Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-01-15 / 1562. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. január 15. \ Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. SZERÉNYSÉG VAGY KÉPMUTATÁS? AZ UTÓBBI hetekben mind- gyakrabban hallatszik, hogy a fizetések túlságosan alacsonyak. De ne örüljünk, nem a munkások fizetéseiről van szó, hanem a politikusokéról — az elnök, a miniszterek, képviselők és szenátorok és hasonló “piecard artists” akik a nyakunkon élős- ködnek. Azonban szerénységb ő 1 - e, vagy képmutatásból az érdekeltek nem a saját fizetésük emeléséről beszélnek, hanem a máséról; egymás kenyerét vajaz- zák. Az elnök úgy nyilatkozott, hogy a kabinet tagjai és azok közvetlen alantasainak tiz-husz ezer dolláros évi fizetései túlságosan alacsonyak ahoz, hogy ‘‘megfelelő tudással rendelkező embereket” lehetséges volna kapni ezen állások betöltésére. Akiknek van megfelelő tudásuk ezen állások betöltésére, azok csak nagy egyéni áldozatok árán vállalhatják azt, mert a privát korporációk sokkal többet hajlandók fizetni. Truman elnök azonban nem csak a kabinet tagjai fizetését akarja felemelni, hanem a törvényhozókét — képviselők és szenátorokét — is, mert a mai megélhetési szükségletek árait véve számításba, azok valameny- nyien “éhbérért” szolgálják a népet.” A képviselők és szenátorok viszont az elnök fizetéséről nyilatkoznak hasonlóan és többnek az a véleménye, hogy az évi 75 ezer dolláros fizetést legalább 100.000 minimumra kell emelni és a költségeket is — ami szintén kitesz 75 ezer dollárt évente, legalább 25 ezerrel felemelni. TÁVOL áll tőlünk, hogy tiltakoznánk a bérjavitás ellen, különösen ha “éhbérekről” van Lakbér ellenőrzés meghosszabbítását, addig mig a szegényebb nép részére is lakások épülnek. A social security nyugdíj emelése, legalább részbeni kárpótlá-' sa a felszökött árak arányához. Sőt annyira ment, hogy saját maga is gyárvezető akar lenni, és kijelentette, hogyha az acéltröszt nem képes, vagy nem akar elég acélt termeltetni, akkor a kormány próbáljon acél- öntödék építésével az acélgyártásba belefogni. Szóval az elnökünk, aki a politikai kormányzatunk élén áll, legtöbbet a gazdasági problémákkal foglalkozik és inkább úgy néz ki, hogy hamis beállítás politikusnak nevezni őtet. Hát ezt hirdettük mi évtizedek óta, hogy a nép problémái a gazdasági ügyeknél kezdődnek, ott folytatódnak és ott végződnek. Csak annyiban van a téves politikai utón Truman elnök ur, hogy demokrata párti tagsági könyve van. Mert azt a gazdasági programot nagyon egyszerűen az IWW tagsági kártyával minden akadály nélkül végre leszó, de talán ajánlatos volna megvizsgálni, hogy valóban oly szívtelen kizsákmányolok vagyunk-e, hogy “szolgáinknak” “éhbéreket” fizetünk? Vegyük elsőnek az elnök fizetését: Az elnök évi fizetése 75 ezer dollár, ami havi 6,250 vagy heti 1,562.50 dollárnak felel meg. Kap ezen kívül ingyen lakást, teljes költségek — személyzet, stb. — fedezésével. Közköltségen tartanak fen számára külön vonatot, repülőgépet, yachtot és néhány autót ha utazni, üdülni, hajózni, vagy repülni akar, ami nagyon kenzervativ számítás szerint is felemészt egy-két százezer dollárt évente és a saját fizetésén kívüli összegekre még jövedelmi adót sem kell fizetni. Utazás közbe ahová megérkezik nem kell neki szálloda számlát fizetni, sőt még az étkezésért sem, mert ezeket is fizetjük, nem csak neki, hanem kíséretének »— titkárok, lakájok, titkosrendőrök, stb. — is, úgy hogy az évi 75 ezer dollárból csak a személyes szükségleteit — ruhát és esetleg cukorkát, vagy cigarettát — kell vásárolni. Legyünk liberálisok és mondjuk, hogy ily személyes szükségletekre saját és családja részére elkölt évente 10 ezer jjollárt, még mindig marad néhány tízezres a bankba tenni a “rainy day”-re. Azonban most még'arról is tárgyalnak, hogy a kibukott elnököknek a jövőben nyugdijat adjanak — legalább évi 25 ezer dollárt — igy az “esős napokra” nem is igen kell spórolni, mert a 25 ezer dollár évi nyugdíjból még lesz mit aprítani a tejbe és igy mindent figyelembe véve, nem olyan megvetendő az az évi 75 ezer dolláros fizetés, hogy amellett éhezni kellene a szegény elnökünknek. TALÁN más elbírálás alá esnek a kabinet miniszterek, akik hetne hajtani. Ha nem volna egy olyan gazdasági tervalap mint amilyennel az IWW rendelkezik, akkor ki kellene küldeni a kongresszusnak erre a célra is egy vizsgáló és tervező bizottságot, hogy a gazdasági helyzet megoldására valamit kitaláljanak, hogy azt a gazdasági tervezetet amit Truman elnök beterjesztett végrehajtani képesek legyenek. így azonban, ilyesmire nincs szükség, csak egyszerűen felejtsék el a kormányvezetők, hogy politikusok, a gazdasági szakértők képességét ne csak programbeszédekbe foglalják, hanem a valóságba vigyék át s megfogják látni, hogy az a nagy kérdés, mely most sokaknak álmatlan éjszakákat okoz, máról-holnapra megoldást nyer. Érdekes, hogy évtizedek óta azért vetették el “forradalmárok” a gazdasági programot, amit az IWW hirdet, mert nem foglalkozik a politikával, ime eljött az idő, amikor még a politikusoknak is muszáj a gazdasági kérdésekkel foglalkozni. “nyomorúságos” 15 ezer dollár évi fizetést kapnak. De ha egy kicsit tovább vizsgálódunk rájövünk, hogy azoknak -még arra a 15 ezer dollárra sincs szükségük, mert hiszen csaknem valamennyi bankdirektor és cégtársak voltak mielőtt a miniszteri tárcát elvállalták és a cégek nagyon is szívesen fizetik nekik az évi százezer dolláros fizetéseket, csak maradjanak a kabinetben és védelmezzék és elősegítsék a a kartelok és trösztök érdekeit. Hátra volnának még a “honatyák” a “törvényhozók”, akik évi 15, illetve 20 ezer dollárt kapnak és szabad utijegyet, valamint évi öttől tiz ezer dollárig a költségek megtérítését. De ezenkívül minden honatya alkalmazza családjának minden alkalmas és alkalmatlan tagját “titkárnak” évi három-négy ezer dolláros fizetéssel, amelynek nagyrésze szintén az ő zsebükbe kerül és maguk a bon- atyák évente csak az évnek a felét töltik a mi “szolgálatunkban”, a másik felét az évnek saját birtokaik, irodáik, bankjaik, vagy gyáraik igazgatására fordítják. MINDEZEN tényeket ismerve, ha “szolgáink” tőlünk kér- dezhék, hogy kaphatnak-e fizetés javítást, minden bizonnyal egy hangon “NEM” lenne a felelet. De abban a fonák helyzetben vagyunk, hogy bár ők maguk állítják, hogy ők a mi “szolgáink” mégis ők szabják meg, hogy kaphatnak-e javítást. És abban biztosak lehetünk, hogy meg fogják “kapni.” Mégis csak kitűnő egy rendszer ez, ahol a “szolgák” a “gazda” megkérdezése nélkül megszavazhatják a saját fizetésük felemelését és még csak sztrájkolni sem kell azért. Aztán nem is pár százalékos javítást kérnek, hanem 25-től 50 százalékig. Sőt mi több, még azt is megszavazhatják, hogy a “gazdáik” nem kaphatnak bérjavitást. Mint isméretes a “munkásvédelmi” törvények között van egy, amelyet még 1935-ben hoztak és amely a minimális órabért az első két évre 40 és azután 45 centben állapította meg. Azóta a megélhetési viszonyok fenekestől felborultak és több kísérlet történt a minimális órabért 60, majd 75 centre emelni, ■ azonban a “szolgáink” azt minden alkalommal leszavazták és a törvényes minimális órabér még ma is 45 cent. Ugyanez a törvény a heti munkaidőt is megszabja, amely maximum 40 óra — és ez meglehetős átlagos is, mert azon felüli munkáért másfélszeres bért kell fizetni, amit a munkáltatók, hacsak elkerülhetnek, igyekeznek elkerülni, igy a 45 centes órabér mellett, 40 órai heti munkáért a munkások kerek 18 dollárt kaphatnak, ami egy egész évre éppen 936 dollárt jelent, — ha mind az 52 héten kidolgozza az ilyen munkás a teljes 40 órát. Most hasonlitsük ezt össze a “szolgáink” fizetésével és csak a vak nem látja, hogy milyen jó- szivüek a “szolgáink” velünk szembe. Vájjon mit szólnának ha a sokat magasztalt “munkás- védelmi” törvények órájuk is vonatkoznának ? A MEGÉLHETÉSI szükségletek árainak rohamos emelkedése messze felülmúlta az év elején eléft bérjavitásokat az iparokban és csak természetes, hogy most az újév küszöbén a munkások ismét az előtt a dilema előtt állnak, hogy a vásárló képességet emelni kell, vagy ösz- szébb huzni a nadrágszijat. Az utóbbi hetekben lezajlott szakszervezeti konvenciók a bér- javitásért megindítandó harc mellett döntöttek és a központi vezetőségek az egész országban megindítandó bérköveteié s e k tervezetén dolgoznak. Törvényhozó “szóig á i n k ”, akik annyira sajnálkoznak a saját és sorstársaik “éhbérein” már most megteszik az előkészületeket, hogy az uj kongresz- szus megnyitása után azonnal hozzálássanak megfelelő törvények kovácsolásához, az “infláció” további terjedésének megakadályozására és ennek egyik módja szerintük az újabb bérja- vitásokért megindítandó harcok elé akadályokat állítani. Mert a honatyáink szerint az “infláció veszélyét” csak úgy lesznek képesek elhárítani, ha a szakszervezetek “kooperálnak” és nem állítanak fel újabb bérköveteléseket. / Ha véletlenül nem került volna felszínre a politikusok amúgy is busás jövedelmének növelése, még el lehetne hinni, hogy őszintén hiszik is, hogy az “inflációt” a magas bérek okozzák, igy azonban nagyon is nyilvánvaló, hogy az uj kongresszus is mindent elfog követni, hogy gazdáikat — a kizsákmányoló osztályt — a lehető legmesszebbmenő határig szolgálják. A SZAKSZERVEZETEK túlságos sok reményt fűztek a novemberi választásokban általuk is támogatott jelöltek győzelméhez és nagy az eshetőség, hogy annak nagyon is keserű levét a szakszervezeti tagság és általában a munkásság issza meg. Ismét bebizonyosodik, hogy a politikusok nem a “szolgáink” — vagy tetszetősebben a “barátaink”*— hanem a munkáltatóké és a munkásságnak saját harcát azok nélkül kell megvívni. Téves felfogás az, hogy a* szervezett munkásságnak esde- kelni kell a politikusok kegyének megnyerésért, mert számtalan példa bizonyítja, hogy azok minden esetben visszaélnek a munkásság bizalmával. Előbb-utóbb fel kell ismerni a munkásságnak, hogy saját és osztálya érdekeinek megvédel- mezésében csakis saját erejére támaszkodhat és ezt az erőt maga a munkásság tartja a kezében a termelés szinterén. A munkaerejének megszervezésével a munkásság nem csak a választások előtt lehet (kinevezett) “gazdája” a politikusoknak, hanem a választások után is, sőt nem csak a politikusoknak, hanem a társadalom alapját képező iparoknak is. És mennél előbb ismeri fel a munkásság ezt az egyszerű tényt, annál előbb jut megoldáshoz a munkásság problémája. A Délafrikában talált csontvázról nem tudják megállapítani, hogy majom-embertől, avagy ember-majomtól származik-e?
