Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-09-03 / 1594. szám
1949. szeptember 3. BÉR MÜMKÄS 3 oldat Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ Az IWW magyar tagjai, a Bérmunkás fentartói SZEPTEMBER 4-én, VASÁRNAP D.E. 9 ÓRAI KEZDETTEL ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETET tartanak Cleveland, O.-ban 11123 Buckeye Boádon levő Munkás Otthon nagytermében. Kérjük a magyar nyelvű ipari unionistákat és a Bérmunkás olvasóit, hogy szeptember 4-én Clevelandon legyenek, hogy további irányát megszabják az ipari unionizmust hirdető Bérmunkásnak. Munkástársi üdvözlettel, a Bérmunkás Lapbizottsága. UJ SZAKSZERVEZETI ELV Egyik lapszámunkban a CIO által közreadott “Nathan” gazdasági jelentéssel kapcsolatban rámutattunk, hogy az amerikai szakszervezetek eredeti céljuktól eltérőleg mind nagyobb mértékben válnak a tőkés termelési rendszer védelmezőivé. A professzionális szakszervezeti vezér ma jobban ügyel a munkáltatók, mint a munkások érdekeire, mert tudják, hogy munkásokat kaphatnak eleget, de mit csináljanak velük, ha nem lenne elegendő munkáltató, akiknek szállíthatják a munkásokat? — mondják. A régi szakszervezeti vezérek, — nem számítva a graftereket, — igyekeztek annyi előnyt kicsikarni az általuk vezetett uni- onok tagjai részére, amennyit csak tudtak, tekintet nélkül arra, hogy a munkáltató miként tudja teljesíteni a követeléseket. Hiszen jól tudták, hogy a munkáltatók elég erősek a saját védelmükre, sőt a legtöbb esetben túl erősek a saját védelmükre, sőt a legtöbb esetben túl erőseknek bizonyultak. A legújabb szakszervezeti elv szerint azonban a munkáltatót is megilleti a méltányos profit és csak az az iparvállalat tud magas béreket fizetni, amelyiknek a profitja is magas. Ebből az következik, hogy a szakszervezeti vezéreknek, amennyiben tőlük telik, gondoskodni kell arról, hogy a munkáltatónak is jusson elengendő profit. így lett a szakszervezeti vezérből a munkáltató érdektársa és ugyanakkor a profitra való termelési rendszer legerélyesebb védelmezője. Ezen uj tipusu szakszervezeti vezérek egyik legismertebb képviselője Dave Beck, az American Federation of Labor (AFL) keretébe tartozó Teamsters (kocsisok) Union végrehajtó alelnöke és a nyugati partvidék elismert “munka cárja”. Erről a szakakik sokalják az elöregedett bányászoknak a 100 dollár havi nyugdijat, az özvegyeknek az 1,000 dollár haláleseti járulékot, egyenként 29 bányász egész évi nyugdiját; 35 özvegy ezer dolláros segélyét veszik fel pirulás nélkül és még méltatlankodnak a bányászok követelésén. Ezra Van Horn mint a bányabárók bizottságának elnöke szerepelt a jelen kollektív tárgyalásnál és a legaljasabb eszközökkel igyekszik megakadályozni, hogy a bányászok követelése teljesüljön. Amikor Miss Roche nyilatkozata nyilvánosságra került Van Horn kénytelen volt lemondani — nem a 35,000 dolláros nyugdíj bizottsági állásáról, hanem — a bányabárók bizottságának elnökségéről, amit a bányatulajdonosok '“sajnálkozással” vettek tudomásul. Van Horn valóban “két bőrt húz le egy rókáról.” szervezeti vezérről igen érdekes cikket irt Joe Miller, egy liberális újságíró a “New Republic” című hetilapban, amelyet leköz- lünk azért, mert nagyon részletesen mutatja ki, hogy Beck mennyire érvényesíti az általunk már említett uj szakszervezeti elvet. DAVE BECK, A “LABOR-CZAR” Dave Beck, akit eddig csak mint a Nyugat kocsisainak teljhatalmú urát ismerték, országos kampányt indított, hogy hatalmát egész Amerikára kiterjesz- sze. Seattle (Wash.) városi irodájából kiadott azon nyilatkozatára, hogy öt év alatt megszervezi az ország összes kocsi- hajtóit, szenátor Taft és Sam Hobbs képviselő dühösen fogad- koztak, hogy törvényekkel fogják megakadályozni. Becknek azonban nincs ideje ahoz, hogy az ilyen kifakadásokkal foglalkozzon s a szervezést folytatja nemcsak a kocsihajtók, hanem a kisüzletek és az irodákat szolgálatokkal ellátó alkalmazottak között is. Az ilyen munkások szervezésére már megérett az idő, különösen a déli államokban s Beck az “én juriszdikcióm” alá veszi az egész országot. A Teamsters Union országos feje ugyan még mindig az “ósdi” Dan Tobin, de csak névleg, ténylegesen Beck kezében van a gyeplő. Dave Beck az “újfajta” munkásvezérek tipikus képviselője, aki éppen annyi érdeklődést mutat a munkáltató profitja, mint a munkások jóléte iránt, amit az üzletemberek előtt tartott előadásaiban igy fejez ki: “Szilárdan hiszem, hogy az Iparnak (munkáltatóknak) profitot kell csinálni, hogy a munkásokat fizetni tudja. Az üres hordóból mitsem lehet kivenni”. Beck oly szorosan követi ezt az elvet, hogy a munkáltatókkal szövetkezik mindenki, — még a másféle unionok ellen is. SZERÉNY SZÜLŐK GYERMEKE Nem szabad lekicsinyleni ezt a seattlei kocsihaj tót dacára a komikus-opera hőséhez hasonló megjelenésének, mert kiváló szervező és szívós könyörtelenséggel törekszik célja elérésére. Dávid, — nagyon gyűlöli ezt a nevet, — vörösfejü négyéves fiúcska volt, amikor szülei Seattle városban telepedtek le még 1898-ban. De dacára annak, hogy az alaszkai “gold rush” jelentős prosperitást hozott a városnak, a Beck családnak nem sok jutott belőle s Dávid már első elemista korában újságot árult, hogy a család élelmezéséhez valamit keressen. Az iskolában jó tanuló volt, amire még ma is büszke, de a high school első éve után már kénytelen volt otthagyni az iskola padjait és munkába állt abba a mosodába, ahol az anyja is dolgozott. 1917-ben Dave mosódakocsihajtó lett s csatlakozott a unióhoz. Pár hónap múltán ez a szervezet sztrájkba ment s győzött, a munkáltatók elismerték a uni- ont. A sztrájk mély benyomást gyakorolt a fiatal Beckre. Az első világháború alatt az Európába küldött hadseregnél szolgált. Visszatérve újra Seattle városba került, ahol az Industrial Workers of the World (IWW) akkor vívta az egyetlen amerikai általános sztrájkot. Akarata ellenére is belesodródott ebbe a sztrájkba, de azóta hátatforditott mindenféle radi- kálizmusnak. “A wobbly bolondok”, — mondotta Beck, — nem lehet a munkáltatókat legyőzni, ha meg akarjuk őket semmisíteni. Osztályharcnak a munkásmozgalomban semmi helye sincs!” SZÖVETKEZIK A MUNKÁLTATÓKKAL És dacára ennek, később Beck adoptálta az IWW módszereket, különösen azt, hogy egy unióba szervezte ugyanazon iparvállalat munkásait akár Seattle, San Francisco vagy Los Angelesben fekvő gyárakban dolgoztak is. Dave virágos kifejezései és szóbősége magára vonta Dan Tobin figyelmét s 1925-ben központi szervezővé nevezte ki. Noha Beck nem végezte el a high schoolt, azért tanulmányainak kiegészítésére számos kurzust vett Washington állam egyetemén, igy bizonyos mérvű képzettségre tett szert, amelyet jól tud alkalmazni a munkáltatókkal tartott egyezkedéseknél. Szakszervezeti filozófiájának első megnyilatkozását az 1927- ben a mosoda iparban kötött szerződése mutatja, amely azért lett nevezetes, mert összeütközésbe került a trösztellenes törvényekkel. Dave Beck ugyanis megállapodott a munkáltatókkal, hogy mindegyik egyforma árat számítson a mosásért és a kocsisok ezen ár 12 százalékát kapják a ruhanemű összeszedé- se és hazaviteléért. Ez nyilvánvalóan összeesküvés az árak megszabására, vagyis a verseny kiküszöbölésére, de védőügyvédé, Lewis B. Schwellenbach, a két évvel ezelőtt elhalt volt munkaügyi miniszter, valahogy elintézte a dolgot. Ezen bírósági végzéssel a zsebében hamarosan megszervezte a mosóipart az egész Észak- Nyugaton. Ekkor már egyszerűen igy beszélt a munkáltatókhoz: “Seattle városban már nagyon sok a laundry (mosoda) igy nem kereshettek eleget, nem ajálom, hogy itt újabb mosodákat nyissanak”. A riporteroknak is igy szólt: “Seattle városban már túl sok a gazolin állomás, be fogunk zárni néhányat!” TERROR CSAPATOKAT TART Beck igy a kocsihajtók révén a szó szorosan vett értelmében kisajátította az említett iparokat azon munkáltatók részére, akik vele szerződést kötöttek. Ily esetekben gyakran összeütközésbe került más anionokkal, amelyeket könyörtelenül igyekezett letörni. A rakodó munkások és az újságárus fiuk szervezeteinek megfélemlítésére “goon brigádokat” (verekedő terror csapatokat) küldött. Ismeretes, hogy Beck “goonjai” miként verték össze bunkókkal és öklöző vasakkal az ugyancsak AFL- hez tartozó keleti sörgyári dolgozó munkások szervezetének a tagjait s hajtották ki őket a nyugati államokból. Akkor azt beszélték, hogy a nyugati sör- gyárosok az általuk eladott minden hordó sör után 50 cent jutalmat adnak Becknek. Ezt azonban a vizsgálat nem tudta bebizonyítani. Beck nagyhangú frázisokat mond a “szabad és demokratikus” szakszervezetekről, de az általa vezetett unionban szabadságról és demokráciáról szó sem lehet. Minden helyi szervezet (local) titkárát Beck nevezi ki, akik a rendeletéit vakon hajtják végre, különben elveszítik állásaikat. A tagságnak nincs semmi alkalma vélemény nyilvánításra. Aki akadékoskodik, azt kivágják a szervezetből és ezzel automatikusan elveszti munkáját is. A National Labor Relation Board elé kerültek esetek, amikor Beck kivágatott a unionból embereket azért, mert azok nem voltak hajlandók áthajtani más szakszervezetek sztrájk vonalán. Beck nem tagadja, hogy a union ügyeit autokrata módon intézi, de azt mondja, hogy azért kap évi 25 ezer dollárt, hogy VEZESSE A SZERVEZETET. És a union-business ma már nagy üzlet, nem engedheti meg, hogy egy kocsihajtó, vagy üvegmosó beleszóljon annak fontos ügyeibe, amihez nem értenek. AZ ÜZLETEMBEREK BÁMULÓJA Beck az “üzletemberek” (businessman) nagy bámuló ja és szereti, ha őt is mint kiváló üzlet(Folytatás a 4-ik oldalon)
