Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-11-27 / 1555. szám

6 oldat BÉRMU NKÁ S 1948. november 27. A kapitalizmus védelmezői Egyről-Másról (a.l.) Amig a munkások egyoldalról elkeseredett harcot vív­nak, egy a mainál igazságosabb társadalmi rendszer megvalósí­tásáért, addig a munkások szervezetein élősködő vezérek, akiket már többé nem lehet a proletárok közé sorolni, ádáz harcot indí­tanak minden szocialista törekvések ellen. Úgy az AFL, mint a CIO vezérei, akik a bankárok jövedelmei lajstromába sorozhatok, már régen eltávolodtak a proletár sorstól. Nem is lehet azért azon csodálkozni, hogy minden ténykedésükkel a magántulajdonra épült kapitalista rendszert igyekeznek szolgálni. Az AFL konvencióján, amely mostan Cincinatti-be van fo­lyamatban azzal foglalkoznak, hogy miként lehetnek a kapitalis­táknak legjobban szolgálatára a szocializmus ellen. Amikor a Wagner-féle munkásvédelmi törvényt életbeléptet­ték, akkor az ellen foglaltak állást, mert az a törvény nem mond­ta ki, hogy csak az AFL-nek van joga a munkások szervezésére. A Wagner törvények szerint a munkások maguk szabják meg, hogy melyik szervezethez akarnak tartozni. A Roosevelt admi­nisztráció a Wagner törvényekkel kapcsolatban nagy befolyással volt a CIO gyors fejlődésére, amit az AFL basái nem jó szemmel néztek. Ma azonban a Taft-Hartley törvények helyett, a Wagner tör­vény visszaállítását követelik. Hogy egy ilyen AFL konvencióról tiszta képet szerezzen mindenki akit érdekel, hát megmondhatjuk, hogy ottan nem az iparokban dolgozó munkások a küldöttek, ha­nem kizárólag a hivatásos szakszervezeti vezérek, akiket sohasem a referendum szavazás választja meg, hanem a konvenciókon egy­mást nevezik ki. Az ilyenfajta választásokat nevezik ők demokra­tikusnak. Ezen a konvención határozták el, hogy minden vöröset, ki kell üldözni az AFL-ből. ők ugyanis mindenkit vörösnek bélye­geznek, aki saját fejével gondolkozik. Ezzel kapcsolatban elhatá­rozták, hogy az angol szakszervezetekkel kapcsolatban egy “nem­zetközi” (?) szakszervezetet fognak alakítani. Hogy mennyire lesz nemzetközi és mennyiben fogja szolgálni a feltörekvő munkásosz­tály érdekeit, azt már most is megállapíthassuk. Elég bizonyíté­kot szolgál az a határozat, amely követeli George Marshall lemon­dását azon okok miatt, hogy nem eléggé erélyes az oroszok ellen és még nem tett lépéseket, hogy több katonai segítséget adjon az Egyesült Államok a görög reakciónak, meg a korruptságáról hír­hedt kínai kormánynak. A fenti határozatok nagyon világosan tükrözik vissza a AFL-nek reakciós voltát. Azt szokták mondani, hogy “az alma nem esik messze fájá­tól”. Azért használom a fenti idézetet, mert a CIO főkolomposai az AFL fáján teremtek, csak annyiban különböznek az előbbitől, hogy részben az ipari szervezet formáját viselik. A CIO ezidei konvencióját Portland, Or. tatja, november 22-iki kezdettel. Ezt megelőzőleg a központi vezetőség már néhány napja gyülésezik. Az ottani tárgyalásokból már nagyon sok indít­ványok kerültek nyilvánosságra, amelyekből meglátszik, hogy nem sokkal különböznek az AFL-től. Már a központi vezetőség gyűlésén bizonyságot akarnak tenni arra, hogy igenis ők éppen olyan jól szolgálják a kapitalizmust, mint az AFL. Első cselekedetük volt megbélyegezni azokat, akik a prog- resszive pártot támogatták az utolsó elnökválasztáskor. A CIO is állandóan a Taft-Hartley törvény visszavonását követelte, mos­tan azonban elitélik azokat a tisztviselőket, akik nem voltak haj­landók aláirni a Taft-Hartley törvények által megszabott hüség- esküt. Azonfelül már előre figyelmeztetik a baloldali vezetőséget, hogy mondjanak le hivatalukról, mert a konvenció úgy is lemon­dásra fogja őket kényszeríteni. Igen jó tanulságot vonhatnak le maguknak ebből a kommunista elvtársak, akiknek oroszlán részük volt a CIO megszervezésében. Indítványozva lett, hogy a CIO szakítson meg minden össze­köttetést a nemzetközi szakszervizetekkel, amelynek a CIO is szerves része és annak idején alapitótagként szerepeltek. El sem tudjuk képzelni, hogy ezek az elhájasodott “munkás” vezérek, hogy képzelik el a munkások felszabadítását? Minden tevékeny- ségük bizonyítja, hogy a saját részükre már biztosították a gond­nélküli jólétet, máskülönben pedig a világ munkásságának gigá­szi küzdelme nem érdekli őket. Megint csak azt kell megállapítani, hogy az embereknek gondolatát gazdasági helyzetük riányitja. Az amerikai munkásmozgalom, még mindig a mesterlegények szervezetének korszakára hagy következtetni. Azok pedig akik talán azzal a gondolattal igyekeztek építeni úgy az AFL, mint a CIO-t, hogy idővel osztályharcos szervezetté fogják átformálni, a legnagyobb tévedést akkor követték el, amikor a tényleges osz­tályharcot a közvetett politikai harccal akarták helyettesíteni. Az európai szakszervezetek akkor vezették le a munkásokat a tényle­ges harcok mezejéről, amikor a gazdaságilag megszervezett mun­kások fölé helyezték a politikai pártokat és a legtöbb esetben a munkásosztályon kívülállókat akarták politikai hivatalokba bevá­lasztani, hogy a munkások felszabadulását kieszközöljék. Mi ipari unionisták azt mondjuk, hogy a munkásosztály ma­radjon meg az osztályharc szinterén, mert csak akkor érjük el a munkásosztály tényleges fölszabadulását, ha az osztályharc evő- zedelmeskedett az ellenfélen. Az itteni munkások szervezetei még mindig nyíltan kimond­jak, hogy hívei a magántulajdon rendszerén épült kapitalizmus­nak. Azért nem is várhassuk az AFL-től, sem pedig a CIO- tól, hogy a közel jövőben még csők gondolatban is a munkásosz­tály hivatását próbálják betölteni. (Folytatás a 2-ik oldalról) hogy a védelem minden kísérle­te ellen akadályt gördített a ta­nuk kihallgatásánál. Úgy a biró, mint a vádló ügyész a kérdéseket úgy adták fel a vád tanúinak, hogy azok akarva sem térhettek ki oly fe­lelet adástól, amely terhelő volt a vádlottra. Azonban egy tanú sem tett esküt arra, hogy Hill azonos Morrison gyilkosával Az egész vád kizárólag körülmé­nyes és nem határozott bizonyí­tékokra volt építve. Nyilvánosan tudott volt az, hogy Morrison állandó rettegés­ben élt, hogy ellenségei meg­gyilkolják bosszuállásból. Joe Hill és Morrison utjai pedig so­hasem keresztezték egymást és semmi oka nem volt rajta bosz- szut állni. Morrisont 38 kaliberű Colt lö- veg ölte meg, mig Hill fegyvere 30 kaliberű Luge volt. Bár a Morrison fegyveréből egy golyó hiányzott, de arra nincs bizonyí­ték, hogy azt akkor este lőtték ki, vagy hogy egyáltalán kilőt­ték, mert Morrison rendőr volt és a rendőröknél általában szo­kásban van, hogy egy cilindert üresen hagynak a revolverben és arra zárják le a kakast. De ha egyáltalán kilőtték és az Hűlt találta volna, akkor a go­lyót megtalálták volna az üzlet­be, mert Hillnek a mellén ment be a golyó és a lapocka alatt ment ki. A vizsgálat azonban azt is ki­derítette, hogy Hill ruháján á lyuk négy inchel alacsonyabb volt mint a testén, ami azt bizo­nyítja, hogy a kezei a levegőbe voltak emelve mikor a lövést kapta. A füszerüzletben a lövöldözés 9:45 órakor volt, Hill pedig 11:45 órakor jelent meg az or­vosnál és a ruhája egészen friss vértől volt nedves, ami azt bizo­nyítja, hogy csak percekkel előbb kaphatta a lövést, ellenke­ző esetben a ruháján már meg­száradt volna és két óra alatt teljesen el is vérzett volna. HA HILLNEK egyáltalán oka lett volna valamitői tartani, nem ment volna ismerős orvos­hoz, nem mondta volna meg la­kása címét és nem engedte vol­na, hogy az orvos a lakására vi­gye. A sebesülés és a letartóztatás között három nap telt el és igy elég ideje lett volna eltűnni, vagy alibit készíteni a seb ere­detére. Egy William Busky nevii ván­dor munkás, amikor értesült Hill letartóztatásáról, jelentke­zett a Seattle-i rendőrségen, hogy ő a gyilkosság napján együtt volt Hillel és este 10 óra­kor vált meg tőle és akkor még nem volt megsebesülve. A seatt- lei rendőrség táviratozott a Salt Lake City-i rendőrségnek a Bus­ky vallomásáról, mire vissza tá­viratoztak, hogy tartsák Bus- kyt fogva további «értesítésig, azonban többet nem hallottak Salt Lake City-ből és Buskyt 41 napi fogság után engedték sza­badon, amikor már az Ítélet ki volt mondva. Az ítéletet a védelem megfel- lebezte a Utah állam Supreme Courthoz, az azonban az also bí­róság ítéletét helyben hagyta. Ezután a védelem uj tárgyalás­ért folyamodott, azonban az ál­lami Pardon Board, melynek tagjai ugyan azok a bírák vol­tak, akik a Supreme Courton ítélkeztek az uj tárgyalásért va­ló folyamodást elutasították, az állam kormányzója pedig Wood- row Wilson, akkori elnök ismé­telt közbelépését és a svéd kor­mány tiltakozását sem vette fi­gyelembe, hanem a kivégzést 1915 november 19-én végrehaj­tották. MINDEN JEL szerint a utahi munkáltatóknak okuk volt Joe Hillt eltenni láb alól, mert éppen abban az időkben az IWW élénk szervezési munkát fejtett ki azon a vidéken az építkezések­nél és ércbányákban foglalkoz­tatott rabszolgák között és Hill kivégzésével elrettentő példát véltek szolgáltatni a korlátlan kizsákmányolás ellen lázadó munkások között. Ha a halálbüntetést életfogy- tiglanra változtatták volna, nagy a valószínűség, hogy a ha­mis tanuk, mint a Mooney-Bil- lings, vagy a harlani bányászok esetében jelentkeztek volna, hogy hazugsággal juttatták bör­tönbe a vádlottat. De miután ki­végezték, melyik hamis tanú fogja bevallani, hogy hazug val­lomással juttatta puskacső elé Hillt? Joe Hill tárgyalása történeté­nek elolvasása után, minden el­fogulatlan ember meggyőződhet arról, hogy a tárgyalás és a ki­végzés az amerikai munkásmoz­galom történetében a legaláva­lóbb megsértése az igazságszol­gáltatásnak. A utah állami ha­tóságok szégyenletes és dicste­len cselekedetetét Joe Hill ki­végzésében csak azok mullják felül, akik ma 33 év után, né­hány meg nem nevezett egyéntől szerzett információk alapján kí­sérlik meg beszennyezni Joe Hill emlékét. DEWEY GYŐZELME KEY WEST, Fia. — A vaká­cióját itt töltő Truman elnök be­jelentette, hogy a United Na­tion amerikai delegációjának ve­zetőjéül, — miután Warren R. Austin beteg lett, — a republi­kánus John Foster Dullest ne­vezte ki. Dulles állandóan úgy szerepelt, mint Dewey kormány­zó képviselője s ez a kinevezés azt mutatja, hogy dacára a vá­lasztások eredményének, Ameri­ka külpolitikájának irányítása továbbra is Dewey és társai ke­zében marad. J. Howard McGrath szenátor, a demokrata párt országos el­nöke kijelentette, hogy az ame­rikai üzletembereknek nincs mit félni a Truman adminisztráció­tól. — Ezt mi már három év óta mondjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom