Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-16 / 1588. szám
■* oldal BÉRMUNKÁS 1949. julius 16. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 öné Year ........ $2.00 Félévre ............................. 1-00 Six Months ....................... 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még •em jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ‘<«^>42 Munkakerülők hada Ismeretes, hogy a hontalanok bebocsájtására vonatkozó uj törvényt első sorban is azokra terjesztették ki, akik a népi demokráciák menekültjeinek adják ki magukat. Különösen a katolikusok fejtenek ki nagy aktivitást az ilyen D.P. (displased persons) hontalanok megmentésében, mert azok mindegyikében a kommunizmus eleni fegyvertársat vélnek találni. Spellman kardinális vezetése alatt álló amerikai katolikusok egyik csoportja körülbelül 350 ilyen D.P. menekültet telepitett le Louisiana államban. A menekülteket a katolikus egyházfők közbenjárására mint farmmunkásokat engedték be és el is helyezték őket a cukorrépa termelő farmerok között. A bevándorlást irányitó Rev. William Castel, new orleansi kanonok azonban most szomorúan jelenti, hogy az általuk behozott D.P. menekültek nem akarnak dolgozni és rövid pár hónap alatt a csoport 60 százaléka otthagyta a munkát, sőt magát Lou- isianát is, valószínűleg feljöttek az északi államokba. Rév. Castel busán panaszkodik, hogy a pártfogoltjai nem csak hogy nem akarnak dolgozni, de egyenest alkalmatlanok is a munkára. Ide is csak azért jöttek, mert az Amerikai Hangja meg a hollywoodi képek után Amerikát igazi Eldorádónak képzelték, ahol nem kell dolgozni, ahol mindenkinek jó sora, könnyű élete van. Amikor azonban a cukorültetvényeken dolgozniok kellett napi 2 dollár és 90 centért, hamar elment a kedvük a farmer élettől, gyorsan megszöktek és eltűntek a North rengetegeiben. “Az agyik asszony”, — mondotta Rév. Castel, — “nyíltan megmondotta, hogy ő nem dolgozni, hanem valami gazdag férj keresésére jött Amerikába”. Rév. Castel is jól látja már, hogy a népi demokráciák elől csak a munkakerülők menekülnek; azok, akik csak a mások munkájából akarnak élni. Nem csoda, ha a közép-európai országokban nem nagyon siratják Őket. Amerika Hangja Az Egyesült Államok és az európai úgynevezett népi demokráciák közötti idegháboru élesztősében és elmérgesítésében igen nagy szerep jutott az Amerika Hangja név alatt ismert amerikai hivatalos rádió leadásoknak. Ezen intézmény erdeti rendeltetése az volt, hogy a németek által megszállt országok népeit az ellenállásra buzdítsa. A háború befejezte után azonban az amerikai tőkések szócsövévé lett s igy nem csoda, hogy jelenleg a háborús hisztéria legfontosabb propaganda eszközének tekintik. A napokban ezen propaganda szervezet igazgatója, Charles W. Thayer, mint az egyik szabadságra ment újság kolumnista “vendég rovatirója” Amerika Hangját dicsérő cikket irt. Naiv ártatlansággal panaszolja cikkeiben, hogy nem tudja, miért haragszanak Amerika Hangjára a vasfüggöny mögötti országok kormányai, hiszen ők semmi mást, csak az igazat mondják, amikor a nagyszámú levelekben adott kérdésekre válaszolnak. így például a napokban egy ilyen kérdező levélre válaszolva megmondották, hogy New Yorkban a kőművesek órabére 3 dollár 75 cent és hogy egy ilyen órabérrel a munkás megvehet öt font húst, vagy egy igen jó inget. Nem érti, hogy miért haragszanak ezért bizonyos körökben. Hát tehet ő arról, hogy a kőművesek itt olyan sokat keresnek? Hiszen ő még azt is megmondotta, hogy nem minden munkás keres ilyen sokat, mert az amerikai munkások átlagos órabére csak 1 dollár 38 cent. Hát tehet ő arról, hogy amikor az európai népek az ilyen' “színtiszta igazságokat” hallják, akkor vágyakoznak ide, “pedig mi nem teszünk úgy, mint az oroszok, akik igen gyakran azt állítják országukról, hogy már elérkeztek az Utópiához”, — irta Mr. Thayer, — “mi nagyítás és részrehajlás nélküli képet igyekszünk festeni az amerikai életmódról.” Thayer ur cikkéből Ítélve Amerika Hangja az újságírók által régismert “fél-igazság” trükköt alkalmazza, ami abból áll, hogy az állításban van ugyan valami igaz, de amit elhallgatnak belőle, hazugsággá teszi az egészet. A felhozott példánál is ezt látjuk. Mert lehet ugyan, hogy pár kőműves keres New Yorkban 3 dollár 75 centet óránként, de ezeknek száma és az ily alkalom oly kevés, hogy azt csak mint valami nagy kuriózumut kellene felemlíteni, amit még itt is csak nagyon kétkedve hisznek el. Thayer urék ellenben ezt mint valami csalétkét dobják be a hallgatóiknak és akkor gyerekes naivsággal mondja, hogy ők hü képet festenek az amerikai életmódról. De Amerika Hangja ellen nem az a kifogás, hogy nagyon is rózsás képet fest Amerikáról, végre is a cigány is a maga lovát dicséri és Thayernek meg a többieknek azért fizetnek, hogy az Egyesült Államokat kedvező színben tüntesse fel a külföld előtt. Nem, Mr. Thayer, higyje el, nem azért kapják önök az éles kritikát, mert a léghullámokon át ilyen önreklámot küldenek Európád ba minden nyelven, köztük magyarul is, hanem igenis azért, mert önök “informálni” igyekszenek a célpontul vett országok népeit arról, hogy MI TÖRTÉNIK OTT. És az üyen “információk” tele vannak nagyításokkal, ferdítésekkel s rosszakaratú magyarázatokkal, sőt sokszor egyenes szemenszedett hazugságokkal. Csak hogy más példát ne is emütsünk, üyen eset volt például a Mindszenty ügy, amikor az Amerika Hangja az “itt szerzett adatok” alapján arról akarta meggyőzni a magyar népet, hogy a magyar kormány ártatlanul börtönözte be azt a “szentéletü embert”, aki csak úgy mellékesen összeesküvést szervezett a Magyar Nép- köztársaság megdöntésére. Thayer uréknak megbocsájtanák, akármilyen émelyítő dicséreteket terjesztenek is Amerikáról, de ne csodálkozzon azon, hogy jogos s erélyes kritikával illetik a más népek belügyeibe való beavatkozást, különösen akkor, ha az ily hazugságokat tartalmazó rádió leadások az annyira rettegett háború hisztériáját élesztik. Egyről-Másról (Folytatás a tanításukkal ellentétben a direkt akció biztos fegyveréhez nyúlnak, amikor az ő érdekeik megvédéséről van szó. Nagyon ajánlatos volna a szakszervezeti vezéreknek leckét venni a los angelesi ügyvédektől, ha az annyira gyűlölt Taft-Hartley rabszolgatörvény érvénytelenítését valóban akarják. Semmi kétség aziránt, hogy ha ezen törvény életbeléptekor a szakszervezeti vezérek hasonlóan cselekedtek volna, ahelyett, hogy lopva egyenként behódoltak és aláírták a törvény által megkívánt “hűség nyüatkoza- tot” a T-H törvénynek annyi értéke sem volna, mint a papírnak, amelyre ráírták. A szakszer rezetek bölcs vezérei azonban “törvénytisztelők" és már eddig is milliókat költöttek a tagság által befizetett havidijakból annak visszavonására és mivel ezen törvény intézkedései révén 2-ik oldalról) ma már a legjelentéktelenebb bérharc sem múlik el bírói tiltóparancsok és tárgyalások nélkül, melyek még több milliót emésztenek fel. Mivel kétségtelen, hogy a jelen kongresszus legfeljebb a nevét fogja annak megváltoztatni, de az éle megmarad, igy a jövőben még több milliót fognak majd elkölteni a jelen honatyák megbuktatására és a készülőben levő bérharcokban a tiltóparancsok és a bebörtönzésekből származó tárgyalások költségeire újabb milliókat fognak kidobni anélkül, hogy eredmény egyáltalában várható volna ily akciótól. A los angelesi ügyvédek csak 24 órára vették kölcsön az IWW által hirdetett direkt akciót és győztek. Nem volna ajánlatos a szakszervezeti vezéreknek is megkísérelni azt? Vagy félnek attól, hogy a tagság felismerné a direkt akció hatásosságát? ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítene! a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
