Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-05-28 / 1581. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. május 28. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. IDE JUTOTTUNK “Engedjétek át nekem az elfáradtakat és szegényeket A tömegeket, melyek szabadságra vágynak Partjaitok sokaságáról küldjétek hozzám a nyomorgókat És én felemelt lámpámmal mutatom nekik az arany kaput.” (A fordításért a felelőség a Common Council for American Unity-t illeti.) AZ ATLANTIC OCEAN new yorki kapujánál álló “Szabadság Szobor” főbejáratánál egy vers van bevésve, mely a fenti idézettel végződik. Volt idő, amikor az eszmének, melyet a “Szabadság Szobor” és a vers szimbolizál, gyakorlati értéke is volt, ha nem is a szó szorosan vett értelmében. Mert azt alig lehet állítani, hogy a “fáradtak” a “szegények” és a “nyomorgók” it pihenőhöz, vagy a bőség forrásához jutottak, mert itt “pihenőről” szó sem lehetett, hanem nagyon is nehezen kellett robotolni, hogy a nyomort elkerüljük. De még igy sem sikerült mindenkinek, sőt nagyon soknak. Egyet azonban elismerünk, hogy e század elejéig a hontalanok, az üldözöttek, akiket a szülőföldjükön uralkodó zsarnokság menekülni kényszeritett, ha eljutottak a szabadság szoborig, itt biztonságba kerültek üldözőik elől. Bár az ily menekültek között voltak érdemtelenek is, mint sikkasztok, gyilkosok stb., de ha ki nem derült kilétük, a nagy “olvasztó katlanba” azok is elmerültek, a politikai menekültek azonban feltétlen védelmet nyertek. így volt ez a század elejéig. Aki eljutott a szabadság szoborig, nem kérdezték, hogy miért hagyta ott szülőföldjét, ha lefizette a négy, vagy később nyolc dollár “fej adót” bejöhetett az országba és senki sem törődött vele, hogy mely irányba veszi útját. AZ ELSŐ világháború után azonban már nem ment ilyen könnyen a bevándorlás. Nem csak a “menekülteket” vették szigorú vizsgálat alá, hanem a bevándorlókat általában. Útlevél és beutazási engedély nélkül már nem lehetett bejönni és ezeket megszerezni minden országból csak egy elenyészően kicsi számnak lehetett és előnyben nem a “szegények” és “nyomorgók” részesültek, hanem ellenkezőleg, akik megtudtak azért summásan fizetni. A második világháború előtti és alatti években még szükebb lett az “aranykapu” és már csak államférfiak, trónörökösök vagy trónkövetelők, császárok, királyok és hasonlóknak nyílt meg. Akkor mgr csak ezeket ismerték el “hontalanoknak” a kisebb kaliberüeket veszni hagyták, akárhonnan; vagy miokból menekültek. A fegyverszünet után pedig már csak olyanok juthattak át az “aranykapun” akik bizonyítani tudták, hogy a “vörös veszély” vagy “kommunizmusmus” elleni harcban valami módon kitüntették magukat. És ebben mennél aljasabb cselekedettel tüntették ki magukat, annál nagyobb szeretettel fogadták őket. Ezek között voltak “honfitársaink” is, akik nem csak minden baj nélkül kaptak beutazási engedélyt, de direkt amerikai katonai repülőgépet bocsátottak rendelkezésükre és a bevándorlási szabályok mellőzésével — mint kiváltságos vendégek — jöhettek be. EZZEL AZONBAN még nem ér véget az “üldözöttek édesanyjának” a Szabadság Szobornak megcsúfolása. Nem csak “védelmet” nem nyújt az “üldözötteknek” hacsak azok nem fasizták, nácik, nyilasok, vagy hasonló llenségei egy igazságosabb társadalmi rendszerért küzdőknek, hanem az “üldözöttek védelmezője” üldözője lett azoknak, akik nem ismerik el, hogy a kapitalista rendszer mindenek felett való. Mind hosszabb lesz azoknak a névsora, akiket börtönnel, deportálással és hasonló büntetéssel sújtanak ebben az országban kizárólag politikai meggyőződésük miatt. Ha eltekintünk is azoktól, akik a munka harcmezején szorgoskodtak a bérrabszolgák megszervezésével és igy munkálkodásukkal nagyon is érzékenyen támadták a kapitalista osztály profitját, mint Szántó János, aki a new yorki közúti alkalmazottak szervezője volt, vagy George Nickoloff Zaikov, aki a Me- sabi ércbányák rabszolgáinak szervezésével vívták ki a kizsákmányolok haragját és miután fekete listázták, George Pirins- ky néven szorgoskodott, mert ezek a legérzékenyebb helyen támadták a kapitalizmust és igy nem csodálkozhatunk azon, hogy deportálni akarják — vagy már deportálták. De egész csomó mást is üldözőbe vettek, akikre semmi más “bűnt” nem tudtak ráfogni, mint hogy “kommunisták”. A new yorki 11, akiknek tárgyalása már három hónap óta folyik és akik hosszú évekre börtönbüntetésnek néznek elébe, anélkül, hogy a kommunista párthoz tartozáson kivül bármi más bizonyíték volna ellenük. Alexander Setevens, aki a napokban hagyta el az országot “önként”, hogy az ellene folytatott deportálási hajszát elkerülje. Hans Eisler, az ismert német iró, aki hasonlóan cselekedett, amikor üldözőbe vették, mert az ismert kommunista Gerhardt Eislernek a fivére és most Gerhart Eisler próbált megszabadulni attól a “védelemtől” amelyben itt részesítették úgy, hogy a saját költségén akart áthajózni szülőföldjére, hogy a Lipcsében felajánlott tanári katedrát elfoglalhassa. GERHADT EISLE RNEK azonban nem sikerült ily köny- nyüszerrel megszabadulni “védelmezőitől”. Már két évvel ezelőtt folyamodott útlevélért és a külügyi hivatalunk szerint “hamis” adatokat adott be a folyamodványon, amiért pörbe fogták és egy évi börtönre Ítélték. Amikor a kongresszus alsóházának “un-american” bizottsága megsejtette, hogy Eisler távozni készül, hamarjába beidézte őt, hogy megtudják tőle, hogy ’’kommunista-e”, de erre a kérdésre azonban megtagadta a választ és ezért “contempt of congress” címen szintén egy évi börtönre Ítélték el. Amig az Ítélet fellebbezése folyik az első ítéletért 3.500, a másodikért pedig 20.000 dollár biztosíték alatt volt szabadlábon. Miután a hajsza ellene már két éve folyik anélkül, hogy a döntést meghoznák, Eisler úgy gondolta, hogy megkönnyíti “védelmezőinek” dolgát és a new yorki kikötőben időző lengyel hajóra szállt engedetem nélkül. Amikor a hajó elhagyta az amerikai vizet, Eisler felfedte jelenlétét és megfizette az útiköltséget, hogy nem mint ‘szökevény”, hanem mint utas érkezzen meg Európába és igy minden tekintetben megfelelt a nemzetközi hajózási törvényeknek. A mi ’’védszentjeink” azonban nem akarják ily egyszerűen feladni ennek az üldözöttnek a “védelmét”, hanem a nemzetközi törvényekkel ellentétbe, utasították az angol hatóságokat, hogy amikor a “Bátory” hajó megérkezik az angol kikötőbe Eislert tartóztassák le és küldjék vissza Amerikába és Anglia részben engedelmeskedett a felszólításnak. BÁR AZ ANGOL hatóságok eljárása határozottan ellenkezik a hajózási törvényekkel, mert Eisler bármely ország kikötőjében a lengyel zászló védelme alatt volt mindaddig, mig a hajón maradt és az angol hatóságok tudják ezt, de Amerika nem tűr ellentmondást. Értésük - adták, hogy ezen parancsnak megtagadása, maga után vonhatja a Marshall terv, Atlantic Paktum és más címeken juttatott könyöradományok megvonását és ennek elkerülésére, mint gyarmatországnak engedelmeskedni kellett. A vissza zsuppolás ugyan még kétséges, mert Lengyelország londoni követsége egyelőre azt megakadályozta, döntés pedig csak e hó végére várható és ha ez meg nem történne is, semmi esetre sem Amerika törvénytiszteletének tudható be. Amikor Eisler távozása nyilvánosságra került, a hatóságok rögtön letartóztatták a feleségét New Yorkban és Ellis Is- landra vitték “vizsgálati“ fogságba. A történtek után egyáltalán nem volna meglepő, ha Eislernét “tusz”-nak tartanák itt, a “Számüzöttek édesanyjának” — a Szabadság Szobornak — árnyékában, amely állítólag “védelmezi a hontalan üldözötteket, akik szabad lélegzés után vágyakoznak.” PEDIG EISLER nem volt gyilkos, sikkasztó, vagy másfajta törvény által büntetendő gonosztevő. A háború előtti években a náci bestialitás elől kény-* szerűit menekülni és egyike volt azoknak a “szerencséseknek”, akiknek sikerült bejutni. A háború ideje alatt nem csak nem követett el a háborús törvényekbe ütköző “bűntényt”, hanem a kommunista párt többi tagjaival, nagyon is szolgalelkü- en működtek közre, a háború támogatásában. Nem egy bérharcot szereltek le, vagy ahol ez nem sikerült, a többi százpercentes hazafiakkal egyetemben támadták a sztrájkotokat, mert a munkabeszüntetés “akadályozta a háború sikeres folytatását”. Most sincs más bűne Eislernek, mint menekülni akar az “üldözöttek védelmezőinek” halálos ölelésétől. Ez azonban ahogyan látszik nem olyan könnyű dolog már ma. Mert ma már az uralkodó szellemmel ellentétes politikai felfogás főbenjáró “bűn”, amit hetedhét országban tüzzel-vassal ki kell irtani. A Szabadság Szobor legendája gyorsan foszlik szét és nem csak “védelmet” nem nyújt az “üldözötteknek” és “hontalanoknak”, hanem a legelitélendőbb módon csúfítják azt meg a kapitalizmus mindenre kész szolgái. Az “aranykapuból” kelepce lett, amelyből szabadulni életkozkáz- tatással jár. IDŐK JELE SAN FRANCISCO, Cal. — Urban S. Stewart, a californiai Veterans Employment (elhelyező iroda) Service vezetője felhívást intézett az ország veteránjaihoz, hogy ne jöjjenek California államba, mert nagy csalódás vár rájuk. California államnak most 528 ezer munkanélkülije van, — mondotta Stewart, — amiből 170,000 veterán. Miután havonként körülbelül 15,000 leszerelt katona érkezik Califomiába, a mai rossz munkaviszonyok között teljes lehetetlenség elhelyezni őket és igy itt “tragikus sors vár rájuk.” ÉPITŐGÁRDA 1948-49-ik évre: L. Birtalan, Cleveland___ 5.00 J. Buzay, Cleveland........... 7.00 L. Decsi, Akron............... 6.00 L. Gáncs, Carolina............. 3.00 Mrs. L. Gáncs, Carolina .... 3.00 I. Farkas, Akron ............... 8.00 J. Feczkó, New York ....... 6.00 L. Fishbein, New York......12.00 J. Fodor, Cuy. Falls ......... 7.50 P. Hering. Buffalo............. 5.00 J. Kollár, Cleveland........... 6.00 A. Köhler, Chicago ........... 5.00 A. Kucher, Pittsburgh __ 7.00 A. Lelkó, Pittsburgh......... 7.00 L. Lefkovits, Cleveland .... 6.00 J. Mogor, Cleveland........... 2.00 A. Molnár, Cleveland ___ 9.00 J. Munczi, Cleveland ____ 4.00 L. Páll, Ambridge ............. 9.00 P. Pika, Chicago ............... 5.00 J. Reppman, Detroit......... 8.00 J. Szilágyi, Cleveland....... 9.50 S. Székely, Cleveland ....... 9.50 J. Vizi, Akron ...................12.00 Ch. Udvamoky, Flint ........12.00 J. Zára, Chicago ...............10.00
