövetségi szakértők tudják, hogy azon városok tiszt- viselőségének nem érdemes tanácsokat adni, mert a bombatalálás után már semmit sem tudnak csinálni. Chicago állatkertjének “Bushman” nevű gorillája nagy beteg lett, mire a templomokban imádkoztak a felépüléséért, mert a gorillának nem lehetett beadni orvosságot. — A hírek szerint a gorilla jobban lett, ami bizonyítja, hogy ő is a “Christian Scientists” vallás követője. nak meg az általános munkás- mozgalomnak adott kora ifjúságától kezdve a mai napig. Ez alá aztán írja oda azt az elismerést és szeretetet, amit belőlünk, akik önt közelről ismerjük kiváltott ezzel a valóban önzetlen s önfeláldozó munkával. És ha még maradt volna hely azon a lapon, akkor tegye azt is alá, hogy lelkiismerete nyugodt, mert legjobb tudásával szolgálta a munkásság felszabadításának az ügyét. Mi, akik járatosak vagyunk a könyvelésben, majd elvégezzük az összeadásokat és kivonásokat, — levonjuk a szidalmakat, a bántalmakat az elismerésekből s a_ j ólvégzett munka adta megelégedésből, s tudjuk, hogy akkor nagy, igen nagy nyereségre bukkanunk. Ez a nyereség tette az ön életét tartalmassá, noha ez a nyereség nem is az öné, hanem a MUNKÁSOSZTÁLYÉ. Csak ezt akartam mondani! Geréb József Szót kérek!
