Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-01-01 / 1560. szám
1949. január 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA_______________ UJ SZELLEM A MAGYAR ISKOLÁKBAN Két héttel ezelőtt szóvátettem a rovatban, hogy egy csomó uj iskolai tankönyvet kaptunk Magyarországról, amelyeket nagy érdeklődéssel néztem át, mert kiváncsi voltam, hogy mire és h°Syan tanítják ma a magyar ifjúságot. Ezen tankönyveket 1948-ban Írták és a magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kiadásai, tehát a szó szoros értelmében “hivatalos” tankönyvek, amelyeket az általános iskolák V-VIII. osztályaiban használnak, vagyis a 10-15 éves tanulók nyernek oktatást belőlük. Két héttel ezelőtt irt szemlémben nem valami nagy elragadtatással írtam a történelem, irodalom és az irodalom-történet körébe vágó tankönyvekről, mert azokban jókora adag nemzeti sovonizmusra, sőt valamennyire még “kurzus” irányzatra is találtam, mint azt kifejtettem, nem lennék azonban igazságos az uj rendszerhez, — sem önmagamhoz, — ha meg nem említeném, hogy a kifogásolt tankönyvekkel szemben olyanokra is akadtam, amelyek igen nagy mértékben megnyerték tetszésemet. Minden éremnek két oldala van, — mondja a közmondás és én is^ úgy vélem, hogy hibát követnék el, ha ezt a másik oldalt nem mutatnám be. Ha ezt nem tenném, már csak ezert is hibát követnek el, mert jól tudom, hogy e rovat olvasói, — legnagyobb részt idősebb emberek, — érdekkel olvassák, hogy mennyiben változott a tanítás anyaga azóta, hogy kikei rültek a magyar iskolák padjaiból. Természetesen ez a nagy változás csak most történt a fel- szabadulás óta és valószínű, hogy még mindig folyamatban van, vagyis nem teljes. De azért mégis mondhatom, hogy ha a mi időnkben, — Apponyi Albert kultuszminisztersége idején,__ valamelyik talpnyaló tanár ur meglátta volna nálam azt a könyvet, ami itt előttem fekszik, akkor nem tudom, megúsztam volne-e a másodfokú megrovással, avagy mint valami nagy gonosztevőt zártak volna ki a középiskolából ? A RÉGI SZELLEM És ime ez a könyvecske ma az általános iskola VIII. osztályá- nak a hivatalos tankönyve. A címe: “Az Ember Élete”, nem is egy, de három pedagógus közös munkájának az eredménye. így is van rányomtatva: “Ez a könyv Havas Ernő, Gleiman Anna és Mérei Ferenc munkája”. Hogy miért jártam volna oly pórul, ha annak idején egy ilyen könyvet találtak volna nálam? Azért, mert ez a könyvecske nagyon ügyesen és érdekesen ismerteti a termelési (gazdasági) rendszereket. Nem csak az ó- és a középkori rendszereket, hanem a jelenlegieket is. Ismerteti a külömböző rendszerek keletkezését, fejlődését igen ügyes példákkal mutatja be, hogy minden rendszer egyes népcsoportoknak, — osztályoknak — kedvezett, aminek eredmenye lett az “osztályharc”. A mi időnkben bizony az “osztályharc” fogalmával nem igen ismerkedhettünk meg. A történelemben ugyan tanultuk, hogy voltak rabszolgák, majd jobbágyok is, de azokat már regen felszabadították és a müveit országokban (a cári birodalmat leszámítva) mindenütt a polgári szabadságokat élvezik, csupán itt-ott okvetetlenkednek a szocialista” név alatt említett elégedetlenek és lázitók, akiket azonban nem kell komolyan venni. ' Ha az iskolán kívül hallottunk is valamit a szociálista tanokból, gondosan eltitkoltuk, mert tudtuk, hogy azok ellenkeznek az “isten, király, haza” jelszavak által irányított iskolai szellemmel és hangoztatásukkal csak bajokat vontunk volna magunkra. Ez a kis könyv mutatja, hogy ez a szellem már a múlté és ma nemcsak, hogy nem tiltják a társadalmi fejlődés ismeretét, de nagy súlyt helyeznek arra, hogy az ifjúság meg is értse az osztályharcot. Minden további magyarázat nélkül idezek pár szakaszt ebből a kitűnő kis könyvecskéből, hadd élvezzenek a többi magamfajta “öreg diákok” is, elgondolva, hogy mit is szólt volna X. Y. osztályfőnök, vagy N. N. igazgató ur, ha ilyeneket mondottunk volna nekik: ANARCHIA A TERMELÉSBEN Képzeljük el azt a nagy fejetlenséget, amely beállt akkor, mikor egyik tőkés sem tudta, hogy mit termel a másik, nem alkalmaz-e vájjon újabb gépeket, amelyekkel sokkal olcsóbb a termelés, mint az ő gyárában? A vállalkozók úgy őrizték gyártási titkaikat, mint a hadseregek vezérkara a haditerveket, vagy az uj fegyverek titkait. Mindegyik hajszolta a maga munkásait, mérnökök légióit mozgósította még tökéletesebb gépek szerkesztésére, mert minél jobb volt a gép, annál kevesebb munkást kellett foglalkoztatniok, annál kevesebb munkabért kellett fizetniük. Az üzletek megteltek a legkü- lömbözőbb árucikkekkel, de ki vásárolta meg ezen árukat? A munkanélküliek milliói éheztek és fáztak. Szívesen vásároltak volna ruhát, cipőt, élelmet maguknak, ha lett volna miből, de a gyárak nem alkalmazták őket. A munkásokkal senki sem törődött. A tőkés nem azért csinált cipőt, hogy az emberek ne járjanak mezítláb, hanem hogy azt haszonnal el tudják adni. Csak amikor kiderült, hogy a raktárakban felhalmozott áruk nem kellenek senkinek, amikor kirobbant a GAZDASÁGI VÁLSÁG, vette észre, hogy elszámitotta magát. A válságok abban jelentkeznek, hogy a tőkések nem tudják termékeiket eladni, az árak zuhannak, a gyárak lecsukják kapuikat s a munkásaikat az utcára dobják. Ilyenkor a munkanélküliség óriásira nő, az éhező és lerongyolódó munkanélkü 1 i e k nem juthatnak ruhához, élelemhez és ugyanakkor a raktárak duzzadnak az el nem adott árutól. Ilyen válságok a tőkés termelésben rendszeres időközönként lépnek fel, eleinte 10 évenként, később azonban mind sűrűbben jelentkeznek. MARX ÉS ENGELS TANÍTÁSA Marx és Engels fellépése uj irányt szabott a munkásosztály harcainak. Megmutatták, hogy az ősközösség felbomlása óta az elnyomott osztályok mindig harcoltak helyzetük javításáért és hogy ez a harc mindaddig tartani fog, amig a társadalom osztályokra szakad. Az elnyomott osztályok harca jogos és erkölcsös küzdelem. Az ő munkájuk tartja el az egész társadalmat: a gazdagok palotáit kőművesek építik, a gabonát a mezőgazda- sági munkások termelik, a vasmunkások állítják elő a mozdonyokat, a gépeket, a textilmunkások a szövetet, stb. Méltán követelhetik tehát, hogy ők is részesülhessenek a termelés gyümölcseiből, a kultúra áldásaiból, hogy a javak tulajdonán azok osztozzanak, akik termelik azokat. Ugyanakkor jogtalan és erkölcstelen az, hogy egy kisszámú embercsoport élvezze a termelés minden előnyét. A gépeket a társadalom munkája hozta létre, a társadalom tartja üzemben, tehát a tulajdonosuk is a társadalom legyen. \ A szocialista társadalomban a föld, a gyárak, a bányák, a közlekedési eszközök társadalmi tulajdonba kerülnek. Ezzel lehetetlenné válik az, hogy bárki egy másik embernek a munkájából éljen, hogy egyik ember a másikat kizsákmányolja. A szociálista rendszer ily módon megszüntette a kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályokat. Az emberek képességeik szerint dolgoznak és teljesített munkájuk szerint kapják a társadalomtól a szükségleti cikkeket, mert a technika még nem érte el azt a fejlődési fokot, amelyen mindenkinek minden szükségletét ki lehet elégíteni. A társadalom dolgozói: a munkások, parasztok s értelmiségiek közötti külömbség egyre jobban elmosódik és a szocialista társadalom fejlődése során teljesen eltűnnek az osztályok. A fejlődés következő szakaszában, — a kommunizmusban, — a technika már olyan fejlett, hogy mindenkinek minden szükséglete biztosítható. Itt a “min, denki képessége szerint, mindenkinek szükséglete szerint” elv érvényesül. A TERVGAZDASÁG A nép igazi uralmát a szociá- lizmus valósítja meg, mert ott minden rendelkezés, minden intézkedés a nép egészének az érdekeit szolgálja. Hazánkban azonban még nincsen szociálizmus. A munkásság és a parasztság nálunk nem buktatta meg forradalommal a tőkésosztályt, hanem viszonylag békés utón — ez a nép számára is kevesebb áldozattal járt, — fejlődéssel akar eljutni a szociálista társadalom felépítéséhez. Nálunk még vannak tőkés vállalkozók és bérmunkások. Az állam — a nagybirtokrendszer megszüntetése után — államosította a bányászatot, a nagybankokat és a nagyipart és ezzel a gazdasági élet egyre nagyobb területeit veszi birtokába. És mert az államhatalom valóban a nép, a dolgozók kezén van, ami az államé, az a munkásoké, a parasztoké és az egész magyar dolgozó népé. A népi demokrácia tehát előkészíti az átmenetnek az alapjait. Ezért kell megkülönböztetnünk a mi demokráciánkat a polgári demokráciától. Ezért nevezzük az egész magyar nép érdekét szolgáló államunkat népi demokratikus államnak. A tőkés társadalomban senki sem tartja számon, hogy a népnek mire van szüksége. Előfordulhat például, hogy háromszor annyi fazekat készítenek, mint amennyire a háziasszonyoknak szükségük van, de ugyanakkor nem jut anyag a mezőgazdaságban hiányzó ekékre, vagy cséplőgépekre. Magyarország a háború után nem tért vissza ehhez a tervszerűtlen termeléshez. Amikor a második világháború szörnyű pusztításai után megindult az élet a romok felett, a kiosztott földeken 650,000 addig nincstelen paraszt jutott méltó élethez, a vidéken megindult a termelés, megkezdődött a munka a városokba is. A munkások éhezve és fázva kaparták ki a gépeket a romok alól, újjáépítették a vasutakat, a hidakat, ismét füstölögtek a gyárak kéményei, liszttel, burgonyával, gyümölccsel telt vagonokat hoztak a vonatok, az üzletek megteltek árukkal. Hősies küzdelmet vívott az ország népe, mert megértette, hogy csak a munka, a termelés hozhatja meg számukra a boldogulást. Ez a küzdelem ma is tart, a pusztítás nyomait nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni. Takarékoskodnunk kell nyersanyagainkkal, gépeinkkel, a munkaerővel, hogy azt termeljük, amire valóban szükségünk van. Olyan intézkedésekre volt, szükség, ’ amelyek megszüntetik a rendszertelenséget s úgy szabályozzák a termelést, hogy az ország egész lakosságának az érdekeit szolgálja. Ezt a feladatot látja el a hároméves terv, amely 1947 augusztus 1-én vette kezdetét s mire a tervet végrehajtjuk, minden magyar ember több élelmet, ruhát és egyéb holmit vásárolhat magának és családjának, mint vásárolhatott a háború előtt. New York államban nagy megrökönyödést okozott a válást tömegprodukcióvá gyártó vállalat felfedezése. — New Yorkban eddig az elválásokat csak a gazdagok részére szóló élvezetnek tartották s börtönbe akarják vetni azokat, akik nagy ipart, vagy tömegprodukciót csináltak belőle.
