Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-12-02 / 1607. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1949. december 3. A szénbányászok lövője Rohamosan közeledik a szénbányászok vezetősége által megszabott határidő, amelynek alapján december 1-ig uj szerződést hoznak létre a bányászok és bányabárók között ez elmúlt szerződésük ez év julius 1-én járt le. A bányászok az uj szerződésben munkabér emelést, rö- videbb munkaidőt, de legkivált- képen a beteg, rokkant és nyugdíj alap tonnánkénti 20 centről 30-ra követelik emelni, mivel a 20 centes alap, amely a kibányászott szén után vonandó le, nem elegendő arra, hogy a bányákban megbetegedett, megcsonkult, kiöregedett bányászok ezreinek, emberhez méltó segélyt nyújtson. A szénbányászok ebben az évben már három Ízben rakták le a termelés szerszámait. A negyedik munkabeszüntetés pár nap múlva esedékes. A bányabárók makacsul visszautasítanak minden követelést, még a tárgyalásokon való megjelenést is. A bányabárók a polgári lapokon és balkezes politikusaikon keresztül, hasábokon, rádió szónoklatokon keresztül ámítják a a népet, hogy az amerikai bányász munkaviszonya, keresete a legmagasabb, nem csak az egész világ bányászmunkásai között, hanem Amerika minden más ipari munkásai felett is. Kimutatják, hogy amig az amerikai szénbányásznak 1940- ben 24 dollár 71 cent átlagos keresete volt, addig 1949 első felében 73 dollár volt az átlagos kereset. Ezzel szemben a kormány bányászati hivatalának jelentése szerint a szénbányászok 1948- ik évben átlagos keresetük 3 ezer 500 dollárt tett ki. Az 1949- es évi átlagos keresetük, hogy ha a sztrájk november 1- én megszűnik és az év hátralevő minden munkanapján 14 dollár 60 centet keresnek, akkor az átlagos évi keresetük 1949- ben 2 ezer és 800 dollár lesz. Erről aztán hallgatnak a bányabárók csatlósai. A bányászok ez év negyedik sztrájkjának elhárítására semmi kilátás nincsen. A bányabárók hallani sem akarnak még a lejárt szerződésük megújítására sem. A mi demokratikus kormányrendszerünk intézői tanácstalanul állnak a bányabárókkal szemben. A balkezes politikusok követelik a Taft-Hart- ley rabszolga törvény alkalmazását, amely 80 napra, vagyis csaknem tavaszig eltiltja a bányászokat, hogy jogos követeléseik érdekében beszüntessék a munkát és kényszerítik őket, valamint a bányabárókat, hogy a lejárt szerződésük alapján dolgozzanak és ezen idő alatt egyezséget kössenek. Truman elnök, akit a Taft- Hartley rabszolga törvény ellenes kortes beszédei alapján választottak meg az Egyesült Államok elnökének, ennélfogva habozik azt használni, nem azért mintha ő munkásbarát, a bányászok jóakarója volna, egyszerűen fél attól, hogy a jövő évi sze- nátori és képviselői választásoknál kihasználják ellene és pártja ellen. De előbb, utóbb megtalálják az utat és a CIO és az AFL tunya munkásszervezetek basáinak jóváhagyásával alkalmazni fogják a sztrájk elleni tiltó parancsot a bányász bérrabszolgákkal szemben. Eme hosszadalmas huza-vo- náért a bányászok és családjuk fizetnek meg. A bányabáróknak nagyon mindegy, hogy az év elején vagy végén vágják zsebre a bérrabszolgák munkaerejéből elrabolt profitot, ők éppen úgy dőzsölnek, amikor a bányász sztrájkol, mint amikor dolgozik. Azoknak, akiknek a szénre szükségük van, a bányabárók által megszabott árak mellett kényszerülnek azt megvásárolni. A bányászok eme rettenetes elnyomatása, kizsákmányolása, kellene, hogy osztálytudatra, a széntermelés és szétosztás eszközeinek a lefoglalására kellene, hogy szervezzék meg erejüket. A bányászoknak a bányabárók általi elnyomatásán kívül még egy másik tényezővel is kell számolniok és ez a bányászat technikai fejlődése. A kormány bányászati osztályának kimutatása szerint 1920-ban vagyis 29 évvel ezelőtt az Egyesült Államok szénbányáiban 784 ezer 621 bányász robotolt. 1949- ben már csak 465 ezer vagyis 319 ezer bányásszal kevesebb, több mint egy millió tonna szénnel többet termelt, mint 1920- ban. Egy másik tényező is kell, hogy gondolkodásra kényszerítse a bányászokat. 1949 novemberig háromszor sztrájkoltak, az év csaknem legnagyobb részét heti három napos munkával töltötték el és amikor szeptemberben sztrájkba léptek, több mint 70 millió tonna puhaszén állt fogyasztásra készen. Figyelembe kell nekik venni azt is — dacára annak, hogy a szenet fűtésen kívül számtalan más ipari cikkek gyártására is használják — hogy az épületek fűtésére roppant gyorsasággal vezetik be a természetes gáz, olaj és villany készülékeket. A vasutak ugyan oly gyorsasággal modernizálják vonalaikat. A Pennsyvania vasúttársaság jelentése szerint a főbb vonalaikat utas és teherszállításra Diesel és villany erőre berendezett locomotivokkal cserélik fel. 1949 január havában az összes vasúttársaságok 1,561 Diesel locomativra adtak le rendelést 72 gőz locomotiv rendeléssel szemben. Az Egyesült Államokban 1949-ben még mindig több mint 32 ezer gőzmozdony van használatban az első osztályú vonalakon. A haditengerészt csaknem valamennyi használatban levő hajója olajfütésre van berendezve, évek óta épülő személy és teherszállító hajókat ugyan ilyen fűtésre vezetik be. Az amerikai szénbányászok helyzete, munkaalkalma, kereseti viszonyai, emberséges megélhetése forog kockán. A bányák mechanizálása, nem az életstandardját emeli, hanem a sírját ássa meg! Nem csak a munkabíró bányászok emberséges megélhetés«' forog köckán, hanem a bányákban megcsonkult termelő képtelen és a kiörgedett bányászok élete is. A folytonos sztrájkok, kizárások veszélyeztetik a segélypénztár alapot, mert amikor nincs széntermelés, nincs pénztári alap szaporulat. 1942-ben a kibányászott puhaszenet a bányatelepek átlagosan — a kormány bányászati irodájának jelentése szerint — 2.36 centért árusították tonnánként, amely szénnek előállítása 1.57 centbe került. Természetesen ebben az összegben a bányász fizetésén kívül az igazgatóság fizetése is be van számítva. 1949-ben ugyan azt a minőségű szenet 4.90 centért árulták, amelynek előállításáért a bányatársulatok 2.96 centet fizettek. Amikor mi szenet kényszerülünk vásárolni a 4.90 centhez hozzájön a vasúttársaságok, a nagy és kiskereskedők profitja és ez a fenti összegű szén tonnánkénti árát 12—16 dollárra emeli fel. A bányász, aki testi épségét, életét áldozza fel, a legkisebb részt kapja munkájának gyümölcse fejében. A bányászoknak éppen úgy, mint a világ bármely részében kizsákmányolt bérrabszolgáknak csak egy módjuk van a nyomor, szenvedés, elnyomatás megszabadulásától, ha az útjára lépnek annak a szervezetnek, amely kimondja, hogy: “A munkásosztály és munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.” K-r. Chicagóban volt egy szegény suszter családból származó politikus Hinky Dink Kenna, aki halála után 1 millió 23 ezer dollárt hagyott hátra. Jó mesterség a politika, akár csak az isten igéjét hirdetői, mindent igér- és semmit sem adnak! Kina és Oroszország, mivel ezen két ország bármelyike, külön- külön is képes volna állandó munkával ellátni a fejlett japán iparokat. De Amerika szövetségesének, melyet mostan igyekeznek nyélbeütni a különbékével, nem fognak ilyen életmentő megrendeléseket adni, sőt az amerikaiak sem engednék meg, hogy a Japán szövetségeseik, ilyen modern ipari felszereléssel erősítsék a Vörös Kínát és a Szovjeteket. Mostan is azt jelentik, hogy a japán hajógyárakban leginkább orosz hajókat építenek. Mennyivel több hajókra és sok más mindenre lesz szükségük a kínaiaknak? Kina és Japán egymás segítségével nagy haladást tehet, de a kínai népköztársaság nem működhet össze a reakciós japán hadurakkal, iparfejedelmekkel, melyek még amerikai szövetségesei lesznek, akiktől olyan soAz Egyesült Államok alelnö- két újdonsült feleségével — a lapok jelentése szerint — ezide- ig 178 kutyaszövetség az ország különböző részeiben hívta meg banketre. Ugyanezen panamának az értelmi szerzője Andrew May, volt országgyűlési képviselő, szintén kegyelmet kér arra hivatkozva, hogy ő egy öreg, beteges ember és nem bírja ki a börtönt. Amikor a sikkasztásokat, csalásokat végezte, akkor nem volt öreg ember, azt kibírta! Az American Telephone és Telegraph Co. a CIO szervezet megkerülésével felemelte munkásainak nyugdíj járulékát 50 dolláról havi 100-ra mindazok részére, akik 20 évet vagy azon felül dolgoztak a társaságnak és 65-ik életévüket betöltötték. A CIO szervezet a National Labor Relation Board, valamint kongresszusi felülvizsgálást követel, amiért a társaság a szervezet megkerülésével intézte a nyugdíj ügyet. Jobb volna ha hallgatnának, a union szintén száz dollár havi nyugdijat követelt 25 évi szolgálat után. Amerika lakossága 1948-ban 52 billió 900 millió dollárt költött el élelemre, ameynek tekintélyes részét, profit fejében a food truszt vágta zsebre. Az Egyesült Államok demokratikus kormánya, 1949 első 10 hónapjban több mint 100 millió font vajat vásárolt és raktározott el, hogy a vaj árát fentart- hassa, biztosítsa a nagykereskedőknek határtalan profitját. Leveszi a bérrabszolgák asztaláról a vajat. A Mezőgazdasági Minisztérium jelenti, hogy 85 millió font vajat a nagykereskedőkön keresztül piacra tesz, amelynek nagy részét a szappangyárak vásárolják meg. A szappan valamivel olcsóbb, hát ezután szappant eszünk vaj helyett. kát szenvedtek a múltban is. Sőt éppen ellenkezőleg, önvédelemből is, minden eszközzel a forradalmi elemeket fogják segíteni Japánban, akikkel együttműködhetnek, akikben megbízhatnak, akikkel együtt reménykedhetnek egy uj világot építeni az öreg Ázsiában. Mentői tovább halasztják a békét, a megszálló csapatok kivonását, mentői nagyobb szövetségbe kerülnek a meszálló csapatokkal és nagyobb mértékben használják azok fegyvereit saját munkásaik leveretésére, annál könnyebb lesz az egészet egyszerű osztályharcra vezetni, a népekkel megértetni, hogy saját bankáraik, iparmágnásaik, földbirtokosaik ölelkeznek ösz- sze az idegen, megszálló hadsereggel, saját népük ellen, akik mint osztály védik egymást, a munkásosztály ellen, minden országban. A japán békekötés nehézsége (Folytatás az 1-ső oldalról)
