Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-06-11 / 1583. szám
4 oldal BÉÉMUNKÁS 1949. junius 11. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..............$2.00 One Year ..................................$2.00 Félévre ......................i._ 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ___________ 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás äivatalos felfogásával. \ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Játék a szavakkal A Truman elnök által még 1946-ben kinevezett “Council of Economic Advisers” bizottság, amelynek hivatása az ország gazdasági életére vonatkozó tanácsokat adni a kormánynak, a közelgő infláció megakadályozására újabb “gazdasági terjeszkedést” javasol. Tanácsaik lényegét már törvényjavaslatba is foglalták, amelyet “Economic Expansion Act of 1949” név alatt rövidesen a kongresszus elé terjesztik. A bizottság szerint nagy szükség van a gazdasági “expanzióra”, — az az terjeszkedésre, mert a jelenlegi üzemek képtelenek munkát adni az összes munkavállalóknak és még kevésbé képesek elhelyezni az iskolaévek végén jelentkező, munkára leső újabb tömegeket. A gazdasági expanzióra részben a régi üzemek kibővítését, részben uj üzemek felálütását ajánlják. Éhez viszont az első lépés az, hogy az alapot képező nehéz iparokat, mint például az acél-, a bánya-, aluminium-, építőanyag- stb iparokat, amelyek a háború befejezte után visszaestek, újból teljes kapacitásukra emeljék. A gazdasági tanács ajánlata tehát az, hogy úgy a magántulajdont képező nehéz iparokat, mint az ugyancsak magántulajdonban működő egyéb ipari üzemeket támogassa a kormány a terjeszkedésben. És azonkívül adjon az állam pénzügyi támogatást magánosoknak vagy privát társulatoknak újabb üzemek megnyitására. A lényeg tehát az, hogy ezt a gazdasági terjeszkedést, noha az állam finanszírozza, vagy segíti nagy részben, csakis a magántulajdonban tartott üzemeken keresztül kell és szabad elérni. A tervezett törvényjavaslat kizár és eltilt mindenféle uj állami ipari vállalkozást. Az amerikai tőkések érdekeinek ily védelme nem uj dolog s megszoktuk már, hogy az adókból, vagyis közpénzekből milliókat, sőt billiókat költsenek befolyásos tőkések profitjainak emelésére. Talán éppen ezért tartotta szükségesnek a munkáltatók szövetsége, hogy a közönség megtévesztésére életrehivjon egy másik “gazdasági tanácsot”. Ez a privát tőkébői fizefett “American Economic Foundation” hangzatos nevet viselő csoport, amely most segítségére siett a másik “hivatalos” tanácsnak azzal, hogy “információkat” ad a közönségnek. Ez az információ, — vagy “nevelés”, mint ők nevezik, — abból áll, hogy uj neveket adnak bizonyos dolgoknak a már eddig használt nevek helyett. íme néhány példa: Az az állam, — mondják a most kiadott “nevelő” (educational füzetünkben, — amely egyre emeli a népjóléti intézkedéseket, mind több és több polgárára vigyáz, vagyis végre rendőrállam lesz. A né jóléti állam tehát azonos a rendárállammal. Vagyis ezen újfajta tanítás szerint az öregekről, gyerekekről és munkanélküliekről való gondoskodás azonos az eddig annyira gyűlölt hirhedt csendőruralommal. A hirdetési ügynökökből lett “gazdaságtudósok” elvárják, hogy a munkástömegek ezt elhigyjék nekik. De nézzünk egy másik definíciót: A gazdag kapitalista, — mondja a füzet, — “a közösség jótevője, mert szolgáltatja azon eszközöket, amelyekkel a munkások a prosperitást megteremtik.” Ezzel szemben mi úgy tudjuk, hogy a “gazdag kapitalista”, habár az általuk hozott törvények oltalma alatt, de az emberi jogok le- tiprásával összeharácsolta, elrabolta azon eszközöket, amelyek nélkül a munkások nem termelhetik meg az élethez szükséges javakat s igy szerintünk az ily tulajdonosok nem jótevői, hanem megrontói társadalmi környezetüknek. Dehogy is rabolták ezek a nagy vagyonaikat, — mondják áltudósaink, — hiszen a tulajdonjog a legfelsőbb emberi jog. “A tulajdonjog építette naggyá Amerikát”, — mondják. De elhallgatják, hogy a termelőeszközök tulajdonjoga fosztja meg a népmüli- ókat a boldogulás lehetőségétől és dobja életüket s boldogságukat a kisszámú tulajdonos osztály kénye-kedvének. A sztrájkok, — tudjuk meg a füzetből, — rákényszerítik az üzemek igazgatóit, hogy a termelt cikkeket drágábban adják el a fogyasztóknak, mert a munkabér valójában nem más, mint a fogyasztó fizetése a munkás energiájának használatáért. Ugyanígy a profit nem más, mint a fogyasztó fizetése a termelőeszközök használatáért. Az “American Economic Foundation” az amerikai munkáltató osztály egyik propaganda szerve, amely az üyen “tanitásnak” nevezett népbolonditással alá igyekszik támasztani a másik, a “hivatalos” gazdasági tanács azon gazdasági irányelvét, hogy közpénzeken csak a gazdagokat szabad még gazdagabbá tenni, mert azoktól lefelé terjed az általános prosperitás. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy a “trickle-down” gazdasági elmélet még az individuális gazda esetében is csak nagy ritkán vált be s nemzeti arányokban soha; a leggazdagabb uralkodó osztállyal biró népek a legszegényebbek. A “trickle-down” gazdasági elv, amelynek gyakorlati megvalósítása az állam finanszírozással szubvenciókkal tjmogat, de magántulajdonban tartott ipari üzemek tágítása a szavakkal való furfangos játszás dacára is, csak a munkások kizsákmányolásának további fokozásához vezet. Amerikai szocialisták A “Newr Republic” cimü amerikai liberáüs folyóirat utóbbi számainak egyikében megemlíti, hogy az Észak Atlanti Szövetség kérdése fölött tárgyaló kongresszusi bizottság kihallgatta Norman Thomast, az amerikai Socialist Party vezérét is. A kongresz- szusi bizottság tagjai, — mondja a New Republic vezércikke, — “nagy figyelemmel, sőt tisztelettel hallgatták az amerikai szocialisták vezérét”. Miért részesítette ez a bizottság ilyen nagy tiszteletben a szocialista vezért, holott a kongresszus minden szocialista törvény- hozást elleneznek? — kérdezi a vezércikk iró. A saját kérdésére aztán igy felel: Azért, meri a Norman Thomas és a pártja által képviselt dolgok már régen idejétmúlttá lettek. Hiszen a Newr Deal számos intézkedése tovább ment Thomasék követeléseinél. A cikkíró szerint Norman Thomast és követőit már csak azok tartják igazán szocialistáknak, akik még szenátor Robert Taftra is ráfogják, hogy kommunista és akiknek szemében a fokozatos adózás, vagyis az Uy adórendszer, amelynél a leggazdagabb arányosan több adót fizet, mini a szegény, már elviselhetetlen kommunizmus. Az egykor forradalmi elvű és jellegű amerikai Socialist Party ily nagymérvű elposványösodásáról igazán nem lehetne találóbb bírálatot mondani. Béke hamvaira! Repülőgép vásárlások Az amrikai szenátus hadügyi bizottsága vizsgálatot indított, hogy az utóbbi hetekben miért változtatták meg a katonai repülőgépekre adott rendeléseket. Eddig ugyanis a legtöbb rendelést a Boeing cég kapta, utána következtek a Lockheed, North American, Fairchild, Republic és egyéb repülőgépgyárak. Ebben a sorozatban a Consolidated-Vultee Aircraft Co. a nyocadik helyet foglalta el. Most azonban visszavontak 300 millió dollárt kitevő rendelést, amiből a Consolidatedhez utaltak át 172 milliót kitevő rendelést. A szenátus bizottsága most azt akarja tudni, hogy a rendelések ily megváltoztatásának valóban az-e az oka, hogy a haderőnek legnagyobb szüksége van a Consolidated által gyártott B-36 jelzésű bombázóra, oly annyira, hogy a többi gépek gyártását be kellett szüntetni; avagy van-e valami köze a rendelések megváltoztatásának ama szólás-mondáshoz, hogy minden szetnek maga felé hajlik a keze, amennyiben Johnson, az uj honvédelmi miniszter a kinevezése előtt ennek a nagy rendeléseket kapó Consoü- dated-Vultee Aircraft Corporációnak az egyik főrészvényese és igazgatója volt. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milUói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áU. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termeld eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok Igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget liemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom keretein belül.
