Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-03-19 / 1571. szám
1949. március 19. BÉRMUNKÁS 5 oldaJ TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI VISSZANÉZÉS Mi, akik a munkásmozgalomban töltsük el az életünket, nem igen szoktunk hátranézni, nem éldegélünk a múlt harcain, nem vadunk szentimentálisak akik ellágyulnánk, ha visszanézünk a multbg. Legfeljebb a tegnap harcainak tanulságait használjuk fel a holnap harcaihoz. Ez kötelességünk, hogy az elkövetett hibákat meg ne ismételjük. Ha az óhazai eseményeket figyelem, jóleső érzéssel állapítom meg, hogy a ma harcosai tanultak a múlt hibáiból és azt nem ismétlik meg. Természetes, hogy ma is követnek el hibákat, de a ma harcosaiban van egy jóadag önkritikái hajlamosság, nem szégyenük beismerni a hibáikat és azt helyrehozni. De nem is erről akartam most írni, hanem arról, hogy én a ma krónikása, egyik szememmel majd mindég a múltba nézek amikor a magyar nép hősei, kemény harcát figyelem a szocialista társadalom utjának az építésénél, folyton nevek, helyek, a múlt harcainak a szereplői, színhelyei után kutatok és valósággal ellágyulok, amikor egy- egy név, vagy a múlt harci színhelye akad a szemembe. NEGYVENÖT ÉV Egy emberöltő, ez alatt az idő alatt sok harcos dőlt ki, kikkel együtt indultunk el, együtt harcoltunk. A régi bajtársak közül nagyon sok jóval idősebb volt nálam, ez is hozzájárul ahoz, hogy nagyon ritkán találok neveket a 40-45 év távlatából. Már az 1918-19-es forradalmak szereplőivel gyakrabb a találkozás. Kemény harcokban, még keményebb üldöztetésekben megedzett forradalmárok, nagyszerűen állják meg a helyüket. De akikkel elindultunk, közel 45 éve, azokból csak a két Sza- kasits testvér nevével találkozom nagyon gyakran. Árpád a köztársaság elnöke lett. ő soha sem tűnt el a szemem elől. 45 év óta folyton az élen járt. A legtermészetesebb a szememben az, hogy végül a Népköztársaság elnöke lett. Csak a napokban akadt egy néven meg a szemem, amellyel több mint 40 éve találkoztam először: Czóbel Ernő, egy vasárnap délután jött fel az ifjúmunkások szervezetébe, bemutatkozott. Czóbel Ernő egyetemi hallgató, ki már párttag, de szeretne bekapcsolódni az ifjúmunkások megszervezésébe. Akkor még ritka madár volt az egyetemi hallgató a mozgalomban. Szívesen vettük ajánl- kozását, egy hét múlva már együtt voltunk az előadók az újpesti ifjúmunkások gyűlésén. Nem nagy szónok, de kitűnő tanító, aki nem csak tud, de szeret is tanítani és tanított éveken keresztül. Nem konjuktura in- tellektuel volt, igazi harcos, aki a helyén állt jóban-rosszban, Utoljára vagy 28 éve találkoztam vele valahol északon, amikor a Szovjet kicserélte Horthy börtönéből és útban volt Oroszország felé. Boldog voltam, hogy most újra láttam a nevét és most is a régi tanító, aki ma már a felszabadult magyar munkást tanítja a szocializmus gyakorlati megvalósítására. BUDAPEST-CSEPEL A harci színhelyből Budapest- Csepel az, mely elszakitahtatla- nul a szivemhez nőtt, hisz ezeken a helyeken dolgoztam a mozgalomban és nagyon jóleső érzés az, hogy Budapest és a vörös Csepel ma is az élen áll, mint 30-40 évvel ezelőtt. A fel- szabadulás után kimondhatatlan fájdalom marcangolt, amikor olvastam azt a rettenetes pusztulást, amely az én Budapestemet érte. A házak lerombolva, a hidak felrobbantva. Se villany, se viz, se gáz, a villanyosok, autóbuszok elpusztulva, élelemből kifogyva, a hideg pesti télben se ruha, se fűtőanyag. Négy éve, hogy Budáról is kiverték a náci-nyilas hordákat a szovjet vörös hősei és nagy szorongással figyeltem, hogy mit tud tenni Budapest népe abból a romhalmazból és nyomorúságból, ami a Horthy-Szálasi bitangok után ott maradt. A négy év bebizonyította, hogy Budapest népére büszke lehet mindenki, akinek ez a város és a dolgozói szivéhez közel álltak. Huszonhatezer ház tetőzete omlott be a harc folyamán, majdnem minden ablaküveg betörve és ma, minden házon tető, minden ablak beüvegezve. Száz és száz uj ház épült fel, adva modern lakásokat a dolgozóknak. A villanyosok, autóbuszok száma több mint a háború előtt. Már 4 hidat építettek újjá és másik kettőn dolgoznak serényen a hires hídépítők. Élelmiszer bőségesen ömlik, az életnívó állandóan emelkedik nem csak a fizetés, hanem a pénz vásárló erejének az emelkedésével. Kezemben a “Szabad Nép” két száma. Az egyik január 12, amelyben jelenti, hogy a tojás ára 120 fillérről 110 fillérre esett. A másik lap február 15-iki, ahol megint a tojás olcsóbbodását jelentik, hogy 70 fillérről 60 fillérre, esett le. Egy hónap alatt a tojás ára felére esett. Ugyan ilyen jelenség mutatkozik minden közszükségleti cikknél is. Ilyesmi nálunk Amerikában nem fordulhat elő. Ha itt esnek az árak, akkor a gondos kormányunk közbelép és addig vásárol millió és millió dollár értékben, amig az árak újra felszöknek, az igy felvásárolt élelmiszert azután legtöbb esetben megsemmisíti a kormányunk. Budapest egészségügye ma sokkal jobb, mint bármikor a háború előtt. Mig 1938-ban minden száz újszülöttből meghalt 10, ma csak öt pusztul el. A fel- szabadulás után egy bün-hullám csapott át a városon, ma a vüág legbiztonságosabb nagy városa Budapest. A szétrombolt gyárak mind dolgoznak, a bányák működésben vannak. Ma "már többet termelnek mint bármikor a múltban, csak egy a különbség és az nagyon fontos, hogy az összes bányák és a 426 nagy államosított gyárból 278 felett munkás igazgatók állanak. Nem disz- munkások, hanem a bányákból, a gyárakból kivett munkás került az élre. Ez a helyzet a köz- igazgatásban is. Mindenütt munkások, parasztok kerültek az élre. Valamikor Salgótarjánban kerültem szembe egy kiskirállyal, aki a város polgármestere volt, aki vad gyűlölettel volt a munkásmozgalommal szembe. Ma a város polgármestere egy bányász, aki 35 éven kresztül volt vájár és a munkahelyéről került a város élére. Hogy mindenhová dolgozók kerüljenek az élre, arra vonatkozik az az intézkedés, hogy ebben az évben 30 ezer munkás és paraszt, nyer kiképzést arra, hogy a gyárak és közigazgatás élére kerüljenek. Kulturális téren is óriási a haladás. Az egyetemek, kollégiumok hallgatóinak a többsége munkásokból, parasztokból kerül ki, ez még fokozottabb mértékben áll a katonai akadémiára. Budapesten 17 színház, 70 mozi terjeszti a kultúrát, a szó igaz értelmében. Büszkeség fog el, amikor látom, hogy az én Budapestem az újjáépítés terén elől jár egész Európában. Különösen büszke vagyok arra, hogy ezt nem a Marshall tervezet alapján, amellyel a szocializmus építését kellett volna feladni, érték el, hanem saját erejükkel, a dolgozók nagyszerű erőfeszítéséből. Bocsánat, hogy igy elkalandoztam a múltba, de ellentállha- tatlan vágy fogott el ezeket leírni amikor Czóbel Ernő nevével találkoztam és Budapest 4 éves felszabadulásáról olva s t a m. Amikor azt látom, hogy Csepel, a hires Vörös Csepel gyárváros, milyen nagyszerű munkát végez a felszabadulás, az újjáépítés terén. Érthető ez az ellágyulás, amikor azt látjuk, hogy a soksok áldozat nem volt hiábavaló, hogy a közel fél évszázaddal eze- látt elhintett mag sudárba szökken, amikor azt látjuk, hogy az elnyomott magyar nép, ma már | megszabadult az elnyomóitól, a kizsákmányolóitól és rohamlépésekkel megy a szocialista társadalom felé. De ez a visszapillantás nem azt jelenti, hogy most már pihenjünk a babérokon, erre még nincs itt az idő, a múltba -nézés csak arra jó, hogy az elért eredményeken felbuzdulva fokozottabb harcot folytassunk, hogy az egész földön eljöjjön a ’’happy day” a teljes felszabadulás. De kötelességeink vannak a magyar véreinkkel szemben is, kiket ma még nagyon erős belső és külső ellenség vesz körül, akik mindent elkövetnek, hogy a nagy felszabadító és építő munkát hátráltassák. Az ideszökött reakciós politikusok, a papi és egyébb régi reakciós, népellenes magyar vezérek élére álltak és gyalázatos rágalmak, szi- damak, hazugságok özönével árasszák el az uj Magyarországot, tajtékozva uszítanak a Népi Demokráciák elleni háborúra, hogy újra elpusztítsák mindazt, amit a magyar dolgozók keserves 4 év alatt felépítettek. Mindent elakamak pusztítani, csak hogy a bitang uralmukat újra a magyar népre erőszakolják. Itt van a kötelességünk, hogy ellensúlyozzuk ezt az uszítást, leleplezzük a hazug árulókat és megismertessük az igazságot az amerikai magyarsággal és az amerikaiakat általában az uj Magyar Köztársasággal. ADJATOK, ADJATOK . . . Mint a vásári énekes koldusok kiabálják folyton fülünkbe a mi derék vezéreink, “mentsük meg a nyomorgó magyar népet”. Az önzetlen Magyar Segélyakció készséggel juttassa el az adományainkat az “illetékes helyre”. Mi kezdettől fogva nem bíztunk ebben az úri társasában, túlságosan jól ismertük ahoz őket, hogy eszünkbe ne jusson a régi magyar közmondás, hogy “Kutyára ne bizd a hájat”. De miként Barnum, a nagy blőffer mondotta, mindig akadnak balekok, igy a mi intő szavunk dacára is akadtak elegen, akik nem emlékeztek a fenti közmondásra. Ennek tudható be, hogy a múlt évben a segélyakció pénztárába kevés hijján 60 ezer dollár futott be. Ez elég tekintélyes összeg, amely számításba jött volna, ha például orvosi műszereket küldtek volna a magyar kórházak- nek, amelyeket a náci-nyilas banditák elraboltak. De ezek az urak nem a magyar népen akartak segíteni hanem a protekciósokon és főleg az elvtársaikon, miként meg is Írják “a küldendő segély legnagyobb része a hontalan magyarok felsegélyezésére lesz fordítva” azaz a Magyarországról elmenekült urak és hölgyek, a Horthy-Szálasi rezsim, börtön elől szökött bitangjai részére kell a pénz. Aki még ezek után is ad a hamis cégér alatt dolgozó segélyakció részére, az tegye ne csak abban a tudatban, hogy szökött hazaárulókat, gyilkosokat, rablókat segit, de jó lesz ha megtudja azt is, hogy ezt a közvetítést igen drágán fizettetik meg ezek az önzetlen jótékonysági angyalkák. A saját kimutatásuk szerint a 60.000 dollár begyűjtése pár dollár híján 30.000 dollár- he került. Ennyi ment el különböző költségekre, vagyis minden dollárból 50 centet költöttek el. Az urak nem részletezik a költségeket, csak úgy három summában számolják el az összeget, már pedig nagyon jó volna tudni, hogy kik és mire csípnek le a szegények” részére gyűjtött összegből 30.000 dollárt. Talán bepillantást engedne abba, hogy az “önzetlen hazafias” lapjaink es vezéreink nem is olyan nagyon önzetlenek. Az ilyen önzetlen jótékonysági angyalokat a nyomorsuság vamszedőinek szokták hívni. Az amerikai magyarságnak az a része, amely összeadott közel 60 - 000 dollárt, joggal kérhetné számon azt, hogy hová költöttek el az urak ebből 30.000 jó amerikai dollárt?
