Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-07-26 / 1486. szám
1947. julius 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal VISSZHANG DR. JÄSZI OSZKÁR LEVELÉHEZ Irta: GERÉB JÓZSEF A multkorában megakadt a szemem ezen a kérdés és fele- ten: Kérdés: Ki a liberális? Felelet: Liberális az, aki kimegy a szobából, amikor a verekedés kezdődik. Ez a tréfás definíció jutott eszembe, amikor a New York Times “Letters to the Editor” cimü rovatában elolvastam a Dr. Jászi Oszkár írását. Ez a levél a julius 15-iki számban jelent meg és válaszul szolgált a julius elsei szám ugyanezen rovatában megjelent Göndör Ferenc levelére. Annak idején láttam azt az első levelet is, amelyben Göndör Ferenc, az “Az Ember” szerkesztője, azt igyekszik megmagyarázni és bizonyítani a New York Times szerkesztőjének és olvasóinak, hogy Magyarországon a kormány ujjásszervezése teljesen törvényes keretek között folyt le és a külföldi tudósítóknak Magyarországról küldött rémhírei nem felelnek meg a valóságnak. Csodálkozással láttuk, hogy Dr. Jászi Oszkárnak, a Károlyi kormány volt külügyminiszterének és az amerikai liberálizmus egyik kiváló vezető képviselőjének nem tetszett a Göndör levele. Nosza nekiugrott és másfél hasábra terjedő levélben “igazította helyre” a Göndör tévedéseit. Jászi a levele bevezető szakaszában azt mondja, hogy a “Göndör levele tipikus kifejezője annak a nyugtalanságnak, amely a magyar liberálisokat és a ‘régi-tipusu’ szociálistákat elfogta a magyar eseményekről jövő hírek hallatára”. Ezért van szükség arra, hogy ezt a dolgot tisztázza. GÖNDÖRT NEM SOKRA BECSÜLJÜK Távol áll tőlem, hogy Göndör Ferencet védelmezzem. Személyesen nem ismerem, soha sem láttam ezt az úriembert. A lapjából és közszerepléséből azonban már kénytelen voltam megállapítani, hogy megalomániá- ban szenved. Lapját elejétől a végéig teljesen a saját személyének dicsőítésére foglalja le. Minden közügyet csak a saját személyén keresztül néz és ítél meg. Ugylátszik, hogy képtelen egyetlen olyan sor leírására is, ami nem a saját személye körül forogna. Ezt itt, Amerikában mindenki tudja s imelyitőnek találja. De azonkívül, dacára annak, hogy “elvtársnak” hivatja magát, teljesen járatlan a szociális kérdésekben s a napi események felismeréséhez és értékeléséhez semmi érzéke sincs, amit egy ilyen állítólagosán “kitűnő” újságírótól elvárnánk. Ennek tudható be például, hogy évekkel ezelőtt, amikor Drózdi Győző itt járt, rá kellett szólnom, azért, mert annak a szélső reakciós magyar képviselőnek itt propagandát csapott. Később újra meg kellett fednünk, mert csatlakozott az Amerikai Magyar Szövetséghez és a.nnak a kerekeit igyekezett tolni. Alig ébredt fel abból, máris felcsapott Eckhardt Tibor hadnagyának, amiért a new yorki magyarok is súlyosan elitélték. Legutóbb pedig azért kellett fültö- vön ütni, mert a legravaszabb, a legkonokabb Horthy ügynököt, “Márton ezredes urat” magasztalni kezdte. Ezek bizony nagyon súlyos tévedések, amit csak a megalómániájával s szereplési viszketekségével lehet megmagyarázni. Valójában Göndör Ferencnek ez a “méltatása” nem tartozik szorosan a mai tárgyunkhoz. Azonban egyszer úgyis meg kellett volna írni ezen dolgokat, mert már többen Írtak lapunkhoz olyan leveleket, amelyekben Göndört még a fentieknél is alaposabban lerántották azért, mert állítólagos szociálista lőttére a lapjában soha egy sort sem ád az amerikai munkás- mozgalom azon nagy eseményeinek, sztrájkjainak, amelyek az egész világon nagy izgatottságot okoztak. Göndör ur nem tudta behozni a saját .TÚLBECSÜLT személyét ezen nagy munkásharcokba, igy nem is említette azokat. Göndör “elvtárs”, ez igy van! JÁSZI “HELYREIGAZÍT” És mindezek dacára megegyezek mindazzal, amit Göndör Ferenc a New York Times-hoz-intézett levelében irt és nem tudom megérteni, hogy mi késztette Dr. Jászit arra, hogy lerontsa azt a hatást, amit a Göndör levele esetleg kiváltott a Times olvasóiból, — bármily kicsiny volt is az. Mert Göndör habár a saját módszere szerint, saját személyének a felemlité- sével, azt próbálta megmagyarázni, hogy az amerikai sajtóban a magyarországi eseményekről megjelent hírek túlzottak, vagy éppen valótlanok. Jászi Oszkár azonban “felvilágosítja” a New York Times olvasóit ilyenformán: “És amit még egy idegen is tud, azt ő (Göndör) határozottan tudja, hogy Nagy Ferenc nem áruló és hogy Kovács Béla ‘vallomása’ (A macskakörmöket Jászi tette a “vallomás” szóhoz, jelezve, hogy nem hiszi, hogy volt ilyen vallomás) nagyon kétes értékű okmány és biztosan tudja, hogy más dolgok is mutatnak ebbe az irányba. Göndör a ‘kérdéseket kizáróan biztos forrásai’ alapján figyelmen kívül hagyja a jól ismert amerikai levelezők budapesti riportjait és azt állítja, hogy a kormányvál- tozás a magyar törvényeknek és alkotmányos szokásnak megfelelői eg történt.” TÁMADJA A MARXISTÁKAT Ettől kezdve aztán Dr. Jászi másfél hasábon át magyarázza, hogy Magyarországon nincs demokrácia, sőt még az eshetőség is kevés arra, hogy ott demokrácia fejlődjön ki. “A diktátor- ság kifejlődésének veszélye igen nagy Magyarországon”, — Írja Dr. Jászi, — “mert a többséget alkotó Kisgazdapárt a parlamentben nem képes ellentállni a kisebbséget képező marxisták támadásainak, akik a sokat- igérő programj aikkal, politikai erkölcstelenségeikkel és azon prófétai hitükkel, hogy ők a proletárság megmentői, ki fogják irtani a “korrupt” buzsoá osztályokat és a parasztság ‘vidéki bárgyuságát’. A machia- velli elv teóristái és gyakorlóival szemben a parasztság csak újoncok a politikai arénában.” De azt is megmondja Jászi Oszkár, hogy mi is a legnagyobb baj, ilyenformán: “Magyarország igazán demokratikus fejlődésének az a legnagyobb akadálya, hogy a munkások és a radikális intellektuelek nem értik a parasztság problémáit. Nem hiszik, hogy ezzel az “elmaradt” néppel, amelyik nem képes a marxizmust megérteni, kompromisszumot lehetne kötni. Egy másik tényező, hogy még mindig élénken emlékeznek arra a kegyetlen elnyomásra, amelyben a Kun Béla rendszer részesítette őket és sokan félnek a hasonló fejleményektől. És ez a félelem egyre növekszik.” És mondja mindezeket Dr. Jászi dacára annak, hogy az egyik előző szakaszban ezt irta: “Bevallom őszintén, hogy ebben a magyar képben a színeket és árnyékokat nem látom tisztán, mert már 14 éve, hogy nem voltam a dunamenti országokban és nekem nincsenek olyan ‘kérdéseket kizáróan biztos hírforrásaim’. Azért nem tartom magamat kompetensnek arra, hogy mérlegeljem a számos uj vezető egyén szerepét és felelőségét. Éppen ez az oka annak, hogy a Social Science Research Council és az American Philosophical Society támogatásával hamarosan a dunamenti államokba megyek (vagy legalább is azon államokba, ahol még mindig megtűrik a független kutató munkát) hogy az utóbbi idők társadalmi és politikai változásait és következményeit tanulmányozzam.” NAGY FERENC TÁMOGATÓI Dehát kedves tanár ur, ha nem látja a dolgot elég tisztán, akkor miért ugrik bele ilyen nagy fejessel? Hogyan tudja olyan biztosan, hogy Nagy Ferenc nem áruló? Hiszen saját beismerése szerint nincsenek megbízható információi? Látja, Dr. Jászi, nekünk sincsenek biztosabb információink, mint önnek, vagy Göndör Ferencnek. De lehetetlen, hogy ne tudná azt, amit mi, hogy kivel és kikkel működnek együtt Nagy Ferencék? Nem hiszem, hogy ne olvasta volna Nagy Ferenc és társainak a nyilatkozatait. És nem hisszük, hogy nincs tudomása arról, hogy az önt is annyiszor oly élesen támadó amerikai magyar reakció milyen szeretettel fogadta Nagy Ferencet és társait? Ez nem ejtette önt gondolkodóba? És aztán, kedves Jászi doktor, akinek a magyarországi helyzetre vonatkozólag már előre olyan megállapodott nézetei vannak, mint aminőről ön ebben a levélben tanúságot tesz, annak bizony nem érdemes “tanulmányútra” menni. Az ön korában az emberek már különben sem változtatják egykönnyen a nézeteiket. És szerintem itt van az igazi baj; elöregedtünk. De évek hosszú során át nem csak megvénültünk, hanem el is szakadtunk az európai eseményektől, nem értjük, hogy mi megy most ott végbe. Látja, ön is azt írja, — holott már 14 éve nem volt odahaza, — hogy ott még mindig nagyon élénken emlékeznek a Kun Béla rezsim “kegyetlen elnyomására”. Hát a Horthy, a Hitler meg a Szálasi rendszernek talán nem maradtak emlékei? Mert annyi bizonyos, hogy a Nagy Ferenc pártfogói azt a rezsimet akarják visszaállítani. KÉTFÉLE DEMOKRÁCIA Én úgy vélem, hogy csak ön, kedves dr. Jászi retteg a Kun Béla uralom emlékeitől, mert nem otthon élte át a sokkal közelibb és sokkal borzalmasabb náci érát, hanem itt, ahol biztonságban voltunk és ahol csak a lapokból értesültünk a borzalmas atrocitásokról. Ön szerint a totalitär államok leverésével a fasizmus elleni harc befejezést nyerf és most már a másik zsarnokság, a kommunizmus ellen kellene valamit tenni. A levelében ’sajnálkozik azon, hogy a nyugati demokrácia, dacára Amerika jóakaratának, megint cserbenhagyta a magyar demokráciát. Bevallom őszintén, mi sem tartjuk kielégítőnek a magyar- országi állapotokat. Mi is azt szerettük volna, ha a társadalmi változás ott az általunk hirdetett formát vette volna fel. Azt szeretnénk, ha a munkások, a parasztok és a dolgozó értelmiség iparilag szervezkedne és aztán saját kezükbe vennék a termelés és a szétosztás eszközeit. Viszont ezen ipari szervezetekben a vezetőséget a tagság válassza a legdemokratikusabb módon. Mi sem tartjuk helyesnek azt, hogy a munkásokat a más osztályokhoz tartozó egyénekből verbuvált politikai pártokkal képviseltetik, amelyek ha kell, rendőrbunkókkal, kancsukával vagy puskatussal kényszerítik a munkásságra ve- zérségi tisztségeiket. De ugyanakkor azt is látjuk, hogy a dunavölgyi államokban felosztották a nagybirtokot, lefoglalják a nagy iparokat, a bankokat, megkísérlik az egyház káros hatalmának a megtörését, stb. Mindezekkel megtörték az “uri-bitang osztály uralmat”. Ezt az “uri-bitang” kifejezést éppen öntől hallottam. Ön szóban és Írásban hirdette, hogy ezen “uri-bitang” osztálynak a megtörése, hatalomból való kiemelése, kiirtása a legfontosabb lépés az európai népek felszabadulásához. Ebben mi is igazat adtunk önnek. És ime, amikor ez beteljesedett, ön savanyu képet vág hozzá s miután nem az ön elképzelése sze(Fölytatás a 4-ik oldalon)
