Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-08-07 / 1540. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1948. augusztus 7. ÚTI JEGYZETEK (a.l.) Gondolva, hogy a la­punk olvasóit érdekelni fogják ennek ak országnak azon vidé­kei, ahol magyar telepeseket, csak ritkán lehet találni. A két heti vakációmat úgy szándékoz­tam kihasználni, hogy beutaz­zam azokat a déli államokat, ahol bizony minden tekintetben, nagyon, de nagyon sok javitani való volna, ha csak a keleti ál­lamok minimumát akarnánk megvalósitani. A 3600 mérföldet kitevő utun­kat julius 9-én kezdtük. Chica­góból kiindulva, elsősorban In­diana államot szeltük keresztül. A legfelsőbb északi ponttól a legalacsonyabb déli pontnál, Evansville-nél hagytuk el Indi­ana államot. Csak annyi meg­jegyzést fűzök hozzá, hogy a farmerok számítása szerint az idei termés talán a legjobb, ami­re vissza tudnak emlékezni. Amerre elhaladtunk a búza már mindenhol keresztekbe volt ösz- szerakva, csak cséplésre várt. A kukorica pedig dús hajtásaival, meghaladja a 8 láb magasságot. Indiana államot magunk után hagyva, az Ohio folyó ha­talmas hidján átkelve már Ken­tucky államban voltunk. Különös látványosság ami na­gyon szembetűnő, a föld saját­ságos színe, ami a vörösréz szí­nére emlékeztet. Ott, ahol a föl­dek alkalmasak a megmunkálás­ra, legtöbb helyen dohányt ter­melnek. A déli részén pedig már sokhelyen gyapot termeléssel foglalkoznak. Itt kezdődik azu­tán az igazi délvidék. Az éghajlat igen meleg és az idei sok esőzések folytán úgy a dohány, mint a gyapot termés, minden eddigit fölül fog múlni. Azok az államok, ahol gyapo­tot termelnek, lehet mondani, hogy ennek az országnak úgy­szólván szégyenfoltjai. Azok a házak, amelyek ezen a vidéken láthatók, nem embereknek való lakások. Úgy a fehérek, mint a feketék, akik a gyapot terme­lésnél dolgoznak, ilyen odúkban laknak. Vannak azután Ken- 'tuckynak igen jómódú földbir­tokosai, amely birtokokon leg- többnyire fajlovakat tenyészte­nek. Néhány helyen megállva, egy kis pihenésre, érdeklődve a termés és általános viszonyok után. Hamar megállapítottam, hogy ezen a vidéken már nagy ellenszenvei viseltetnek a nége­rek iránt. Délfelé járt az idő, amikor elértük Tennessee állam határát. Kitűzött célunk volt, hogy még a délután folyamán elérjünk Nashville-be, az állam székhelyébe. Utunk állandóan hegylácolaton vitt keresztül és a délutáni órákban érkeztünk be a városba. Lakást kerestünk, itt is mint mindenhol a turisták részére rendes és tiszta kabino­kat lehet találni. Kissé megpi­henve és ruhát váltva a 450 mérföldes ut után, a város ne­vezetességeinek megtekintésére indultunk. A város régi negye­deiben amelyet munkások lak­nak, rettenetes látvány volt, kü­lönösen a feleségem részére, aki amerikai születésű és mindig abban a hiszembe élt, hogy ez az ország az Ígéret földje és mindenki emberekhez méltóan él és lakik. Itt azután az útköz­ben látott odúknál is sokkal visszataszitóbb házaknak neve­zett nyomortanyák sorozatát láttuk. Nem csak az embereknek nem tekintett feketék laknak ezeken a helyeken, hanem nagy csalá­dos, fehérbőrű proletárok is. Hogy azután kik felelősek az ilyen viszonyokért, azt nagyon könnyen megállapíthatjuk, ha elmegyünk ugyan csak Nashvil- lebe a hegyek aljára, ahol azok­nak lakhelyei vannak, akiknek ipartelepein a fönt nevezett pro­letárok hajtják a busás profi­tot. A város üzleti negyede szé­pen rendezett. Néhány szép parkja is van, de csak a fehérek részére. Az üzleti negyedben éppen egy fölvonulást láttunk, ami az esti “Hill Billy’ operát hirdette. Jegyet már nem kap­hattunk az előadásra, csak a la­kásunkon rádión hallgattuk meg a legalacsonyabb nívójú műsort, ami az itteni lakosság­nak pedig ünnepség számba megy. Jól kipihenve magunkat, reg­gel elindultunk a várostól 10 mérföldnyire fekvő Old Hic­kory nevű kisvároskába, ahol DuPont-éknak hatalmas müse- lyem gyára van. Ennek szom­szédságában van Andrew Jack- sonnak, az Egyesült Államok egyik volt elnökének lakóhelye, ami most már csak temető­je. Ennek megtekintésére men­tünk oda. A lakóház, amelyben valamikor Jackson elnök lakott az 1830-as év körül. Az egész házban az eredeti bútorok, sőt még a kézzel horgolt csipkefüg­gönyök mind láthatók. Hogy azután mi vonta legjobban ma­gára figyelmemet. A kert amely gyönyörű nyíló virágokkal volt tele, ahol Andrew Jackson és családja van eltemetve, a nagy sirkerten kívül, a kerítés tövé­ben, egy kis kőlap látható, ame­lyen ez a fölirás van “Uncle Al­fred, az elnöknek volt néger szolgája piheni örök álmát a hosszú szolgaság után, mert 98 évet élt.” Egy másik dolog ütötte meg azután szememet. Egy épület­ben, ahol néhány régifajta hin­tó volt, ezzel a fölirással: “A volt elnök ezeket a hintókat használta elnöksége alatt, ami abban az időben 30 napot igé­nyelt Nashville-ből Washing­tonba utazni, amit az elnök több­ször megtett évente.” — Elgon­dolkoztam, hogy milyen könnyű helyzete van a mostani politi­kusoknak ahoz képest, amikor ma az ország bármely részéből néhány óra alatt Washingtonba repülhetnek. Akkor pedig egy 800 mérföldes ut 30 napot igé­nyelt. A technika fejlődése ugyan nagyon megkönnyítette a politikusok helyzetét, de azért ők még ma is mindenféle társa­dalmi változásnak ellenségei. Nashville-ből elindulva, négy órai hajtás után elértük Missi­ssippi állam határát. Ez igazán a rabszolgaság országa. A feke­téket nem is mint embereket ke­zelik. Itten a Bilbok és Rankinek hazájában a bigottság az ur. A lakosság túlnyomó része fekete és a kisszámú fehérek valóság­gal diktatórikusán uralkodnak fölöttük. Itt is sok részben gya­potot termelnek, de igen nagy földterületek parlagon hever­nek. Az olajkutak hálózzák be az állam nagy részét. Minden­nek dacára a gazolinért maga­sabb árat fizettünk, mint más államokban. Ebben a hírneves Mississippibe a négereknek még a gyalog járdán sem szabad jár­ni. A demokrácia mintaképe. Rankin képviselő, aki az Un- American bizottságnak szégyen­letes tagja, nem látja saját ál­lamának amerikaiatlan állapo­tát. Egy teljes napot vett igény­be, amig elértük az állam déli határát, ahol már a mexikói öböl mossa a partokat. Szállo­dába szobát béreltünk és mivel korai volt még a lefekvésre, a szálloda csarnokába üldögélve, néhány szálloda lakóval volt al­kalmam beszélgetést folytatni. Itten azután vettük az igazi ta­pasztalatokat a fehér faj fel- sőbbségi jogairól. Minden kerte­lés nélkül megmondták, hogy a “néger” nem ember és rabszol­gának születtek. Még a délelőtti időben el­indultunk New Orleans, La. fe­lé. Estefelé érkeztünk. Elsősor­ban lakhelyet kerestünk, mert néhány napot szándékoztunk itt eltölteni. A várost minden oldal­ról viz veszi körül. Égha jlata igen nedves, környéke mocsa­ras. Mielőtt a városba érkez­tünk volna, vagy 100 mérföldet mindenhol patakszerü mocsár között tettük meg. Egyedül csak a cementezett ut volt száraz te­rület. Az országúton teknős bé­kák, rákok és más csuszó-mászó vizi állatok voltak elgázolva az arra száguldó utomobilok áltál. Tél folyamán a vándormadarak itten telepednek le, különösen a vad ludak és a gólya fajok, akad azután nekik élelem bőven. A vadászat sportját űzők ez­rével jönnek télen erre a vidék­re, mert van mire vadászniok. New Orleans és maga I Loui­siana állam valamikor francia gyarmat volt. A városoknak régi negyede francia mintára épült, azért is nevezik amerikai Párisnak. A régi városnak utcái olyan kes­kenyek, hogy csak egy kocsi mehet rajta végig. Házai mind vasrácsos erkélyekkel vannak ellátva. A legrégibb francia és spanyol negyedet négerek lak­ják, akik még nem láttak igazi nyomortanyákat, hát New Or­leans vezet ezen a téren. Délnek ez a legfontosabb ki­kötő városa. A délamerikai ha­jók kávéval és déli gyümölcsök­kel ide érkeznek be. Ugv az Egyesült Államok ipari cikkei a Mississippi folyón érik el a ten­gerpartokat Délamerika felé. Itt is éppen úgy, mint a töb­bi déli államokban, a négereket rabszolga módra kezelik. Loui­siana államot a Long család dik­tatórikusán uralja. Három na­pot tötltöttünk a városban, hogy megtekinthessük a várós neve­zetességeit. Ezzel a három nap­pal kapcsolatba a “demokrata” párt Philadelphiába tartott kon­venciójával egybe esett, igy az­után esténként, más tennivaló hiányába, a rádión hallgattuk a “demokrácia” mintaképeit. A föntebb leirt déli államok kül­döttei egymásután emelkedtek szólásra és tele torokkal min­den szégyenérzet nélkül adták a világnak tudtára, hogy ők kép­viselik az “igazi demokráciát”. Ma már a rabszolgatartók is demokraták. Három napi tartózkodás után nyugatra vettük utunkat a Mexico öböl partján, amig az­tán a Sabina folyón keresztül Texas államba értünk. Itt lát­tunk azután gondozott földte­rületeket és tiszta városokat. Nagy táblákba hatalmas diny- nyéket, aminek most van a sze­zonja. Azután mindenféle nagy teherautók dinnyéket, narancso­kat és grapefrutot szállítottak. A dinnye és narancsfélék ezen vidéken elég olcsók, hiszen itt terem és bizony van belőle elég. Egy kisebb városba megpi­hentünk. Megebédelve a városi parkba üldögélve, mig a nők ki­rakatokat nézegettek én egyné­hány üldögélővei beszélgetést folytattam. Természetesen a munkaviszonyokra tereltem a beszélgetést és egy idősebb far­mertől (gazdától) megtudtam, hogy igen olcsó munkaerőt szol­gáltatnak a négerek. Például házimunkán 3-4 dollárt fizetnek néger nőknek havonta. Ezek ugyan nem magyarországi föl­desúri állapotok, csak nagyon hasonlítanak hozzá. Még ugyan az nap késő este megérkeztünk Arkansas hatá­rára, ahol három állam fut ösz- sze, Texas, Oklahoma és Arkan­sas, a város neve Texarkana, ahol megszálltunk. Reggel azu­tán a városba széjjelnéztünk és egy igazi érdekes jelenet, ami szembetűnt a város három kü­lönböző államot képvisel. A texasi oldalon sorjába vannak a gasoline töltőállomások. Érdek­lődve a dolog után megtudtam, hogy azért van, mert Texas ál­lamban a gazoliné 5-6 centtel olcsóbb, mint Arkansas vagy Oklahoma államban. Utunk az­után innen Missiouri állam felé vezetett, az Ozárk hegyláncola­ton keresztül. Itt is mint Texas­ban dinnye termeléssel foglal­koznak, de sok helyen a hegy­oldalon nagy tábla szőlő van. Az Ozark hegyek között lakók az Egyesült Államok legprimití­vebb népei, az úgynevezett iga­zi “Hill Billyk”. Nők, gyerme­kek éppen úgy, mint férfiak kukorica csutkából készült pi­pából szívják az erős szűz do­hányt. Sok esetben pedig a nők ép­pen úgy használnak bagót,, mint a férfiak. Ruházatra nem sokat adnak, máskülönben az európai vándor cigányokra hagynak kö­vetkeztetni. Arkansas és Misso­uri között megtekintettünk né­hány ősi barlangot. Igen érde­kes látványosság. A legnagyobb amelyett Missouriba megtekint­hettünk 8 mérföldnyire nyúlik be a hegyek közé és három kü­lönböző cellája van egymás fö­lött. Az Ozark hegyek és tavak megtekintése után Missourin ke­resztül igyekeztünk hazafelé. Az én szempontomból ennek az utazásnak az volt a célja, hogy személyesen győződjek meg, a déli államok igazán “de­mokratikus” viszonyairól. Mert azok akik ilyesmiről ténylege­sen meggyőződnek, azt fogják mondani, hogy bizony ennek az országnak van ám elég seperni valója a saját szemétdombján. Azok a lapolvásók, akiknek pe- I dig sohasem volt alkalmuk a dé- I li államokat meglátogatni, fo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom