Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-10 / 1634. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. junius 3. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ...........................$2.00 Félévre .............................. 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ..........................$2.00 Six Months ...................... 1.00 Single Copy ...................... 5c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE •*Sä9»- 42 A Szabadságjogok eltiprása Az Egyesült Államokat megalakító államférfiak, — akiket az amerikai történelem a “Founding Fathers” néven említ, — mindjárt az alkotmány elfogadása után észrevették, hogy a fede- rációval életrehivott uj szövetségi kormánynak túlságos nagy hatalmat adtak, amellyel szemben az individuális polgárnak semmi jogai sem maradtak. Ezért már az alkotmány értelmében összehívott első kongresszus a polgárok jogainak védelmére 12 pontból álló javaslatot terjesztett a szövetséget alkotó 13 állam elé, amelyek három-negyed többsége 1791-re a 2 első pont mellőzésével elfogadta azt a 10 pontot, amit függelék gyanánt az alkotmányhoz csatolták és jelenleg a “Bill of Rights” néven mint az amerikai nép szabadságjogai ismeretesek. Ez a “Bill of Rights” valóban az amerikai alkotmány leglényegesebb része; ezzel dicsekszenek, midőn azt akarják kimutatni, hogy az Egyesült Államokban nem a nép szolgálja a kormányt, hanem fordítva, a kormány a nép szolgája és hogy az amerikai demokrácia olyan szabadságot biztosit az amerikai népnek, aminőhöz hasonlót sehol a világon nem találhatunk. A munkássajtó már évek óta hangoztatja, hogy a hírhedt Taft-Hartley munkásellenes törvény merőben ellentétben áll ezzel az alapvető törvénnyel s remélni lehetett, hogy a legfelsőbb bíróság majd alkotmányellenesnek fogja nyilvánítani. A Supreme Court azonban eddig valóságosan “bujkált” ezen törvénnyel szemben és nem hozott semmi olyan döntést, ami az egész törvényre vonatkozott volna. Legutóbbi döntésében azonban jóváhagyta a törvény azon részét, amely megköveteli a unionoktól, hogy aláírják azon nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy a tisztviselőik nem kommunisták, ellenkező esetben nem vehetik igénybe a National Labor Relation Board szolgálatait, ami egyértelmű azzal, hogy a munkásoknak nem adnak alkalmat arra, hogy milyen indokát válasszanak, hogy azon keresztül kössenek kollektív szerződéseket a munkáltatókkal. Másszóval ez a törvény megszabja a munkásoknak, hogy milyen szervezetekhez csatlakozzanak, avagy kiket válasszanak tisztviselőknek. Ha nem engedelmeskednek, akkor elvesztik a munkalehetőséget, vagyis gazdasági károkat szenvednek. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a polgárok személyi szabadságának nagymérvű megsértése. És mégis a Vinson, Reed és Burton főbirák által a múlt napokban hozott döntés, amelyhez részben Jackson és Frankfurter bírák is hozzájárultak, jóváhagyta ezt a törvényt. Csupán egy főbíró, Hugo L. Black mert ellenvéleményt nyilvánítani, amelyben tisztán kimondja, hogy ez a döntés a “Bill of Rights” megsemmisítését jelenti. Black főbíró indokolása a következő: * * * Maga a Supreme Court elismeri, hogy az alkotmány Első Függeléke (Bill of Rights) értelmében “vélemény nem büntethető”. A Court többségének jelen döntése felrúgta ezt a fundamentális elvet. Ez a többségi döntés kijelenti, hogy “ez a határozat a népesség csak egy igen kis csoportjának a szabadságát korlátozza és a nagy többség részére meghagyja érintetlenül a véleményszabadságot és a társulás szabadságát”. De a “Bill of Rights” vonatkozik a legkisebb és a legunorthodoxabb minoritás minden egyes tagjára. Évszázados gyakorlat bizonyítja, hogy eleinte bármenynyire reálisak is azon törvények, amelyek egyes politikai csoportok ellen irányulnak, csak a gyűlölet és előítélet terjesztőivé lesznek olyannyira, hogy később már nem lehet korlátolni sem. Soha még eddig a Supreme Court nem döntött úgy, hogy a kormány elfogathat embereket politikai nézetek vagy hozzátartozás miatt. Ma úgy döntött. Ma ,-z a politikai hozzátartozás történetesen a Kommunista Pártot jelenti. Egy ex-kommunistának az a tanúvallomása, hogy valamelyik unionban valamely kommunista tisztviselő “politikai sztrájkot” hivott, elég volt arra, hogy a többség fentartsa ezt a törvényt, amely arra kényszeríti a union tagságát, hogy ne válasz- szanak kommunista tisztviselőket. Ily okoskodás alapján más politikai pártokhoz való tartozást is el lehet majd tiltani. Az indokolás jelzi, hogy a Kommunista Párt a “hozzátartozók”-individuálisan elérhetők (a jog korlátozásra) anélkül, hogy másokat veszélyeztetnének, mert ezen csoport egy idegen hatalomnak engedelmeskedik és igy nemzeti biztonságunkat veszélyezteti. A XVI. században úgy mezt mondták Angliában a katolikusokra, ahol olyan “lojális” esküt követeltek tőlük, amely ellenkezett vallásukkal. És mégis a krízis azon óráiban, amikor a Spanyolország katolikus csapatai megtámadták Angliát, az angol katolikusok a megtámadott ország védelmére álltak. És itt, a saját országunkban is Jeffersont és követőit azzal vádolták, hogy Franciaországnak esküdtek hűséget. Ha a törvényt megszegi, akkor az individuális kommunistát éppen úgy meg kell büntetni, mint bárki mást, de a Bill of Rights meggyalázása az a feltevés, hogy büntetés nélkül nem tudjuk fen- tartani a szólás és a gyülekezési szabadságot, a politikai társulást és a politikai vélemény nyilvánítását. Csak a deszpota uralkodó gondolhat üyesmire. Az idegen ideológiáktól való félelem sokszor izgatta már a törvényhozást elnyomó törvények hozására. Olyan időkben a felizgatott közvélemény által keltett köd elhomályosítja a “Bill of Rightsban” lefektetett szabadságjogokat. És éppen ezen idők azok, amikor ennek a Courinak legvigyázatosabbnak kell lenni a döntésekben. Eszébe juttatom a Courtnak a Supreme Court azon határozatát, amelyet a DeJonge v. Oregon ügyben Charles Hughes főbíró irt és a Court egyhangúlag elfogadott. “Minél fontosabb a közönség védelme azon lázitásoktól, hogy intézményeinket erőszakkal meg kell dönteni, annál nagyobb-szükség van az olyan alkotmányos jogok védelmére, mint a szabad sajtó, a szólás- és gyülekezés szabadsága és a politikai gyűlések tartása, mert az mutatja legjobban a népnek, hogy ha a kormány- rendszerünkben változást akarnak, akkor azt elérhetik békés eszközökkel is. Ez képezi az alkotmányos kormányzat alapját és ebben rejlik a Köztársaság biztonsága.” * * * A hatalmukkal visszaélő törvényhozóknak és kormányközegeknek a figyelmébe ajánljuk Black főbiró fenti szavait. HETI KRÓNIKA (Folytatás az 1-ső oldalról) győzték eléggé dicsérni Rogget és békedelegációját. Ezután Rogge ellátogatott Ti- tohoz is, azzal a céllal, hogy a Szovjet és Tito közötti ellentétek elsimitására tanácskozzon vele. Roggenak, aki mint ügyvéd egy hírneves ügyvédi irodának a társa, mely irodát Tito felhatalmazott Yugoszlávia jogi ügyeinek a képviseletére. Erre aztán Rogge máról-holnapra, warmonger és Tito zsoldos lett. Az ilyesmi e sorok Írójának se- hogysem fér a begyébe, mert utóvégre milyen jogon követelheti bármelyik politikai párt, a pártonkivüli egyénektől is a kizárólagos pártszolgálatot. Utóvégre egy külső barát még mindig jobb, mint egy külső ellenség. Amikor Vámbéry Rusztem Rákosi Mátyást mint ügyvéd védelmezte, Horthyék terroristái ráfogták, hogy kommunista és kiüldözték az országból. Vámbéry mint tudjuk soha nem volt kommunista, sőt még Rákosi védelme sem avatta azzá, habár hasznos és jó szolgálatot végzett, mint az igazság szószólója. Jó lesz hát legalább egy kicsit várni Rogge megbélyegzésével és ne csináljanak ennyire sürgősen a békeapostolból warmonger^ mert az biztos, hogy ezzel a béke ügyének nem tesznek szolgálatot. A Demokrata Párt nagy cé- cót rendezett Chicagóban Truman elnök tiszteletére. Az ünnepség költségeinek legnagyobb részét az ital-érdekeltség adta össze, de busásan visszakapták az enni-inni jóítudó demokratáktól. ELVIAYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót i'-juk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az u.i társadalom szar- tereiét éoitiilk a réei társadalom keretein hellU. /
