Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-02-07 / 1514. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. január 7. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ....................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Egyes szám ára ........... 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: one Year ..'__________$2.00 Six Months _________ 1.00 Single Copy _________ 5c Bundle Orders _______ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Aiájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. ____________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Uj gazdasági elmélet Jelen sorok Írásának idején az Egyesült Államok kongresszusának alsóháza megkezdte azon uj adótörvénynek a tárgyalását, amelyet a Harold Knutson republikánus párti (Minn.) képviselő elnöklete alatt működő adóügyi bizottság nyújtott be. Ez a javaslat Knutson állítása szerint körülbelül 5 és fél billió dollár terhet kivan levenni az amerikai adófizetők vállairól. A háború befejezte óta állandó csatározás folyik a kongresz- szus és az adminisztráció között az adóleszállitás problémája felett. Miután a háború befejeztével a hadi kiadások csökkentek, nyilvánvaló lett, hogy az adózást is le kell szállítani valamennyire. Ebben a tekintetben az összes politikusok megegyeznek, azon- ben lényeges különbség van az adócsökkentésre ajánlott módszereik között. A Truman elnök által vezetett adminisztráció, jól tudván, hogy a kongresszusban kissebbsége van, olyan ajánlatot tett, mely a tömegeknek kedvező és igy igen alkalmas a szavazatfogásra. Truman nagyon jól tudta, hogy ajánlatát a republikánus többség, amelyet még a déli reakciós demokraták is támogatnak, nem veszi figyelembe, igen nagylelkűen azt ajánlotta, hogy az individuális adófizetők terhén kell könnyíteni, 40 dollárral szállítsák le min- . denkinek az adóját és ilyen engedményt adjanak minden eltartott (gyermek, öreg, beteg, stb.) családtag után is. Azonban az igy elveszett adó jövedelmet át kell hárítani a korporációkra és a túlságos profitot húzókra. Mint előre látható volt, a republikánusok csak kinevették ezt a javaslatot. Voltak, akik egyenes demagógiának nevezték s a republikánus szenátorok elismert vezére, Robert A. Taft meg is mondotta, hogy jobb lesz minél előbb elfelejteni az elnök javaslatát. Ezzel szemben a Knutson bizottság javaslata került tárgyalásra, amely első sorban is a nagy korporációk adóját szállítja le. Ugyancsak nagyban csökkenti a tulmagas profit (excise) adókat is. A kis emberek adóját csak annyiban csökkenti, hogy a jelenlegi 500 dolláros adómentességi határt 600 dollárra emeli fel. Hogy a Knutson által vezetett adóügyi bizottság csak a gazdagok adóját igyekszik csökkenteni senkit sem lepett meg, ameny- nyiben már a múlt évben hasonló törvényt ajánlott, ami azonban a szenátusban megrekedt. így ezen cikk keretében nem is azt akarjuk megismertetni, hogy az amerikai kongresszus tagjai nak többsége mennyire a szivén viseli a profitharácsoló, kizsákmányolok érdekeit, mert hiszen ez már tiüontul közismert dolog, * hanem csak fel akarjuk hívni olvasóink figyelmét arra a “nagyszerű” érvelésre, amellyel Knudson képviselő ur megindokolta az adójavaslatát. Ebben az indokolásban Knudson ur nemzetgazdaságtani tudásáról tesz tanúságot. Felemlíti azt a gazdaságiam tényt, hogy ha a tömegeknek emelkedik a jövedelme, akkor emelkedik a vás sárló képességük is. Ezt a tételt rendesen annak a bizonyítására említik, hogy a prosperitás érdekében emelni kell a munkástömegek vásárlóképességét, mert csak az ilyen nagy tömegek szolgáltatják a vásárlókat olyan mértékben, hogy az iparok kerekeit forgásban tudják tartani. Knutson képviselő, mint poütikus és adószakértő ilyenformán csavart egyet ezen a gazdasági elméleten: Ha leszállítjuk a nagy néptömegek adóját, akkor annyival több pénzük lesz. És ha a szegényeknek több pénzük van, akkor azzal mindjárt vásárolnak árucikkeket, amiből most úgyis hiány van. így az ilyen adóleszállitás csak emelné a keresletet, ami viszont az árak emelkedését idézné elő, ami viszont azonos az inflációval, aminek megint leginkább csak a szegények adnák meg az árát. így tehát éppen a szegények érdekét szolgálja az az adó javaslat, amely nem vág le sokat az adójukból s igy nem ad alkalmat az árak felemelésére. Knutson ur jóságos szive tehát azért remeg, mert a szegényeknek sok lesz a pénzük, ha leszállítják az adójukat. Ellenben szépen megmagyarázza, hogy ha csak a korporációk adóját, meg a túlságos profit-adót szállítják le, akkor az igy megtakarított pénzeket a tőkések újabb befektetésre adják, újabb iparok keletkeznek, a régiek fellendülnek, — szóval ez az egyenes ut a prosperitáshoz. Ennél nyakatekertebb, furfangosabb okoskodást még aligha hallottunk. Most már az sem lep meg, ha Knutsonék is azt mondják, amit a szerető apa, amikor a fiát elnáspágolja, hogy azt csak a gyerek érdekében teszi. Knutsonék is bebeszélik, hogy a sze* gény néptömegek érdekeit szolgálják, amikor a nagy adóterheket a vállaikra helyezik és a szegény boldogságát látják abban, ha azoknak nincs elég jövedelmük szükségleteik ellátására. A legérdekesebb azonban az, hogy a tőkések szolgálatában álló amerikai sajtó a legmesszebbmenő támogatást nyújtja a Knutson adó javaslatnak és a legagyafurtabb módon igyekszik beadni az amerikai közönségnek, hogy a nagymérvű kizsákmányolást ily módon törvényesítő Knutson féle politikusok müyen nagy szolgálatot tesznek az amerikai népnek. Más szemében a szálkát... Clement Attlee angol miniszterelnök valóban nagyszerű tanúságot tett arról, hogy más szemében meglátja a szálkát, de a magáéban a gerendát sem veszi észre. Attlee miniszterelnök elődjének, Winston Churchillnek a példáját követve a kommunizmus továbbterjedésének megakadályozására azt ajánlotta, hogy Európa nyugati országai lépjenek szövetségre és alakítsák meg a Nyugati Blokkot. Attlee erre vonatkozólag az angol képviselőházban elmondott beszédében többek között ezt mondotta: Mint minden fanatikus eszme, úgy a kommunizmus is mindent különös színben lát. A kommunisták szerint minden fekete vagy fehér, jobban mondva, fekete vagy vörös. A .Moszkvából kiadott rendeleteket nem csak a csatlós országok teljesitik, hanem vakon követik más országok kommunista pártjai is. Más véleményre, ellentmondásra soha sem akadunk. Az angol ellenzék jelenlegi vezére, Churchill azonnal nyilvánosan megdicsérte Attleet ezért a beszédért, amivel igazolta, hogy a Szovjet Union elleni akcióban teljesen egyetértenek. De a világ minden részében felhangzottak a Churchilléhez hasonló dicséretek. Semmi kétség, az oroszok elleni összefogásban éppen olyail nagy, vagy talán még nagyobb egységet találunk, mint amit a kommunisták között látunk. Pedig az orosz ellenesek nem is alkotnak az egész világra kiterjedő egységes politikai pártot. Nincs nemzetközi központi irodájuk, amelyik irányítaná az oroszok elleni akciót, mégis az oroszok elleni szövetségre való felhívást nagy örömrivalgással fogadják vüágszerte. Most, midőn a világ két táborban sorakozik fel, csak az vádolhatja az ellenző tábort elfogultsággal és szolgalelkü engedelmességgel, aki nem látja meg a gerendát a saját szemében. JOE HILL (Folytatás az 1-ső oldalról) rial Worker” szerkesztőjét, hogy helyreigazító cikket küldjön a gyalázó irás szerzőjének, amelyben többek között ezeket írja: JOE HILL CSALÁDJA Merő hazugság a szerzőnek az az állítása, hogy Joe Hill családjáról semmit sem tudnak és valószínűleg törvénytelen származású. Ezzel szemben ismerjük azt a tényt, hogy Hill Svédországban, Jevla városban született s az apja is jó unionista (szervezett munkás) volt. Azt is tudjuk, hogy két fivére a “Dock Workers Unionban”, egy harmadik pedig a Vasúti munkások szervezetében fejtett ki tevékenységet. Ha a cikk szerzője akarta volna, akkor elegendő adatot szerezhetett volna Joe Hill családjáról Jevla városból. De ezenkívül Mr. Stegner teljesen összezavarja a gyilkosságra és a tárgyalásra vonatkozó adatokat is. A tény az, hogy 1914 január 10-én egy Morrison nevű volt rendőrt, akinek akkor szatócs üzlete volt, az üzletében agyonlőttek egy 38-as kaliberű revolverrel. (A fegyver kaliberét a golyó mutatta.“) A gyilkosságnak tanúi is voltak, akik szerint a gyikosságot körülbelül 5 láb és 7 incs magas egyén követte el, Joe Hill 6 lábnál is magasabb ember volt. A tanuk állítása szerint a gyilkosra rálőttek menekülés közben. Joe Hill ugyanez nap lőtt sebbel jelentkezett egy orvosnál, aki a törvénynek megfelelőig a hatóságnál jelentette. Joe Hillt erre elfogták, de miután a gyilkosról adott leírás nem illett rá, valószínűleg sza- badonbocsájtják, ha közben ki nem derítik, hogy az IWW mozgalommal volt összeköttetése. Attól a perctől kezdve mindent elkövettek, hogy a gyilkosságot ráfogják. És ráfogták, dacára annak, hogy még az agyonlőtt Morrison fia, aki tanúja volt a gyilkosságnak, sem volt hajlandó azt mondani, hogy Joe Hill követte el a gyilkosságot. De azonkívül Joe Hillnek mell-lövése volt, amelynél a seb jóval magasabban esett, mint a ruhán a lyuk, ami azt bizonyítja, hogy kezeit a levegőbe emelve tartotta a lövés alkalmával. A Joe Hűlnél talált fegyver is egészen másfajta volt, mint amivel a gyilkosságot elkövették. ELÉGTELEN BIZONYÍTÉK Joe Hill ártatlanságának az egyik bizonyítéka az is, hogy az orvosnak megmondta nevét és a címét. Aki gyilkosságot követ el, nem adja meg a címét az orvosnak. Egyébiránt a Morrison család tagjai is azt tartották, hogy a volt rendőrt bosszúból ölték meg. “Munkásügyet” csak akkor kezdtek belőle csinálni, amikor Joe Hillre terelődött a figyelem és az is tény, hogy ezt a munkás jelleget először nem az IWW, hanem a ren-
