Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-03-19 / 1571. szám
♦» oldat BÉRMU NKÄS 1949. március 19. Nem a véletlen következményei (a.l.) A napi események között, ma a háborúra való agitáció és a velejáró fölkészülődés első helyet foglal el. Hogyha a harmadik világháború tényleg ránk szakad, nem lesz a véletlen következménye. A nagy gazdasági szakértők mindent megtudnak jósolni, csak éppen azt nem tudják nyiltan megmondani, hogy miért szaporodik állandóan a munkanélküliek tábora. Mindazok, akik el sem tudnak másfajta termelési rendszert képzelni, mint a magántulajdon rendszerén épült kapitalizmust, mást nem is mondhatnak, csak hogy a mai ipari pangás csak ideiglenes. Már azzal is kecsegtetnek egyfelől, hogy a munkaalkalom már kedvezőbb. Pedig a hivatalos jelentések másképpen hangzanak. A kimutatás szerint február hónapban a munkanélküliek száma több mint félmillióval szaporodott. Ezek a jelentések nem izgatják azokat, akik a múlt évben busás hasznot vágtak zsebre. Most is mint a múltban, jóhirekkel próbálják elintézni a jelenlegi ipari pangást. A honatyák már több mint két hónapja tárgyalnak, de még egyetlen Ígéretet amit az elmúlt választások alkalmával ütőkártyának használtak, nem léptettek törvény erőre. Az ipari pangást pedig még észre sem vették, legalább is nem hangoztatták, hogy valami intézkedést kellene tenni, amig nem késő. Az igaz ugyan, hogy egy ilyen ipari államban a politikusoknak nem sok közük van a gazdasági ügyekbe beleszólni, mert még ha valami intézkedést is akarnának tenni leintik őket azzal, hogy ne avatkozzanak bele a magán üzleti vállalatok belügyeibe. Mi tudjuk, hogy a jelenlegi ipari pangás éppen úgy mint minden előbbi, a helytelen termelési rendszernek a következménye. A munkásság egy kis része felismerte már a kapitalista termelési mód hibáit és harcot folytat egy olyan rendszernek felépítésére, amelynek hivatása egy olyan termelési rendszer megvalósítása, ahol nem lesz már többé árufelhalmozódás, mert a termelés nem profitra, hanem szükségletre lesz irányítva. Természetesen a ma uralmon levő kapitalizmus, a fenti országokról hallani sem akar inkább megkockáztat még egy világháborút, hogy helytelen gazdasági rendszeréinek további létezését még valahogyan biztosítsa. Hiába beszélnek állandóan békéről, de cselekedeteik bizonyítják, hogy nagyon készülnek a kapitalizmus védelmére. A nemzetközi munkásmozgalom nem éppen mai keletű, de amig a kapitalizmus nem látott veszélyt, addig csak utópisztikusnak tartották a szocialista eszméket. Ma már látják annak térhódítását és minden erejükkel útját akarják állni. Természetesen ha a tényleges szocialista törekvéseket a maga valóságába ismertetnék a népek millióival, akkor saját társadalmuk helytelenségét bizonyítanák be. A szocializmus egy igazságosabb gazdasági rendszernek alapját képezi. Igazságosabb azért, mert a gazdasági egyenlőség törvénye szerint igyekszik az emberi társadalmat újjászervezni. Ezért bárhogyan is akarják sokan félremagyarázni, mégis a legdemokratikusabb rendszer. Elsősorban azért, mert mindenki részére egyformán biztosítja az élet javait akik munkájukkal hozzájárulnak annak előállításához. Ennek következtében megszűnnek a gazdaságilag kiváltságosak, ami azután ténylegesen megszünteti a gazdasági osztálykülömbözetet. Egyenlőség és testvériség képezheti csak az emberiségnek az igazi szabad társadalmát. Már pedig egy olyan társadalomban ahol gazdasági kiváltságosak rendelkeznek az élet javai fölött, ottan vannak csoportok — gazdaságilag nincstelenek—, akiknek sorsuk, megélhetésük amazoktól függ. Ahol még urak vannak, ott még szolgák is léteznek. A szocializmusnak zászlóbontása sem volt a véletlenség következménye. Azon társadalmi kutatók, akik az emberi igazságot keresték, rájöttek arra, hogy mindaddig amig az emberiségnek egy kis csoportja rendelkezik az élet javai felett, addig mindig lesz gazdasági rabszolgaság, bárhogyan próbálják is azt sokan másképpen magyarázni. A polgári “demokrácia” talán valamilyen mozgási szabadságot, vagy látszólag politikai szabadságot biztosit, de az életnek legfontosabb tényezője, a biztos megélhetés lehetőségére nem nyújt alkalmat. Egy iparilag fejlett kapitalista rendszerben a munkanélküliség állandóan fenyegeti a munkásokat. A munkanélküliség első sorban megfosztja az embereket a megélhetési lehetőségtől. Már pedig nem lehet egy rendszert “demokratikusnak” nevezni, amely rendszer nem biztosit megélhetést a társadalom minden tagja számára. Közelebbről szemügyre véve a társadalmat, megállapíthatjuk, hogy azok a ferdeségek, amelyek ma egy kapitalista rendszerben vannak, nem a véletlenség- nek tudható be, mert ezt mindig az uralmon levők újabb és újabb törvényekkel igyekeznek alátámasztani. Valamikor a szocialista jelző hangoztatása már bűncselekmény volt, de amint a jelző nem mindig képezte a gyakorlati szoci- alizus tényleges célkitűzését, azért ma azon szocialista jelzővel ellátottakat, akiknek nem sürgős feladatuk a kapitalizmus megszüntetése, azokat a kapitalisták keblükre szorítják, mint társadalmunk igazi védelmezőit. Hogy azok a szocialista jelzővel ellátottak, akik az osztályharcot jelszavakkal cserélték ki, eltávolodtak a tényleges munkás célkitűzéstől, nem a véletlenség következményének tudható be, mert akik gazdaságilag már nem tartoznak a kizsákmányoltak táborához, azoknak nem égetően szükséges a munkásosztály felszabadítása. Hogy azután ezeknek még is vannak tényleges munkás követőik, a ferde nevelés és a helytelen A MINDSZENTY bűnügy aktáiból közölt levelek, a vádlottak kijelentései, valamint a lefolytatott tárgyalás meggyőzhettek mindenkit, hogy a vádlottak a magyar népi köztársaság elleni aknamunkájukért kerültek bíróság el. Az akták további közlésétől elállunk. szervezkedésnek tudható be. Azért, ha a társadalomba hibák történnek, vagy ha a szocialista jelszóval ellátott mozgalmak nem is mindig szolgálják a munkásosztály célkitűzését, azért hangoztatjuk állandóan azt a sarkalatos kijeletést, hogy a munkásosztály felszabadítása, csak a forradalmilag megszervezett munkásosztály müve lehet. Nagy a riadalom (Vi.) Nemzetközi érzelmű munkások régen gondoltuk, hogy ha Amerikának sikerülne is egy újabb világháború megkezdése az oroszok, illetve a szocialista országok ellen, akkor a szervezett és a nemzetköziség alapján nevelt olasz, francia és más országok munkásságai nem támogatnák azt a támadás , sőt minden erejükkel ellene harcolnának. Örvendetes, hogy az európai munkásság nem olyan elmaradott az osztályharc értelmezésében, mint az amerikai. Azok már nem Oroszország és Amerika közötti háborút látnak, hanem a kapitalizmus és a tőkés rendszer közötti döntő ütközetet igy osztály kötelességük, a szocialista oldalra állni. A hét folyamán erről tettek tanúbizonyságot az olasz, ran- cia, belga munkásság nevében a kommunista párt vezérei, némely helyen még a szocialista pártokban is. Ezen tényeknek az ismerete segít megérteni, hogy még a múlt év júliusában, amikor itten már a háborús dobokat pergették és másnapra, illetve reggelre az orosz kordon áttörését akarták Berlinnél a francia kormány megbukott, beadta a lemondását, nem csatlakozhatott a háború megkezdéséhez. Mert ők tudták és az amerikaiaknak is megmondták, hogy nem számíthatnak a szervezett munkásság támogatására és azok nélkül bizony nem mehetnének háborúba. Ugyanis már nem hadititok, hogy az amerikai hadvezetőség kidolgozta a tervezetet, egy újabb háborúhoz, mely szerint visszovonulnának Spanyolországba a kedves és megbízható Francohoz és ott várnák meg, amig a szocialista országokat pozdorjává zúzzák az amerikai repülők és elegendő hadsereget, felszerelést szállíthatnának a Spanyolországban váró amerikai hadsereg részére, megkezdeni az offenzivát. Ezt a tervezetet húzta keresztül a franciaolasz munkásság vezéreinek a kijelentése, ottan nem tárt karokkal s vajaskenyérrel várnák a menekülő amerikai csapatokat, hanem esetleg kézigránáttal és igyekeznének őket lefegyverezni, ártalmatlanná tenni. Esetleg bombaelháritó célból a nagyobb városok, ipartelepek közelében elhelyezni fogolytáborokban. Persze az ilyen esehetősgekre nem igen gondoltak az amerikai haditervezők, igy szükség volt, hogy figyelmükbe idézzék az érdekelt munkások, akik már nem akarnak háborút, még legkevés-1 bé a tőkés rendszer érdekében, ami mostan teljesen nyilvánvaló. Persze az amerikai lapok és szervezett propaganda hadjárat szerint, úgy akarják beállítani ezt a kijelentést, hogy az említett országok munkásai saját országaik ellen követnének el árulást, hogy ha ezt a fenyegetést beváltják. De mi tudjuk, hogy saját osztályuk és érdekeik ellen követnének el árulást, ha egy újabb világháborút, melyben a tőkés és szocialista rendszer vívja a döntő harcot, a tőkések oldalán támogatnának. Szerencsére az európai munkásságnak nagyobb része is igy fogja fel a helyzetet. Osztályérdekeit a nemzetközi szocializmus céljait az álhazafiságon felül tudja helyezni, melyben nagyon sokat segít az a tény, hogy most már ez sokkal tisztábban van körvonalazva, csoportosítva, mint évekkel ezelőtt. Teljesen osztályokra és csak két osztályra vannak osztva az országok és nemzetek is és- pedig a hideg háborús csoportra és az esetleges harmadik világháború táborára. Ezt nehezen értik meg az amerikai haditervezők, tőkés lapok, szónokok, mert még a munkásvezérek is hajlandók elárulni osztályérdekeiket a tőkés rendszer érdekében, újabb világháború megindítását támogatni. De előttünk szinte természetes, hogy a szocialista eszmékben nevelkedett európai munkásság, nem támogathatná az ilyen tőkés érdekekben megindított háborút. Éppen ellenkezőleg, megragadná az alkalmat, hogy ha már harcolni kell nekik, akkor inkább a tőkés rendszerrel szövetkezett belső ellenséggel számolna le, akik segítenének ezt az őrületes háborút a nyakukba zúdítani. Még a De Gaulle-ok uralomra jutása sem bírná ezt megakadályozni, sőt még jobban egyesítené a munkásságot és önvédelmi harcra, szövetségre kényszerítené őket. v Tehát azt is jelentik ezen kijelentések, hogy a békére vágyó munkásság nem hajlandó a vágóhídra menni, nem hajlandó megengedni, hogy otthonaikat újból hadszíntérré tegyék és ha már nem tudják kikerülni, akkor a saját árulóik, háborús uszitóik ellen fordulnak és leszámolnak velük. Ezért van a nagy riadalom, mert a francia, olasz, belga néptömegek nélkül nem lehet háború Európában. A megindított háború esetén meg ott is forradalom, polgárháború, végeredményben szocializmus lenne az ur.
