Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-12-04 / 1556. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio under the Act of March 3, 1879 VOL. XXXVI. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1948 DEC. 4 NO. 1556 SZÁM Egy uj világháború tervrajza HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . . AMERIKAI BANKÁROK ÉS POLITIKUSOK ÚJBÓL FEL AKARJÁK ÉPÍTENI A NÉMET KATONAI HATALMAT. MÁR NEM IS “KÖLCSÖN”, HANEM INGYEN FOGJÁK SZÁLLÍTANI A FEGYVEREKET A MARSHALL TERV MEGKERÜLÉSÉVEL WASHINGTON — A United Press hírszolgáltató vállalat közlése szerint az amerikai véderő vezetői, valamint a külügyminisztérium irányitói is azt tartják, hogy egy évtizeden belül ki fog tömi a harmadik világháború. Azért tervet dolgoztak ki a német katonai hatalom visszaállítására, mert a német nácikat fegyvertársaiknak tekintik az oroszok elleni háborúban. A bankároktól kontrolált mi-*----------------------------------------litaristák és külügyi hivatalno- kik ily felfogása közismert és annak nyilvánosságra hozása nem volna szenzációs dolog. A szenzációt inkább a hírben, a sorok között rejtett azon információ képezi, hogy a németek felfegyverzését a régi “kölcsön- bérlet” alapon, vagyis ingyen és nem a Marshall terv keretén belül fogják keresztülvinni. Az amerikai militaristák ugyanis számításba vették az őszi választások eredményét és attól tartanak, hogy minden háborús uszító propaganda dacára is a kongresszusnak nem lesz bátorsága nagy összeget megszavazni a német nácik felfegyverzésére. Ezen azonban túlteszik magukat úgy, hogy csak az amerikai haderőnek kiéptésére kérik a sok-sok billió dollárt s az igy nyert fegyverekből adnak elegendőt a németeknek. Erre azt az egyszerű módszert találták ki, hogy a továbbított fegyverekre ráfogják, hogy már ide- jétmulta, már sokkal jobbakat akarnak adni az amerikai katonák kezébe. A selejtesnek, — angol nyelven “obsolete” — nevezett fegyverekkel azt csinálhatnak, amit akarnak. NEM EMLÍTIK A NÉMETEKET A fegyverkezési tervvel kapcsolatban természetesen soha sem említik Németországot, a “német” szót egyáltalán nem is használják, most mindig csak a “Western power”, — egy nyugati hatalom létrehozását sürgetik, amelynek szivét azonban a német Ruhr vidék fogja képezni, mert ott vannak a szénbányák és az acpltelepek is. A harmadik világháborúval való ijesztegetéssel valójában nem csak a német fegyveres hatalmat, hanem a Ruhr vidék iparát és a nácik által kontrolált nagy karteleket is vissza akarják állítani. Ez érthető is, hiszen a háborút megelőzőleg két amerikai nagy bankház: Brown Brothers és Harriman, továbbá Dillon, Reed és Társai több száz milliót kitevő amerikai dollárt! fektettek a Ruhr iparokba és a német kartelekbe. Amikor 1933-ban a német Reichsbank bukófélben volt, az amerikai bankok John Foster Dullest küldték Berlinba az amerikai támogatással. Ez a Dulles ajánlotta akkoriban az amerikaiaknak, hogy vásároljanak német bondokat, noha akkor már látható volt, hogy a németek háborúra készülődnek. Dulles-szal egyetemben a Harriman bank is igen nagy összegekkel volt érdekelve a német kartelekben. BANKÁROK A NYEREGBEN Ez a John Foster Dulles, aki segített, kiépíteni a Hitler hordáit támogató karteleket, ma az amerikai delegáció vezetője a United Nation szervezetben, Truman elnök legfőbb külügyi tanácsadója s a látszat szerint az amerikai külpolitika igazi irányitója. De segít neki James V. Forrestal, a honvédelmi miniszter is, aki azelőtt igazgatója volt az előbb említett Dillon, Read bankháznak. És hogy a kép teljes legyen, meg kell még említenünk, hogy a küliigyek s a nemzeti védelemben az említett két bankáron kívül nagy szerepe van William H. Draper, hadsereg-miniszter helyettesnek. aki Dulles társa volt a banküzletben; azonkívül Ave- rell Harriman, “utazó nagykövetnek”, aki jelenleg a Marshall terv ügyvivő igazgatója, aki azonban azelőtt az említett Brown Brothers és Harriman bankcég főnöke volt. így aztán már érthető, hogy miért akarják újból feltámasztani a Ruhr vidék iparából táplálkozó német karteleket, amelyek viszont fegyvert adnak a világot újból felgyújtani készülő náciknak. Nagyon sok japán helyesli a háborít kezdő Hideki Tojo volt miniszterelnök kivégzését, de nem azért, mert háborút kezdett, hanem csak azért, mert a háborút elvesztette. Azt szokták mondani ha sokat foglalkozunk egy-egy ügygyei, bármennyire is fontos az, mégis unalmassá válik. így vagyunk a szakszervezetek ügyével. Nincs olyan oldala ennek az ügynek, amelyről már jó néhányszor ne irtuk volna meg véleményünket, sőt voltak idők, amikor csaknem minden írásunk az amerikai szakszervezet az AFL munkás árulásnak minősíthető ténykedése ellen szólt. Majd később ikertestvéréről a CIO-ról irtunk hasonló értelemben. Ha összeraknánk azokat az írásokat, melyeket a szakszervezetek munkásellenes ténykedéséről papírra vetettünk, csak mondjuk úgy körülbelül az utóbbi harminc esztendőben és mindazt most kezdenénk el átolvasni, hát bizony kérdés az, hogy élnénk-e addig amennyi idő kellene az átolvasásához. És bármennyire is igaz marad az, hogy a szakszervezkedés és az ipari szervezkedés közti különbségekről már újat nem Írhatunk, mégis úgy vagyunk vele, hogy ki-ki kívánkozik belőlünk újra és újra leírni, “látjátok itt van ismét a bizonyíték, az idejét múlta ósdi szakszervezet ebben az iparilag fejlett országban, semmi egyébbre sem jó, csak arra, hogy megalkudva a tőkés osztály érdekét szolgálja, aminek aztán hűséges végrehajtói, a szakszervezeti pozíciókban bezsirosodott féker szak- szervezeti vezetők.” És aztán úgy vagyunk ezzel, hogy hiába látjuk azt, hogy az egyik irógár- dista társunk ezt már leírta, mi is le akarjuk Írni ugyanezt, akár csak a templomba járó szomszéd nem elégszik meg azzal, hogy a szomszédja elment imádkozni, ahogyan mondják meg- könnyebülni akar, hát megy a szomszéd után. Valahogy én is úgy érzem most magam és bevallom őszintén nem a szelíd imádkozás szelleme környékez, hanem inkább a legvadabb káromkodás, amikor végignézem a most lezajlott AFL és CIO konvencióiról szóló jelentéseket. E két szakszervezet most már 15 millió taglétszámmal dicsekszik, ami számbelileg olyan erőt képvisel, amire rámondhatjuk, hogy az amerikai termelési rendszerünk főoszlopát képezi. 15 millió szervezett munkás! Csak kimondani egy ilyen számot úgy hangzik, mintha csak megremegtetné az egész világot. És mégis amikor ennyi erőt képviselő szakszervezetek konvencióira tekintünk, úgy néznek ki az ott résztvevő delegátusok, mintha csak a Wall Street urainak nem is dróton, csak egyszerű cérnaszálon rángatott alázatos szolgái lennének. Azt már megszoktuk, hogy a szakszervezeti vezérek mint a leggyávább fickók minden tekintetben megalkudva, a tőkés osztály érdekeihez simuljanak, de talán még soha nem volt arra példa, hogy a szakszervezeti tagság zömét képviselő delegátusok ilyen nagy többségben megfélemlítve, ennyire tüntetőleg a reakciós tőkés osztály érdekének megfelelőleg felsorakoztatni képesek lettek volna. És addig mig az egyik konvenció az easten,a másik a westen volt, a határozatok a reakció oldalán egységesek voltak és egyáltalán nem mutattak oly mély hasadékot, mely a világpolitikában a Kelet és Nyugat között fönáll. Szóval nincs semmiféle megkülönböztetni való, amikor az AFL és CIO szakszervezetekről beszélünk, úgy van ahogyan kezdet kezdetén megírtuk, a kettő között csak névkülömbség van, lényegében egy és ugyanaz. Amikor a CIO kiszakadt az AFL-ből, nem tudtuk lecsittita- ni azt a kiabálást, amit azokban az időkben végbe vittek, úgy a szocialista, de még inkább a kommunista párti elvtársak. Be- dültek annak, hogy létrejött végre az az ipari szervezet, amit az IWW-nak számbelileg nem sikerült fölépíteni. Ők tették oda mint vezéreket John L. Lewist, majd később a most is ott zsírosodé Phillip Murrayt, aki talán az elvtársak támogatása nélkül, legföljebb csak az utolsó sorban üldögélő delegátus lehetett volna ottan. Nem szemrehányás ez, csak a tények leszögezése, utóvégre történnek tévedések, hisz az IWW-ban is voltak olyanok, akik hangoztatni kezdték, hogy az IWW-nak csatlakozni kell az újonnan alakult nagy tömegeket fölölelő ipari szervezethez a CIO-hoz. Hogy mennyire közönséges csalás és becsapás volt az egész CIO manőverezés, azt most aztán tisztán láthatjuk. A CIO éppen úgy mint az AFL, nyíltan kijött a színnel és most már azt is láthatjuk, hogy az egész “vörös üldözés” hátterében ők voltak-és annak tovább folytatását, most amikor már kezd egy kicsit lehűlni a fölcsi- gázott vaklárma, ők akarják tovább forszírozni. A CIO, amig nagyhangon kijönnek azzal, hogy a Taft-Hartley törvényt el (Folytatás a 8-ik oldalon)
