Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-07-30 / 1590. szám

2 oldal BÉRMU NKÄS 1949. julius 30. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN AZ ELMÚLT két hétben a strucc példáját követve, nem akartunk tudomást venni a vi­lágeseményekről. Bár ez a strucc példa csak képletes, mert mi nem dugtuk a fejünket a ho­mokba, de ezen két hétben sem újságot nem olvastunk, sem rá­diót nem hallgattunk és minden időnket a természet szépségei­nek és a technika vívmányainak csodálásával töltöttük. Vakációnk első néhány nap­ját Wisconsin állam északnyu­gati fenyves erdőiben töltöttük hatalmas fenyőfákkal körülvé­ve. Bár medvékkel és farkasok­kal nem találkoztunk.— azok beljebb az erdő mélyén tanyáz­tak — de őzikéket, nyulakat és más kisebb vadakat a nap de különösen az éj bármely órájá­ban láthattunk az utmentén, de még a “cottage”-unk közelében is. * Reggel, napkeltével a mada­rak százainak csiripelése és fü­tyülése ébresztett és a napok folyamán azok külömböző vál­tozataiban gyönyörködtünk. Azonban a természet gondos­kodott arról, hogy napjaink ne legyenek unalmasak, mert egy­más után két éjjel is olyan ha­talmas záporeső látogatott meg bennünket, hogy a “cottage”- unk előtt levő “Flambau” folyót annyira megdagasztotta, hogy a viz túllépte a medrét és elön­tötte a vidék jelentős részét. Bár a “mi házunk“ magas fek­vésénél fogva biztonságban volt, mégis költözködni kényszeritett az ár, mert az oda vezető utat elöntötte és éppen idejében köl­töztünk ki, mert pár órával ké­sőbb a hidat teljesen kiemelte helyéből. Ezzel meg is elégeltük a természet által nyújtott izgal­makat és útra keltünk biztonsá­gosabb tájak felé. Néhány órai próbálgatás után sikerült kiutat találni, amerre az árviz csak annyira öntötte el az utat, hogy a kocsink átcsú­szott anélkül, hogy bent a kocsi­ban vettünk volna lábfürdőt és utunkat kelet felé vettük. oda, ahol Wisconsin és Michigan ál­lamok érintik egymást és ahol a három nagy tó — Lake Mich­igan, Lake Huron és Lake Supe­rior — találkoznak. Mint ismeretes a Superior tó felszíne vagy húsz lábbal maga­sabb, mint a másik két emlitett tó és Sault Ste. Marie-ben alkal­munk volt látni, hogy hogyan viszik át a hatalmas vasérc, papír és papír pulpot szállító fe­hérhajókat az alacsony vízről a magasra és viszont. Salt Ste. Marie-ben nem csak a három tó és a két állam érin­tik egymást, hanem az Egyesült Államok és Canada is és az on­nan kiinduló kiránduló hajón alkalmunk volt átkelni ezen a világhires “Soo Lock”-on, ahol a hajókat emelik és süllyesztik az alacsony vizfelszinről a ma­gasra és vissza a kanadai olda­lon. Ezek megtekintése után utun­kat St. Ignác felé vettük és szándékunk volt átrándulni “Ferryn” a nevezetes Macinac Islandra, ebben azonban az eső megakadályozott és ehelyett a másik Ferry-re hajtottunk, amely átvitt kocsistól Macki­naw City-be, ahonnan Michigan államot az észak-keleti sarká­tól, délnyugati sarkáig átutaz­tuk és Ohio államba érve Cleve­land felé vettük utunkat. Clevelandban időnk legna­gyobb részét Leisz munkástárs­nő farmján töltöttük, bár közbe meglátogattuk Lefkovits és Klincko munkástársékat és saj­náljuk, hogy későn érkeztünk meg a Bérmunkás irodájába, ahol több munkástárs és mun­kástársnő a lap csomagolásán Szorgoskodott, de mielőtt oda értünk már el is távoztak. VISSZAÉRKEZVE chicagói otthonunkba és a két hét alatt beérkezett újságok, folyóiratok stb. nyomdatermékek halmazát böngészve azt tapasztaltam, hogy az események nem tartot­tak velünk; nem vakációztak, hanem feltartózhatatlanul men­tek előre. E két hét alatt is a chicagói magyarság folyton apadó tábo­ra néhánnyal kevesebb lett. Töb­bek között elhalálozott Rud- nyánszky Sándor, aki ugyan az általunk “reakciósnak” nevezett táborba tartozott, de megemlít­jük, mivel szüleinek valamikor jól ismert neve volt Magyaror­szágon. Rudnyánszky Gyula költő és Réthy Laura primadon­nának volt fia, itt azonban csak azért volt közismert, mert ő managelte Chicago és környé­kén a magyar filmeket. Ugyancsak búcsút mondott az árnyékvilágnak Kunstadt Ernő, aki az “Otthon” majd az “Írás- Otthon” felelős szerkesztője volt, valamint a Velhovay Se­gélyegylet egyik legnagyobb fi­ókjának — a 164-nek — évek óta titkára. Súlyos vesztesség érte a hala­dás erőit, Kenesaw M. Landis II, előnyösen ismert jogtanácsos újság és rádió kommentátor idő­előtti elhunytával, aki hasznos életének 39-ik évében dűlt ki a harc vonalból. Úgy szokták mondani, hogy “az alma nem esik messze a fá­jától” ez azonban nem vonatko­zik Landisre, aki fia volt a reak­ciósnak ismert Frederich Landis Indiana állami szenátornak és unokaöccse a hirhedt Kenesaw M. Landis szövetségi birónak, aki az első világháború után annyi elfogultságot és gyűlöle­tet tanúsított szervezetünk tag­jai elleni tárgyaláson, melynek ő volt az elnöklő birája. A fiatal K. M. Landis II, tel­jesen szakított családja reakci­ós felfogásával és megfélemlit- hetetlen bajnoka volt a haladás­nak és eltávozása pótolhatatlan veszteség a haladás táborának. “Halottakról jót vagy sem- semmit” szokták mondani és bár sok “jót” nem tudunk mondani, mégis megemlítjük Alexander Fell Whitney a Brotherhood of Rairoad Trainman szakszerve­zet elnökének elhunytét is, aki az elmúlt héten 76 éves kor ában dűlt ki a sorból. A polgári világ mint “liberá­lis” munkásvezért említi, de amint mi ismerjük munkásmoz­galmi működését, különösen 1928 óta, amióta elnöke volt a nevezett szakszervezetnek, úgy tudjuk, hogy egyike volt a reak­ciós szakszervezeti basáknak, aki vassarok uralmat tartott a szervezetben és sajnos, hogy csak a halál tudta kimozdítani abból a pozícióból, melyben sok alkalma nyílott a munkásosz­tály ügyét szolgálni, ha erre lett volna hajlandósága. A MUNKA harcmezején sem szüneteltek az események. A berlini közúti vasutas sztrájk a munkások “teljes győzelmével” végződött. A berlini vasutasok követelé­se az volt, hogy bérüket nem a keleti (orosz) zónában érvé­nyes márkával fizessék, hanem a nyugati zóna márkáival, mely­nek vásárló képessége állítólag négyszer akkora, mint a keletié. A közúti vasutak központja az orosz zónában van és az összes vasutak az orosz megszálló csa­patok irányítása alatt vannak. A harc öt hétig tartott és ezen idő alatt a sztrájkolok 'bát­ran szembe néztek” minden ve­széllyel, hogy követelésüket győ­zelemre vigyék, ami sikerült. A. tanulság ezen sztrájkból az, hogy a munkásság összetartá­sán még a fegyveres erő “hatal­ma” is megtörik. Ha a németországi ipari mun­kásság hasonló gerincességet tanúsított volna úgy tiz évvel ezelőtt Hitlerékkel szembe, mint most az “oroszok” ellen, mennyi borzalomtól menthették volna meg nem csak Németország, ha­nem egész Európa, sőt az egész világ munkásságát is. De a tanulságot megszívlelni még ma sem késő, mert a hábo­rú lehetősége nagyon is a kü­szöbön van és annak elkerülésé­re csak egy mód van: ha az öt világrész minden országának munkássága közös elhatározás­sal és akarattal áll szembe a há­borút előkészítők aljas törekvé­seivel. Mert a munkásság szer­vezett gazdasági ereje az egyet­len erő, amely felülmúl minden más elképzelhető erőt a társada­lomban, ha azt a munkásság cél­tudatosan alkalmazza. AZ ANGOLORSZÁGI rakpar­ti munkások harca is figyelmet érdemel, amelynek megindítója két kanadai hajó kiürítésének megtagadása volt. Mint ismeretes a canadai rak­parti munkások már hetek óta sztrájkolnak és a két szóba ifor- gó hajót sztrájktörőkkel rakat­ták meg, melyet az angol rak­parti munkások megtagadtak kiüríteni. Erre az angol “mun­kás” kormány azzal válaszolt, hogy nem engedte meg más ha­jók kirakását addig, amig a két kanadai hajót ki nem ürítik, ami fokozatosan növelte a sztrájko­lok számát és ma meghaladja a 15 ezret és közel kétszáz hajó vár kiürítésre. Mivel a rakparti munkások a ! Most Vasárnap ! CSALÁDI KIRÁNDULÁS DETROITIJÁN A detroiti Bérmunkás lap­olvasók PIKNIK összejöve­telt rendeznek Horváth Béla munkástárs szép fekvésű és közel a városhoz levő farm­ján. Mindenkinek alkalma lesz a Bérmunkás családját meg­ismerni. Élelmet mindenki hozzon azt amit szeret és majd közö­sen elfogyasszuk. Az italok­ról gondoskodva lesz.A PIK­NIKET JULIUS 31-ÉN, VA­SÁRNAP TARTJUK. Útirány: Délnek menő uta­kon a Eurika Rd.-ig. A Dix- Toledo úttól az első utca jobb­ra. 14295 Reeck Rd. on “A Drive in” színház közelében. kormány minden fenyegetése dacára sem hajlandók kanadai munkástársaik árulóivá válni, a “munkás ’ kormány a katonasá­got rendelte ki azon hajók kira­kására, melyek romlandó élelmi­szereket szállítanak be és a hí­rek szerint közel 10 ezer katona végzi a sztrájktörő munkát. A “munkás” kormány és a rakparti munkások között az “erőpróba” még mindig tart, pe­dig már az angol király is meg­kísérelte a munkásokat rábeszél­ni, hogy ne “makacskodjanak” de a munkások azt válaszolták, hogy ne üsse az orrát bele olyan ügyekbe amihez nem ért. A Hawaii szigeteken szintén a rakparti munkások sztrájkja, amely már három hónapja van folyamatban, bővelkedik a ható­ságok által alkalmazott terror­ban. Naponta százával tartóz­tatják le a piketeket, akik min­den terrorral szembenéztek, hogy a sztrájktörőket megaka­dályozzák aljas árulásukban. A munkások követelése 32 cent órabér javítás. Úgy az angliai, mint a hawaii sztrájk a kitartott sajtó szerint “kommunisták által inspirált”, amely bélyeget ma minden mun­kás megmozdulásra ráütnek, a világ bármely részében történ­jen az, kivéve a berlini vasutas sztrájkot, amely az “orosz zsar­nokság” ellen irányult és az egész kapitalista világ tetszésé­vel találkozott. A HAZAI FRONTON is izgal­mas volt a harctér. A bányászok ismét “rakoncátlankodnak” és ez alkalommal is nem ők “tán­colnak úgy, ahogy a bányabá­rók dudálnak” hanem megfor­dítva, a bányabárók kénytelenek a bányászok muzsikájára tán­colni. Mint ismeretes pár héttel ez­előtt a bányász szervezet egy heti munkaszünetet rendelt el az “ipar stabilizálása” céljából. Erre azért volt szükség, mert az iparok az egész országban lelassultak és a szénfogyasztás sokkal jobban megcsappant, mint ami egészséges lett volna a bányászok most megújítás alatt levő kollektív szerződésé­nek sikeréhez. Az egy heti önkéntes munka­szünet után egy hétig dolgoztak és azután tiz napi vakációra mentek a szerződés értelmében. A múltban az volt a gyakorlat

Next

/
Oldalképek
Tartalom