Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-04-29 / 1628. szám

2 olda!

BÉRMUNKÁS

1950. április 29.

Egyről-Másról

ELMONDJA : J. Z._______

A SZÜKLÄTÖKÖR A HALADÁS KERÉKKÖTŐJE

“A TÁRSADALMI viszonyok a gazdasági csoportosulások visszatükröződései. A vagyon forrásainak és termelőeszközeinek tulajdonosai egy társadal- osztályt alkotnak, mig azok, akiknek a piacra vihető minden birtokuk csak a munkaerejükből áll, másik osztályba tartoznak. A politikai, jogi, közoktatási és egyéb intézmények csak tükrei a vagyon termelésére fennálló gazdasági rendszernek.

“Egy osztály bírja a vagyon termelésnek összes forrásait. Ez az osztály saját védelmére és uralmának megtartására minden más intézményt osztályérdekeinek rendel alá. Ezzel ellentétben, van egy másik osztály, mely a gazdasági elrendezés alapjának megváltoztatására törekszik. A munkások felismerik azt, hogy a gazdasági átalakulásokat a társadalmi viszonyok átalakulása követi nyomon; hogy az intézmények, melyek a hatalmon levő osztálytól nyerik támogatásukat, az előbbi gazdasági rendszer megbuktatása után az uj gazdasági viszonyokhoz kényszerülnek hozzáilleszkedni. t

“Társadalmi átalakulások a gazdasági alap folytonos változásának következményekép ösz- szedőlnek. De a ledőltek helyét elfoglaló uj alakulás nem kész terméke az átalakítás egy-egy korszakának. A történelmi fejlődés folyamat legmagasabb fokát a megállapított rend forradalmi megdöntésével éri el. Az előző korszakok szerzeményeit mindig felhasználják a soha nem nyugvó, folyton előre törtető civilizáció alkotó munkájában.

“A romlásnak indult elemek tápanyagot szolgáltatnak az anyaföldnek, hogy az uj fajoknak, uj alakulásoknak adjon életet. A természet változtató folyamatában nem vész el semmi. Éppen igy van a társadalmi rendszerekben is. A társadalmi és gazdasági fejlődések szerzeményeit, miután a forradalmi korszak a továbbfejlődés minden akadályát elhárította, továbbra is megtartják. Csupán azt az osztályt, mely előzőleg uralta a társadalmi intézmények politikáját és cselekvéseit, buktatja meg a forradalmi változás; az életszükségletek eszközeinek tulajdonát egy másik osztályra helyezi át.

“Az iparok kapitalisztikus birtoklásának eredetét ama viszonyok kifejlődésében találjuk, melyek a hűbéri rendszer bukását s egy másik osztálynak a hatalomra jutását siettették ...”

akik “kákán csomót keresve” osztálytudatos műnk ásókat megszégyenítő módon támadják hátba azon munkások millióit, akik a “Kommunizmus” égisze alatt vívják élet-halál harcukat egy uj, jobb és igazságosabb társadalmi rendszer megvalósításáért.

Ha a helyzet nem volna oly halálosan komoly, kacagnunk kellene ezen kákán csomót kereső szószátyárkodáson, akik strucc módjára a homokba dugják a fejüket és nem akarják észrevenni a történő eseményeket és az ő látkörük csak az orruk hegyéig terjed.

Ne legyen félreértés, mert nem akarom én megvonni a kritika jogát senkitől, de amikor ilyesmire vállalkozunk figyelembe kell vennünk a viszonyokat és lehetőségeket és különösen a következményeket.

A FÖLDTEKÉN a jelenben két társadalmi rendszer hívei viaskodnak egymással. Az egyik a magát túlélt kapitalista rendszer, a másik annak helyét elfoglalni készülő tervgazdálkodás, melyet az uj rendszer ellenségei “kommunizmus” jelzővel látnak el.

Tévedés azt állitani és csak a rosszakarat, vagy tudatlanságból eredhet azon állítás; hogy ma a föld bármely részén a kommunizmus már kibontakozott. Egyelőre még csak a magán kapitalizmust döntötték meg egyes országokban, amely szükségességnek bizonyítékai a szemeink előtt játszódott le az utóbbi három és fél évtizedben.

A két világháború kétségtelenül a legfontosabb mozgató erő volt, amely lázadásba késztette azon országok lakosságát, ahol ma már a magán-kapitalizmus csak a múlt emléke. A háborúk következtében beállott nyomor lázadásba késztette a lakosságot és az uralkodó osztály a legkegyetlenebb terrorral nyomta el ezen lázadásokat.

Azonban ezen lázadások nem voltak céltudatosak és különösen nem szervezettek, hanem a nyomor és terror késztette azokat kitörésre. És elismerjük, vagy nem, de a tény az, hogy ezen lázadások élére — dacára a kis számuknak minden országban —- a kommunisták álltak és nagy áldozatokkal igyekeztek ezen lázadásokat az ő általuk helyesnek vélt irányba terelni. A kommunisták ily aggressziv akiója nélkül ezen lázadások kétségtelenül az első háború utániak sorsára jutottak volna és azok résztvevői már régen a lámpaoszlopokon lógtak volna.

VALÓSZÍNŰLEG sokan töprengnek azon, hogy hol olvasták a fenti idézetet? Nem titok és itt mindjárt elárulom, hogy az “Egy Nagy Szervezet” cimü füzetünk bevezető részének első sorai. Nem csak nem titok, hanem nagyon is szükséges, hogy ismét és ismét olvassuk el nem csak az első sorokat, hanem az egész füzetet és különösen azok,

TAGADHATATLAN az, hogy a tervgazdálkodásra rátért országok az ipari fejlődés legala- sonyabb fokán álltak az összeomlás idején és elképzelhetetlen nehézségekkel álltak szembe. Még ami kevés iparuk volt, azok is romokba hevertek a háború következtében és elvárni azt, hogy ily viszonyok között mindenki, minden szükségletét kielégítsék, egyszerűen lehetetlenség.

De egyébként is, egyik terv- gazdaságra tért ország irányítói sem állítják, hogy a magánkapitalista rendszer helyet a kommunista rendszer foglalta el. Eddig mindig azt állították, hogy a magán-kapitalista rendszer megdöntésével megnyitották az utat a szocialista társadalmi rendszer építésére, melyet az előző rendszer irányitói erősen eltorlaszoltak. És ez nem más, mint amit a fenti idézet is állít, hogy:

“ a ledőltek helyét elfoglaló uj alakulás nem kész terméke az átalakítás egy-egy korszakának.” Majd alább: “A társadalmi és gazdasági fejlődések szerzeményeit, miután a forradalmi korszak a fejlődés minden akadályát elhárította, továbbra is megtartják. Csupán azt az osztályt, amely előzőleg uralta a társadalmi intézmények politikáját és cselekvéseit, buktatja meg a forradalmi változás ...” Es ez történt azokban az országokban.

ISMERVE az európai s ázsiai országok fejletlen ipari viszonyait, egy kis jóakarattal nagyon könnyen meglehet érteni, hogy milyen feladat hárult az uj rendszer irányítóira. Mert az előző rendszer úgyszólván semmit sem hagyott rájuk, amit felhasználhatnának. Ez, párosulva a néptömegek tudatlanságával és a kiváltságaikat veszített paraziták, kizsákmányolok ellenséges magatartásával és aknamunkájával, sok mindent megmagyaráz amit itt nagyon sokan nem akarnak megérteni.

De eltekintve azon országok viszonyaitól és lehetőségeitől, a tény az, hogy az európai országok munkástömegei a jelenben csak azt az utat ismerik a fel- szabaduláshoz és azt követik, helyes, vagy helytelen.

A kapitalista “demokráciák” szócsövei azt állítják, hogy a “kommunisták” vagy Szovjet Oroszország rájuk kényszeríti azt “akaratuk ellenére”. Ennek talán még hitelt lehet adni a kelet európai országokban, de miért terjed mégis a “kommunizmus” a nyugati országokban, ahol nem hogy rájuk kényszeri- tenék, hanem minden eszközzel küzd ellene az uralkodó osztály, mint Francia és Olasz országok- ben? Azok a hatalmas gazdasági szervezetek, amelyek a múltban a szindikalista irányt követték, ma mind “kommunista eszközök” a “demokráciák” állítása szerint.

A tény pedig az, hogy a kapitalista társadalmi rendszer csődbejutott és a munkásság szabadulni igyekszik abból, minden áron. Élénk világot vet az állandóan bizonytalanságban és nyomorban levő munkásság gon-' dolkodására egy francia gyári munkás levele, melyben válaszol a párisi “Figaro” konzervatív lap azon cikkére, melyben “az oroszi kényszermunka táborokról és elnyomatásról ir. De milyen az én helyezetem itt Franciaországban — kérdezi az említett munkás. Hat gyermekem van, akik állandóan az éhséghez vannak közel. Egy, kétszobás dohos lakásban lakunk, minden higénikus szükségletet nélkülözve. Abból amit keresek és amit az államtól kapok jobbat nem bérelhetnék, még ha kapnék sem. A francia demokráciával dicsekednek? hát csak tartsák meg. A kommunizmus talán rossz, de nekem semmi sem lehet rosszabb, mint amiben részem van. És ezért kommunista vagyok.”

A Figaro megvizsgálta az említett munkás helyzetét és azt valóban olyannak találta amilyent az lefestett levelében. Ez azonban nem kivétel, mert az európai országokban a munkásság helyzete általában hasonló. És még azt állítják, hogy Oroszország terjeszti a kommunizmust.

AMÍG szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy a munkásosztály végleges felszabadulásához elkerülhetetlen a forradalmi Egy Nagy Szervezet kialakulása, nem hunyhatunk szemet Európa és a többi kontinenseken végbemenő események felett. A forradalmi Ipari Unionizmus eszméjének szolgálása és hirdetése nem követeli meg, hogy a munkás- osztály felszabadulási harcának esküdt ellenségeivel — az egész kapitalista vüággal — egyvona- lon a legocsmányabb módon támadjuk a “kommunizmust”.

Mert nem szabad szem elől téveszteni, hogy ma minden “kommunizmus” a kapitalista osztályt szolgálók előtt, ami a kapitalizmus gazdasági érdekeit sérti.

Amíg elismerjük, hogy a mi forradalmi Ipari Unionista elméletünk és a kommunista elmélet között éles elvi ellentét van, mert mi a szocialista társadalmi rendszert nem felülről lefelé, hanem alulról felfelé véljük helyesebbnek építeni, még nem jogosít fel arra, hogy szembe helyezkedjünk a vüág munkássága többségének határozata és akaratával és azért mert más utón próbálkoznak a cél elérésére, hátba támadjuk őket.

Mint ahogy soha egy. pillanatig sem volt kétséges előttünk, hogy más szervezetek tagságát, akik velünk szembe ellentétes, sőt ellenséges elvi állásponton vannak, amikor a kizsákmányoló osztállyal harcba állnak, kötelességünknek tartottuk mindig a munkásokat támogatni, éppen úgy ma sem lehet kétséges, hogy a kerítés melyik oldalán van a helyünk, amikor a munkás milliók vüágméretek- ben a “kommunizmus” égisze alatt vélik a célt elérni.

A társadalomban csak két osztály van, az egyik a kizsákmá- nyoló, a másik a kizsákmányoltak osztálya. És “E két osztály között semmi közösség nincs. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.”

Ez a gigászi harc, amely ma világméretekben folyik a munkásosztály harca még akkor is, ha egyes országokban a kormányok irányítják azt és osztálytudatos munkások semmi körülmények között nem vállalhatnak közösséget a kapitalista osztállyal anélkül, hogy saját osztályuk harcát el ne árulnák.

Egyelőre ez az üzenetem azoknak, akik minden követ megmozgatnak, hogy a Bérmunkást a vüágreakció által megszabott útra tereljék.

\