Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-08-09 / 1488. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. augusztus 9. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................—$2.00 One Year ...........................$2.00 Félévre ............................ 100 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ___________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Mi van a világbékével? (a.l.) Már két év mult el, amióta nagyjából befejezték a há­borút. Hogy azután tényleges béke mikor lesz? Legjobb felelet er­re az IWW elvinyilatkozatának egyik mondata: “Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között”. Ma látjuk legtisztábban, hogy a kapitalizmus nem az emberszeretetre épült, hanem kizárólag üzletre. Még akkor is, amikor milliók éheznek, nem azzal törődnek, hogy az éhezőknek enni adjanak, hanem rendszerüket, akarják védelmezni, fegyveres erővel. A görög kérdésben legjobban kimutatja az angol és az ame­rikai kapitalizmus az üzleti szándékát. Tudják, hogy Görögor­szágban a legkorruptabb fasiszta kormány tartja kezében a ha­talmat. Náluk nem is az a fontos, hogy van-e “demokrácia” vagy nincs, azokat védelmezik, akik a kapitalizmust akarják továbbra is. Ott ahol a dolgozók többsége részt követel az élet javaiból és ki akarja küszöbölni a paraziták további létezését, okvetlen be­avatkozást követelnek. Ez a helyzet ma a Balkánon. Az Egyesült Nemzetek úgy határoztak, ha kell fegyveres be­avatkozást igényelnek a Balkánon. Talán sokkal célszerűbb dolog volna az angol hadsereget kivonni Görögországból és az ameri­kai fegyverszállítást beszüntetni, hogy intézze a görög nép a sa­ját sorsát. Ez volna demokratikus. “Mindenki veszélyezteti a világbékét, csak a kapitalizmus nem.” Vájjon az indonéziai háború a demokráciáért folyik? Hol van Anglia, meg az Egyesült Államok? Mi van a nagyon behirde­tett népek önrendelkezési jogával? A világbékétől messzebb va­gyunk, mint a háború elején, mert a kapitalizmus nem világbékét akar, hanem világ kapitalizmust és ez gátolja a népek önrendel­kezési jogát. Kényszerítenek a gondolkodásra i ______—____ “Mig a kívülről jövő támadások erősítenek minden szerveze­tet, minden akciót, addig a belső harcok képesek megsemmisíte­ni a legerősebb alakulatokat” — mondotta az Industrial Workers of the World egyik úttörő tagja. Ennek a megállapításnak igazsá­gát azóta is számtalan esetben igazoltnak látjuk, nem csak a mun­kásszervezetek belső életében, de a polgári élet különböző meg­nyilatkozásában. Ezt a megállapítást készül igazolni a Taft-Hartley “rabszol­gatörvény” végrehajtása körüli, posványba nyúló veszekedés., Ugyanis "az elfogadott törvények végrehajtásának az ellenőrzésé­re az ország elnöke nevez ki bizottságot. Ebben az esetben Tru­man elnök kinevezett tagokat, akiknek személyét a “rabszolga­törvényt” megszavazó republikánus többség azon a címen kifo­gásolja, hogy közöttük erősen munkás és unió barátok vannak. A törvény tárgyalása folyamán számtalan esetben hallottuk, maguktól a törvény szerzőitől is, hogy csak a létező Wagner-féle munkatörvények kiegészítését kívánják, mert eddig csak a mun­kásoknak, az unionoknak van intézkedési joguk a termelés mi­kéntje felett, mig a gyártulajdonosnak nincs beleszólása, vagyis ők mind a két félnek jogot kívánnak adni. Ezt szolgálja a Taft- Hartley törvény — állították nagy hangon. És már a végrehajtás ellenőrzésének a legkezdetén, beigazolják azzal, hogy ebbe a bi­zottságba csak unió ellenes tagokat akarnak, hogy jogos és bei­gazolt volt a munkások és munkásszervezetek harca és támadása a javaslattal szemben, mint ahogyan igazolt lesz a törvény meg­semmisítésére irányuló minden kísérlet. Nem jelentene problémát e “rabszolga törvény” hatályon kívül helyezése, ha a uniókba szervezett munkások osztálytudatos nevelésbe részesülnének szervezeteik részéről. Ezt az Industrial Workers of the Word szervezeten kívül egyik unionnál sem talál­juk. Természetesen ez nem azt jelenti, mintha a nagy uniók tag­sága között nem volnának olyanok, akik osztálytudatosak és tisz­tán látják a helyzetet és az eszközöket, amelyek a törvény hatás­talanná tételére szükségesek lennének. Kis számuk azonban ele­nyésző, a lobbyisták, a kilincselő hivatalos felfogással szemben, akik azokkal a" törvényhozókkal kívánják a megsemmisítést, akik most azt törvénnyé avatták. Egy kis napsugár, hogy ebben segít­ségükre szolgál az a belső ellentét, amit látunk a törvény végre­hajtásának ellenőrzése körül. Roosevelt elnök halálhírét követő órákban az ország alelnö- ke, Harry Truman is a részvét kifejezők között jelentkezett Roo­sevelt özvegye előtt, kihangsúlyozva, hogy “minden támogatásra készen áll a nehéz órákban”. Eleanor Roosevelt, a politikában jár­tas, éles meglátásu asszony, a szokásos köszönet mellett azt mon­dotta az Egyesült Államok jövendőbeli elnökének, hogy “önnek van szüksége a mi segítségünkre”. Az elmúlt két esztendő majd­nem minden ténykedése Truman elnöknek azt mutatja, hogy a kormány kerekénél olyan és azok segítségét veszi igénybe, akik a Roosevelt adminisztráció politikájával ellentétes nézeten vannak. A washingtoni kormányhivalalokban ma már lámpással sem lehet találni olyanokat, akik a “népért, a néppel” való együttműködés hívei, vagy szószólói lennének. Ebben a szellemben vezető szerepet visz Amerika külképvi­selete, amelyben nap-nap után megnyilatkozik, hogy ez a kor­mányhivatal nem az ország száznegyvenöt millió lakosának a képviselete, hanem az ország néhány ezer bankárának, pénzfeje­delmének. Ennek a bizonyságnak idott kifejezést az elmúlt napokban Lucius D. Clay tábornok, a németországi amerikai zóna parancs­noka, aki nyíltan jelentette, hogy az amerikai segítést nem azok kapják, akik tényleg éheznek, akiknek teli gyomorra lenne szük­ségük, hogy a saját lábukon Tudjanak megállni, hanem azok, akik utat engednek az amerikai bankároknak, hogy kezükben tartsák az országok politikai és gazdasági irányítását. Ennél a meghatá­rozásnál nem jön számításba, hogy az illető ország vagy nemzet Amerika oldalán, vagy éppen Amerikával szemben hullajtottá vé­rét a “világ demokráciájáért.” Nem vagyunk megelégedve Amikor ez év tavaszán, a Cleveland Kerületi Értekezlet a Bérmunkás előállításának költségeit tárgyalta, a lapbizottság ajánlata volt, hogy a többlet kiadás vállalására azokat szólítsuk fel, akiknek módjukban van, mert a Bérmunkás olvasói is az ame­rikai magyarsággal nem csak öregszenek, de a munkából is kiö­regszenek és számosán megkoplalják a kettő dollár előfizetési dijakat is. Ennek alapján küldtük ki drágasági pótlék felszóllitásunkat olvasóinkhoz, kihangsúlyozva hogy azoknak szól, akiknek mód­juk van pótolni a jövedelemmel már nem bírók újságját. Lapunk e heti számában közöljük, hogy julius hóban kik küldték be a drágasági pótlékot a Bérmunkás fentartásához. És ezzel a számmal nem vagy unt megelégedve. 48 név szerepel a ki­mutatásban. Igaz, hogy New York, New Brunswick, Akron, na­gyobb tétellel, többek hozzájárulását adta, de akkor is, a mun­kánkhoz arányitva több jelentkezőt várunk. Ma még az a kifogás sem lehet a felszólítás figyelmen kívül hagysára, hogy “muffoltunk” és a levél elveszett, mert hiszen ma a költözködési lehetőség tartozik a ritkaságok közzé, igy csak magyar hanyagságnak tulajdoníthatjuk, hogy pár héttel az or­szágos értekezletünk előtt a Bérmunkás Lapbizottsága nem lát­hat rendes képet a lap helyzetéről, amelyre alapozva az országos értekezlet határozhatna. Kérjük olvasóinkat könnyítsék meg a lapbizottság helyzetét és drágasági pótlék felszólításunknak postafordultával adjanak választ. ELVINYILATKOZAT A munkásosztálv és a munkáltató osztálv között wmmi közösség nin csep. Npth lehat béke mindaddig, amié éhsée és nélkülözés található s dolgozó emberek milliót között s az élet összes javait ama kevesek hir ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a fifldet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szak.eervezeteket 'trade unions) kép­telenné teszik arra. hogv a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegvék a küzdelmet. A szakszervezetek nivan állapotot ápolnak amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egvmást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- siintessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra • “LE A BÉR RENDSZERREL!'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra koll szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor » bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az vj társadalom „ ’••P’ ló rafitlnlc IrAhatoin Kiölni

Next

/
Oldalképek
Tartalom