Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-06-19 / 1533. szám

6 oldat BÉRMUNKÁS 1948. junius 19. Célok és eszközök (a.l.)A gyakorlati szocializmus, a társadalmi javak egyenle­tes elosztásán alapszik. Mindazok, akik azért lettek szociálisták, mert megegyeztek a fenti elméletnek gyakorlati keresztül vitelé­vel, tudatában voltak annak is, hogy a cél elérésére megfelelő har­cieszközöket kell igénybevenni. Azzal is számolniuk kellett, hogy ha a munkásosztály számot­tevő társadalmi előnyöket akar elérni, okvetlen szervezett erőre van szüksége. Azért a munkásosztály felszabadításához megfelelő harcieszközökre van szükség. Hogy milyen harcieszközök a legal­kalmasabbak, az legtöbbször a körülményektől van függővé téve, de minden körülmények között, egy osztályharc alapján álló gaz­dasági szervezetre van szükség. A kapitalista osztály, gazdasági erejénél fogva uralja a tár­sadalmat, azért a munkásosztálynak ezzel a ténnyel okvetlen szá­molni kell. Ebből kiindulva elsősorban a munkásosztálynak arra kell törekedni, hogy a kapitalizmusnak gazdasági erejét állandó­an sakkba tartsa. A tényleges munkásmozgalom kialakulása óta nagyon sok vi­ták folytak, a különböző harcieszközök használatára vonatkozó­an. Nagyrészt ezekben a harcokban merült ki a munkásmozgalom ereje. így nem is lehet azon csodálkozni, hogy a munkásosztály, annyi áldozatok árán, még mindig a rabszolgaság jármát huzza. A gazdasági előnyök kivivására megszervezett munkások, akkor tértek le az osztályharc egyenes útjáról, amikor a közvet­len harcieszközök használatát a közvetett harcieszközökkel cse­rélték fel. A fönti intézkedésekkel a munkásosztály elveszítette a a harc fonalát. Az a gazdasági erő, amit a munkásosztály tényle­gesen képvisel, nem mint a legfontosabb eszközt igyekezett az ipari szolidaritás révén kiépíteni. Ahelyett, hogy minden harcában közvetlen a kizsákmányoló kapitalista rendszer ellen küzdött vol­na, inkább annak osztályintézménye ellen, közvetett “harcba” áll­tak. Az elmúlt két világháború bebizonyította, hogy az a gazda­sági erő, amit egy jól megszervezett munkásosztály képvisel ele­gendő lett volna mind a két világháború megakadályozására. Hogy ez nem igy történt, csak annak tudható be, hogy a munká­sokba nem nevelték bele azt a fontos harcieszközt, amely minden esetben megbéníthassa a kapitalista osztály háborús törekvését. Ez a harcieszköz az általános sztrájk. A forradalmi munkásmoz­galom arra tanított meg bennünket, hogy az osztályhareot soha­sem szabad felfüggeszteni sem letompitani. Már pedig ha a mun­kásosztály közvetlen cselekedetét közvetett cselekedettel cserél­jük fel, ezzel a tényleges osztályharcot adjuk fel. Ha a munkásosztályt úgy szervezzük meg, hogy tudatában legyenek annak, hogy az osztályharc megvívása, kizárólag a meg­szervezett munkásosztályra vár, ha ebben a tudatban csatlakoz­nak a munkások saját gazdasági osztály szervezeteikhez, akkor nem fognak arra várni, hogy a munkásosztályon kívül állók fog­ják a munkásosztálynak célkitűzését győzelemre vinni. Amint ma­gát az osztályharcot a kizsákmányolás hívta életre, úgy mi forra­dalmi ipari unionisták azt tartjuk, hogy az osztályharcnak a ki­zsákmányolás szinterén kell győzedelmeskedni. Ez a közvetlen cselekvés a munkásosztálynak leghathatósabb eszköze céljának elérésére. Ez a forradalmi ipari szervezetben tömöritett munká­sok osztályszervezete feladata. Az IWW elvinyilatkozatának egyik sarkalatos pontja mondja: “E két osztály között küzdelemnek kell folyni mindaddig, mig a világ munkásai, mint egy osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, termelőeszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” A munkásosztály célját csak úgy érheti el, ha arra tényleg, mint egy osztály szervezkedik. A gazdasági szervezetnek, melyek­ben a munkásokat tömöritjük, az osztályharc alapján álló forra­dalmi szervezetnek kell lenni. Sokan azt tartják, hogy a munkásosztály gazdasági szerve­zetei nem elégségesek a munkásosztály fölszabadítására. A gya­korlati tények pedig azt bizonyítják, hogy a munkásosztály csak akkor tölti be hivatását, amikor már megszüntette a kizsákmá­nyolás minden fajtáját. Hogy ezt tényleg elérhesse, a bérrendszert kell megszüntetni. Ma a modern rabszolga, a bérért dolgozó munkás, mert addig amig egy termelő munkás csak bérért dolgozik és nem kapja meg munkájának teljes értékét, addig mindig kizsákmányolt tagja a társadalomnak. A munkások a mindennapi harcukban rendesen a sztrájkot használják mint harcieszközt. Rendes körülmények között beszél­hetnek a munkások bármit, az mindig süket fülekre talál a kapi­talista osztálynál, ha nem félemlitik meg a hathatós harcieszköz­zel, a sztrájkkal. Természetesen, ha a munkásosztály ténylegesen felismeri a sztrájkot, mint hathatós harcieszközt, akkor tudatában is kell lenni annak, hogy a régi elvault szakszervezetek széttagolják a munkások erejét. Ezek sohasem voltak és a jövőben sem lehetnek alkalmasak a munkásosztály ipari szolidaritásának keresztülvite­lére. A munkásosztály célja nem csak az államszocializmus, vagy a kormánygépezet átszervezésében nyilvánul meg, hanem a meg­szervezett munkások a termelés terén irányitói és szétosztói kell, hogy legyenek az összes termelt javaknak. Éppen azért, ha a munkásosztály ténylegesen beakarja tölteni hivatását, arra okvetlen szervezkedie kell. A harcok megvívására a legalkalmasabb eszköz egy osztályharc alapján álló ipari szer­vezet mely ténylegesen kifejezője a munkásosztály ipari szolida­ritásának. De egyedüli eszköz is az iparok átvételére és azoknak üzembe tartására a munkások által. Mert a munkásosztály csak úgy érheti el célját, ha annak elérésére a megfelelő harcieszközö­ket használja. Magyarországi levelek Az Akron, O.-ban lakó Vizi József munkástárs kapta az alábbi levelet: Kedves Józsi bátyám! Hosszas hallgatásomat már félre is magyarázhatod és sze­rinted talán jogosan is. Meg­nyugtathatlak azonban, hogy az elmúlt hetek, sőt hónapok eseményei, úgy kollektiven, mint egyénileg, annyira egénybe vet­ték minden időmet, hogy képte­len voltam időt szakítani az írásra. A közelmúlt és a jelen legna­gyobb eseménye nálunk termé­szetesen a két munkáspárt egyesülése, mely nehezen bár, de a végső megvalósulás stádiu­mában van. Vagyis az ország legnagyobb részében, főleg az ipari gócpontokon, s igy nálunk a diósgyőri gyárban is, már megtörtént. Az eddig két tábor­ban küzdő és sajnos sokszor egymás ellen is harcoló dolgo­zók egymásra találtak és most már egyesült erővel, kéz a kéz­ben válvetve fordulhatnak a proletáriátus egyedüli és igazi ellenségei felé. Sajnos ezen ellen­séges tábor világszerte és igy még nálunk is elég erős. Azon­ban bízunk benne, hogy most már közös akarattal és egyesült erővel a legrövidebb időn belül minden méregfoguk ki lesz húz­va és teljesen ártalmatlanokká válnak részünkre. A mi, vagyis a magyar dolgozók hite és re­ménye. Feltéve természetesen, ha a világ boszorkánykonyhá­ján nem égetik oda az ételt any- nyira, hogy annak a bűze ide is érezhetővé válik. Az ottani fő­szakácsot (Truman) és a vicét (Marshall, akire jobban illene az hogy mars el) nem ártana már bebalzsamozni az utókor számára, okulásképpen. Nagyon félő, hogy ha a világ- politikát a kapitalista nagytőke utasítása alapján még sokáig e két egyén és hasonszőrű 1ár- saik fogják irányítani, úgy az emberiséget, a civilizációt sem­mi sem menti meg a teljes el­pusztulástól. De remélem és bí­zok benne és ezen reményemben sokan osztoznak, hogy a világ dolgozó népe, még idejében föl­fogja ismerni a őt fenyegető ve­szedelmet és belátja, hogy a ka­pitalista társadalmi rendszer megfékezésére és fokozatosan a teljes megszüntetésére az egye­düli helyes ut, átmenetileg az, amelyet a keleteurópai államok illetve mi is követünk. Ezen népek kitartó, nehéz küzdelme, nem hiszem, hogy hatástalan maradjon a világ dolgozói előtt, kell, hogy egy ki­csit gondolkodóba ejtse ,s fel­rázza őket, hogy az idő sürget a cselekvésre. A tétovázásra nincs sok idő, mert maholnap késő lesz. Eső után köpönyeg. Ha a világ munkásságának az a része, főleg az Amerikában élők, átélték avagy átérezték volna a gyötrelmeket és szenvedéseket, azokat a lelki és testi kínokat, amiket átéltek azok a népek, ahol és akiken a háború minden borzalmával átvonult, akkor nem néznék a mai eseményeket olyan fásult nemtörődömséggel. Ha látták volna a háború utáni sivár pusztaságot, a ki- fosztottságot, a romokat, az éh­séget és nyomorúságot, a haj­léktalanságot, a szeretteink el­pusztulását, nem csak a lelki szemeikkel a moziba, avagy szí­nes tudósításokban, mert a dol­gok ilyetén való értékelése csak addig tart, mig olvassuk, ezt látni, végigélni kell, hogy kellő képen tudjuk megérteni azt a határtalan gaztettet, amit ezek népek ellen elkövettek. És most a legjobb utón van­nak, hogy ezen cselekedetüket megismételjék. A világ munkás­ságán és csakis egyedül rajtuk múlik, hogy ezen tervük fog-e sikerülni. Az ellenük védekező sőt támadó háború megkezdő­dött kelet Európában, részben már be is fejeződött. De ez még kevés, folytatni kell tovább más­hol az egész világon, addig mig nem késő. Bizonyos, hogy a küzdelem nem könnyű, sőt nagyon is ne­héz, minket is nagyon igénybe vesz, úgy szellemiig, mint fizi­kailag, erősen. Egy kifosztott, lerombolt országot, a saját erőnkből, minden külső segítség nélkül helyrehozni, felépíteni, kezdetben szinte lehetetlennek látszott és mégis nagyrészt már megvalósult. És egyedül a dol­gozók megfeszített munkája és áldozatvállalása árán. Dolgoz­tunk és dolgozunk ma is, megfe­szített erővel, sokszor éhesen, rongyosan, nem kérdezve, hogy mit kapunk érte, mert tudtuk és tudjuk, hogy most már magunk­nak építjük föl az országot és a munkánk gyümölcse a várható eredmény most már a mienk, a dolgozóké lesz. Hogy ezideig még nem min­denben úgy sikerült, ahogy sze­rettük volna, ez nem egészen a mi hibánk volt. Erősen dolgozni és az ellenség ellen is harcolni egyszerre, nem lehetett. Amig mi éhségtől elcsigázottan dol­goztunk, addig a reakció erősö­dött, dúskált az általunk termelt javakban és felhasználta az al- éltságunkat még más egyebek­re is. De most már ennek vége. Egy jónéhány erőteljes teli­találat észretéritette őket, sőt most már a további megrend- szabályozások is folyamatban vannak. Ezen eseményeket és dolgokat valószínűleg Te is is­mered már a magyar lapokból. Ki is vagyunk merülve, főkép­pen én, aki még hozzá nem is a legjobb egészségnek örvendek és úgy érzem sokszor, hogy az erőm a végefelé jár. De az erős akarat sokszor csodákat tud művelni és amikor már úgy ér­zem, hogy nem bírom tovább, valami láthatatlan erő újra cse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom