Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-10-30 / 1551. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1948. október 30.

Egyről-Másról

ELMONDJA: J. Z.

SZELLEMI MÄKONY ^

AZ AMERIKAI magyarság túlnyomó többsége évtizedek óta él az Egyesült Államokban, azonban azoknak jelentős százaléka nem csak nem tartott lépést a haladással, hanem — ha egyáltalán lehetséges — ma még alacsonyabb szellemi színvonalon áll, mint három-négy évtizeddel ezelőtt.

Ez a megállapítás nem onnan ered, mintha tanulmányutat tettem volna az amerikai magyarság nagy rétegei között, de erre nincs is szükség a fenti állítás megállapítására, elégséges, ha az ember időnként átnézi az amerikai magyar sajtótermékeket és lehetetlen meg nem látni azt az alacsony szellemi színvonalat, amelyen a magyarság az a része áll, amely azokat olvassa, támogatja és fentartja.

Ezen sajtótermékek egyike az “Amerikai Magyar Népszava” amely lévén napilap, feltételezhető, hogy olvasóinak száma néhány tízezerre rúg és szinte hihetetlennek látszik, hogy ma itt Amerikában még található a magyarság között ily alacsony szellemi nívón álló tömeg, amely egy ilyen napilapot fentarthat. De mivel a tény a szemünk előtt van, kénytelenek vagyunk azt elfogadni.

ÚGY NÉGY évtizeddel ezelőtt, amikor megérkeztem ebbe az országba, egy újonnan szerzett ismerősöm ezt a lapot nyomta a kezembe és mint “greenhorn” miután már hetekig nem olvastam magyar lapot, nagy örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy ismét olvashatok magyar újságot. Azonban az öröm nem sokáig tartott, csak amig átolvastam azt, mert attól oly utálat támadt bennem, az amerikai magyar újságok irán, hogy már nem vágyódtam magyar újságot olvasni.

Roppant elkedvetlenített az, hogy ebben a “szabad országban, ahol határtalan lehetőségek állnak rendelkezésre minden téren” — tehát a szellemi művelődés terén is — ily sajtótermékek is létezhetnek. Még jószerencse, hogy hamarj ába más itteni lapokkal is megismerkedtem, mert talán örökre elveszítettem volna a kedvem a magyar lapok olvasásától.

Azóta, talán egyszer tiz évbe vettem kezembe ezt a szellemi mákonyt, de csak azért, hogy vájjon változott-e már annak szellemi nívója, ezt azonban sajnos, soha fel nem fedeztem ennél a lapnál.

A MINAP egy öreg szomszédom valamelyes csekély szívességért kedveskedni akart és az “Amerikai Magyar Népszava” néhány példányát adta át és mivel olvastam , más lapokban, hogy uj tulajdonosok és uj szellemi irányítók kezébe került bizonyos kíváncsiság ösztökélt, hogy átnézzem azokat. Ennek megtörténte után azt állapítottam meg, hogy a lap uj szellemi irányitói a talpnyalásban, gyűlölet terjesztésben és aljasságban felülmúlják a multbani irányítóit, akik pedig dijat nyerhettek volna ezen tulajdonságokból.

Minden cikk, minden mondat, sőt minden szavából a legaljasabb gyűlölet szitás ordít ki minden ellen, ami a dolgozó milliók javát szolgálná, minden ellen ami az ő értelmezésük szerint nem “magyar” és különösen az uj Magyarország s annak kormánya ellen. A nemzetiségi gyűlöletet, amely évszázadok óta átka Európa és különösen a dunamedencei országok lakosságának oly buzgalommal szítja,, hogy a régi irányítók eltörpülnek az újak mellett. A régi jobbágy rendszer, vagy legalább a Horthy nyilas terror uralom visszaállításáért harcol, amelyben aztán a lap uj irányitói elfoglalhatnák régi helyüket.

ÉRTESÜLÉSEI e “jól informált” lapnak mind a “legmegbízhatóbb forrásból” erednek — persze a forrást nem nevezik meg, mert az “veszélyes” az informátorra — és az alacsony szellemi nívón álló olvasó közönségük félrevezetésére drámaia- •san kicirkalmazzák, mint azt a rémregényekből ismerjük.

így pl. az egyik hozzám jutott példány Chornoky Viktor Magyarország kairói nagykövetének esetével foglalkozva, miután elmondja, hogy milyen “cselszövéssel csalták” haza Chorno- kyt, mert nem mondták neki előre, hogy hazaárulás vád van ellene és nem adtak neki alkalmat, hogy úgy cselekedjen, mint hasonszőrű társai.

“Másnap reggel Chornoky Viktor korán kelt és vegyes érzelmekkel indult a Szabadságtérre, a külügyminisztériumba — Írja az AMN — ahol azonban nem a miniszterhez utasította az illetékes tisztviselő, hanem a külügyminiszter helyetteséhez, aki köszönés helyett ezekkel a szavakkal fogadta: Ön ellen

kémkedés és hazaárulás miatt illetékes hatóságok vádat emeltek. Nem óhajtom ezeket a vádakat részletezni, ez az illetékesek dolga. Csupán azt akarom tudomására hozni, hogy mostantól fogva megfigyelés alatt áll és a várost ne próbálja elhagyni.

“Chornoky Viktor kitámoly- gott a szobából. Az erős testalkatú, kövér ember, minden izében remegett. Homlokán vastag csöppekben csurgott le a veríték. Szájaszéle elfehéredett és arcán kiült a rémület. Tétovázó léptekkel a kijárat felé indult, megállt a kapu előtt, majd hirtelen elhatározással a járda mellet várakozó gépkocsijához készült lépni.

“Észrevette azonban, hogy jobbról és balról detektiveknek látszó férfiak figyelik. Már a kocsi kilincsén volt a keze, amikor a soffőrülés nyitott ablakához lépett és valamit mondott a várakozó gépkocsivezetőnek. Alig ejtett ki néhány szót, hirtelen futásnak eredt. Láthatólag az amerikai követség épülete felé

vette az útját. Lehet, hogy rémületében hirtelen arra határozta magát, hogy az amerikai követség épületébe menekül. Alig tett azonban néhány lépést., a detektívek revolvert rántottak és egyikük hátulról a futó Chornoky lábába lőtt. A hatalmas testű ember azonnal összecsuk- lott és tompa puffanással a földre zuhant. A detektívek pillanatok alatt körülálták és többen felnyalábolták és a közelben várakozó csukott autóba tették, Chornokyt azóta nem látta senki.”

Hát nem szívfacsaró, hogv a szegény Chornoky, hogy remegett minden izében, milyen vastag csöppekben csörgött homlokán a hideg veríték, a szája széle elfehéredett és hogy ült ki arcán a rémület? De azért megkísérelte meglépni, de azok a szemfüles detektívek, a feje helyett a lábába lőttek. Ezekkel már előre levették az olvasót a lábáról, hogy az ezután következő hazugságokat ne vegye őszre és csak a rémhelyzetre gondoljon, amelybe Chornoky belekerült. Mert azt mondja, hogy:

“A budapesti lapok természetesen nem számoltak be ezekről az eseményekről és a kora reggeli órákban járókelők közül is csak hárman vették észre a kihalt téren a pillanatok alatt lejátszódott incidenst. A kis kaliberű revolver dörrenés is elveszett a nagyváros lármájában.”

Vájjon mikor lehetett az a “kora reggeli óra”, amikor már a minisztérium nyitva volt. Mikor nyit a minisztérium reggel 5 vagy 6 órakor? És ha a rendes hivatalos órákban nyit, ki hiheti el, hogy a Szabadság tér még “kihalt” volt és pontosan csak hárman vették észre? Nem négyén, csak pontosan hárman. Ma, amikor a kül- és belföldi látogatók ezrei jelennek meg a fővárosban és éppen a város “szive” a Szabadság tér volt kihalt. Az AMN-ék azonban igy adják be az olvasóknak, mert igy jobban stimmel céljukkal. De a következő mondatban már meghazudtolják önmagukat, mert a revolver lövés dörrenése “elveszett a nagy város lármájában ” Itt már a lármára volt szükség, tehát lármát csináltak, mig az előbb áhítottaknál a tér kihalt volt.

MINT ISMERETES Chornoky Viktor Magyarország washingtoni követségének volt jogtanácsosa egy időben és az itt végzett aknamunkája következtében csak megvetéssel emlékezik meg róla minden jórzésii magyar. Az otthoni hivatalos körök azonban mintha ezt az aljasságot jutalmazták volna meg, körülbelül egy évvel ezelőtt kinevezték Chornokyt Kairóba nagykövetnek, ahol még több alkalma nyílott a Magyarország ellenes aktivitásra.

Azzal is tisztába volt minden gondolkodó ember, hogy Clior- nokynak sem jelleme, sem szellemi képessége nem volt a nagyköveti állásra és kizárólag csak az a tény játszhatott közre, hogy azt elnyerte, hogy Tildv, volt elnöknek a ve je. Azonban ugylátszik végre mégis a kötél végére ért és észrevétlenül zuhant a mélységbe.

EZT KÖVETÖLEG természetesen Tiidy Zoltán beadta lemondását és amint megokolta a történtek után nem várhatja, hogy az ország lakossága bizalommal legyen iránta. Az AMN szerint azonban ez nem “pillanatnyi elhatározásból született”, hanem azt a kommunisták már hetek óta tervezték, amit “az is bizonyít, hogy Tildv Zoltánnak és családjának már eleve gondoskodtak megfelelő lakásról. A Búzavirág utca 16 szám alatt, a Rózsahegy tetején kiürítettek egy házat és abból órákon belül kilakoltattak két családot.”

Szóval a kommunisták már régen készültek az elnök lemon- datására és már előre gondoskodtak az elnök részére lakásról, de azért mégis csak a lemondás után “órákon belül lakóitat- ták ki” a lakásban levő két lakót. Ha tehát előre készültek volna, akkor már a lakás készen lett volna, de nem volt és saját bevallásuk szerint is csak a lemondás után órákon belül lakol- tatták ki onnan a lakókat. Azonban ugylátszik a lap olvasói elfogadják az ilyen otromba hazugságokat, mert egy tiltakozó szó nem hallatszott azok ellen.

AZONBAN úgy látom, hogy nem csak az ideszökött náci-fasiszták és reakciósok lerakodó helye ez a szellemi mocsár, hanem az elmenekült magyar szociáldemokraták is ezt választották “hivatalos” lerakodó helyüknek.

Mint ismeretes e hó elején ezek a menekült szoc. demek alakuló konvenciót tartottak Párisba és ott alakították meg a “Magyarországi Szociál Demokrata Pártot”. Az előkészítő bizottság elnöke Peyer Károly volt, aki egyben tagja az AMN szellemi irányitó bizottságának is. így az egyik késői számában a nevezett lapnak maga Peyer számol be — nem hogy milyen sikeres volt az “alakuló konven- cinó” hanem — hogy mit tett ő a magyar munkásságért és cikke elején mindjátt ezeket mondja:

“Az első háború bukása után hatalomra jutott munkásság igyekezett megvalósítani követeléseit. Én, mint a bányamunkások akkori kormánybiztosa, a tizenkét órai munkaidőt leszállítottam 8 órára, a béreket pedig duplájára emeltem. Más szakmákban is hasonló eredmények voltak.”

Hm! Már mint ő — Peyer Károly — ő szállította le a bányamunkások munkaidejét 8 órára 12-ről és ő emelte fel a béreket duplájára. A bányászoknak ehhez semmi közük sem volt, hanem őrajta mullott az egész. Micsoda hálátlanság. Ilyen embert kiüldöznek az országból, aki ilyesmit egyedül meg tud tenni. Ezzel szembe elmondja, hogy ma milyen borzalmas rabságba vannak a magyarországi munkások:

“Jaj annak, akiről megállapítják, hogy régi szakszervezeti tag, vagy szociáldemokrata volt. Ezrével dobtak ki, főleg az államosított gyárakból évtizedek óta ott dolgozó munkásokat, mert szakszervezeti tagok, vagy szociáldemokraták voltak. Ha megkapja a dolgozó a heti keresetét, akkor gondolkozhatik, mire fordítsa? Ruhára, cipőre gon-