Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-16 / 1588. szám
1949. julius 16. BÉRMUNKÁS S oldat Munka Közben _________________(gb) ROVATA_________________ VALLÁSOS EMBEREK PROBLÉMÁJA Pár héttel ezelőtt magyarországi olvasóink egyikének kérésére szerkesztői üzenetben válaszolva adtunk pársoros felvilágosítást a Jehova Tanúi nevű vallásfelekezetről, amire az alábbi, “Bérmunkás olvasó” aláirá- su, tehát névtelen levelet kaptuk. Névtelen leveleket a szerkesztők általában nem szoktak figylembe venni. Jelen esetben eltérünk ettől a máskülönben nagyon helyes tradíciótól, mert a kézírás s a levél gramatikai és helyesírási hibái mutatják, hogy egyszerű munkásember irta a levelet s igy a MUNKÁST TISZTELVE BENNE igyekszünk megmagyarázni tévedését. íme a levél, amelyben csak a helyesírási és az értelemzavaró mondattani hibákat javítottuk ki: T. Bérmunkás Szerkesztőség: Május 28-iki számukban olvastam, hogy üzen a szerkesztő a Jehova Tanúi vallásfelekezetről egy Jehova Tanúi olvasónak. Nohát az a szerencsétlen, aki a Bérmunkás szerkesztőjétől kér bővebb információkat a Jehova Tanúi vallás felől, úgy jár, mint az, akit a pápa világosit fel a kommunizmus, vagy a szocaliz- mus felől. Munkástárs, nem gondolja, hogy a szavakat jó volna megválogatni, ön elereszti a száját, nem tudja, hogy mit beszél, olyan mint a pápa, azt gondolja, hogy csalhatatlan. Én tudom, hogy ön felvilágosodott ember, de csak egy tekintetben, hogy felismerte, hogy két osztály van, egy elnyomott és egy uralkodó osztály, tehát a kettő között külömbséget tud tenni. Azt tudjuk, hogy a vallásfelekezetek a mai formájukban nem jók, de ön ezeknek menetrendjét soha sem fogja meváltoztat- ni, ha ezekkel szemben erőszakot használ, vagy használna, ak- » kor csak a kőfalnak megy és összetöri a fejét s ön is elmegy mindnyájunk otthonába, ahol nincs bölcsesség, se tudás és a vallásfelekezetek pedig haladnak tovább. Ha Magyarország jelenlegi vezetői is, — akiket lehet bölcs embereknek nevezni, — olyan tajtékozó dühvei rohannának a vallások ellen, mint önök akkor már régen nem volnának ottan, sőt még a vezetőhelyre sem jutottak volna, pedig azok sem vallásos emberek, hanem okos emberek. Amikor a sokféle vallásokat alapították, ön még nem is volt a földön, igy létrejöttek az ön bölcsessége nélkül is s ön nem lesz ott akkor sem, amikor ezek megszűnnek. Mert a vallásfelekezeteknek volt kezdete s lesz vége, mert az ilyen zűrzavaros alapokon nem állhatnak fenn örökre. De nem az ön hatalma által fognak megszűnni, mert önnek még annyi hatalma sincs hogy a saját fején egy hajszálat tudna teremteni. Én nem tartozom a Jehova Tanúihoz, nem ismerem sorozatos hitelveiket, csak némelyiket, de ön még annyit sem. Azért mondom önnek, hogy azok vannak olyan tisztességes és becsületes emberek, mint ön. És azt a nézetüket, hogy nem fognak fegyvert, ön babonának mondja, pedig ha minden vallásfelekezet azt tartaná, akkor nem lenne háború, mert akkor a katonák honnan kerülnének ki? És hogy a háború alatt sok fasiszta csatlakozott hozzájuk? Ezt jó volna bizonyítani, de még ha úgy volt is, azok okos fasiszták voltak, mert tudták, hogy ha ezeknek a szoknyájuk alá bújnak, akkor megmenekülnek. Nem mertek tehát a saját vallásukhoz menekülni. Ezt a levelet nem azért írtam, mintha Szerkesztő munkástársat gyűlölném, hanem tudja meg, hogy nem az ön gondolat- menetén halad a világ és nem is fog soha. Maradtam tisztelettel A Bérmunkás olvasója Fairfield, Conn. Hát kedves Levélíró, ezt a levelet megírhatta volna úgy, hogy nevét és címét is aláírja, mert biztosíthatjuk, hogy mi sem gyűlöljük önt, még csak nem is neheztelünk érte, de abban az esetben a személyi jelleg kihagyásával adhattuk volna meg a választ, dacára annak, hogy ön személyeskedik. így azonban először is azt kell megmondanunk, hogy mi nem hisszük, hogy ön Bérmunkás olvasó. Lehet, hogy azt a lapszámot, amiről szó van, olvasta s esetleg időközönként lát egy-egy Bérmunkást, de hogy nem állandó olvasója, elárulja azzal, hogy a szerkesztői üzenet tűnt fel önnek s nem a január 15, vagy az április 2-iki számunkban megjelent cikkekre reagál, amelyekben bővebben foglalkoztunk a Jehova Tanúi vallással. Pár évvel ezelőtt pedig egész cikksorozatban ismertettük úgy ezt, mint a többi vallásfelekezeteket is. így ha ön Bérmunkás olvasó lenne, — mint ahogyan az ilyen kifejezést érteni szoktuk, — akkor ön már azon cikkekre válaszolt volna. így tehát úgy következtetjük, hogy ön egy olyan vallásos munkásember, aki már meglátta azt, hogy az emberiség két osztályból áll és meglátta azt is, hogy a mai nagy vallásfelekezetek nem jók. Valószínűleg ön a katolikusok közé tartozik, vagy tartozott, akik ragaszkodnak a vallás dogmáihoz, de elitélik az egyház politikai cselekedeteit és keresi, hogy vájjon van-e olyan vallásfelekezet, amelyben valóban komolyan veszik a vallás tanításait. Rokon- szenve a Jehova Tanúi felé fordult és azért bántónak találta az említett szerkesztői üzenetünket. SOKAN VANNAK ILYENEK Nagyon röviden elintézhettük volna az ön levelét, de arra gondoltunk, hogy Magyarországon most nagyon de nagyon sok olyan munkásember lehet, mint ön, akik még vallásosak ugyan, de látván a katolikus egyház népellenes, háborúra uszító működését, keresztut felé kerültek. Keresik az uj, szerintük ideális egyházat, vagy pedig a teljes felvilágosítást. És miután a Bérmunkást mostanában igen sokan olvassák Magyarországon, önön keresztül az ily tépe- lődőknek is megadjuk a kívánt, tárgyilagos felvilágosítást. Először is intézzük el, hogy önök helytelenül összetévesztik a HITET a TUDÁSSAL. Aki nem HISZ az önök vallási felfogásában, arról úgy képzelik, hogy TUDATLAN. Pedig a HIT lényege éppen az, hogy NEM alapszik tudáson. így például én olvasom az ön levelét, egyes kifejezésekből ítélve úgy hiszem, hogy ön Borsod megyében látta meg a napvilágot. Ez csak HIT, nincs rá semmi pontos adatom. Lehet, hogy ha önnel beszélnék, kisülne, hogy tévedtem, valótlanságban hittem. Ellenben ha láthatnám a születési bizonyítványát. akkor már TUDNÁM és nem téveszthetném el a születés helyét. így van ez a vallásokkal is. 'Vannak, akik HISZNEK abban, hogy a világegyetemet a világon kívül álló valamilyen természet- feletti erő, vagy személyes isten teremtette, tartja fenn és kormányozza. De ez, csak hit, soha senki még elfogadható tényekkel nem bizonyította. Éppen azért vannak ^ olyanok, akik a vallást az emberi civilizáció fejlődése egy részének tartják. Az ember, amint elérte a gondolkodó képesség bizonyos fokát, észrevette a nappal s éjjelek szabályszerű váltakozását, a villámlást, a hold változásait s a hasonló egyébb természeti jelenségeket, amelyeket nem tudott megérteni, tehát úgy vélte, hogy VALAKI CSINÁLJA azokat, így keletkezett a vallás, amely tehát az emberi agy szüleménye s évezredeken át nagyon sok változáson átesve elérte a mai formáit. AZ A BIZONYOS “HA” De még ma sem ért véget ez a fejlődés, hiszen időközönként uj meg uj vallásfelekezetek támadnak, amelyek egy-egy tetszetős dogmával elcsalják azokat, akik a saját vallásaikkal már elégedetlenek. Ilyen tetszetős dogma például a Jehova Tanúinál, hogy nem fognak fegyvert, amely ugylátszik, hogy önre is nagy hatást gyakorolt. Ennek oka az, hogy ez és a hasonló dogmák a “ha” szócskára támaszkodnak, amelyről azonban a hívők megfeledkeznek. HA minden vallás hinne abban, hogy nem fognak fegyvert, akkor nem lenne háború, — mondják önök. Igen, ha az a HA ott nem volna, de ott van! Nem hisznek benne, csak igen kevesen. De még ha nagyon de nagyon sokan is hinnének benne, akkor is csak nevetne rajtuk az a kevés, amelyik igen is fog fegyvert s rabszolgaságba kényszerítené a jámbor hívőket. Hitler is nagyon de nagyon szeretCSALÁDI KIRÁNDULÁS DETROITBAN A detroiti Bérmunkás lapolvasók PIKNIK összejövetelt rendeznek Horváth Béla munkástárs szép fekvésű és közel a városhoz levő farmján. Mindenkinek alkalma lesz a Bérmunkás családját megismerni. Élelmet mindenki hozzon azt amit szeret és majd közösen elfogyasszuk. Az italokról gondoskodva lesz.A PIKNIKET JULIUS 31-ÉN, VASÁRNAP TARTJUK. Útirány: Délnek menő utakon a Eurika Rd.-ig. A Dix- Toledo úttól az első utca jobbra. 14295 Reeck Rd. on “A Drive in” színház közelében. te volna, ha például az oroszok sem hittek volna a fegyverviselésben. Éppen azért mi nem magasztaljuk azokat a fasisztákat, akik annak idején itt a Jehova Tanúi vailás palástja alá menekültek, mert ugyanazon emberek nagyon szívesen, sőt szadista kéjjel fogtak fegyvert az oroszok avagy az öntudatos munkások ellen. Ön, kedves levélírónk, már elért odáig, hogy az egyházak működését kritizálni meri és elitéli, de még retteg attól a gondolattól, hogy magát a dogmákat, magát a természetfeletti lény létezésének a kérdését is fel merje vetni magának, sőt még az is bántja, ha hallja, hogy ezt mások megteszik. A TÖKÉLETES VALLÁSSZABADSÁG Látja, mi is helyeseljük azt, hogy a magyar kormány teljes vallásszabadságot biztosit, de ezt a vallásszabadságot mi úgy értelmezzük, hogy mindenki olyan istent imádjon, amilyet akar, avagy ne imádjon egyet sem, ha nem hisz a személyi istenben. önök ellenben úgy magyarázzák a vallásszabadságot, hogy mindenki követhet bármilyen .vallást, csak kövessen var lamilyent. És önök szerint mindenki téríthet, vagyis dicsérheti a saját vallását, de önök azonnal börtönbe akarják vetni azokat, akik azt magyarázzák, hogy az ilyen vallások egyformán az agy szüleményei és alapjuk a HIT, a BABONA. És amig mi is éppen úgy hi= vei vagyunk a vallászsbadság- nak, mint például a jelenlegi magyar kormány, a mi lapunkban egyben bátorítólag szólunk azok felé, akiknek hitét az egyházak és egyházi méltóságok szörnyű népellenes cselekedetei már megingatták, hogy ne álljanak meg félúton, tanulmányozzák tovább a vallás kérdését, cseréljék fel a HITET a TUDÁSSAL és ne hagyjanak fel egyik babonás nézettel csak azért, hogy mindjárt a másikba essenek. Nézze meg a lapot csomagoló előfizetése lejáratban van-e. Ha igen ne várja lapkezelőnket, hanem az önnél levő barna borítékban küldje el az előfizetését is.