Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-03-27 / 1521. szám
1948. március 27. BÉRMUNKÁS 5 oldal Dr. Vámbéry Rusztem magyar követ beszéde a new yorki centenáris ünnepségen Midőn a magyar kormány legszivélyesebb üdvözletét tolmácsolom Amerikába szakadt magyar testvéreinknek, talán szabad ezt az üdvözletét megtol- dánom néhány szóval, amelyet a mai nap érzése vált ki. Több mint félszázada annak, hogy 1891 március 15-én a budapesti Petőfi szobor tövében, mint az egyetemi ifjúság szónoka méltathattam e nap jelentőségét. “Felvirradt a nagy nap hajnala” — ha jól emlékszem igy kezdtem szavalni, mert a március idusának jelentőségét az akkori nevelésünk szinpompás nemzeti szónoklatokba burkolta. Ez az oka, hogy a szavalások hevében elsikkadt egynémely történelmi tény, amelyre a Ferenc Józsefi időkben nem illett emlékezni, így például, hogy 100 évvel ezelőtt nem Magyarország kezdte a forradalmat. Tagadhatatlan az, hogy ami 100 évvel ezelőtt történt az legalább is Pozsonyban és Pesten nem volt forradalom. Forradalom yolt 1848 februári- usában Párisban, amely megbuktatta Lajos Fülöpöt a polgár királyt, forradalom volt Bécs- ben, ahol megbukott Metternich és a Szent-Szövetség. Magyar- országon azonban csupán az történt, hogy a nemzetgyűlés memorandumot terjesztett a király elé, aki ennek alapján megadta a kért parlamenti alkotmányt, kinevezte a Batthyány kormányt és áprilisban szentesítette a reformkorszak törvényeit. Hogy a párisi tavaszi szellő eljutott a budapesti fiatalsághoz, amely tüntetett a 12 pont mellett, s hogy Petőfi a muzeum lépcsőjén elszavalta a “Talpra Magyar”-t, mindez forradalomnak alig nevezhető, ha forradalom alatt erőszakot értünk. Egyetlen erőszakos cselekedett a 12 pont kinyomatása volt a cenzúra megkerülésével. Ha volt 100 évvel ezelőtt forradalom, azt a Habsburg birodalomnak reakciós ellenforradalmárai kezdték, akik egy tollvonással eltörölték 'a már megadott magyar alkotmányt és Jel- lachich hadait vonultatták az alkotmányos magyar kormány és a szabadságszerető magyar nép ellen. Minthogy a tizenkilencedik század elején Európában a nemzeti gondolat jutott uralomra, úgy a magyar nemzetgyűlésnek függetlenségi küzdelmét, mint a szabadságjogokért folytatott harcot a nemzeti gondolat jellemezte. Ennek következménye- képen még Kossuth politikai éleslátása sem ismerte fel, legalább akkor, azt a veszélyt, mely a magyar szabadságot fenyegette, amikor a bécsi reakció ellenforradalma a nem magyar nemzetiségeket állította ellene csatasorba. így tehát a függetlenségi harc elbukott, de a szabadságharc szellemi tartalma életben maradt. Nem csak azért, mert Petőfi halhatatlansága éltette, nem csak azért mert az emigrációs Kossuth diadalmenetben hódította meg az angol és amerikai népek közvéleményét, hanem mert történelmi tapasztalat, hogy gondolatokat és igazságokat, bármily fegyvereket, az atombombát is beleszámítva, használnak ellenük, sohasem sikerült megölni, bárha hirdetőiket keresztrefeszitik is. Nem szenved kétséget, hogy a tizenkilencedik század első felének liberális doktrínája, a függetlenségi és szabadságharc, sőt még a szabadság gúzsbakötését követő közvetlen időszak is fénypontja a magyar történelemnek. Nem csak Petőfi mondhatja joggal a március idusáról irt versében: Nagyapáink és apáink mig egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mink huszonnégy óra alatt, hanem az a nemzedék, amely a függetlenségi harc letörése után, a politikai és egyéni erkölcsnek oly ragyogó példáit szolgáltatta mint Eötvös, Kemény Zsigmond, Szalay László és sok más fénylő csillag, amely bevilágított a magyar éjszaka sötétjébe. Ha ma 100 évnek távlatából kénytelenek vagyunk felismerni a 48-as mozgalom gyengéit, az uralkodó nemési osztály rövidlátó önzését, s főképen azt, hogy a politikai törekvések akkor nem álltak arányban a demokratikus és szociális célkitűzéssel, az elbukott szabadság- harc eredménye mégsem ki- csinylendő le. Életben tartotta a függetlenségi törekvések öntudatát és Kossuth legendás nevéhez kapcsolódott a paraszti tömegekben minden haladó gondolat, minden igyekezet a tömegek sorsának javítására. Mindezek az értékes hagyományok mégsem pótolták azt, amivel a világtörténelem Magyarországnak adósa maradt: a polgári osztály forradalmát, amely úgy Franciaországban, mint Angliában egyengette a demokratikus és szociális fejlődésnek útját. Téves beállítás, mintha a magyar 1848 ugyanazt jelentette volna, mint a francia 1789. Polgári osztály, polgári öntudat Magyarországon sohasem alakult ki. Ez az oka, hogy amikor az abszolutizmus keserves éveinek vége felé a magyar úri osztály beadta derekát a Habsburgoknak és a 67-es kiegyezésben végleg elfordult az 1848 eszmevilágától, Magyarország sorsa egybefüző- dött'a halálraítélt Habsburg birodalommal. Ez az oka, hogy amikor két háború után, Mohácsnál is szörnyűbb katasztrófa érte az országot, nem volt senki, aki az elbukott nagy- és középbirtokosok politikai hatalmát átvegye. A parasztság és az ipari munkásság előzetes elnyomatásánál fogva, mint osztály akkor még nem érett meg erre a feladatra. Közel egynegyed századig vergődött a szerencsétlen ország alkotmányos látszattal leplezett katonai diktatúra uralma alatt, mely előbb megpróbálta, hogy a történelem óramutatóját visszaford i t s a, utóbb pedig mindenre elszánt kalandorpolitikával igyekezett a fasiszta-náci szövetségben a revizionizmust megvalósítani. így került Magyarország, amelyet 1848-ban a legnagyobb német és francia költők, mint a szabadságnak önfeláldozó hazáját dicsőítették, a legállatiasabb német embertelenség szolgalel- kü inasának szerepébe. És mi volt az eredmény? Egy letiport, összetört, kirabolt ország, mely ma szinte puszta kézzel, de hősies lelkesedéssel küzd életéért. Ha ez a lelkesedés hasonlít is ahhoz, amely 100 évvel ezelőtt lángolt fel a magyar fiatalságban, a mai márciusnak más a jelentősége! Mások Magyarországnak gazdasági célkitűzései, más az országnak helye nemzetközi vonatkozásban. Európa képe az elmúlt évszázad alatt lényegében változott meg. Ép ezért van ma fokozott lelkesedésre szükség, hogy a katasztrófa romjaiból élet fakadjon. Ebben az újjászületésben, melynek tanúi vagyunk a történelem ösztökélő erő; oly nevek mint Kos- suthé vagy Petőfié, Szalay vagy Táncsiché, Batthyány vagy Csányi Lászlóé” nem elfakult emlékek, hanem a kötelességtudásnak, a szabadságszeretetnek és az önfeláldozásnak eleven megtestesülései. Azok az események, amelyek a magyar tragédiát követték, valahogy sajátos jelentőséget nyújtanak a 48-as év centennáriumának. Ha a mai Magyarország 1848 örökösének tekinti magát, úgy ez már nem azt jelenti, mintha a más nemzetiségű szomszédainkkal, vagy a történelem sülyesztőjébe tűnt Habsburgokkal szemben csupán a nemzeti gondolatot hangsúlyozná. Mégis nem ok nélkül je(Vi.) A napokban egy magyar újságíró jelentését olvastam, aki a görög forradalmárok között járt és azoknak a helyzetéről tett jelentést. Természetesnek véltem, hogy azok javára szólt a jelentés. Most azonban olvastam az amerikai vizsgáló bizottság jelentését, melyben bankár urak és megbízható reakciósok vannak s mindenben pártolják a mostani királyi kormányt, csak szeretnék egy kicsit megfoltozni. Ez a jelentés1 keveset lett emlegetve, sőt megírják, hogy kis- része volt a nyilvánosságra hozott jelentéseknek és bizony legtöbb nagy lap ezt is elhallgatta. Ez a bizottság volt hivatva ellenőrizni az amerikai adófizetők pénzének az elköltését és azt tar lálták, hogy “Egy tétel a királyi fizetés és költségekre havonta $40.000 A kormányhivatalnokoknak száma 1939-ben 50.000 volt, ma 90.000 és amellett még van 50.000 akik félig- meddig vannak mint kormányhivatalnokok elkönyvelve.” Leg- -több ilyen hivatalnok csak kétlennek meg a ma Budapesten napvilágot látó gazdag centen- náris irodalomban oly munkák, mint az “Élő Kossuth” vagy a “Köztünk járó Petőfi”. Ha sikerült is Magyarországon a földreformot megvalósítani, ha nincs is Budapesten cenzúra és már nem számit hazaárulásnak, mint 10 évvel ezelőtt, ha egy zeneszerző a szomszéd népek hatását fedezi fel a magyar zene hagyományaiban, azért akad még a márciusi 12 pont közt egy és más, amelynek megvalósítása nem érte el teljesen az 1848 eszményeit. Viszont kétségtelen, hogy napjainkban nincs meg az az ellentét, amely 100 év előtt a függetlenségi harcot a közszabadságokért vívott küzdelemtől elválasztotta. És ma 1848-tól eltérően a magyar nép szomszédaival nem harcban, hanem békés egyetértésben él. Ha rajtunk és rajtuk állni, megvalósulhatna Kossuthnak, nem a 48-as, de az 1860-as Kossuthnak realisztikus álma, amely a magyar szabadságnak biztosítékát a dunai államok szövetségében találta. Ha tehát a mai napon visszatekintünk a százév előtti múltba, számos különbségen kívül, nem hiányoznak az összekötő gondolatok sem. Erős hitem, hogy a történelmi események igazolni fogják azt az igazságot, amely 1848 és 1948 eszmei kapcsolatában jut kifejezésre. Amióta Archimedes tétele felfedezésének örömére száz ökröt áldozott az isteneknek, azóta az ökrök mindannyiszor rettegnek, ha valaki uj igazságot hirdet. Nem hinném, hogy azoknak, akik ellentétet látnak a mai és a százév előtti nap között, okuk lenne az aggodalomra. Mert a történelmi események folytonossága nem uj igazság és 1848 mindenkor meg fogja állni helyét a magyar nép igazáért vívott lankadatlan küzdelemben. három órákat dolgozik naponta, sok meg csak a fizetésért jár be a hivatalba. Becslések szerint az ország lakosságának felét, mint alkalmazottakat, vagy mint segély formájában tartják el.” “Az adófizetés elkerülése végett a hajótársulatokat, a görög tulajdonosai Canadában és Panamában regisztrálják, jegyeztették be, kik a múlt évben 100.000 dollár tiszta hasznot csináltak, melyek után nem fizettek adót a görög kormánynak.” Mindezek mellett azon siránkoznak az amerikai tisztek és vezérek, hogy a görög katonaság nem akar harcolni a forradalmárok ellen, akik ezt a korrupt királyi kormányt karaják elseperni, dacára hogy a királyi csapatok háromszorta is erősebbek és sokkal jobban vannak felszerelve. Még amerikai parancsra és pénzért sem hajlandók testvéreik ellen harcolni, hogy azt az idegen porosz származású királyt és amerikai bankár barátait, tisztjeit megvédjék. Mit mond a hivatalos jelentés Görögországról?
