Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-02-26 / 1568. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. február 26. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. “A BÉKE VESZÉLYE” FENYEGET A MÁSODIK világháború ágyúinak és bombáinak förtelmes döreje alig szűnt meg, amikor tudatára ébredtek a “nyugati” nagyhatalmak, hogy tulajdonképpen nem az “igazi” ellenséget győzték le. A háború romjai még érintetlenek voltak, a füst még el sem oszlott a temérdek kiontott vér még fel sem száradt, amikor megkezdődött ismét az őrületes fegyverkezés, most azonban az ’’igazi” ellenség — a kommunizmus — megsemmisítésére. A fegyverszünet aláírása óta csaknem négy év telt el* és amig állítólag a nyugati nagyhatalmak legfőbb törekvése a béke megteremtése — amit a hisztérikus fegyverkezéssel kétségtelenül bizonyítanak ^ az a várva-várt béke még mindig elérhetetlen messzeségbe van és ennek legfőbb akadálya — halljuk minduntalan — “Szovjet Oroszország makacssága”. Mert ha Oroszország visszavonulna a háború előtti határai mögé és “felszabadítaná” Németország megszállott részét, valamint közép európai — lengyel, cseh, magyar, román, bolgár, stb. — országokat, hogy ott — görög, olasz, francia, holland stb. mintára — “demokratikus” kormányzatok alakuljanak, a békét “holnap” alá lehetne írni. És ebben nem is kételkedünk. És abban sem, hogy ezzel Oroszország úgy a saját maga, mint a keleti országok nyakára tenné a hurkot és Amerika és szövetségeseinek csak meg kellene azt huzni. Amig a békekötés elmaradásáért állandóan Oroszországot teszik meg bűnbaknak, államfér - fiainkat a rossznyavalya töri, ha Oroszország a legkisebb jelét is mutatja annak, hogy hajlandó leülni a mieinkkel ’’béketárgyalásra”. KÖZISMERT tény az, hogy a nyugati hatalmak az Egyesült Államokkal az élen, minden téren, nyütan és titokban mindent elkövetnek, hogy az ellenszenvet a kelet ellen a lehető legmagasabb fokra szítsák és ezzel egy- időben minden megközelíthető országot igyekeznek egy fegyverszövetségbe vonni, azzal a kimondott céllal, hogy a ’’kommunizmus” terjedését — ha szükséges — fegyveres erővel is megakadályozzák. Ennek elérésére az öt világrész minden országában, amelyekben akár megvesztegetéssel, vagy fenyegetéssel teret kapnak, repülő bázisokat építenek, de leginkább azokban az országokban, amelyekből Oroszországot legkönnyebben meglehet közelíteni. A nyugat európai országok, amelyeket eddig a Marshall plan alapján csoportosítottak, most egy lépéssel tovább mentek és megalakították a “North Atlantic Security Pact” fegyveres szövetséget és nagy erőfeszítést fejtenek ki, hogy ehhez megnyerjék a skandináv államokat, ahonnan Oroszország legkönnyebben megközelíthető. Itt Amerikában az elmúlt évben törvényesítették a békebeli kötelező katonai szolgálatot, melyszerint minden 18 és 25 év közötti fiú köteles katonai szolgálatra bevonulni. A következő financiális évre szóló negyven és néhány billió dollárnyi kormány költségvetés háromnegyed részét háborús felkészülésre szánták, melyből úgy a hazai, mint a nyugat európai, ázsiai és más országok haderőit felfegyverezzék, hogy készen legyenek a “védekezésre, vagy ha szükséges a támadásra.” MINDEZEK szemeink láttára mennek végbe és állítólag a “béke érdekében” mig Szovjet Oroszország minden ténykedése “a háború kikényszerítésére” irányul. Amikor Oroszország bejelentette a nyugati hatalmaknak, hogy észak Koreából az összes megszálló csapatokat kivonta, Marshall, akkori külügyminiszterünk kijelentette, hogy “kommunista trükk” amely bennünket nem érdekel. Amerika már régen kivonta az Oroszországba és vele szövetséges népi demokráciákba irányított kiviteltből mindazon anyagokat, amelyek direkt, vagy indirekt katonai, vagy háborús értékkel bírnak, azonban az utóbbi hónapokig, a nyugati országok ide hoztak ily anyagokat, melyek ellenében élelmiszert és más hiányzó s szükséges árukat kaptak. A közelmúlt hónapokban azonban Amerika letiltotta ezen országokat is, ily anyagok kivitelétől. Ezek között számos oly anyag szerepel, amely nagyon szükséges a mindennapi életszükségletek termeléséhez, de militarista célokra is használható, mint például nyers gumi, külömböző ásványok, fémek, szerszám gépek, stb. Ezzel szembe Oroszország nem hogy korlátozta volna, hanem jelentékenyen emelte a háborús eszközök gyártásához elengedhetetlenül szükséges anyagok kivitelét direkt Amerikába, mint az acél keményitéséhez használt manganese, chrome, nickel stb. ásványfémeket. Ugyan akkor, amikor Amerika minden megközelíthető országot — még a fasiszta Franco Spanyolországát is — igyekszik felfegyverezni, Oroszország a tél beáltával jelentékeny számú megszálló csapatot kivont Németországból s azokat nem helyettesítette uj katonasággal. A mi militaristáink szerint azonban ez is “kommunista trükk” amit nem szabad komolyan venni, mert valami van a hátterében. VIGYÁZATLAN pillanatokban egyes egyének — a militaristák előzetes megkéredzése nélkül — tesznek gesztusokat, ami esetleg próbára tenné, hogy melyik fél törekvései őszinték, azonban ezek alig kerülnek nyilvánosságra, a háború hiénái rögtön felorditanak és elfojtják az ily törekvéseket. Pár hónappal ezelőtt, — a választási kampány kezdetén — Truman elnök nagy buzgalmában kijelentette, hogy: “rather have peace, than be a president” vagyis a béke érdekében hajlandó feláldozni az elnöki pozíció elnyerését is és következetesen kijelentette, hogy a supreme court főbiráját — Vinsont — Moszkvába küldi Stalinnal tárgyalni a béke lehetőségéről. Kétségtelen, hogy e kijelentést saját elhatározásából tette és őszintén, azonban alig került nyilvánosságra, a militaristák és gazdáik rögtön felorditottak, hogy ez “megalázkodás a kommunista zsarnokok előtt” s csak kedvező helyzetünket rontaná. Marshall, az akkor külügyminiszter Európában volt és rögtön repült vissza, hogy megfékezze ezt a gesztust. És mint számos más esetben Trumannak visszakozni kellett. A közelmúlt hetekben Kins- bury Smith, az International News Service hírszolgáltató vállalat európai igazgatója, tett egy ilyen “elhamarkodott” lépést és távirat utján néhány kérdést intézett Stalinhoz és a “békét annyira óhajtó” uraink legnagyobb megrökönyödésere, Stalin válaszolt ezen kérdésekre. Az első kérdés: Hajlandó volna-e a USSR kormánya egy közös deklarációt aláírni Amerikával annak bizonyítására, hogy egyik országnak sincs szándéka háborút indítani a másik ellen. Válasz: A Szovjet kormány hajlandó fontolóra venni ily deklaráció aláírását. Második kérdés: Hajlandó-e a USSR kormánya az Egyesült Államok kormányával karöltve végrehajtani ily béke tervezetet, mint a fokozatos lefegyverke- zés? Válasz: Természetesen a L'S- SR kormány hajlandó az Egyesült Államok kormányával kooperálva lépéseket tenni ily béketervezet kidolgozására, mely a fokozatosabb lefegyverezéshez vezet. Harmadik kérdés: Ha az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai beleegyeznének elhalasztani a külön nyugat Németország megalakítását a külügyminiszterek gyűléséig, mely a német problémát mint egészet tárgyalná, hajlandó volna-e a Szovjet kormány a Berlin és a nyugati zónák közötti forgalmi zárlat felemelésére? Válasz: Feltéve, hogy az Egyesült Államok, Nagy Britá- nia és Franciaország figyelembe venné a harmadik kérdésben említett feltételeket, a szovjet kormány semmi akadályát nem látja a forgalom korlátozás felmentésének, oly feltétellel, hogy a három ország által életbeléptetett forgalmi és csere zárlatot egyidejűleg szintén megszüntetik. Negyedik kérdés: Hajlandó volna-e Exelenciád Truman elnökkel értekezni egy kölcsönösen megállapított megfelelő helyen, megvitatni a béke lehetőségét? Ezen kérdésre Stalin válaszában kijelenti, hogy régi óhaja Washingtonba menni, de jelenleg egészségi állapotára való tekintettel ez nem valósulhat meg, mert orvosa tanácsára tartózkodnia kell hosszabb hajó, vagy repülő utazástól, de a Szovjet Union megtisztelésnek tartaná Mr. Truman látogatását Kaliningrad (Königsberg) Odessa, vagy Yaltába. Azonban ha ez ellen kifogása volna Truman elnöknek, akár Lengyelország, Csehszlovákiába találkozhatnának. AMÍG a választások előtt Truman hajlandó volt Vinsont Moszkvába küldeni és az elnöki pozíciót feláldozni a békéért, most a választások után ismét teljesen a háborút csinálok befolyása alá került. Stalin kedvező válaszát a béketárgyalás lehetőségére az elnöktől lefelé a miniszterek és a kongresszus hangadóin keresztül mindannyian “kommunista trükknek” bélyegezték és a hideg borzongás futott végig a hátukon a “béke lehetőség veszélyének” hallatára. Ma már Truman “CSAK WASHINGTONBAN” hajlandó Stalinnal tárgyalni és mivel nyilvánvaló, hogy Stalin nem jöhet Washingtonba, igy egyelőre a “béke veszélye” elült és tovább folyhat az őrült fegyverkezés a háborúra. Úgy néz ki a dolog, hogy a mi államférfiaink ugyan akarnak békét, de csak az ő feltételeik mellett és a másik félnek minden ily törekvését hazugságnak, vagy trükknek minősitik. Pedig, ha a két fél sajátos helyzetét vizsgálat alá vesszük, az elfogulatlan szemlélő köny- nyen megállapíthatja, hogy melyik félnek van szüksége a háborúra. Oroszország és a kelet európai országoknak nem csak nincs szükségük háborúra, hanem az a legnagyobb veszély volna az épülő népi demokráciákra. Ott nem rombolásra, hanem ember- feletti építésre van szükség, hogy az évszázados zsarnokság alól felszabadult lakosság életnívóját emberhez illő magaslatra emeljék. Ott minden rombolásra pazarolt perc és minden grammnyi energia ily célra pocsékolása a cél elérését hátráltatja. Ellenben itt az Egyesült Államokban már ma is a rombolásra és gyilkolásra való készülődés tartja üzembe az iparok jelentékeny részét és mihelyt az megszűnik, kikerülhetetlen az ipari összeroppanás, melynek bekövetkezésekor, milliók repülnek az utcára — a munkanélküliek táborába. Ez esetben természetesen a háborús készülődésből származó busás profit is megszűnne és mivel a munkanélküli tömegek vásárló képtelenekké vállnának, a szükségleti cikkek gyártása is sziklára kerülne. És ez érthetővé teszi, hogy kapitalistáinknak és lakájaiknak miért lesz ludbőrös a hátuk, amikor a “béke veszélye” komoly felszínre kerül.
