Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-07-23 / 1589. szám

1949. julius 23. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI ISKOLA PÉLDA Sok mindenre ad választ a londoni rakodó munkások remek szolidaritási harca, amellyel a kanadai rakodómunkások segít­ségére siettek. A kanadai hatóságok a legna­gyobb brutalitással igyekeztek megtörni a munkások harcát egy nagyobb darab kenyérért. Importált sztrájktörők, rendőri támadások, a harcos vezetők be- Éörtönzése után, sikerült egy pár hajót megrakni és azt Ang­liába elindítani, de ez nem törte meg a munkások harci készsé­gét, továbbra is a legelkesere- dettebb harcot vívják a kizsák- mányolóik ellen, kik jól tudják, hogy szedett-vedett szemét nép­séggel nem lehet állandóan fen- tartani a hajók be és kirakodá­sát, de remélték, hogy a hatósá­gi segédlettel még is elérik azt, hogy előbb-utóbb korlátlan urai lesznek a rakodó partoknak és a kizsákmányolási lehetőségnek a unionok összetörése után. Ebben a minden kapitalista vágy-álmának a megvalósulásá­ba kemény hangon szólt bele az angol rakodó munkások csoport­ja. NEMZETKÖZI SZOLIDARITÁS Amint tudjuk a londoni rak­parti munkások megtagadták a sztrájktörők által megrakott ha­jók kirakását és levonultak a rakpartokról, miután mind több és több munkás vállalt a szoli­daritási harcot és ezzel mega­kadályozták a más, nem kana­dai hajók kirakását is úgy, hogy a hajók százai várnak ma már a kirakásra. A kormány, amely tiszta “szo­cialista”, statáriumot hirdetett ki, a királlyal a katonákat és tengerészeket vezényelte ki a hajók kirakására. Erre a szoci­alista intézkedésre nem csak újabb ezrek vonultak le a rak­partokról, de a vasutasok, truck vezetők, kereskedősegédek, stb. is megtagadták a katona és ten­gerész sztrájktörők által kira­kott áruk szállítását illetve ke­zelését. Ez a harc nem csak minden elméletnél érthetőbben világo­sítsa föl a munkásokat az IWW által hirdetett nemzetközi szoli­daritás fontosságáról, hanem nagyon alkalmas arra is, hogy ezen a harcon keresztül meglás­sunk sok olyan dolgot is, amely- lyel eddig félrevezették a töme­geket. “SZOCIALISTA” KORMÁNY Nagyon sok munkásnak meg­zavarta a fejét az a tény, hogy Angliában “munkás” kormány került a hatalomra. Sokan azt hitték, hogy ez az “itelligens” módja annak, hogy megvalósít­sák a szocialista társadalmi rendszert. Csak lassan jönnek rá arra az igazságra, hogy a politikai rendszernek olyanforma meg­változtatása, hogy a reakciós Churchill helyett a szocialista Atlee elvtárs ül a kormány el­nöki székbe, a munkásságra semmit sem jelent, ha azt nem követi azonnal a társadalom gazdasági felépítményének a teljes megváltoztatása, ezt azon­ban nem “őfelsége kormánya” csinálja, hanem csak a munká­sok erre a célra felépített szer­vezete. Bevinék éppen úgy az angol imperializmus cselédei lettek, mint voltak Churchillék, szövet­kezve az amerikai imperializmus­sal, teljes szemérmetlenséggel készítik elő a harmadik világ­háborút, amelynek csak egyet­len, nem is titkolt célja van, a kapitalista termelési rendszer megmentése. Ezt a tényt nem cáfolja meg az angol munkás kormány “szocializálása", amely csak annyira szocializálás, mint amennyire Bevinék szocialisták. Egyszerűen megvásárolták az az' ipar egyrészét a tőkésektől, amelyet a háborús rabló gazdál­kodással teljesen tönkretettek, amelyet miután közpénzen ma már rendbe hoztak, a legköze­lebbi választás után, — amikor Churchillék kerülnek a húsos- fazék mellé — vissza fogják csi­nálni az egészet és kezdődik a komédia elölről, ha csak az an­gol munkásoknak ki nem nyílik a szemük és pokolba nem ker­getik Churchillékat, Bevinékkel együtt. De nyilvánvaló az, ennek a sztrájknak a fényénél, hogy semmi különbség sincs a kana­dai “liberális” kormány és az angol “szocialista” kormány kö­zött, mind a kettő egy és ugyan azon eszközökkel igyekszik meg­törni a munkásosztály gazdasá­gi harcát, mind a két kormány a legnagyobb odaadással siet a nagy tőke segitségére és az ál­lamhatalom erőszakszervezetei­vel igyekszik megtörni a mun­kásosztály harcát. Különösen ha az a szolidaritásnak olyan felemelő példája, mint a londoni rakodómunkások harca. A SZAKSZERVEZETI BÜROKRATÁK Itt sincs külömbség, teljesen azonosak az amerikai AFL, a CIO, vagy az angol szakszrveze- tek vezérei. Mindegyik csak élős- dije a munkásmozgalomnak és nem a tagság akaratának a vég­rehajtói, hanem a tőkések “had­nagyai”, akik nem a munkások, hanem a tőkések érdekeinek a védelmezői. Az angol rakodómunkások bürokratái, ahelyett, hogy az egész vonalon elrendelték volna a kanadai sztrájktörők által megrakott hajók bojkottálását, siettek törvénytelennek kijelen­teni a harcot és kiadták a pa­rancsot, hogy a rakodómunká­sok menjenek vissza a hajókra és rakják ki a hajókat. Nem a bürokratákon mullott az, hogy ez nem sikerült, sőt a sztrájktö­rő parancs, újabb tömgekből váltotta ki a szolidaritás har­cát. Bármennyire is elismerésre méltó a londoni rakodómunká­sok harca és bátor szembeállása a kormánnyal és a szakszerveze­ti bürokratákkal, éppen ezért érthetetlen az, hogy még min­dig tűrik, hogy ezek a bürokra­ták mindenütt az ő nevükben be­széljenek és intézkedjenek és a munkások gazdasági szervezete­it is a nemzetközi imperializmus szolgálatába állítsák, mint tet­ték azt az elmúlt hetekben, ami­kor az amerikai kollégáikkal gyütt szétszakították a pár év­vel ezelőtt alakított nemzetközi szakszervezeti szövetséget és egy olyan szakszervezeti szövet­séget alakítottak, amelybe azok­nak az országoknak a szerveze­tei tartoznak, amelyek az Atlan­tic Paktum, háborús szövetséget alkotják. Természetesen ehez a lépés­hez nem kérték ki a munkások hozzájárulását, de miután ez az “Atlantic szakszervezeti szövet­ség” csak előkészítője a harma­dik világháborúnak, itt volna az ideje, hogy a világ szervezett munkássága, amúgy londoni módra, végre sarkukra állnának és elkergetnék az osztályellensé­get a szervezeteik éléről és ne a tőkés imperializmus, hanem a munkásosztály nemzetközi szo­lidaritásának a kialakításával, ban három vezércikket írnak ugyanazon hasában. Az egyik­ben Rajk László kémkedési vád­jával foglalkoznak és megálla­pítják, hogy “micsoda ország az, ahol rettegni kell, mikor szegezi valaki az ember mellének a mu­tatóujját: Trotzkyista kém.” Arról a magyar terroruralomról siránkozik, amelyben elégséges a szomszédjának a besugása, hogy az Andrássy ut 60 alá ke­rüljön. Közvetlen ezen cikk után “Az FBI dillemája” cim alatt azzal foglalkoznak, hogy igenis min­den tiltakozás ellenére az FBI- nak továbbra is jogában álljon bárkit is megfigyelés alá venni, és minden aktivitásáról a meg­figyelő detektivnek jelentést be­szolgáltatni. Mert ahogyan Ír­ják, “a detektivjelentés, különö­sen politikai és katonai ügyben olyan mint a fényképező lemez: csak szakértő kezében jön ki belőle a kép.” Addig mig Ma­gyarországon a besugást terror uralomnak nevezik, itt az Egye­sült Államokban annak beveze­tését “szakértői fényképészet­nek“ minősitik. Ennek a megál­lapításnak a valódi értelme az, hogy saját maguk mint inkább besúgók voltak fogadva, mint kedves vendégek a nácizmus szellemétől áthatott a nagytő­két védelmező kormányhivatal­nokok előtt. Azt remélve, hogy ilyen szolgálatokért mint a régi náci szellem bajnokai jóbarát­ként futnak be, a besugás itt különösen jól jövedelmező de­mokratikus üzletébe. TARSAS KIRÁNDULÁS NEW YORKBAN! A Bérmunkás New York és környéki lelkes olvasói és tá­mogatói, ez évben a második szokásos kirándulásukat JULIUS 31-ÉN VASÁRNAP fogják megtartani az Eden- wald erdő szokott helyén. A szalonna sütés kora reggel kezdődik és folytatódik egész nap, a hozzávaló minden jó in­nivalókkal. De minden más ételt mindenki hozzon magá­val. Ha esős idő lenne, úgy a rákövetkező vasárnap lesz megtartva. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Road” train a 180-ik utcáig és ott a Dyre Ave. magasvasutra átszállni a végállomásig, onnét egy pár perc séta az erdőbe. A labdázó tér melletti dombon vagyunk. Tisztelettel, a Rendező Bizottság. nemcsak megakadályozzák egy uj, minden eddiginél borzalma­sabb háborúnak a világra sza­kadását, hanem megszüntessék a háború okozóját, a profitrend­szert és megteremtsék a kollek­tiv társadalmi rendszert, amely­nek Atlee és Bevin éppen olyan halálos ellensége, mint Churchill. Tehát ezt nem velük, csak elle­nük lehet megvalósítani. Van azonban az amerikai ma­gyarságnak egy nagy része, akik ismerik a múltat úgy itt, mint odaát és könnyen fölisme­rik, hogy honnan fuj a szél, mert sem a múltban és jelenben soha nem állottak az Am. Magy. Nép­szava értelmiségi színvonalán. A nagy tudós szerkesztő urak ezek előtt az amerikai magyar munkások előtt nem nagytudásu szerkesztőknek, hanem csak szá­nalmasan tudatlan fickóknak néznek ki, akik előtt semmilyen virágszavakkal nem tudják lep­lezni mivoltukat. Az Am. Magy. Népszava mindenkor a legala­csonyabb üzleti szellem nívóján állva, az amerikai magyarság legtudatlanabb rétegéből merí­tette anyagi és erkölcsi erejét. Ezt a szellemi sötétséget most aztán betetézték az uj menekül­tek, akik az élére kerültek. Bár hogyan is volt, mégis szerencsé­sek voltunk, hogy ezek nem ke­rültek közénk 30 évvel eze­lőtt és szerencsések vagyunk, mert az biztos, hogy harminc évnél jóval kevesebb ideig fog­ják rontani a levegőt. Csak az­ért vagyunk hálásak amikor azt halljuk, hogy az amerikai ma­gyarság átlagos életkora meg­haladta a 60 évet. Nézze meg a Bérmunkást cso­magoló papíron a neve mellett hogy meddig szól az előfizetése. Ha már lejáratban van, ne vár­ja a lapkezelőt, mert azok is el­öregedtek és nem tudnak utána járni, hanem egy 3 centes bé­lyeggel küldje be a Bérmunkás cimére P. O. Box 3912 Sta. S. S., Cleveland 20, Ohio. HETI KRÓNIKA (Folytatás az 1-ső oldalról)

Next

/
Oldalképek
Tartalom