Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-08-09 / 1488. szám

1947. augusztus 9. BÉRMUNKÁS 5 oldal A lengyel helyzet (Vi.) Mielőtt Magyarorszá­got kezdték támadni a nemzet­közi reakciós bandák, a lengyel kormány ellen folytattak rága­lom hadjáratot és küldték a jegyzékek halmazait. Minden­nel megvádolták, hogy ott nincs szabadság, biztonság, vagy de­mokrácia. Ezt első oldalas hí­rekben és vezércikkekben pró­bálták a népekkel elhitetni. De az igazság ott is győzedelmes- kedtt, vagy azt hitték, hogy sokkal könnyebben tudják rá­galom hadjárataikat a magyar, albán és más kisebb országok ellen foganatosítani. Most itt Detroitban járt egy lengyel parlamenti tag, aki ka- toikus párttagként került az ottani parlamentbe és amellett egy napi és egy heti újságot is szerkeszt, mely nagyon is vörös ellenes. Itten is püspökökkel, papokkal barátkozott csak, azo­kon keresztül beszélt a lengye­lekhez. John Frankoskwi, aki­nek doktorátusi cime is van hoz­zá, kijelentette: “Az a tény, hogy a kormány ad nekem ele­gendő papirt, hogy az ellenzéki lapokat kiadjam és az a tény, hogy sem engem, sem mást nem hallgattatnak el a parlament­ben és mindenkinek van joga a kormányt kritizálni, legjobb bi­zonyíték, hogy a kormány nem olyan rossz, mint amilyenre külföldön festették.” Még azt is mondta Frankowski, hogy ha­bár lassan is, de Lengyelország is halad a normális viszonyok felé, ámbár még az UNRRA se­gélyt is megvonták most tőlük. Meg kell említenünk, hogy amikor a lengyel kormánynak olyan tagjai jártak itten hiva­talos küldetésben, akik nem vol­tak közeli barátságban a püs­pökkel és papokkal, hanem ro­konszenveztek a lengyel kor­mánnyal, azoknak nem enged­ték meg a State Departmenten keresztül, hogy itt beszéljenek, vagy nyilatkozzanak. Tehát még a State Department^ vala­mint a papság szempontjából is megbízható Dr. Frankowski er­kölcsi bizonyitványa után nem igen folytatnak a mostani len­gyel kormány ellen támadáso­kat. Minden országból, akik a munkásság, vagy a munkáspár­tok mellett mernek szólni, azo­kat itt betiltják, vagy kommu- nista ügynöknek mondják daca- ra, hogy minden ilyen rágalma­zott országban jártak amerikai újságírók, akik látták, hogy mind az hazugság volt és igye­keztek megírni az igazságot, melyet lapjaik nem közöltek, vagy kifordították úgy, hogy éppen az ellenkezőjét olvastak belőle az igazságnak. Ennek nagyon jó példája volt Dániel De Luce Magyarország­ról irt tudósításai, melyben a helyzetet pártatlanul és ahogy Ő látta, vagy a megkérdezett emberek látták, akikkel beszel­hetett de az amerikai lapoknak fegnagyobb része, csak az olya­nokat emelték ki és közöltek a tudósításokból, melyek eppen nekik tetszett. Az olyan igazsá­gokat, melyek nekik fájták, nem közölték, ne hogy az olvasok meglássák azokat a hazugsago kát, melyeket előbb közöltek Magyarországra vonatkozólag. Ugyan igy kezelik a Jugo­szláv, Román, Bulgár, Albán or­szágokat, minden vezércikkben, “rendőrállamnak” csúfolják és azt akarják elhitetni, hogy azokban az országokban még olyan demokrácia sincsen, mint Mississippi, vagy Alabama álla­mokban. Azt akarják elhitetni, hogy csak azért szavaznak a kommunistákra és szocialisták­ra, mert az ellenzéknek nem en­gednek még lélegzetet sem ven­ni. Nem merik beismerni, hogy azok a választások vannak oly demokratikusak, mint az ame­rikai választások és hogy a nép nagy tömegei már akarják a szocializmust minden országban és csak olyan országban tudják még a kapitalista rendszert fen- tartani mint Görögország, ahol a gondolkozó, bátor munkások­nak ezrei vannak börtönben, vagy a helyek között, harcol­nak a terrorisztikus, reakciós királypártiak ellen. Sehol nincs olyan elnyomatás, zavar és pol­gárháború mint Görögország­ban, mégis azt mint minta or­szágot akarják az amerikai la­pok feltüntetni. Sőt még a fél feudális török kormányt is job­ban kedvelik, mint bármelyik olyan országot, ahol a szocializ­mus felé vannak útban a népek. Nem akarják megírni, beis­merni, hogy nem csak egy ma­roknyi vörös, kommunista és szocialista, hanem a népnek nagyrésze támogatja azt a kor­mányt, mely földet adott nekik és éjjel-nappal dolgozik, sokszor a legnagyobb nyomor és nélkü­lözések mellett, hogy felépítse az országot, mert tudják, hogy nem az uraknak, nem a nemzet­közi bankároknak, hanem ma­guknak építenek. De minden rá­galmazás dacára az igazság győzni fog minden országban. esti H u m o r Egy világ — vagy egy sem Kropancsák kivándorol Ame­rikába és bár otthon évekig ta­nult angolul, kezdetben nagyon nehezen érti meg az amerikaiak beszédét. Néhány hónap múl­tán a feleségét is kiviteti maga után. — Rémes, hogy ezek az ame­rikaiak milyen furcsán beszélik az angol nyelvet, — panaszko­dik az asszonyka. — Ez már semmi, — trom­fot ja le Kropancsák, — most már egészen jól beszélnek, de hallottad volna csak őket négy hónappal ezelőtt. — Vádlott, hogy merte meg­verni a feleségét? Hát nem tud­ja, hogy büntetni csak a ható­ságnak van joga? — Hát akkor úgyis jó. Itt a botom és most már verje to­vább a biró ur! Azután, hogy 1945 augusztu­sában Hiroshimára és Nagasa- kira az első atombombák lehul­lottak, az emberiség legfonto­sabb feladata az lett, hogy a fel­szabadított elemi erőket megza­bolázza. Mert az ami a két ja­pánvárossal történt, megmutat­ta, hogy az egymás közötti el­lenségeskedések nem csak egyes városok és országoknak, hanem az egész civilizációnak elpusztí­tásához vezetnek. A világ ösz- szes nemzetei megegyeznek ab­ban, hogy nemzetközi ellenőr­zésre van szükség. Mihelyt te­hát az Egyesült Nemzetek első gyűlésükre Londonba összese- reglettek, megalakították az Atomellenőrző Bizottságot is. Ebben a bizottságban a Bizton­sági Tanácsban képviselt vala­mennyi nemzet képviselője he­lyet kapott. A Biztonsági Ta­nács felügyelete alá helyezték és megbízták, hogy az atom­energia ellenőrzésére sürgősen javaslatokat tegyen és akadá­lyozza meg az egyes nemzetek atomfegyverkezését. A atomenergia bizottság 1946 junius 14-én ült össze először, de politikai és technikai problé­mák hamarosan háttérbe szorí­tották a legégetőbb kérdést: Egy világ lesz-e valamennyi nép számára, vagy egy világ sem ? A bizottság nem volt képes “sür­gősen határozni”, hanem ellen­kezőleg: határozatképtelen lett. Az Egyesült Államok és Orosz­ország homlokegyenest ellenke­ző javaslatokkal hozakodtak elő a nemzetközi ellenőrzés miként­jére. Amerika javaslatát Ber­nard M. Baruch terjesztette elő (aki Warren G. Austin elődje volt a Bizottságban).. Ez a ja­vaslat a Bizottság első előter­jesztésévé válott, amelyet 10 or­szág fogadott el, de a Szovjet és Lengyelország nem szavaz­tak. Egy fontos pontban mégis megegyezik a Bizottság előter­jesztése a Szovjet álláspontjá­val. A javaslatba hozott nemzet­közi ellenőrző hatóságnak joga van a felülvizsgálásra (bár sok megszorítással) és ezt a felül­vizsgálást egy hatalom sem vé­tózhatja meg (bár a Szovjet itt is fentartásokkal élt). Az ellentétek a következők­ben foglalhatók össze: 1. Az előterjesztés az atom­bomba gyártásának eltiltását és a meglévő bombák elpusztítását arra az időre javasolja keresz­tülvinni, amikor az ellenőrző bi­zottság már megalakult. A Szov­jet előbb akarja elpusztítani a bombákat és csak azután felál­lítani a nemzetközi ellenőrző bi­zottságot. 2. Az előterjesztés hatalmat ad az ellenőrző bizottságnak, hogy atombombát gyárthasson. A Szovjet ellenzi ezt s ebben a véleményében más nemzetek is osztoznak. 3. Az előterjesztés kizárja azt, hogy az ellenőrzés szabályainak esetleges megsértéséért kisza­bandó büntetést bármely állam megvétózhassa. A Szovjet fenn akarja tartani a vétójogot. (Né­melyek szerint a vétónak nincs gyakorlati jelentősége, mert az ellenőrzés szabályainak súlyos megsértése úgyis háborút okoz­na, ami az Egyesült Nemzetek feloszlását eredményezné. Az atomenergia bizottság és a Biztonsági Tanács ülésein az ellentéteket alaposan megvitat­ták. A Biztonsági Tanács végté­re is utasította az atomellenőr­ző bizottságot, hogy egy máso­dik előterjesztést dolgozzon ki, amelyet a Rendes Közgyűlés szeptemberi ülésén fognak is­mertetni. Julius 11-én, egy zárt ülés után, Mr. Gromyko terve­zetet nyújtott be, amelyet a Szovjet elfogadna. Bár ez némi engedményeket foglal magában, az alapvető eltérések nincsenek kiküszöbölve. A külömböző vé­lemények összeegyeztetésé r e irányuló törekvések még nem szűntek meg, azonban kevés re­mény van arra, hogy a közgyű­lés összejövetele előtt eredmény­re jutnak. Időközben az atom­energia termelése körüli őrült verseny tovább folyik, amely­ben egyelőre az Egyesült Álla­mok vezetnek. Az animozitás. — És mondja asszonyom, mi­ért válnak maguk ? — Mert a férjem hazudott ne­kem. — Az bizony már nagy baj. És mit hazudott, ha szabad kér­deznem ? — Amikor eltávozott hazul­ról azt hazudta, hogy két nap­ra elutazik. — No hallja, hát ilyen cse­kélységért csak nem válik el az urától. — Nem csekélység az, mert nem is utazott el, hanem vissza­jött éppen a lehető legrosszabb pillanatban. — Kisfiam, miért dobálod kö­vekkel azt a másik kisfiút? — Azért mert nem mehetek hozzá, szamárköhögése van. Gerstlinek urnák fontos üzle­ti találkája volt 8 órára. Hat órakor beült egy moziba, ahol nyomban elaludt, hogy kipihen­je magát. A film amúgy is olyan unalmas volt. hogy Gert- slinek ur valóban igen mélyen elaludt. De ennek dacára abban a pillanatban, amikor a vász­non megjelent a film végét jel­ző “The End” felírás, Gestlinek ur hirtelen felugrott és sietett a találkozó helyre. Hogyan tudta meg Gerstlinek, hogy a kép vé­gére értek? (-a jauiazsJinÁ) un nauijisjao ^adajBj pazs -uiozs ojnpuipi b ÁSoq ‘ÁSf}) SZOMORÚ NAPOK KÖVET­KEZNEK AZ ORSZÁGRA Hartley, republikánus képvi­selő, a Taft-Hártley unionelle- nes törvény egyik szerzője be­jelentette, hogy csak ezt a kongresszusi terminusát fogja kitölteni, azután visszavonul. Már látja, hogy hírhedté vált nevét utálattal említi közel öt­ven millió szervezett munkás. amely az egyes nemzeteket fajokat és vallásokat elválaszt­ja, egyre nő, egy eljövendő atom katasztrófát siettetve. Az Egye­sült Nemzeteken és az Attomel- lenőrző Bizottságon múlik tehát az emberi civilizáció megmenté­se. Common Council

Next

/
Oldalképek
Tartalom