Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-06-03 / 1633. szám
BÉRMUNKÁS 1950. junius 3. 2 olda] ■r »rj Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A KORRUPCIÓ MEKKÁJA AZ AMERIKAI szakszervezetekben uralkodó viszonyokért általában a vezéreket szoktuk okolni, pedig ha a dolog mélyére nézünk azt fogjuk látni, hogy ezen, a munkásság érdekeivel és a viszonyokkal ellenkező hibákért nagyrészben a tagság felelős. Bár igaz az, hogy ahol a tagság valamelyes önálló gondolkodást és cselekvési akaratot tanúsít, a vezérek azt minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek elnyomni, de viszont számos példa bizonyitja az ellenkezőjét is, hogy ahol a vezérek fáradoznak azon, hogy a szak- szervezeteket kimozdítsák a ma- radiságból és a munkásosztály érdekeinek előmozditóivá formálják át, ott meg a tagság állja útját. Egy bizonyos, hogy bármiféle szervezetnek a fundamentumát a tagság képezi és a szervezet olyan, mint amilyennek a tagság formálja. Aziránt ugyan nincs kétség, hogy a vezérek törekvése, hogy az ő hatalmuk mindenek felett álljon, hogy az ő akaratuk teljesüljön, hogy a tagság nélkülözhetetlennek vélje őket, ez azonban csak is úgy történhet meg, ha a tagság ahhoz hozzájárul. Mert ha nem járulna hozzá a vezérek minden törekvése eredménytelen lenne. AZ AMERIKAI szakszervezetek — mint a haladás ellenségei — között nagyon nehéz kivételt tenni, de ha mégis van valami kivétel az nem javukra, hanem kárukra Írandó és ilyenek a vasúti Brotherhood kötelékébe tartozók, melyekről elmondhatjuk, hogy a reakciósoknál is re- akciósabbak. A szakmai széttagoltság a termelés minden terén nagy hátrányára van a munkásságnak és igy a vasúti forgalomnál is, ahol pedig a munka módszere annyira összefűzi a munkásokat, hogy szinte elválaszthatatlanok, de a szakszervezetek még ezt a legkisebbnek mondható egységet is széttagolják és antiszemita és négerellenes kifejezéseket használ a tanteremben, vagy az a segéd superintendent, aki a “numerus calusus” behozatalát ajánlotta. Ezeket nem vonják felelőségre dacára a panaszoknak. Dr. Jansen maga elé idézte az emlitett 8 tanítót és kérdések alá vette őket politikai nézeteikre vonatkozólag. A tanítók kijelentették, hogy a kérdésekre csak ügyvédeik jelenlétében adnak választ. Jansen erre minden további vizsgálat nélkül elmozdította őket állásaikból és fizetéseiket beszüntette. A tanítók unionja ebben a tanszabadság oly nagymérvű megsértését látja, hogy az ügyet azonnal nyü- vánosságra hozta és New York város népét kéri a bajok gyökeres orvoslására. (National Guardian) egymás szoros gazdasági érdekeinek ellenségévé teszik. Ennek a munkásságra nézve nagyon lesújtó példáját láttuk a közelmúlt hetekben a vasúti forgalomnál, ahol a tüzelők beszüntették a munkát, mig a mozdonyvezetők a munkán maradtak. Mert hiszi valaki, vagy nem, de a mozdonyon dolgozó két ember, két külömböző szakszervezethez tartozik. És a mozdony- vezetők nem csak, hogy nem vállaltak szolidaritást a tüzelőkkel, hanem a sztrájkoló tüzelők helyére állított sztrájktörőkkel vezették a vonatokat. És ezen gyalázatos testvér árulásért ez esetben még a vezéreket sem lehet okolni, hanem azért határozottan a szakszervezeti tagság, de különösen a mozdonyvezetők a felelősek, akik a vasúti forgalom “arisztokratáinak” tartják magukat. A KÖNNYEBB megértés kedvéért ismernünk kell, hogy a kisszámú forgalmi személyzet, amely a vonat* járatoknál alkalmazva van, mennyire el van különítve egymástól a szakszervezetek által. A mozdonyvezetők a Brotherhood of Locomotive Engineers szervezet tagjai, amely szervezet teljesen függetlenül a többi szakszervezetektől képviseli a mozdonyvezetőket. A tüzelők szintén független szakszervezethez tartoznak, amely a Brotherhood of Locomotive Firemen and Enginmens. A kalauzok szintén külön szervezethez tartoznak, a fékezők ismét más szervezethez, a porterok szintén, a váltóőrök és kapcsolók ismét más szervezethez és igy tovább. Ezen szakszervezeteknek külömböző időkben lejáró szerződéseik vannak és ha bármely szakszervezet tagjainak sérelmei vannak melyek orvoslására kénytelenek beszüntetni a munkát, a többi szervezetek tagjai a helyükön maradnak és ha a vállalat tud sztrájktörőket állítani a sztrájkolok helyére, azokkal együtt végzik a munkát. És hogy ez nem légből kapott állítás, annak bizonyítására a közelmúlt hetekben lezajlott tüzelők sztrájkja szolgáltat bizonyítékot. A tüzelők munkabeszünteté- tésére az adott okot, hogy a vasúttársaságok megtagadt á k teljesíteni a tüzelők azon követelését, hogy a több egységből álló Diesel mozdonyokon egy helyett, két tüzelőt alkalmazzanak. Ezen mozdonyokon ugyan nem az a hivatásuk a tüzelőknek, hogy szenet lapátoljanak, hanem a gépezetek rendbe tartása. A nagy távolságokra, vagy nagy terheket huzó mozdonyok azonban több egységből állnak, amit “multiple-unit”-nak neveznek és a tüzelők állítása szerint egy ember képtelen ezt az erőtelepet üzembe tartani és ugyan akkor figyelni a külömböző jelzőket az utmentén, vagy szükség esetén helyettesíteni a mozdonyvezetőt. A tüzelők ezen követelése már egy évtizedre nyúlik vissza. Vagy nyolc évvel ezelőtt Roosevelt elnök által kinevezett ‘"fact finding” bizottság úgy döntött, hogy nincs szükség két tüzelőre. Azóta húzták, halasztották a vasúttársaságok, mig ez év elején Truman elnök nevezett ki egy “fact finding” bizottságot, amely úgy mint az előző, méltánytalannak találta a tüzelők követelését. így, miután minden más módszer eredménytelennek bizonyult, május 10-én beszüntették a munkát, négy fővonalon. A sztrájk egy hétig tartott és befejeződött anélkül, hogy a követelést teljesítették volna a vasúttársaságok. Egy heti munkaszünet után a kormány békéltető közbenjárására abban állapodtak meg, hogy döntő bíróságra (arbitration) bízzák a vitás kérdést, melynek döntése kötelező mindkét félre. MINT fentebb említettem, a sztrájk ideje alatt a vonat személyzet a helyén maradt és ahol a vasúttársaság betudott állita- tani sztrájktörőket, ott a forgalom folyt. Ezen sztrájktörők többnyire a munkavezetők, vagy felvigyázók voltak, de az a tény, hogy nem az ő foglalkozásuk és sztrájkolok helyeit foglalták el, nem menti fel őket a sztrájktörés vádja alól. Úgyszintén jogosan vádoljuk a mozdonyvezetőket és a többi szakszervezetek tagjait sztrájktöréssel — még azokat is, akik nem tartották üzembe a vonatokat, de meg volt bennük a hajlandóság — mert ezen cselekedetükkel a vasúttársaságot segítették társaik ellen. Ugylátszik még ma is beválik Jay Guld, a múlt századbeli va- sutmágnás állítása, melyszerint: “Pénzért megvásárolhatom a munkásság egy felét, hogy a másik felét legyilkolja” és ezen állapotokat a szakszervezetek segítenek fentartani. A TERMELŐ munkásságnak szakmai válaszfalakkal való széttagolása a mai fejlett termelési viszonyok mellett minden téren nagy hátrányára van a munkásság előhaladásának, de különösen káros ez a vasutaknál, ahol oly szoros közösség van a foglalkoztatott munkások munkakörében. Néhai Eugene Debs — az amerikai munkásmozgalom egyik kimagasló harcosa, már hatvan évvel ezelőtt felismerte ezt a súlyos hibát. Lévén mozdonyvezető, gyakorlatban tapasztalta, hogy a már akkor is hatalmas vasúttársaságokkal szembe milyen erőtlen a munkásság. Debs már az 1890-es években kísérletet tett az összes vasúti munkások egyesítésére egy ipari szervezetbe. Már 1880-ba központi titkár-pénztárnoka volt ugyan annak a Brotherhood of Locomotive Firemen szervezetnek, amelynek tagjai a közelmúlt hetekben sztrájkba léptek. Debs több mint tiz évet töltött ezen hivatalban és az ország vasúti munkásságának viszonyait nagyon közelről ismerte, mert állandóan utón volt és ezen szervezői munkássága közben érlelődött meg agyában az a gondolat, hogy a vasúti munkásoknak egy szervezetbe kell tömörülni. Az elgondolást tett követte és 1892-ben benyújtotta lemondását a szervezet konvenciójának, amely egyhangúlag visszautasította a lemondást. Debs azonban megmagyarázta a konvenciónak, hogy tapasztalatai arra késztetik, hogy lépéseket tegyen egy oly szervezet megalakítására, amely az összes vasúti munkásokat magába foglalja és ezen meggyőződését nem követheti, amig egy szakszervezetnek a fő tisztviselője. A KÖVETKEZŐ évben Debs vele együtt érző társaival megalakította az “American Railway Uniont” mely szakmai meg- külömböztetés nélkül az összes vasúti munkásokat egy szervezetbe tömöritette. A megalakulás után egy évvel már bérharcot is vívtak az A.R. U. tagjai a Great Northern vasúttársaság ellen, amely 18 napi harc után a munkások teljes győzelmével ért véget. A győzelmes sztrájk befejezése után pár nappal konvencióra gyűltek össze az ÁRU tagjai Chicagóban, ahol a Pullman Car Shop munkásai lázadoztak a drasztikus bérlevágás ellen. A Pullman munkások az éppen konvenciózó ARU-hoz fordultak segítségért, amely tárgyalásba bocsátkozott a Pullman kompániával és miután a társaság nem mutatott hajlandóságot a munkások sérelmeinek orvoslására, az ÁRU konvenció felhívást intézett az ország vasútvonalain foglalkoztatott munkásokhoz, hogy bojkottálják a Pullman hálókocsikat mindaddig, amig a Pullman vállalat nem teljesiti a munkások követelését. Ezen felhívás következtében pár napon belül az összes Pullman kocsik a mellékvágányokon vesztegeltek és valóságos forradalmi hangulat uralkodott az egész országban. A vasúttársaságok természetesen kerestek és találtak szolgalelkü szövetségi bírót, aki tiltóparancsot adott ki a sztrájk ellen az ÁRU azonban annak nem engedelmeskedett. Később Cleveland elnök a szövetségi katonaságot rendelte ki azzal , az ürüggyel, hogy “a postai szállítás nem szünetelhet.” Debset vád alá helyezték a tiltóparancs megszegése miatt és a tárgyaláson hat havi börtön- büntetést szabtak ki rá. UGYAN AZON szakszervezetek, amelyek hatvan évvel ezelőtt széttagolták a vasúti munkásokat és az ÁRU fejlődését akadályozták, még ma is hasonlóan cselekednek. A közelmúlt hónapokban ugyan kísérlet volt folyamatban a mozdonyvezetők és tüzelők szervezetének egyesítésére, amely eljutott odáig, hogy a két szakszervezet tagsága elé került referendum szavazásra. A tüzelők nagy többséggel az egyesülés mellett szavaztak, a mozdonyvezetők azonban ugylátszik nem változtak, mert a többség az egyesülés ellen szavazott és igy továbbra is megmaradnak a,z idejét múlta szakmai széttagoltság mellett, amely már csak a kizsákmányolok javát szolgálja, de semmi esetre sem a munkások érdekeit. Ez az eset is igazolja, hogy első sorban a szakszervezeti tagság felelős azokért az áldatlan
