Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-30 / 1590. szám
1949. julius 30. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ a bányászoknál, hogy ha “nincs szerződés, nincs munka” ez esetben azonban taktikát változtattak és ahelyett, hogy teljesen lezárták volna a bányákat elhatározták, hogy csak heti három napot fognak dolgozni, amig az uj szerződést aláírják. A bányabárók természetesen tiltakoztak, toporzékoltak, hogy igy, meg úgy ők nem egyeznek bele a három napi munkába, a bányászok azonban határoztak és a határozatot végrehajtják a termelés szinterén. Ha a bányabárók több szenet akarnak, akkor nekik kell leszállni a bányákba; amitől ugyan nem kell tartani. Az ország acéltelepein is csak hajszálon függött a munkabeszüntetés lehetősége és azt egyelőre Truman elnök közbelépése akadályozta meg az utolsó órában. Az acéltelepek munkásainak szerződése ugyan csak a jövő évben kerül megújításra, de a szerződés értelmében a tárgyalás megindítható a béreknek a megélhetési szükségletek árainak összhangba hozásával. A bérjavitás mellett az acél munkások követelnek aggkori biztosítást, betegség esetén fizetést és más gazdasági és egészségi javakat, az acéltársaságok azonban halíani sem akarnak ezekről. A munkabeszüntetésnek szombaton éjjel (jul. 16-án) kellett volna kezdődni, de Truman elnök azon ajánlatára, hogy egy általa kinevezendő három tagú vizsgáló bizottság jelentéséig halasszák el azt, nem történt meg. A bizottságnak jelentését hatvan napon belül kell megtenni, bár a bizottság ajánlatot nem tehet a vitás kérdés elintézésére és ha tesz, annak elfogadása egyik félre sem kötelező. Ilyenformán az egész bizottságosdi, csak a harc kitörésének kitolását szolgálja. Semmi kétség aziránt, hogy az acéltársaságok ezt a hatvan napot kihasználják állásaik megerősitésére és szeretnénk hinni, hogy az acéltelepi munkások sem fogják tétlenül várni. hogy a sült galamb a szájukba repüljön. E harcban csak is saját szervezett erejükre támaszkodhatnak, mert csak úgy lesznek képesek követeléseiknek érvényt szerezni. Saját erejükön kívüli erők mind az ellenséget segítik, melyek nyíltan vagy titokban arra törekszenek, hogy a munkások sorait gyengítsék. HADERŐ CENZUSZ LAKE SUCCESS, N. Y. — A United Nations hadügyi bizottsága 8 szavazattal 3 ellenében elfogadta azt a javaslatot, hogy a United Nation Nagytanácsa rendeljen el haderő számlálást a csatlakozott országokban. A javaslat, amelyet előbb a Nagytanácsnak kell jóváhagyni, — felszólítja az összes csatlakozott országokat, hogy haderejükről és fegyvereikről teljes listát adjanak be. Azonban az atomfegyvereket és az ily fegyverek utáni kutató intézeteket kihagyják a listából az előzetes javaslat szerint. QUO VADIS? Qou Vadis? (Hová, merre?) — kérdezte Sienkiewicz Henrik kiváló lengyel iró a kereszténység győzelmét magyarázó világhírű történelmi regényében. Mert Sienkiewicz felfogása szerint az emberiség közel két évtizeddel ezelőtt teljes gazdasági, és erkölcsi káoszba került. Hová, merre lehet abból kijutni? volt annak a kornak az egyetlen nagy kérdése. Semmi kétség, hogy ilyen nagy, végzetes válság elé került ma a tőkés termelési rendszer is. És miután a gazdasági alapon nyugszanak a politikai intézmények és az erkölcsi felfogások igen nagy része is, korunk legnagyobb kérdése újból quo vadis? — hová, merre jutunk ebből a válságból? A gazdaságtudósok ugyan már adtak feleletet erre a kérdésre. Szerintük a tőkés termelési rendszer már nem megfelelő a mai fejlett termelőeszközöknek. A technikai fejlődés létrehozta a kollektiv termelő rendszert, amely bizonyos méretű harc után ki fog terjedni az egész világra és a tőkés termelő rendszer éppen úgy a múlté lesz, mint az előző feudális vagy rabszolga rendszerek. Bármilyen egyszerű és logikusnak is látszik ez a magyarázat, a tőkés termelő rendszer haszonélvezői nem hajlandók egy könnyen hatalmuk feladására, különösen nem itt, Amerikában, ahol hihetetlen nagy vagyonra és hatalomra tettek szert. De a magánvállalkozáson alapuló rendszerben rejlő ellentétek itt is mutatkoznak már, méghozzá oly nagy mértékben, hogy unos- untalan állami beavátkozásokra van szükség. Ezért a tőkés termelési rendszer hívei sem egységesek, hanem több csoportra oszthatók. Ezeknek egyike az, amely az állami hatalmat csak mint rendőri erőszakszervezetet akarja a munkásság elnyomására. Ezek előtt a “tulajdon” szent és sérthetetlen és az állam egyetlen hivatása ezen tulajdonnak a védelme. A TÉNYLEGES VEZETŐK Természetes, hogy ezek leginkább a tényleges tulajdonosok, — az iparbárók soraiból kerülnek ki. Az utóbbi években azonban a megnövekedett, trösztökben és kartelekben egyesitett iparok TÉNYLEGES vezetése a tulajdonosok kezéből a fizetett igazgatók, managerek kezeibe jutott. A szakszervezetek fejlődése hasonló változást eredményezett a munka terén és jelenleg a munka és a tőke viszonyának megszabásánál nem a tulajdonosok és a munkások, hanem a professzionális managerek és az ugyancsak professzionális szakszervezeti vezérek állnak szembe egymással. Ezen uj alakulat szereplőinek egyik legismertebb képviselője Eric Johnston, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke, jelenleg az Amerikai Mozgókép Szövetség elnöke, a napokban hosszabb cikk keretében ismertette az amerikai tőkés termelési rendszer legújabb formáit, amelyet az alábbiakban ismertetünk. Az az évtized, amelynek végéhez jutottunk, — mondja Mr. Johnston, — valóban nagyon termelő és hasznothozó volt. Termelő kapacitásunkat csaknem megkétszereztük, sok uj termelvényt hoztunk forgalomba és az ipari meg a kereskedelmi profit nagyban emelkedett. Igaz, hogy voltak olyan néprétegek is, amelyeket nem ért el ez a prosperitás, de ha okosak leszünk, akkor a következő tiz évben általánosíthatjuk az eddig elért eredményeket. “NÉPI” KAPITALIZMUS Erre szükség van, hogy a diktatúrát elkerüljük és továbbra is fenn tudjuk tartani az amerikai NÉPI KAPITALIZMUST. Fenn kell tartanuifk ezt a termelőrendszert. amely kétségkívül a világ vezetőhelyére állított bennünket. De ezt csak úgy érhetjük el, hogy a kormány nem nyirbálja meg a nép szabadvállalkozási lehetőségét. Most azonban azt látjuk, hogy a kormány egyre nagyobb mértékben avatkozik bele az üzleti életbe. Márpedig köztudomású, hogy minél hatalmasabb a kormány, annál erőtlenebb a nép. A “nagy” kormány mellett csak kis üzleteket, kis unionokat, kis orvosokat és tudósokat találunk. A nagy kormány kicsinnyé tesz minden privát intézményt. Ezzel nem azt akarom mondani, — Írja tovább Mr. Johnston, — hogy a népjóléti intézkedéseket el kell kerülni. Sőt éppen ellenkezőleg. És az iparok felelős igazgatói (responsible management) máris bevezetik a nyugdijakat, betegsegélyezést, kórházi és orvosi kezelést s hasonló intézkedéseket, amelyek, ha beválnak, a következő 10 év alatt általánosakká lesznek. így tehát semmi szükség nincsen arra, hogy az állam hozza létre ezen intézkedéseket, mert most már ebben megegyeznek az iparok igazgatói a munkások képviselőivel. Ez nem okoz nehézségeket, mert szerencsére Amerika az egyetlen nagy ország az egész világon, ahol az iparok igazgatói (management) és a munkások vezetői (labor leaders) egyformán hivei a jelenlegi termelési rendszernek, — irta Mr. Johnston nagy megelégedéssel. A “KÉPVISELETI” RENDSZER Quo vadis? — Hová merre a tőkés termelő rendszer káoszából? Johnston meg a professzionális munkásvezérek már felelnek a kérdésre: A tőkés termelési rendszer nagyon jó, ha a tulajdonosok az iparpk igazgatását rábízzák az ily célra kinevelt managerek osztályára, a munkások pedig megelégednek azzal, hogy helyettük s a nevükben az ! Most Vasárnap ! TARSAS KIRÁNDULÁS NEW YORKBAN! A Bérmunkás New York és környéki lelkes olvasói és támogatói, ez évben a második szokásos kirándulásukat JULIUS 31-ÉN VASÁRNAP fogják megtartani az Eden- wald erdő szokott helyén. A szalonna sütés kora reggel kezdődik és folytatódik egész nap, a hozzávaló minden jó innivalókkal. De minden más ételt mindenki hozzon magával. Ha esős idő lenne, úgy a rákövetkező vasárnap lesz megtartva. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Road” train a 180-ik utcáig és ott a Dyre Ave. magasvasutra átszállni a végállomásig, onnét egy pár perc séta az erdőbe. A labdázó tér melletti dombon vagyunk. Tisztelettel, a Rendező Bizottság. ugyancsak ily célra kinevelt professzionális munkásvezérek intézkedjenek. A managerek szállítják a profitot az iparbáróknak, a munkásvezérek pedig gondoskodnak arról, hogy a uniókba tartozó muríkások magasabb béreket, jobb munkaviszonyokat és egyéb engedményeket kapjanak. Nem uj dolog ez a “képviseleti” gazdasági elv, hiszen már mi is eleget említettük, de a tőkések és képviselőik részéről ilyen tisztán, mint ez a Johnston teszi, még eddig nem ismerték el. A professzionális szakszervezeti vezérek részéről nem ismerik el ilyen nyíltan, de amikor olyan éles harcot folytatnak a belső ellenzékeik kiirtására, akkor bizonyítják, hogy a tagságot csak mint “árut” akarják kezelni, amelyet a munkáltatóknak szállítanak. A következő tiz év majd eldönti, hogy ez az uj “képviseleti” irány mennyiben tudja meghosszabbítani a válságba jutott, amerikai kapitalizmust, avagy haladni fog . . . hová, merre? TRUMAN ELNÖK ÖRÖME CHICAGO — Truman elnök nagy beszédet tartott a “Shrine” szervezet banketjén, amelyben örömmel jelentette, hogy a békét biztosítottnak látja, miután “az orosz vasfüggöny mögött egyre nagyobb lesz a feszültség és emelkednek az ellentétek”. Truman ugyan nem mondott neveket, de határozottan a Kom- inform és Tito közötti ellentétre célzott, továbbá arra, hogy úgy Magyarországon, mint Bulgáriában ismert kommunista vezéreket tartóztattak le a túlzó nemzeti sovinizmusból eredő “kémkedés” vádja alapján. Truman ezt úgy magyarázta, hogy a “vasfüggöny” mögötti országokban a vezérek a hatalmon ösz- szevesztek s ez annyira meg- gyengiti a Szovjet Union hatalmát, hogy egyenlőre nem kell félnünk a háborútól, különösen akkor, ha alaposan felfegyverkezünk s katonai szövetséget kötünk a világ többi országaival. Truman beszédét az összes rádió hálózat továbbította.
