Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-11-05 / 1603. szám

:> urnái BÉRMDNKAS 1949. november 5. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL KÉTSZERESÉRE EMELIK A MAGYAR ÉPÍTŐIPAR gépesítését Az építésügyi minisztérium megállapította az építőipari nemzeti vállalatok teljesítőké­pességét. A gépfelszerelés, áll­ványanyag és szerszámfelszere­lés megállapítása során kitűnt, hogy az államosítás időpontjá­ban az építőipari vállalatoknál az összes gépi felszerelés 506Ó lóerőt tett ki. Egy év alatt ez csaknem háromszorosára, 14,000 lóerőre emelkedett, a hároméves terv végéig pedig hétszeresére növekszik. BÁNYÁSZOK A MISKOLCI MŰEGYETEMEN Érsek Sándor bányász volt. Tanulni kezdett. Először csak úgy magában, aztán kollégium­ban és most ott ül a miskolci nehézipari műegyetem vadonat­új rajzasztala előtt, körzőt és vonalzót forgat a kezében és ke­ményen dolgozik, hogy négy év múlva mérnökként térjen vissza a bányába. Négyszáztizenhét bányász — munkásfiu tanul Érsek Sándor­ral együtt az uj egyetemen. Van közöttük dolgozó paraszt is, akit a termelőcsoport küldött, van értelmiségi, aki iskolából jött. Tanulókörökben osztják meg tudásukat, oldják meg feladatai­kat, közös munkával, együtt. Legtöbbjük már a gyárból, az üzemből hozta tapasztalatait. Csaknem mindegyik dolgozott már, soknak családja is van. De eljöttek, mert tudták, hogy az életrehivott uj egyetem őket várja. Az előadások két hete foly­nak, azóta működnek a tanuló­körök is. Ha szétnézünk ezek­ben a termekben, egyszerre fel­tűnik valami: ez az egyetem va­lóban uj, itt nyoma sincs a régi diákélet lógósainak, uj levegő­ben uj diákok hajolnak nyílt te­kintetű, okos szemükkel köny­vük fölé, úgy tanulnak meg min­den matematikai tételt, fizikai törvényt csiszolgatva agyukban, akár a mintadarabot, hogy ne akadjon benne selejt. A világos rajztermekbe besüt a déli nap, játékosan ugrál az aszatalok fö­lött, megvilágítja a művészi Íz­lésű dekorációkat. A folyosókat is szép rajzok díszítik s a folyo­só végén dr. Petrich Gézának, az egyetem fiatal tanárának dol­gozószobájába jutunk. — Három szakkal indult az egyetem: nehézipar, bányászat, kohászat — igy világosit fel a tanulmányi munkáról. — A kez­deti nehézségeken az állami tá­mogatás segített át bennünket. A tanárokat és adjunktusokat a budapesti Műegyetemtől kaptuk. Módszerünk egyik jelentős újí­tása, hogy a legtöbb tanársegéd üzemi mérnök, aki a környékije­li gyárakból jár ki és gyakorlat­ra, bemutatásokra a mi hallga­tóink is az üzemekbe mennek majd. Kiváló mérnököket aka­runk nevelni, akik a gyakorlati munkán túl a tudományos kuta­tások terén is nagy eredménye­ket érnek el. A készülő uj laboratóriumok­ban még kopog a kőművesek | kalapácsa, a termekben azon­ban már komolyan folyik az elő­adás és a kialakuló közösségi életről tanúságot tesz a Tárna Hangja cimü faliújság. A tár­nák hangja küldte ide ezeket a fiatalokat, az harsog bennük és készteti őket egyre nagyobb tel­jesítményekre s az hívja vissza majd őket négy év múlva, hogy a szocialista építés uj légiója­ként vegyék fel az ember diadal­mas harcát a természettel. PALLAG-PUSZTA CSODÁI Debrecen határában, Pallag- pusztán, huszholdas területen van a Mezőgazdasági Tudomá­nyos Központ Növénytermeszté­si Kutató Intézete. A gondosan müveit földeken soha nem látott növényeket ápolnak: burgonya­paradicsomot, magyar mazsolát, ágas kukoricát . . . — Csodálatos? — kérdezi Dőry Béla egyetemi tanár, az intézet egyik vezetője és mind­járt válaszol is: — A csodálatos csak az, hogy milyen sokáig kellett arra vár­ni, amig Micsurin és Liszenko tanításai eljutottak hozzánk. Most az ő eredményeik alap­ján folynak nálunk a kísérletek. Az intézetnek sikerült egy tő­ről burgonyát és paradicsomot termelni. Dőry Béla elmagyaráz­za, hogy egy csirás burgonyát oltottak be paradicsommal és a tő felül paradicsomot, alul pe­dig burgonyát terem. A héjtalan tökmagot 1942 óta ismerik Magyarországon, csak éppen nem tudták mire lehet azt használni. A Növénykutató In­tézetben most megtalálták a módját. A héjtalan tökmag tö­kéletesen hasonlít a mandulá­hoz, csak táplálóbb, mert 45 szá­zalékban tartalmaz nyerszsirt és 40 százalékban fehérjét. Mi­vel homokos területen kitünően terem, a közeljövőben országos viszonylatban is megindul a ter­mesztése. Az intézet büszkesége a ma­gyar mazsola. — Ez nem szőlő — magya­rázza Dőry Béla —, hanem egy­fajta csipkéslevelü, földreterülő növény. Ha megaszalják olyan mint a mazsola. A magyar ma­zsola nagy mennyiségben terem Nagykanizsa környékén. Május­ban kezd érni és ettől kezdve kéthetenként folyamatosan le­het szedni, mindaddig, amig a fagy beáll. Az eredeti mazsolá­ban “C” vitamin egyáltalán nincs, de a magyar mazsola 40 miligrammot tartalmaz 100 grammonként. így “C” vitamin tartalma egyenrangú a citrom­savéval. Most az intézetben ab­ban az irányban folynak a ku­tatások, hogy kidolgozzák a nö­vény legjobb termesztési tech­nikáját a nagybani termelésre. Manninger professzor érdekes kísérleteket folytat az ugyneve- zet siklókukoricával. Ezt az ágas kukoricafajtát keresztezés és egyedkiválasztás utján hozták létre. A hideg éghajlatot jól bír­ja, termése nagyobb és hatal­mas zöld lombozata bőséges ta­karmányul szolgál. Felsorolni sem lehet, mi min­dennel foglalkozik még a pallag- pusztai Növény Kutató Intézet. Az intézet nagy léptekkel halad előre Micsurin-Liszenko modem agrárbiológiájának utján. A MAGYAR KERTÉSZETI KÖZÉPISKOLÁBAN — Ma a Micsurin-féle bioló­gia tudományos alapjairól lesz szó — ezeket a szavakat halljuk, mikor belépünk az ország egyet­len kertészeti fiugimnáziumá- nak IV. osztályába. Aztán meg­indul a beszélgetés. A tanár ma­gyarázatát hozzászólás követi. — A mi gimnáziumunk való­jában egyedüállló — mondja az igazgató. A 43 hold terjedelmű kertünkben a tanulók mindent megtalálnak, ami a gyakorlati kiképzéshez szükséges. Meg is győződünk erről. A gyönyörű japán-kert eredeti ja­pán cseresznyefákkal, teacser­jékkel, a 24 üvegház trópusi nö­vényeivel biztosítja a tanulók ismereteinek sokoldalúságát. — Mi az iskolánk feladata? Nos, erre könnyű felelni. Fela­datunk, hogy a szovjet tudomá­nyos tapasztalatok alapján ide­ológiailag és szakmailag tökéle­tes vezetőket neveljünk a ter­melőcsoportok élére — adja meg a felvilágosítást az igazgató. Az üvegház pálmáit szeretet­tel locsolják, gondozzák a tanu­lók. Az őszi napfény az üveg mögött jó meleget tart a növé­nyeknek. A trópusi dísznövé­nyek egyes fajait Magyarorszá- gyon is meg lehet honosítani. Ez is feladata lesz a kertészeti ve­zetőknek, akik ebből az iskolából kerülnek ki. Kedvvel végzik a virágültetés munkáját is a fiatalok. A sze­gényparaszt, a gyári munkás, a kisiparos fia mélyen munkája fölé hajol. Jót is tesz a világnak az erdei humusz. Uj életre kel tőle. Az őszi maggyüjtés munkája is fontos. Jövőre ezekből már uj ágyasokban nevelik a növé­nyeket. Az ágyásokban sokféle szinü virágok teszik mosolygós­sá a környezetet. Az ötéves tervben ilyen virágokkal foly­tatják tovább a magyar főváros szépítését. Épül az ország Pécs városában uj piacteret avattak fel. Az uj piactér 650.- 000 forint költséggel készült el. A piac régebbi elhelyezése sem városrendezési, sem egészség- ügyi téren nem volt megfelelő ezért vették fel Pécs város há­roméves tervébe uj piactér léte­sítését is. Nyírbátor községben 1500 személy befogadó kultúrtermet építettek a hároméves terv ke­retében. A községben ezenkívül ujtipusu mezőgazdasági iskola és tanoncotthon is épül. Debrecenben zenegimnázium nyílik a református kollégium gimnáziumával párhuzamosan. Ez a gimnázium látja el a tiszán­túli református egyházkerület kántor-utánpótlását is. A Pécsi építő ifjúmunkások az egyjk Megyeri úti háromeme­letes bérház építésének kőmű­ves munkáinál sztahanovista módszerrel 800 százalékot telje­sítettek. A bérházépitő fiatalok beje- I lentették, hogy teljesen önálló­an vállalták a háromemeletes bérház felépítését. Az építkezést a kitűzött december 31-i határ­idő helyett december 15-re el­végzik. A Bánfalvi üveggyárban vál­lalatvezetői értekezletet tartot­tak, ahol a gyár vezetője beje­lentette, hogy a gyárban készí­tett üvegcikkek ára 24.5 száza­lékkal olcsóbbodott. Alsóábrány község a napok­ban kapott villanyt. Most felépi­tik a községházát, ami 580 ezer forintba kerül. Békéscsabán most fejezték be 100.000 forint költséggel a Ba- romfiértékesitő Nemzeti Válla­lat telepén a kísérleti labora­tórium építését, amelynek az a feladata, hogy minél kiválóbb védőszérumot állítsanak elő a baromfipestis leküzdésére. Az Ózdi dolgozók közellátá­sának megjavítása érdekében kenyérgyárat és tejüzemet léte­sítenek Özdon. Mindkét üzemet már az ötéves terv első évében felépitik. A Diósgyőri Vasgyár dolgozó­it október 16-án vasárnap déle­lőtt kulturvonat hozta fel Buda­pestre. A diósgyőri dolgozókat Drahos Lajos, a magyar parla­ment elnöke fogadta ünnepélye­sen a Keleti pályaudvaron. Ezu­tán a diósgyőri munkások meg­tekintették a szovjet képzőmű­vészeti kiállítást és az ujitó ki­állítást. A Petőházi Cukorgyárban tel­jes lendülettel megindult a cu­korgyártás. Áz idei gyártási idényben is versenyben állanak egymással a cukorgyárak. Csongrád megyében száz va­gonnal több rizs termett, mint tavaly. Befejeződött a rizsara­tás, amely "után nagy erővel végzik a cséplést. A nyári hű­vös időjárás ellenére a holdan­ként termelés elérte a 20-25 mázsás átlagot. A Szolnok megyei falvakat egészségügyi vándorautók jár­ják. Minden embert megvizsgál­nak s aki beteg, azt kórházba utalják. Ma hívás nélkül megy a beteghez az orvos, azelőtt fő­leg csak a gazdagokhoz járt. Szabolcs megyében nyolc uj termelőszövetkezeti csoport kért működési engedélyt. Állandóan növekszik Szabolcsban a terme­lőszövetkezeti csoportok száma. Eddig már hatvan csoport kezd­te meg működését. A Lovászi elektromos centrá- lé építési munkálatai a közeljö­vőben elkezdődnek. A centrálé, amely földgázból állítja, elő az energiát, egész Dcl-Dunántult el­látja elektromos árammal s Za­la megye villamosításában az ötéves terv során nagy szerepet játszik. Pécs és Szigetvár között még ebben az évben megépül a 30,000 kilowattos villany távvezeték. Ezzel a vezetékkel Dél-Somogy és Zala megye déli részének leg­több községe villanyvilágításhoz jut. LOS ANGELES és KÖRNYÉ­KÉN a Bérmunkás teljes jogú képviselője G. BAKOS munkás- társ 1255 Ei 73rd Street, Los Angeles 1, Cal. aki uj és régi előfizetések felvételét intézi és az Összegeket nyugtázza. Kér­jük a Munkástársakat, hogy tá­mogassák Bakes mnnkástársat ezen munkájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom