Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-06-03 / 1633. szám

1950. junius 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI MÉG EGYSZER A BÉRRENDSZER A modern munkásmozgalom mindegyike, a végcélként, a bér­rendszer megszüntetését tűzte ki végcélul, vagyis egy olyan társadalmi rendszert, amelyben már megszűnik a termelő eszkö­zök magántulajdonba léte, ezzel együtt megszűnik az, hogy a termelő dolgozók a termelt áru­értékének csak egy részét kapja meg, mig egy hányada mint ér­téktöbblet annak a zsebébe vánT dóról, aki a termelő eszközök birtokosa. Az elméletek szerint a ma­gántulajdonra épitett termelési rendszerrel egyetembe megszű­nik a bérrendszer is és ahogy el­képzeltük, ebben az uj társadal­mi rendszerben már mindenki a képessége szerint vesz részt a termelésben s feltételezve, hogy minden a társadalomra felesle­ges munkát, beszüntetve, min­denki a szükségletre dolgozik, ez oly bőséges termelést ered­ményez, hogy a termelt javak­ból mindenki a szükséglete sze­rint részesül. Ezek a szépen felépített elmé­letek ma is megcáfolhatatlan igazságok, ha azoknak meg van­nak az előfeltételei. AZ ÁTMENET Miként egy előbbi cikkembe kifejtettem, sem a Szovjetekben sem a Népi Demokráciákban és Kinában sem voltak és ma sin­csennek meg azok az előfeltéte­lek, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a termelés és az elosztás tiszta szociálista elmélet szerint történjen. Egy átmeneti időszakra van szükség, amelyben megvalósul­nak azok a feltételek, amelyek szükségesek ahoz, hogy a terme­léshez mindenki a képessége és az elosztásból mindenki a szük­séglete szerint részesüljön. Cél az iparnak legmagasabb technikai kifejlesztése oly mó­don, hogy az egyrészt képes le­gyen a szükségleteket a legna­gyobb mértékben kielégíteni, másrészt, hogy minden nehéz, egészségtelen munkát gépesítés­sel végezhessenek el. A mezőgazdaság teljes gépe­sítése és oly módon való kifej­lesztése, hogy annak a termé­kenysége ne függjön teljesen az időjárástól. Időálló termékek ki­termelése. öntöző csatornák épí­tése, tudományos állattenyész­tés, a falunak a város közti gaz­dasági és kulturális külömbsé- geinek megszüntetése. Úgy a városokban, mint a fal­vakban modern, egészséges la­kások építése. Kórházak, üdülő­helyek, kultur otthonok emelé­se, hogy a lakosság kulturális és egészségügyi igényei kielégí­tést nyerhessenek. Utoljára, de nem utolsó sor­ban az emberek átnevelése, egyrészt, hogy minden ember a legmagasabb technikai kikép­zést nyerjen, hogy megszűnjön a képzett és a kevésbé képzett, vagy képzetlen dolgozó közötti külömbség, hogy minden ember valósággal mérnökké képeztes- sék ki. Másrészt ki kell fejleszteni a közösségért való élés érzését, hogy a termelésben való részvé­telt ne büntetésnek tekintse, ha­nem olyan kellemes kötelesség­nek, amely nem csak magának, hanem az egész társadalomnak a jólétét, boldogságát szolgálja. Az egész társadalmi felépít- ménynek, magának az ember­nek a teljes átalakítására van szükség, mielőtt a kommunista termelési és elosztási rendszer megvalósulhat. KÉT VÉGLET Amig a kapitalista rendszert megdöntő országok öntudatos dolgozói a legnagyobb erőfeszí­tést teszik, hogy ezt a célt minél előbb elérhessék, amig a még kapitalista rendszerben élő dol­gozók milliói harcolnak, hogy ők is bekapcsolódhassanak ebbe az uj átmeneti társadalmi rend­szerbe, addig egyes csoportok, munkásszervezetek, pártok és szekták elfelejtkeznek arról, hogy nekik a kapitalista rend­szer megdöntése a hivatásuk. Vad gyűlölettel, rágalmazással támadnak a két fronton harcoló testvéreik ellen, mert azok más utón vélik gyakorlatilag meg­valósítani azt, amit ők még csak elméletileg cirkalmaztak ki. Szerintük az egész nagy tár­sadalom általakitó forradalom, amelyet vagy 800 millió dolgozó vív meg, érvénytelen, mert nem az ő elképzelésük szerint törté­nik, nem veszik figyelembe,a le­hetőségeket, a nehézségeket és igy még a jóhiszemüek is aka­ratlanul is a tőkések frontját erősitik. Nem kevésbé veszedelmes a másik irányzat sem, amely lát­va a nehézségeket melyek fenn­állnak a kapitalista rendszer megdöntése után is, arra a hely­telen következtetésre jutnak, hogy a tiszta kommunista ter­melési rendszer megvalósítha­tatlan és a bérrendszer, az egye- dek közti különböző díjazás, ér­tékelés állandóan fenn fog ma­radni. Ezt az elméletet főleg azok vallják, akik a maguk munkáját túlértékelik és nem tudnak ab­ba belenyugodni, hogy a terme­lésből egyenlően részesüljenek azokkal, akik a társadalom ré­szére “kevésbé értékes” munkát végeznek. Ha megfigyeljük a tervgaz­daság alapján élő országok fej­lődését, úgy tapasztalhatjuk, hogy. azokban a haladás több­szörösen felülmúlja a tőkés ter­melési rendszer fejlődését. A dolgozók életnívója állan­dóan emelkedik. A technikai fej­lesztés szinte ugrásszerűen ha­lad előre, a gyárak, lakások, stb. építése tervszerűen tör előre. A mezőgazdaság gépesítése és an­nak iparrá való fejlesztése roha­mosan halad előre, ugyan igy történik a dolgozók átnevelése és a dolgozók gyermekeinek ma­gasabb kiképzése. Mindannyian tudjuk, hogy ha a termelésben mindenütt feltud­ják használni a legmagasabb technikai felkészülést, ha meg­szüntetik a felesleges (inproduc- tvi) termelést, ha mindenki résztvesz a szükségletre való termelésbe, a szocialista tervgaz­dálkodás alapán, olyan bőségés árukészlet áll a rendelkezésre, hogy teljesen feleslegessé válik a termelésben résztvevők szük­ségleteinek a kielégítésében va­ló megkülönböztetés. A bérrendszer, a különböző juttatás csak addig áll fenn, mig el nem érik a bevezetésben em­lített magasabb fejlettséget úgy technikai, mint kulturális téren. Hatalmas nagy munka egy uj társadalmi rendszer felépítése amelyben résztvevő dolgozók mindegyike egy hős, akiknek amikor a maguk helyzetén javí­tanak nap-nap után, le kell mon- daniok a termelt javak egy ré­széről, de most nem a tőkés ja­vára, hanem a gyermekeik, az egész emberiség javára, mert ezzel válik lehetővé egy uj, ma­gasabb nívójú társadalmi rend­szer felépítése, amelyben meg­valósul a legmagasabb társadal­mi eszmény, a tökéletes, minden vonalon való egyenlő elbánás a társadalom minden egyes tag­jának. Akik mindent vagy semmit — elméletet állítják fel, éppen úgy mint akik a nehézségektől meg­riadva, elvesztik a hitüket és nem hisznek a teljes egyenlőség lehetőségébe, minden jóhisze­műségük dacára is, a munkás­ság egységes harcát törik meg, nem beszélve azokról, akik gyű­lölettel, rosszhiszeműen egyene­sen az osztály ellenség szolgála­tába álltak be. A SZABAD PHILLIPPINE Az elnökünk és a külügyi ál­lamtitkárunk nem is tudnának jó étvággyal reggelizni, ha úgy lefekvés előtt legalább egy or­szág boldogságát meg nem men­tenék. A Phillippine szigetek is azok közé tartoznak, amelyeknek a “szabadságára, demokráciájára” féltő gonddal viseltetnek, az ar­ra hivatott uraink. A vüágért se higyük el azt, hogy csak az amerikai nagytőke befektetéseit védjük ott, mint azt a különböző árnyalatú vörö­sök hirdetik, a megszámlálha­tatlan millió dollárokat, a mi kormányunk azért önti a Phil­lippine szigetekbe, hogy meg­védje az ország szabad intézmé­nyeit, a demokráciáját. Miután az amerikai adófize­tőknek tekintélyes összegbe ke­rül ez, nem árt ha megismerke­dünk ennek a “szabadságnak” és “demokráciának” a mivoltá­val és igy jobban megértjük, hogy miért jutott odáig a hely­zet, hogy ha már arról beszél­nek, hogy Amerika kénytelen lesz átvenni ezeknek a védelmét nem az oroszok, hanem a phillip- pin nép ellen, amely kézzel-láb- bal, illetve fegyverrel harcol az általunk pártolt szabadság és demokrácia ellen. Amerika egyik legreakciósabb folyóiratába a “Readers Di- gest”-ben Blake Clark tollából kapunk egy “Megrázó jelentést a politikai és gazdasági korrup­cióról”, amint a szerkesztő Írja a bevezető szavaiban. Mr. Clark oldalakon keresztül ismerteti azt a hallatlan korrupciót, amely a Phillippine szigeteken a leg­magasabb hivataltól a legutolsó rendőrig nyomorítsák meg a né­pet. Az elnök, miniszterek, sze­nátorok, a legszemérmetlenebb módon rabolják az országot és a népet. így érthető, hogy Mr. Clark arra a következtetésre jut, hogy nem csak a jelen hasonlít a Phillippine szigeteken a Chiang Kínájához, hanem a jövője is, mert a nép mind nagyobb töme­gei szimpatizálnak a “Huks”-ok- kal a “felszabadító Néphadse­reggel”, amelynek ma hivatalos számítás szerint 10 ezer jól kép­zett és jól felszerelt katonája van fegyverben, de az úgyneve­zett képzett tartalék ennél sok­szorosan nagyobb, amely bármi­kor fegyverbe hívható. Azokban a tartományokban, amelyet a Néphadsereg tart megszállva, ott az élet megvál­tozik, a föld a nép kezébe kerül, az életnívó emelkedik, a nép uzsorásai elmenekülnek, iskolák nyílnak, úgy a gyermekek, mint a felnőttek részére. A nép 90 százaléka nem kere­si meg a legszükségesebb létfen- tartási szükségletét sem. A föld 98 százaléka a lakosság 2 szá­zalékának a kezében van. A kereseti viszonyokra vonat- I kozólag álljon itt az alábbi pár szám, amely érzékelteti velünk miért kell fegyverrel ráerősza­kolni a fillippino népre a tőkés demokráciát. A legmagasabb fizetés a leg­jobb szakmunkásnak Manilába $3.25, a gyári munkásnak $2.25, A vidéken 98 centtől $1.67-ig terjed naponta, hogy ezért mit vehet, arra jellemzőek az árak. Egy quart tej 40 cent, egy tucat tojás 75 cent, egy pár legolcsóbb cipő $7.50. A lakásviszonyok borzalmasak. Amint Mr. Clark megállapít­ja a Néphadsereg népszerűsége soha nem volt nagyobb, mint manapság és mindszélesebb ré­tegek remélik, hogy rövidesen, miként Kinában, minden ameri­kai támogatás dacára is győzel­mesen fejezik be a felszabadító harcukat. Egy bizonyos, hogy a mostani korrupt bandát csak Amerika segítsége tartja kormányon és ez az oka, hogy a fillippino nép ma már nem barátot, hanem el­lenséget lát az amerikai kor­mányban, amelynek a segítése meghosszabbítsa s véresebbé te­szi a phillipinek teljes felszaba­dítását. MEGINT TALÁLTAK EGY KÉMET PHILADELPHIA — I. Edgar Hoover, az FBI feje nyilvános­ságra hozta, hogy elfogták a 39 éves Harry Gold vegyészt azon vád alapján, hogy segítő társa volt az Angliában 14 évre Ítélt Dr. Fuchsnak abban, hogy atomtitkokat közvetített az oro­szoknak. Goldot James P. McGranery bíró 100,000 dollár bail alá he­lyezte. Hoover nyüatkozata sze­rint Gold bevallotta, hogy ösz- szeköttetést tartott fen Dr. Fuchsszal, de azt is hozzátette, hogy az még 1944 és 45-ben volt, amikor még sem ő, sem a kö­zönség általában mitsem tudott az atombombáról. Ami informá­ciókat segített az oroszok részé­re közvetíteni, azokkal csak a szövetséges ország iparának a fejlesztését vélte szolgálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom