Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-12-04 / 1556. szám
1948. december 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ BEJELENTÉS Mint ismeretes a Bérmunkás konvenciója számításba vette Fishbein László munkástársunk Magyarországba való kiküldését, látogatás és tanulmányútra. Egy ilyen ut anyagi költségei nagy megterheltetést jelentene lapunknak, azonban ezt jórészben csökkenteni lehetne, ha lapunk olvasói, valamint barátaink és ismrőseink közül többen jelentkeznének, akiknek szándékuk van az óhazába utazni. Az utazási költség ugyanannyiba kerülne, mintha saját maguk utaznának, igy azonban az az előnyük volna, hogy útjukban New Yorktól-Budapestig Fishbein munkástárs kalauzolása mellett utaznának, akit az egyik hajóügynökség egy ilyen csoport vezetésével bízna meg. Akik tehát egy ilyen utazásban résztvenni óhajtanak, mely 1949 április végére van tervezve, jelentsék be ebbeli szándékukat lapunk kiadóhivatalában. Mi minden jelentkezést Fishbein munkástársnak továbbítunk, aki a hajójegy, útlevél, vízumok és minden iratok beszerzésében intézkedni fog. Munkástársi tisztelettel, A Bérmunkás Lapbizottsága A PARASZTKÉRDÉS MAGYARORSZÁGON Közismert dolog, hogy a Magyarországra küldött amerikai ujságirók hamis hírekkel látják el lapjaikat, vagy pedig a lapszerkesztők hamisítják meg tudósításaikat. hogy az olvasókban ellenszenvet keltsenek a Magyarországon kialakulóban lévő uj társadalmi redszer iránt. Kétségtelen, hogy sok embernek az ilyen nagy társadalmi változások alkalmával rosszabb dolga lesz, mint volt azelőtt, mert megszüntetnek bizonyos előjogokat, — jelen esetben azt, hogy másokon lehessen élni — és az ilyen emberek aztán panaszkodnak. Az amerikai ujságirók csak az ilyen, legtöbbször jogtalan panaszokat hallgatják meg és tárják olvasóik elé. Nagynéha akadunk csak kivételekre. Egy ilyen kivételt képez Theodore H. White cikke, amely a Washington Post november 7-iki számában jelent meg és miután éppen ilyen kivétel, egy ismerősöm elküldte hozzánk. Noha a cikk lényegét a Bérmunkás olvasói ismerik, mégis úgy vélem, érdekelni fogja a rovat olvasóit, hogy mit látott ez az amerikai újságíró Ma- i gyarországon. Még csak azt kívánom megjegyezni, hogy az amerikai és angol ujságirók között számos White nevű van s az alábbi cikk Írója az (ONA) Overseas News Agency kötelékébe tartozik, nem kell tehát összetéveszteni azzal a White-al (az Allen L. White fiával), aki vörösfalással tette magát hírhedtté. Sárfölök a neve annak a falunak és ez lehet bármelyik magyar falu — amelyikre rábukkansz mihelyt elhagyod az uj- jonnan kövezett országút kanyarulatát. A távolból ezen falvak mind egyformának látszanak amint a lovaskocsi kerekei által felvert nagy porban közeledsz feléjük. Az utcákat jegenyefák és vadgesztenyék szegélyezik s a magas, hegyes templomtorony az ég felé mutat. Amint a faluba érpz, azonnal szemedbe ötlik a még.mindig kecses s kellemes hatást kiváltó földesúri kastély, amit a cselédség hajlékaitól árnyékos fák választanak el. De a földesurat már hiába keseresed, elmenekült és a kastély ma a szövetkezet székháza. A cselédlakások nagy négyszöget formáló udvarra néznek. Az udvaron libák és kacsák hápognak, itt-ott egy malac is turkál. Minden hálószoba egy-egy család lakását képezi és háromnégy család használ közösen egy konyhát, amelyből mindent átjáró erős-szagok áradnak ki. Távolabb az utcán eljutunk a gazdagabb parasztok házaihoz, amelyek ma is olyanok, mint a háború előtt voltak. Három- négyszobás, cserépfedelü házak, amelyek végeihez hozzáépítették az istállót is. Az istállóban a jászuk mellett öt-hat állat rágja a szénát. Ez Sárfölök, a tipikus magyar falu, amely felé fordul ma a magyarság szeme, mert Magyarország legfontosabb problémája, a parasztkérdés itt összpontosul s ennek a problémának a megoldása ád most legnagyobb gondot a kommunista vezéreknek. TELT MAGTÁRAK Nem mintha a viszonyok most olyan rosszak lennének Sárfölökön, sőt mondhatjuk, hogy sokkal jobbak, mint bármikor is 1944 óta. A nyáron volt elég eső, a termés jó volt s már helyrepótolták az állatállomány előző veszteségeit is. A magtárak tele vannak kukoricával, mindenfelé nagy füzérekbe font ragyogó, fényes vöröspaprika koszorúkat látunk, amelyeket száradni aggattak ki. A krumpli nagy garmadákban áll, a kormány beszedte a gabona termésre kivetett nagy beszolgáltatási részt, de még igy is több lisztre- való maradt, mint bármikor azelőtt. Igaz, hogy Sárfölökön is vannak olyanok, akiknek most rosz- szabb dolguk van, mint a háború előtt, de ezzel szemben vannak sokan, akiknek ma sokkal, de sokkal jobban megy, mint hajdan. A földesur eltűnt, ez nem mondhatja el keserű panaszait. A gazdagabb paraszt, akit most itt kezdenek “kulak” néven említeni, szintén jobban él, mint az előző években, de talán nem egészen olyan jól, mint a háború előtt. Azonban a szegény parasztoknak — akik földet kaptak a földesur birtokából, — csaknem mindannyiuknak ma sokkal de sokkal jobb sorsuk van, műit bármikor eddig az életükben részük volt. Hatszázezer parasztcsalád, — a parasztság egyharmada, — kapott földet 1945 tavaszán, amikor az oroszok tanácsolták a kommunistáknak, hogy osszák fel a nagybirtokokat. Sárfölö- kön a kommunisták összehívták a parasztokat, mondották nekik, alakítsanak bizottságot, osszák fel a földbirtokot és jelentkezzenek azok, akik földre igényt tartanak. Az első napokban nem hittek a kommunista szervezőknek s újból meg újból kellett nekik mondani, hogy a föld az övék lesz, ha felosztják és megművelik. A hét végére végre elhitték, felosztották a földeket s már három éve művelik, azt hiszik, hogy most már azt tehetnek a földekkel, amit akarnak. AZ ÚJABB LÉPÉS Az egyszerű parasztoknak az a felfogása, hogy most már azt tehetnek földeikkel, amit akarnak, ez nagy gondot okoz a kommunistáknak. Valamikor ők is igy mondották, hogy a parasztokat megnyerjék s hogy azok elég élelmet termeljenek, amivel az országot meg lehetett menteni az éhínségtől, de mert ezt már elérték, most tovább akarnak menni. Most már azt akarják megmagyarázni, hogy ne a vagyonos “kulak” parasztokat vegyék mintaképül, mert azok inkább csak az ellenségeik, akiket el kell pusztítani és hogy azzal az az öt vagy tiz holddal, amit kaptak a földreformmal, nem tehetnek azt, amit akarnak, hanem be kell alkalmaz- kodniok a kooperatív, majd később a kollektív termelésbe. A párttagok jól tudják, hogy a parasztok felfogásának a megváltoztatása olyan dió, amit nagyon nehéz lesz feltörni. “Mert mi nem akarunk erőszakot alkalmazni”, — mondotta nekem egy kommunista, — “mert ha már arra kerül a sor, akkor elbukunk!” Az 1945-ös földreformot mindenki a kommunisták érdeméül rój ja fel. A háboruelőtti Magyarországban a földnélküli népek elnyomása ázsiai méreteket ért el. Négy és fél millió parasztból csak mésfél millió élt a saját földjéből, a többinek a nagybirtokokon kellett dolgozni részben alacsony bérekért, részben pedig részesedésért, mig az arisztokrata földesurak bárói módon éltek a tízezer holdakat uraló kastélyokban. A parasztok már szívesen vennék, ha megállnának ott, ahol ma vannak, nem fejlesztenék tovább a földreformot, de a Kommunista Párt úgy tartja, hogy a földosztás csak kezdete volt a nagy átalakulásnak s most már egy lépéssel tovább kell menni a kooperativák fejlesztésével. Erre alkalmasnak találják ezt az évet éppen a jó termés miatt. Az újabb lépésre három okot említenek. Az első ideológiai. A kommunista. tervgazdaságban nincs helye a kisparasztnak, aki úgy él, hoey a saját maga élelmiszerénél csak valamivel többet termel és ezt a többletet ott és úgy adja el, ahogyan tudja. A. kommunista gazdaság kontrolálni akarja a termelést a forrástól egészen a fogyasztásig s ha a parasztokat szabadgyeplőre engedik, akkor felforgatják azt a tervrajzot, amit a kommunista irodákban készítenek. A második ok technikai. Az öt-tiz holdas birtokok nem alkalmasak a gépesített termelésre, túlsók kézimunkát adnak s a kisparasztok a téli évszak alatt legalább 100 munkanapot vesztenek. A kooperativáknak a célja a kisbirtokok oly egyesítése, hogy gépekkel lehessen a szántást-vetést végezni s ezzel szabaddá lenne annyi munkaerő, § hoev a vidéken is meg lehetne indítani az ipari fejlődést. MAGÁNTULAJDON A TERMELÉSBEN Ezen a téren a magyarok már sokat tanultak az oroszok tévedéseiből. Ezt az átalakítást nem forszírozzák keresztül egy szezon alatt, hanem csak fokozatosan. Traktor és gépállomásokat állítanak fel, — körülbelül ötöt hetenként és a parasztoknak nem kötelező a csatlakozás, sőt ha már csatlakozott is és nem tetszett neki, akkor kiléphet. A kollektivizálás teljes kérész tül vitelét 5-10 évre tervezik. A kommunisták remélik, hogy ezen idő alatt már a használati cikkekből is gyártani fognak annyit, hogy az átalakulási folyamatot “meg fogja édesíteni”, (elviselhetőbbé teszi). A legfontosabb érv azonban az, hogy mindaddig, amig a vidéken a magántulajdon lesz az irányadó, az uj rendszert veszély fenyegeti. Éhez járul még a “kulak” parasztoktól való félelem is. Ezen parasztok, akik 30-tól 200 holdig terjedő földet bírnak s időközönként még másokat is dolgoztatnak, jól éltek a háború előtt s úgy vélik, hogy a kommunisták nélkül jobban megtarthatnák azt az életmódot. Ezek elég ügyesek arra, hogy fölös termelvényeiket értékesíteni tudják a kormány nélkül is és ezek azok, akik leginkább ellenállnak a kommunista tanoknak. A kulak parasztok nagy gondot adnak a kommunistáknak azért is, mert a kommunista-ellenes hangulat terjesztésében forráspontok, mint a járványos betegségeknél a fertőzött betegek. Veszedelmesek azért is, mert hiszen ők nem tartoznak hálával az uj államnak, az nem hozott nekik különös jó sorsot, ezeknek a lojalitása tehát egészen más, mint azon parasztoké, akik földet kaptak. Ezeknek az uj rendszerrel szembeni hűsége a legjobb esetben is csak erőltetett és válság idején nem lehetne bennük bízni, azért a kommunisták úgy tartják, hogy legjobb lesz végezni velük most, amig nem késő. A 88 éves Themistocles Sop- houlis, görög miniszterelnök, összeesett az irodájában. — Szivére ment a sok kivégzett görög partizán vére.
