Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-05-29 / 1530. szám
6 oldat 1 BÉRMUNKÁS 1948. május 29. kérdés a jobboldal részéről, hogy az uj rendszer megölt minden kulturális törekvést. Ez az egyik legnagyobb hazugság, mert az igazság az, hogy megszűnt a kultúra, a művészet minden ága a gazdagok kiváltsága lenni, megszűnt a felületes kávéházi kultúra, de még igazabb az, hogy sehol nagyobb kulturális ténykedés nincs, mint éppen Magyarországon. Nem csak Budapesten, egykét nagy városban, hanem a legeldugottabb falvakban is. Tanfolyamok, Könyvtárak, dalárdák, műkedvelő csoportok tevékenykednek a paraszt és munkás ifjak, fiuk úgy mint lányok százai és ezrei kerülnek be a magasabb iskolákba. Ma már semmi akadálya sincs annak, hogy a legszegényebb paraszt- fiú is bekerüljön az egyetemre, ha máskép megfelel arra. Azonkívül ott vannak a különböző Népi Kollégiumok, amelyeket a munkás és paraszt ifjak töltenek meg, amelyek nagyon gyors ütemben nevelik az uj Magyarország vezetőit. Az iskolán kívüli kultür meg- nyilvánulsok még szembetűnőbbek. Csak az óhazai napilapokat kell kézbe venni és megnézni az aznapi kultur eseményeket. Hét magasnivóju zenei hangversenyt hirdetnek április 18-án a következő hétre a lapok. Aznap az Operaház a Paraszt becsületet, a Vigopera a Denevért adja elő. A nemzeti, a Kamara, Pesti, Belvárosi, Művész, Madách, Magyar, Medgyasszay, Operet, Pódium, Varieté, Royal és a Mesebarlang nevű színházak adnak elő színmüveket. Két amerikai, egy angol, két francia és egy orosz színdarab van műsoron, vagyis két opera és 12 színház tart hetenként hét előadást. Nem beszélve a magasnivóju hangversenyekről, amelyeket a különböző szervezetek rendeznek meg. A múzeumok, képtárak soha nem tapasztalt látogatottságnak örvendenek. Vidéken minden nagyobb városnak van állandó színháza. A sport művelése hatalmas tömegeket foglalkoztat, nagy sportcsarnokok épültek és épülnek. Csepelen tartott sakk versenyen ezer versenyző indult. írók mennek ki a bányavidékre, napokat töltenek együtt a bányászokkal, hogy megismerjék egymás életét és törekvéseit. A csepeli munkásság Irodalmi Társaságot alakított. Talán legjobban mutatja be a mai magyar viszonyokat, hogy a csepeli munkásság e kultur ünnepélyén megjelent a Köztársaság elnöke és két miniszter, pedig nem munkáspárti miniszterek. Naponta tucatszámra tartanak magas nívójú tudományos és népszerű előadásokat. A tudományos és szépirodalmi folyóiratok száma nagyobb mint bármikor a múltban. Most indult el egy országos mozgalom, amely ma már hatalmas arányúvá vált, amely mozgalomnak a jelszava, “Tanulj többet, Tanulj jobban.” A cél, hogy az egész vonalon, az óvodától kezdve, végig az iskolákon, szervezeteken, az otthonokon keresztül, mindenki tanuljon többet, tanuljon jobban. Művelődjön, fejlessze a tudását, a szakmai képzettségét, legyen az földmives vagy egyetemi tanár. Nem kell féltenünk a magyar kultúrát, a művészetet, a tudományt, nagyszerű fejlődésben van. Többet és nagyobbakat alkot, mint bármikor, csak az a külömbség, hogy ez ma nem egy maroknyi kiváltságos tulajdona, hanem az egész magyar népé. amerikai urak estek a csapdába és az oroszok arattak diplomáciai győzelmet. Ezért sírnak az amerikai lapok. A chicagói Sun-Tribune-ban Thomas F. Reynold Írja: “Beddel Smith nagykövet, elkövette azt a tévedést, hogy azt állította, hogy az Egyesült Államok mindég hajlandók a dolgokat megbeszélni. A tény az, hogy jelenleg az Egyesült Államok erre nem hajlandók.” A detroiti Free Press tulajdonosa, John Knight ezeket irta: “Ugylátszik, hogy Mr. Truman, sem Marshall külügyminiszter, nem értik meg a nép kedélyét, vagy a diplomácia fontosságát.” Ezt Knight arra mondta, hogy Szülőhelye Munkás Otthonának küldesse a Bérmunkást. Egy évre $2.50. az egész világ örömmel fogadta volna ezen fontos tárgyalás lehetőségéről szóló hirt is. Minden nagyobb lap, folyóirat és rádió szónok megrótta Trumanékat ezen visszatánco- lás miatt. Azok látják, hogy milyen nagy visszahatást keltett az egész világ népe előtt. Csak azt remélték, hogy nem kerül nyilvánosságra, de arról meg az oroszok gondoskodtak, hogy az egész világ meglássa, hogy az amerikai urak azok, akik még tárgyalni sem akarnak a békéről. Edwin A. Leahy azt irta, “Az orosz kérelem a konferenciára vonatkozólag egész pánikba ejtette Washingtont.” Azt is irta Lahey, hogy “már három éve, hogy generálisok, bankárok, akik a mi ügyeinket intézik Washingtonban, az oroszok elleni, kemény politikát erénynek állították be.” így beszélt sok amerikai újságíró, akiknek a szivén fekszik a béke lehetősége. A NÉPEK KÍVÁNSÁGA Henry Wallace, aki sok ezer hallgatónak beszél, akik meg is fizetik a belépti dijakat csak azért, hogy meghallgassák azt a nyílt levelet amelyet Wallace Stalinhoz irt, melyben pontokba van foglalva azon égető kérdések, melyek fölött ezen két országnak tárgyalni kellene és megegyezni. Ezt Stalin az egész világgal ismertette és elfogadta, mint a szükséges konferencia napirendjét. Ezen pontok még az amerikai Természetes mi Amerikában vagyunk, de magyarok is vagyunk és nemzetköziek is és igy természetes, hogy sokat foglalkozunk a magyar dolgokkal, annál is inkább, mert Európában a Szovjeten kívül nyolc másik ország 110 millió népe többé- kevésbé azon a fejlődésen megy keresztül, mint a magyar nép. így érthető, ha a magyar, illetve az európai munkások küzdelmeivel többet foglalkozunk ma, mint tettük azt a múltban. népnek is tetszenek, legalább is azoknak, akik komolyan akarnak békét. De az európai népeknek meg életkérdés, hogy ezen pontok körül megegyezzenek, mert csakis akkor remélhetnek békét. Csakis akkor nyugodhatnak meg, hógy nem fogják megint lerombolni, amit mostan olyan nagy áldozatok árán felépítenek. Wallace nyílt levelében foglalt pontok a következők: 1. Általános fegyverkezés lecsökkentése és az atomic fegyvereknek az eltiltása. 2. Német és Japán országokkal a békét megkötni és a megszálló csapatoknak kivonását megbeszélni ezen országokból. A csapatok kivonása Kina és Korea területeiről. 4. Az önálló országok jogainak megbecsülése és a belső ügyeikbe nem beavatkozás. 5. Meg nem engedni, hogy az Egyesült Nemzetek tagjai között más országoknak hadibázisokat felállítsanak. 6. Az egész világ kereskedelmi kifejlesztése és kizárni minden kiváltságot, vagy ellentéteket. 7. Az Egyesült Nemzetek keretein belül segíteni azon országok gazdasági életét, melyek szenvedtek a háború következtében. 8. A demokrácia védelme és az egyéni szabadság, biztosítása minden országban. Ezt Sztálin valászában elfogadta, a tárgyalás napirendjének, ha erre az Egyesült Államok “generális és bankár” vezetői hajlandók. A gondolkozó népek nagy tömegei békét akarnak, azt remélnek, de amig ezt a hideg, vagy idegháborut folytatják, addig állandóan rettegésben élnek, így még itt Amerikában is, ahol kevesen tudják a háborús őrültség átkos következményeit tapasztalatokból, sokan vannak akik a békét akarják. De ami miatt legjobban fel jaj dúlnak az amerikai újságírók, akik nagyon is jól ismerik Európa népeinek a béke utáni vágyát, hogy Amerikát valóságban mint háborús uszitókat, háborúra készülőket látják. Azt látják, hogy az amerikaiak még beszélni sem hajlandók a béke lehetőségéről, lefegyverezésről és Wallace által a nyílt levélben foglalt fontos pontokról. A nagy lakásínség Amerikában az első vüágháborut követő időket a Hoover- falvak és az almát áruló veteránok százezrei tették emlékezetessé. Még ma is, ennyi évek után elég tisztán látjuk lelkiszemeinkkel azokat a deszkahulladékból, papirdobozokból és eldobott zsákokból összetákolt kunyhó-falvakat, amelyekben a házbért fizetni nem tudó munkáscsaládok ezrei húzták meg magukat, amig a családfő az utcasarkon almát árulva koldult, mert az almaárulás csak palástolás volt az alamizsna kérésre. De sokszor hallottuk akkor, hogy ha még egy háború lesz, abból nem engednek profitot huzni senkinek sem és a győztes háború után ilyen meg olyan gyöngy élet lesz! A második világháborút győzelemmel fejeztük )>e és noha egyenlőre még az almát áruló véteránokat nem látjuk, de a Hoover falvak már szaporodnak. A régi és a jelenlegi Hoover falvak között a különbség az,, hogy a régieket maguk a lakásnélkül maradt munkáscsaládok tá- kolták össze, a jelenlegieket pedig készen veszik, felállítják számukra, de egy-két év alatt szétesnek s az ily uj telepek valóban Hoover-falvak kinézését mulatják máris. A mai rendszert csak dicsérni tudó kereskedelmi sajtó állítása szerint a lakásínség akkora nagy az egész országban, hogy a nagyobb városok kültelkein mindenfelé úgynevezett “trailer” táborokat állítottak fel, vagy pedig a gyufadobozra emlékeztető házak százait ütötték össze, tmelyek rövid pár évi használat után szétesnek. A lakásnélkül maradt emberek százezrei kénytelenek ily tákolmányokra költeni megtakarított kis vagyonukat, mert a szabad ég alatt kisgyermekes családok még sem lakhatnak. Valóban megfigyelésre érdemes dolog, hogy az ily Hoover- telepekkel rendelkező városok mindegyikében, benn a város közepén, valahol a legszebb helyen találjuk azt a nagy emlékművet, vagy emléktáblát, amelyen felsorolják a város hősi halottainak a névsorát. A “hálás” utódok koszorúkkal adóznak a hős halottak emlékének, ami illő és helyénvaló. De az is illő és helyénvaló volna, hogy a hősi kultusz ápolása mellett megemlékeznének azokról is, akik élve maradtak, akik most dolgozni és építeni akarják ezt az országot, akiknek tehát) lakásra van szükségük. A hősi halottak emlékére rakott koszorúkkal nem lehet elfelejtetni a nagy lakásínséget, aminek qka az a profitrendszer, amit “elfelejtettek” kivenni a második világháborúból és amely rendszernek eredménye az a hallatlan lakásínség, ami miatt a véteránok annyira panaszkodnak. Avagy csak gyakorlati leckét akarnak adni a veteránoknak, hogy ebben a rendszerben a “mindent a halottnak, de semmit az élőknek” elv az irányadó? CSAPDA (Folytatás az 1-sö oldalról)
