Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-12-11 / 1557. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879

VOL. XXXVI. ÉVFOLYAM

CLEVELAND, 1948 DEC. II

NO. 1557 SZÁM

TITO ESELYEI

JUGOSZLÁVIA GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI PROBLÉMÁI Irta: ALEXANDER WERTH

(A jelenleg Jugoszláviában idéző Alexander Werth, a “Manchester Guardian” és a “Nation” levelezője az alábbi cikkben érdekes adatokkal szolgál a Kominform és Marshall Tito, jugoszláv miniszterelnök közötti ellentét megértésére — Szerk.)

Négy hónapja már, hogy a Kominform halálos támadást intézett Marshall Tito ellen, de Tito, — Jugoszlávia Titoja még mindig a helyén van. Miután ezen négy hónap legnagyobb részét Belgrádban és Jugoszlávia egyéb részeiben töltöttem, el akarom mondani, hogy szerintem a Tito rezsim miért nem omlott össze, de egyben szóváteszem azon fontos gazdasági és politikai problémákat is, amiket meg kell oldani, ha fenn akar maradni.

HETI KRÓNIKA

ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . .

Jugoszláviában gyakran halljuk azt a tréfát, hogy a világ most három részből áll. És pedig: Kelet, Nyugat és Jugoszláviából. Ennek a viccnek csak akkor van értelme, ha tudjuk, hogy eddig Jugoszlávia az orosz érdekszférához tartozott, ha mindjárt annak a külső peremén fekszik is. Azt a viszonylagos függetlenséget, amit Jugoszlávia most mutat, el sem lehetne képzelni ezen földrajzi fekvés nélkül. Lengyelország például, amely be van ékelve Német- és Oroszországok közé, nem követhetett Oroszországtól ilyen független politikát, — az eredmény: Gomulka meghátrálása.

Lengyelországhoz hasonlítva Jugoszláviában kevesebbet gondolnak Oroszországra, — kivéve a politikailag képzett kommunistákat, akiknek száma nem nagy a lakossághoz viszonyítva. Az átlagos embernek Oroszország innen éppen olyan messzire van, mint Franciaország, vagy akár az Egyesült Államok. A napokban “Borba” (jugoszláv újság) megjegyezte, hogy Oroszországon kívül sehol sem szeretik annyira “Sztálin elvtársat”, mint Jugoszláviában, de, — tette hozzá, — dacára ezen nagy szeretetnek, nem tartják csalhatatlannak. Ezzel mintegy szugerálni akarták, hogy a Vatikán arroganciájával azonos Kremlin azon feltevése, hogy a Marx-Leninizmust csak ott magyarázzák helyesen. Képzelhető, mit eredményezne, ha Oroszország tőszomszédságában fekvő ország lapja vetné fel ezt a kényes kérdést.

HŰ MARAD

SZÖVETSÉGESEIHEZ

Ez a cikk, amelyet állítólag maga Tito irt, vagy legalább is együtt irta Milovan Dijlas-szal, mintha tudatos humorral végződne, amikor azt mondja, hogy Jugoszlávia sokkal szociálistább állam Magyar-, vagy Lengyelor- |

szágnál, már amennyiben az a Marx-Lenin tanoknak a sajátos viszonyokhoz mért megvalósítását illeti és mégis Oroszország felől a “Trockyisták” jelzőt kiabálják feléje és erősebb támadásba részesül, mint a legveszet- tebb reakciós ország, de ennek dacára is, Jugoszláiva mindig Oroszország oldalán marad. Az oroszok, csehek és a magyarok viselkedhetnek bármily csúnyán is Jugoszláviával szemben, Jugoszlávia mégis hü marad szövetségeseihez.

Szerintem az orosz-jugoszláv ellentét okai között legfontosabb a katonai. Belgrádban ezt nagyon tisztán látják és kifejezést is nyert azon levelezésben, amely a konfliktus kitörését megelőzőleg az orosz és a jugoszláv kommunista pártok között folyt. Az oroszok panaszkodtak, hogy a jugoszlávoknál nem találnak “elvtársi őszinteségre”; a jugoszlávok nem látták szívesen Belgrádban az orosz katonai tanácsadókat és mindenféle ürügyet találtak ki az eltávolításukra, nem engedték meg nekik, hogy a hadsereg, a párt vagy az ország gazdasági titkait megismerjék.

Az oroszoknak nem tetszett, hogy Tito “nagy hadvezérnek” tartja magát, aki a saját felfogása szerint intézheti a jugoszláv hadsereg kiképzését és nem akarja, hogy ezt a hadsereget csupán orosz fegyverekkel lássák el, ami az orosz haderő függvényévé tenné, mint a lengyel és cseh hadseregeket tették. Hogy mennyire bántotta ez az oroszokat, mutatják azon lekicsinylő nyilatkozatok, amiket a jugoszláv hadseregről tettek. Jugoszláviát; — mondották az oroszok, — a Vörös Hadsereg szabadította fel azután, amikor a német ejtőernyősök már teljesen diszorganizálták a jugoszláv erőket, — ami történelmileg 80 százalékig igaz is. Éppen ezért Tito beszédeiből mindig kihang- zik, hogy “tanulnunk kell a di(Folytatás a 4-ik oldalon)

Hosszú idők óta olyafr vastag köd nem borította el Európa egyes részeit, mint amilyen köd ereszkedett le a múlt héten. Megállt minden forgalom, mert a legerősebb villanysugár sem volt képes áttörni a mély ködön. Mintha csak az emberiség jövőjét szimbolizálta volna a nagy köd, mondván, na nektek végleg befellegzett. De nem csak a sötét jövőt mutatta ez a nagy köd, hanem a sötét múltat is. Mintha csak gyászfátyolként kisérte volna ide Madame Chang Khai- Shek urhölgyet a kínai véres diktatúra fejének nejét, aki a népnyuzó uralom megmentésére, amerikai repülőgépen berepült Washingtonba. Igen, gyászfátyolként, mint e régi, sötét múlt szimbóliuma, amikor veszélyben levő nemzetek a legszebb leánygyermeküket küldték a királyhoz, igy aztán sikerült megkapniok azt a segítséget, amit a veszélyben levő nemzet nagyvezérei nem tudtak a királytól kicsikarni.

Madame Chang egyidőben a legszebb nőnek volt elismerve Kínában, de erre a szépségre is már jó ideje ráborult a köd. No de hagyjuk a múltat, volt ami volt, tény az, hogy Mrs. Chiang megérkezett, itt van, s köd előtte vagy köd utána, pénzt, muníciót és minden más segítséget akár innét visszavinni, hogy azt a néphadsereget, amely a Chiang Khai-Shek-ék uralma ellen a harcot folytatja és ahogyan most már a biztos jelek mutatják, határozott fölénnyel, megállítani és leverni újra képesek legyenek. Ennek az elködösö- dött női szépségnek a missziója, nem olyasvalami, amit talán a gyengéd női erény, avagy talán a nép fiai iránt az anyai szeretet fájdalommal telitett érzelmeire emlékeztetne. Oh nem! Ez az asszonyság nem kevesebb mint egy millió kínai nép legyil- kolásához kéri Amerika segítségét és még igy is kérdés marad, hogy a néphadsereget megállítani képesek lennének-e.

Az első hírek úgy hangzottak, hogy a washingtoni politikai körök, hallani sem akarnak egy olyan hivatalosan kiküldött bizottságról, akik a katonai célokra támogatást keresnének itten. Ezután jött napfényre ennek a kínai asszonyságnak az átrepü- lése, azonban mint ahogyan az összes híradások jelezték, ez teljesen magánügye a ladynek, amihez az amerikai kormánynak csak annyi köze van, hogy mint vendégnek engedélyt ad a beutazásra. Amikor aztán elérkezett az utazási idő, (aminek egyesek szerint jóval előbb a választások előtt kellett volna megtörténni) Truman elnök rendeletére elküldték részére az amerikai kormány tulajdonát képező Sacred Cow repülőgépet.

Mikor aztán Madame Chang Washingtonba érkezett, a kormány hivatalnokok fogadták, “de nem hivatalosan,” és most ahogyan az újsághírek jelzik Truman elnök kihallgatáson fogadja a hölgyet, persze szintén “nem hivatalosan”. És ahogy a már a biztosra vehető hírek tudatják a nagyobb kérelmek után, most már Madame Chiang megelégszik 3 billió dollár aprópénzzel és még azzal sem törődik ha ezt az összeget “nem hivatalosan” fogják a rendelkezésére bocsájtani. Mert utó végre az amerikai külpolitikát intézők, akik annyit kiáltoznak arról, hogy más nemzetek belü- gyeibe nem szabad beavatkozni, nem akarnak tolvajt kiabálni mások felé. Na és ennek fedezésére lehet-e jobb, mint a “nem hivatalos” beállítás.

Egyes újságokban aztán úgy beszélnek Madame Chiang három billiós kérelméről, mintha ez aztán a női szerénységnek lenne a mintaképe. Utóvégre mi is három billió ott, ahol száz billiókról van szó és különösen nap-vön kevés értékre száll le ez, ha még hozzáteszik azt is, hogy vagy három billió, vagy pedig jön a kommunista Kina. Ettől való rettegés aztán könnyen rábírja billiók hullajtására azokat, akik néptömegek lenyuzásából halmozták föl a magántulajdon millióit és az azt átövező trösztök hatalmát. Azok persze, akik az uralmi vágyukba belekábultak, nem látják azt, hogy ami most Kínában történik semmi egyéb, csak egy évszázados késés a feudális rendszer megszüntetésére, amit az Egyesült Államokban jóval előbb végrehajtottak.

S ugyanez történt meg Magyarországon is, amihez aztán nemhogy 3 billiós támogatást adott volna Amerika, hanem még az előbb megszavazott 15 millió dollárt is elvonták. Pedig a 3 billióhoz arányitva a 15 milliót az körülbelül úgy néz ki, mintha valaki száz dollárt kérne kölcsön a barátjától és az azt mondaná, hát testvér 50 centet azt adhatok kölcsön. Szóval ily arányban Magyarországtól még az 50 centes támogatást is elvonták és ugyanakkor hajszálra hasogatva akar ják-keresni a jó-