Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-03 / 1633. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. junius 3. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ............................$2.00 Félévre .............................. 1.00 Six Months ......................... 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ........................ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............ 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Pangás vagy háborús termelés Hetekkel ezelőtt az amerikai lapok napról-napra hozták a RÉMÍTŐ hirt, hogy az amerikai tengerpartok mentén orosz szub- marinok manővereznek. Úgy kiszínezték ezen híreket, hogy szinte vártuk, vájjon melyik pillanatban kezdik meg az oroszok Los Angeles, San Francisco vagy Seattle városok bombázását. Ez a bombázás elmaradt, ahelyett azonban most megkaptuk a washingtoni hivatalos nyilatkozatot, amely szerint SEMMI TÉNYLEGES ADATOT SEM TALÁLTAK ARRA, HOGY AZ AMERIKAI PARTOK MENTÉN IDEGEN SZUBMARINOK JÁRTAK VOLNA. De mire kellettek akkor azon rémhírek? Természetesen arra, hogy a hadsereg rendeljen újabb szubmarin üldöző hajókat. Jó lenne ha kutatnák, hogy vájjon az ilyen cikkeket nem-e az ilyen hajókat gyártó érdekeltségek helyezték el a lapokban? Lehet, hogy a szubmarinokkal való ijesztgetés nem volt elég sikeres, mert most megint újra kezdték. Ezúttal Forrest Sherman admirálissal mondatták, hogy az oroszoknak 220 modern tengeralattjárójuk van, 120 újabb darabot most készítenek s azonfelül három nagy, — egyenként 40,000 tonnás — csatahajón dolgoznak. Mindezt Sherman admirális kémei jelentik s csak azért hozzák napfényre, hogy lássa maga az amerikai nép, mennyire szükség van az újabb csatahajókra, szubmarinokra, szubmarin üldözőkre, atombombára, pokolbombára, stb. stb. Szóval ez is egy újabb attak a háború költségvetés felsrófo- lására. És akit még ezen fenyegető kém jelentések sem ijesztenek meg annyira, hogy keresetének felét örömmel adja hadi célokra, annak feltárják, hogy milyen veszedelmet hoz az atombomba. Ezt valamennyire szemlélhetővé teszik a “Civilian Defense” megszervezésével, amelybe bevonják az ország összes lakosságát. Mindenki kap majd valamilyen szerepet, hogy mit csináljon atombomba támadás esetén, — feltéve, hogy életben marad. Ezt a szerepet gyakoroltatni fogják szerte az országban mindenfelé. Természetes, hogy ez is csak a háborús hisztéria emelését célozza de leginkább azt, hogy a kongresszus minél nagyobb ösz- szeget szavazzon meg hadi célokra. • Ez is érthető, mert most már nyilvánvalóvá lett, hogy a jelenlegi kifejlett szerszámokkal a mai átlagos életszínvonalhoz szükséges anyagokat nagyon gyorsan elő lehet állítani. így az elmúlt öt év elegendő volt a háború okozta hiányok legnagyobb részének pótlására. A magántulajdont képező iparok tehát megakadnának, ha abbahagyják a háborús termelést. A tőkés termelő rendszernek választani kell az ipari pangás és a háborús termelés között. Az amerikai kapitalizmus egyenlőre az utóbbit választotta. , Az emberiség tragédiája Május hó 19-én földrengés-szerű nagy robbanás rázta meg a New Jersey államban fekvő South,Amboy városkát, amelynek hullámai elérték a szomszédos Perth Amboyt is. A később megejtett vizsgálat adatai szerint a rendkívül nagymérvű szerencsétlenséget, amelynek 26 halottja, több mint 350 sebesültje és 20 millió dollárt meghaladó anyagi kára lett, a muníció felrobbanása okozta. Ezt a hadianyagot az indiai Pakistan állam vásárolta amerikai gyárosoktól. Az aknákból és egyéb lövegekből álló 12 vasúti kocsi szállítmányt uszályokra rakták, hogy azokon a New York kikötőben várakozó hajókra vigyék. Ezen átrakás közben eddig még nem állapított ok miatt felrobbant egy löveg, amely azután megindította a robbanások sorozatát, ami a két városkát pillanatok alatt hadszíntérré változtatta s Ízelítőt adott arra, hogy milyen borzalmakat hozhat a következő háború a polgári lakosság részére is. Ezen valóban nagyszabású szerencsétlenséggel kapcsolatban két olyan dolgot is láttunk, amelyekre érdemesnek tartjuk felhívni olvasóink figyelmét. Az első az, hogy mily módon jelentették a lapok ezt a szerencsétlenséget, amely minden valószínűség szerint az ily veszedelmes robbanó anyagok könnyelmű kezelésének az eredménye volt. Az I atombombaszerü nagy robbanást másnap szombaton a lapok ez- ; zel a hangzatos címmel kezdték: “SZABOTÁLÁS EREDMÉNYÉNEK TARTJÁK A NAGY ROBBANÁST”. Aki ezt a sokatmondó címet olvasta, mindjárt arra gondolt, hogy ime, azok a ‘‘gaz kommunisták” már megint miijen borzasztó merényletet követtek el. És két-incses betűkkel szedették ezt a címet dacára annak, hogy magában a szövegben erre vonatkozólag csak annyit Írtak:' “A vizsgálat semmi nyomát sem találta a szabotálásnak”. íme ilyen hihetetlenül csúnya módszereket alkalmaz a háborúra uszító amerikai sajtó. A másik dolog, ami megemlítésre méltó az, hogy South Amboy és Perth Amboy városok lakói, — akik között igen sok a katolikus, — a lapok állításai szerint a robbanást követő vasárnap összegyűltek a templomokba HÁLAADÁSRA. Hálát adtak miért? A lapok állítása szerint azért, hogjr életben maradtak. Igen ám, dehát ugyanakkor megköszönték az istennek azt is, hogy a muníció gj árosok elkészítették a 12 kocsi robbanó anyagot; hogy Pakistan állam ú jból háborúra készül (még nem régen hagyta abba a testvérháboruját) és az amerikai muníció érdekeltség készséggel áll rendelkezésére úgy ennek, mint minden háborúra készülő államnak. Hálát adhatnak az istennek azért is, hogy az egyházak, DE KÜLÖNÖSEN A KATOLIKUS EGYHÁZ, olyan nagy erővel fejlesztik a háborús hangulatot, hogy annak következtében folyik a fegyverkezés oly nagy mértékben, aminőhöz hasonlót még soha sem látott a vUág. Miijen szemfényvesztést, önámitást jelent az ilyen hálaadás, az ilyen vallásosság, amelynél helybenhagyják, sőt kérik és előkészítik a tömeges embermészárlást s csak azért imádkoznak, mondanak köszönetét, hogy ők megmenekültek: — Igen, most még megmenekülték . . . Milyen naiv, gyerekes módon alkották meg maguknak az isten fogalmát ezen emberek, akiknek elképzelése szerint az a természetfeletti erő, amelyet ők istennek neveznek, csak azokat fogja elpusztítani a robbanó anyagokkal, akiknek elpusztítását imáikban kérik. Mint az őskori primitív ember, ezek is azt hiszik, hogy a templomoknak, a papoknak adott adományokkal s az azok által megszabott imákkal meg lehet vásárolni ezen természetfeletti erő kegyeit annyira, hogy az majd tudatosan külömbséget tesz emberek, és országok között s az atombomba pusztítást csak bizonyos országhatár vonalakon túlra engedélyezi. Nem-e volna sokkal észszerűbb, ha az istentiszteleteken azok, akik őszintén hisznek egy ilyen természetfeletti lény létezésében inkább azt kérnék, hogy az isten vessen véget a háborúnak? És ha már pusztítani kell embereket, hát ölje ki az isten a muníció gyárosokat, a bankárokat, a politikusokat s azon főpapokat, akik állandóan uszítanak a háborúkra? Mert amíg ez az őrületes fegyverkezés tart, mindig lesznek hasonló szerencsétlenségek, — nem is beszélve arról, hogy műjén embermészárlás lesz, ha csakugyan kitör a harmadik világháború. «A jámbor, istenfélő emberek azonban nem mernek ilyesmire még csak gondolni sem. Arra nevelték őket, hogy amikor a templomokban hálát adnak azért, hogy ők nem pusztultak el, siessenek vissza a gyárakba s teljes erejükkel gyártsák a százszorta, ezer- szerte pusztitóbb hadianyagot, mint ami felrobbant South Am- boyban. És teszik ezt nemcsak azért, mert a mai rendszernek megfe- lelőleg azzal keresik meg napi kenyerüket, hanem egyszersmint azért is, mert vallásos és túlzó hazafias neveltségüknek megfele- lőleg úgy hiszik, hogy az emberirtó anyagok gyártásával nagy szolgálatot tesznek hazájuknak, az emberiségnek, sőt még iste- ► miknek is. Igen, ez az emberiség nagy, nagjT tragédiája, mert ez a bár- gju hit ma még általános ar egész világon! ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek miUiói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áU. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugy anazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napi bért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az oj társadalom s*«r- keretét éDitiiik a régi társadalom keretein belül.
