Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-10-23 / 1550. szám
1948. október 23. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ Most, hogy az elnökválasztási kampány végefelé közeledünk, megállapíthatjuk, hogy ez a választás korántsem vert fel akkora érdeklődést, mint a négy évvel ezelőtti. Az amerikai nép éppen olyan egykedvűen megy a napi dolga után, mintha nem is állnánk állítólagos “sorsdöntő” választások előtt és a munka, vagy az üzleti elfoglaltság után fenmaradt szabadidejét nem a választással kapcsolatos problémák megbeszélésére fordítja, hanem csak a baseball, a lóverseny, vagy más hasonló keres- kedelmesitett sport után érdeklődik, vagy legjobb esetben is csak a mozi-sztárok válópereit tanulmányozza. A közönségnek a választásokkal szembeni jelenlegi közömbössége annyira feltűnő, hogy csak a nagyon elfogult emberek nem veszik észre. Ezt a nagy apáthiát azzal magyarázom, hogy az amerikai politikai választásoknál csaknem mindig azzal izgatják a választókat, hogy az ellenpárt jelöltje milyen nagy veszedelmet jelent, tehát gyűlöletet igyekeznek felkelteni ellene. Ily esetben a győztes nem azért győz, mert a választók szeretik, hanem csak azért, mert az ellenfelét jobban gyűlölték. Természetes azonban az is, hogy akit nagyon gyűlölnek, azt a hívei nagyon szeretik. Amerika történetében két ember szerepelt, akit végtelenül gyűlöltek, — Lincolnt és Rooseveltet, — de akiket éppen olyan arányban szerettek is. Úgy Lincoln, mint Roosevelt képes volt többséget szerezni magának olyan politikai iránnyal, amely korlátozta az uralkodó osztály gazdasági jogait és azért a kiváltságaikban korlátolt egyének a két nagy ember ellen irányuló gyü- löletforrásokká váltak. KÖZÖMBÖSEK Harry Truman nem tudta kiváltani maga ellen ezt a nagy gyűlöletet, de ugyanakkor nem nyerte el a másik oldalról származó nagy vonzódást sem. A pártgépezet keresztülvitte, hogy újra jelölték, de a demokrata párti szavazók nem tördelik a kezeiket kétségbeesve, midőn látják, hogy jelöltjük valószínűleg el fogja hagyni a Fehér Házat. Dewey sem erőlködik annyira, mint négy évvel ezelőtt. De ha erőlködne is, Truman ellen nem lehetne olyan nagy gyűlöletet felkelteni, mint tette Roosevelt- tel szemben. Ami gyűlölet hintést most látunk, az leginkább Wallace ellen irányul. De ez sem közelíti meg a négyévvel ezelőttit. Különben is Wallacet nem annyira az ellenpropagandával, mint az agyonhallgatással intézték el. Kimondották, hogy a kommunisták kezébe került, hogy a Szovjet Union ügynöke, stb. a gyűléseiről csak eldugott pársoros hírekben emlékeztek meg s ezzel elérték, hogy a nagy néptömegeket elérő kampányból eliminálták. Szóval ez a választás jóval csendesebben folyik, mint vártuk, tekintettel arra, hogy a harmadik világháború réme röpdös felettünk. Az amerikai nép vagy nem hisz az újabb világháború lehetőségében, vagy pedig már beletörődött, hogy jönni fog és helyesli a lázas készülődést. BANKÁROK URALMA Lehet, hogy a jelenlegi választásnál azért olyan lanyha az érdeklődés, mert az átlagos szavazó jól látja, hogy Truman és Dewey között valójában nagyon kevés külömbség van. Amig Truman azzal vádolja Deweyt, hogy a Wall Street és a National Association of Manufacturers (NAM) jelöltje, addig ő a 3 évi adminisztrációja alatt 47 bankárt és iparbárót nevezett ki iránytszabó kormányhivatalokba úgy, hogy alatta az amerikai kormány teljesen a bankárok és generálisok kezeibe került. Ennél nagyobb szolgálatot már Dewey sem igen tehet a Wall Streetnek. Éppen azért ennél a választásnál az a jellemző, hogy sokkal kiváncsiabbak vagyunk arra, hogy egyes kisebbrangu jelöltek győznek vagy elbuknak-e, mint vajjort New Jersey állam egyik kongresszusi kerületében megválasztják-e újra azt a Parnell C. Thomas képviselőt, aki mint az “Amerikaiatlan Bizottság” elnöke tette magát hírhedtté. Mint ismeretes, erről a túlzó hazafias, kommunistákat faló képviselőről Drew Pearson számos cikkben megírta, hogy csaló módon nagy összegeket vett fel az államtól a családtagjai nevére. Pár héttel ezelőtt a new jersey ügyvédek egy bizottsága követelte Clark igazságügyminisztertől, hogy indítson vizsgálatot ebben az ügyben. A Department of Justice most nyilatkozatot adott ki, hogy a vizsgálatot megindította. Viszont Thomas, aki most újból választás előtt áll, kijelentette, hogy nem hajlandó becsületsértési pert indítani Pearson ellen, nem hagyja magát megfélemlíteni a kommunistáktól. FOKMÉRŐ A Thomas választásánál nem az a fontos, hogy vájjon újból megválasztják-e ezt a fasiszta hajlamú és fasiszta módszereket alkalmazó törvényhozót, hanem hogy vájjon az amerikai választók milyen fokig sülyedtek le a nemtörődömségbe ? Érdekes lesz megfigyelni, hogy hányán adják le szavazatukat egy olyan emberre, aki a hallgatásával elismeri, hogy olyan csalásokat követett el, amelyekért nem a képviselőházban, hanem a börtönben volna a helye. A Thomas választása még egy más dologban is fokmérőül szolgálhat. Tudjuk jól, hogy a déli államokban könnyűszerrel jutnak magasabb állásokba a Thomashoz hasonló gondolkodású emberek csak azért, mert a fajgyűlölet hullámain vitorláznak. A fehér faj felsőbbrendűségét hirdetik, ami közönséges nyelven szólva a négergyülöle- tet jelenti. Azon közösségekben, ahol a négergyülöletet magas színvonalra hevitik, az ily jel- lemtelen emberek könnyen aratnak győzelmet a választásoknál. Igen ám, de New Jersey nem déli állam, ott a fajgyűlöletnek nincs olyan tere. Hogyan lehetséges tehát, hogy a Thomas-féle emberek mégis olyan szerephez jutnak ? A válasz az, hogy ott a (Az alábbi levelet a Newark, N. J. városban lakó Dobisz Pál munkástársunk kapta s küldte be hozzánk. — Szerk.) Dibisz Pál urnák, Newark Köszönettel vettük junius 28- án kelt levelét, a küldött újságokat és a naptárt. Azért válaszolunk csak ilyen későn, mert a nyáron az egész kollégium, úgy a diákok, mint a pedagógusok nem tartózkodtunk Debrecenben. Ami a Bérmunkás cimü lapot ületi, nagy hálásak lennénk, ha küldené. Az, hogy amerikai lapot is olvashatunk, nagyon sokat jelent nekünk. Az egyik helybeli kollégiumban szoktuk időnként olvasni a new yorki Magyar Jövőt és a Kanadai Magyar Munkást, de nem rendszeresen, mert ők se jutnak hozzá rendszeresen. A Bérmunkásnak is nem csak a mi kollégiumunk diákjai lesznek az olvasói, hanem természetesen az összes érdeklődő kollégisták. Debrecenben összesen hét népi kollégium van. Egy félreértést azonban el kell oszlatnunk: nem vagyunk iskola, tehát nincs tanári karunk. Kollégium vagyunk, — népi kollégium, — ami diákotthont, internátust jelent. De nem egyszerű internátus, hanem oly intézmény, ahol lakás és ellátás mellett a tagok külön kollégiumi oktatásban is részesülnek. (Politikai, közgazdaságtani, társadalomtudományi, nyelvórák, stb.) A kollégiumot úgyszólván teljesen az ifjúsági önkormányzat vezeti, a kezdeti időkben még a gazdasági ügyekben is döntő szerepe volt. Jelenleg 160 kollégiumban 10,000 népi kollégista nevelődik, nagyobb részük olyan szegény, hogy a kollégiumi segítség nélkül nem lenne képes iskolába járni, 95 százalékban munkások és szegényparasztok gyermekei. Üdvözletünket küldjük Önnek és önön keresztül valameny- nyi haladó szellemű amerikai magyar barátunknak, akik szivükön viselik a magyar demokrácia és a maevar ifjúság sorsát. Csokonai Vitéz Mihály Népi Kollégium, Debrecen. Rákai István, Nevelő tanár T. Szerkesztő Munkástárs: Mellékelten küldök öt dollárt a saját előfizetésem megujitásáfajgyülölet helyett a “vörös he- ringet”. a kommunizmus elleni gyűlöletet élesztik. A Thomas megválasztása, avagy bukása tehát azt fogja mutatni, hogy milyen fokot ért el már a gyűlöletnek ez a neme a keleti partokon. Szóval nekem úgy tetszik, hogy ennél a választásnál csak a mesterségesen szított gyűlöletnek emelkedését vagy esését és nem az érdemleges politikai irányváltozást figyelhetjük meg. ra, valamint mellékelek egy hazai címet, amelyre szíveskedjék a lapot megindítani. A Bérmunkást nagyon jónak mondják és nagyon szeretik, mivel már küldtem haza néhány példányt és azt Írják, hogy az egész falu olvassa, mert az újság nagyon tanító és nem is tudták, hogy ilyen lap is van Amerikában. Egyben megírom, hogy Fodor meg Decsi “halász” munkástársak meglátogattak, elhozták a megígért “sales tax” bélyegeket, no meg halakat is, amit utána kávéval, jóízűen fogyasztottunk el. Miután más munkástársak is ígértek bélyegeket és már hoztak is .amelynek én hasznát veszem, azért itt mondok kö"- szönetet mindannyiuknak. G. Kovách Akron, O. Munkástársaim: Figyelembe vettem a lapban közölt felhívást, hogy “Mindenki álljon munkába!” azért mellékelten küldöm egy hazai barátomnak a címét, akinek szíveskedjenek a lapot egy évig küldeni. Mellékelem a két dollár 50 centet. Martin Búza Elgin, 111. AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉG- ÜGYI SZOLGÁLAT SIKERE LONDON — Az angol orvosi szaklap, a Medical Press jelenti, hogy az angol országos egészségügyi szolgálat, melyet a kormány az orvosok ellenkezése dacára létesített, sikerrel startolt és első három hónapja alatt határozott fejlődésről és nagy eredményekről tett tanúságot. A közönség hamarosan megszokta az újítást és az orvosok ellenkezése elmúlt, miután látják, hogy az a közjót szolgálja. Angliában ma a bölcsőtől a koporsóig ingyenes orvosi és kórházi, valamint fogorvosi szolgálatban részesül mindenki. EGY LAPKEZELŐ NAPLÓJÁBÓL: Sok ember nem is tudja, mi- . lyen szegénységi bizonyítványt állít ki magáról, amikor azt mondja, hogy nem ér rá olvasni, mert elárulja, hogy szellemi táplálék nélkül él. Csak a tul-okos meg a tul-bu- ta emberek nem olvasnak újságot. MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI