Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-02-28 / 1517. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. február 28. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 one Year ......... $2.00 Félévre ............................ 100 Six Months ....................... 1.00 hgyes szám ára .......... 5c Single Copy ................ 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .................. 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett ;ikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Ujabb nepamitas Pár nap óta az amerikai sajtó örömrivalgással közli, hogy most már nem kell félnünk az inflációtól, vége á nagy drágaságnak, az árak esnek minden vonalon. Noha ugyancsak ezt kiabálják felénk a rádió hirbemondók is, mindazonáltal a fűszeres, a mészáros, a ruhakereskedő és mindazok, akiknél az élethez szükséges javakat vásároljuk, azzal fogadnak, hogy ők csak hírét hallották az áresésnek, azonban addig, amig ők is drágán vesznek, nem adhatják áruikat olcsóbban. Szóval a drágaság csak “elméletben” ért véget, de nem a valóságban. Valójában csak az történt, hogy a chicagói gabontőzsdén pár centtel esett a búza ára, ami gyakori eset, hiszen másképpen hogy on hazárdirozhatnának a spekulánsok? A tőzsdei spekuláció éppen azon alapszik, hogy az árucikkek árai hol feljebb, hol lejebb szállnak. Amelyik spekulánsnak jó szimatja, vagy jó összeköttetései vannak és képes kiszámítani vagy megérezni, vájjon esni vagy emelkedni fognak-e az árak, az nagy profittal üzérkedik s fosztja ki a többieket. Ezen törvényes csalás és rablásban az a legszomorubb, hogy a hazárdirozás az árakat felhajtja, amit azonnal áthárítanak a nagyközönségre. Ellenben akkor, ha az árak esnek, a kereskedők mindig azzal állnak elő, hogy az árakat csak akkor szállítják le, ha előbb eladják az eddigi árukészletet, amiért még magas árakat fizettek. De amikorra már erre kerülne a sor, akkor újból emelkednek az árak a tőzsdén és a vásárlóközönségnek az olcsóbb árak helyett még magasabbakat kell fizetni. Valójában most is csak egy ilyen véletlen kis tőzsdei áreséssel állunk szemben. Hogy mégis ezt a máskor szóra sem érdemes dólgot a lapok most annyira felfújják, annak oka az, hogy ezt felsőbb parancsra teszik. Ezt a felsőbb parancsot a lapokat és a rádiót is uraló National Association of Manufacturers (NAM) munkáltató szervezettől kapták. Hogy miért adott ki a NAM ilyen rendeletet? Erre a kérdésre a válasz igen egyszerű. A nagy munkásszervezetek, — úgy a CIO mint az AFL és a vasúti brotherhoodok is a nagy drágaságra való hivatkozással uj béremelés követelését tervezik. Az erről szóló híreket már eddig is a “Harmadik round” ((a harmadik összecsapás) név alatt ismertetik. Az amerikai szakszervezetek ugyanis a háború befejezte óta már eddig két jelentékeny béremelést vívtak ki. Azonban a folyton emelkedő drágaság következtében elvesztették a béremelésből származó előnyöket s mindinkább előtérbe nyomul az a követelés, hogy a bérjavitást ne lehessen visz- szavenni az árak emelésével. A munkáltatók kutyaszövetségének most éppen kapóra jött a jelentéktelen kis tőzsdei hullámzás. A NAM vezérei megragadták az alkalmat és mindjárt nyilatkoztak, hogy íme vége van a nagy drágaságnak, mennek lefele az árak, nincs tehát szükség a további béremelésre. És a sajtó, — az áldott jószivü, engedelmes sajtó természetesen megértette a NAM vezérek nyüatkoza- tát és most teletüdővel rikoltja, hogy már kezdődik az olcsóság, már nem kell félni az inflációtól, megjött a régenvárt nagy prosperitás. Semmi kétség, hogy a lapokban felfújt, de a gyakorlatban sehol sem mutatkozó áresésnek az a célja, hogy a munkáltatók a legközelebbi bérszerződések tárgyalásánál ellensúlyozzák vele a munkások ujabb bérköveteléseit. Amerikai módra Manapság igen sokszor halljuk a dupla-hazafias (200 percentes) amerikaiktól, hogy a “subversiv” (felforgató) elemek tönkre akarják tenni az “American Way” rendszert. Hogy mit értenek ezen kifejezés alatt, arra most szép példát szolgáltat az a nagy olaj és gázhiány, amit országszerte éreznek éppen a legnagyobb hidegek alkalmával. Nem titok, hiszen már évek óta hirdetik a szakértők, hogy Amerika nyersolaj készlete fogyóban van s nem képes kielégíteni a mindinkább növekvő szükségletet. A gépesített hadsereg a ten- gerészettel együtt olyan nagy mennyiségű nyersolajat használ el, hogy a nagy napi használat következtében nem tudnak elegendő mennyiséget elraktározni még az olyan rendkívüli esetekre sem, mint a jelenlegihez hasonló igen kemény hideg időjárás, még kevésbé az esetleges jövő háborúra. (Ez azonban nem szolgál a háború akadályáld, mert a hiányt háború esetén a nyomban megindított rablógazdálkodással pótolnák.) Az Egyesült Államok a következő három forrásból szerezhet olajat: (a) belföldi olajmezők, (b) külföldi olajmezők, (c) mesterséges (szintetik) olajgyártás. Az olajtermelés “amerikai módon”, vagyis magátnulajdonban történik. Az olajmezőket magánemberek vagy társulatok bírják vagy bérlik s a kiaknázott olaj egyré- szét magánfogyasztóknak, másrészét pedig az államnak adják el, — persze igen jó profit mellett. Azt már mindannyian tudjuk, hogy a külföldi olajmezők kiaknázására az “American Way” módszer szerint az állam nagy haderőt tart külföldön és kész háborúba vinni az országot más olyan államokkal, amelyek szintén szeretnék rátenni lábaikat (és kútfúró gépeiket) azon olajmezőkre, de hogy mi történik a belföldi termelésnél, az már nem olyan köztudomású. Amerikában már csak két nagy kiaknázatlan olajterület van. Az egyik Dél-California tengerpartvidéke, ahol a viz alatt, közel a partokhoz, nagy olajmezők terülnek el. Ezt nevezik a californiai “tideland” olajmezőknek, amely felett már pereskedés is folyt. A Supreme Court végre kimondotta, hogy ezen olajtelepek az Egyesült Államok tulajdonát képezik. Ugyancsak hasonló határozatot hozott évekkel ezelőtt a Roosevelt adminisztráció a californiai partoktól távolabb fekvő “continental shelf” név alatt ismert olaj- mezőkre is. így tehát mindkét nagy olajmező a szövetségi kormány tulajdonát képezi. , Az iparok állami kezelése azonban a dupla hazafiak szerint amerikaiatlan s nem egyeztethető össze az “American Way” módszerrel. Azért most Clark igazságügyminiszter Krug belügyminiszterrel együtt olyan törvényjavaslattal álltak elő, amelynek alapján'ezt a két állami olajmezőt magánérdekeltség kezére játszhatnék, hogy igy a kiaknázott olajból “amerikai módra” néhány olajmágnás sok-sok, pagyon sok millió dollárt zsebelhessen be. Ugyanaz az igazságügyminiszter ez, aki most buzgalommal igyekszik megsemmisíteni az amerikai polgárok százezreinek civiljogait, ami szerinte szintén összeegyeztethető az “Amercan Way” rendszerrel. Most ugyan olyan nagy igyekezettel siet a profitharácsoló olajmágnások segítségére lenni abban, hogy a nép tulajdonát képező olajmezőket a kezeikre játsza. Bizonyára ezt kell értenünk az “amerikai módra” kifejezés alatt. Egyébiránt ezt bizonyítja az is, hogy azon gyárakat és laboratóriumokat, amelyekre eddig már 30 millió dollárt költött az állam a nép vagyonából, hogy azokban kifejlesszék azon módszereket, amelyekkel a kőszénből kiválasztják az olajat és a gazolint, most Krug belügyminiszter szintén magánkézre akarja juttatni. Azt állítja, hogy magántársulatok kezében gyorsabban fejlődnek az ily gyárak. Harold L. Ickes volt belügyminiszter és petroleum adminisztrátor állítása szerint ezért nem csináltak ezen gyárakban semmit sem az utóbbi években. Ezekből tisztán láthatjuk, hogy mi is az az “American Way”. Egyrészről a közvagyonnak a magánkezekre való juttatása a nagy profitharácsolók részére, másrészről pedig a hazaárulók elleni orditozás a nagyszabású fosztogatás elpalástolására. Magyar bestiák rémtettei Egyes magyarországi lapok részletesen ismertetik az ukrajnai Csernyigov városban folytatott háborús bűnösök bünperét, mert a vádlottak között a németeken kívül 13 magyar tiszt is szerepel. A tanuk vallomásaiból szörnyű kép tárul a hallgatók elé és bebizonyosult, hogy a magyar bestiák még a német fenevadaknál is sokkal nagyobb mértékben pusztítottak, kegyetlenkedtek és gyilkoltak. A tanuk között számos volt magyar katona foglalt helyet, I akik elmondották, hogy a tisztjeik milyen parancsot adtak ki ne- i kik. Bóka Sándor volt őrmester vallotta, hogy a 46-ik magyar ezred parancsnoka, Ehrlich vezérőrnagy megparancsolta, hogy az ezred hadműveleti övezetében agyon kell lőni minden lakost és fel kell égetni minden falut. Fekete József tanú elmondotta, hogy a Kovel övezetben Mi- csek Miklós vádlott vezetése alatt partizánok elleni küldetésben vett részt, de noha egyetlen partizánt sem találtak, a vezető parancsára minden falut felégeltek és minden marhát és egyéb élelmiszert elvittek. Radler Mihály tanú is arról beszélt, hogy milyen nagy arányú volt a magyarok által megszállt Ukrajna és Bjelorusszia kifosztása. Radler részletesen ismertette, hogy hat napon át miként fosztogatták a falukat Breszt vidékén, ahol több falut a földdel tettek egyenlővé. A nagyszámú magyar tanuk mellett természetesen a megmaradt emberek közül is sokan jelentkeztek tanutételre. Ezeknek a vallomásaiból kitűnt, hogy a magyar hadsereg csupán Csernyigov környékén 5000 fegyvertelen vagyis ártatlan embert mészárolt le. A tanuk elmondták, hogy a vádlottak a poltavai, harkovi, kurszki, kilovgradi és egyéb helyeken való tartózkodásuk ideje alatt állatiasan kínozták a lakosságot, a visszavonulásnál pedig mindent elpusztítottak. A magyar csapatok készséggel hajtották végre Becker vádlóinak azt a parancsát, hogy az egész lakosságot vigyék nyugatra és aki nem akar menni, azt Iőjjék agyon, a szarvasmarhákat hajtsák el, ha pedig arra nincs idő, akkor pusztítsák el. Ajánlatos lenne, hogy az oroszok ellen annyira ordítozó amerikai magyarok ezeket a vallomásokat tanulmányozgatnák!
