Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-12-13 / 1506. szám
2 oldal ti É K iVl ü ÍN K Á S 1947. december 13. Egyről-Másról TTT AT^XTr>T A ■ J. Z. — zett” munkások készítik a lapokat. Ha ez nem “szervezett sztrájktörés” akkor nem tudom minek lehet nevezni. NEKÜNK, forradalmi Ipari Unionistáknak nagyon tragikus látni a testvér árulásnak ily megnyilvánulását, ugyan akkor, amikor közel fél évszázada törekszünk megértetni a munkássággal, hogy a modern ipari fejlődés “képtelenné teszi a szak- szervezeteket arra, hogy a munkáltatók egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotokat ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját, az ugyan azon iparban foglalkoztatott másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.” Az “Industrial Workers of the World” (IWW) elvinyilatkozata azonban nem csak a szakmai szervezkedés elavultságát állapítja meg, hanem azt is kimondja, hogy hogyan lehet ezt a sarkalatos hibát kiküszöbölni, amely a következőkép hangzik: “E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk, vagy x kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.” Olyan egyszerű ez, mint a két- szer-kettő-négy és nagyon sajnálatos, hogy az amerikai munkásság ezt nem tudja megérteni és ma a huszadik század derekán, a termelés menetének tulfejlett korszakában, még mindig a múlt század elavult szakmai szervezkedési formáihoz ragaszkodnak. HOGY A MUNKÁLTATÓK a szakmai szervezkedést favorizálják és az ipari szervezkedést köFIGYELEM NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE! A General Defense Committee new yorki osztályai az osztályharc fogjai karácsonyi segítésére, december * 13-án, szombaton este a G. A. A. C. Hallban, 213 E. 82 St. T ÄNCESTÉLYT rendez. A Bérmunkás olvasóit ezúttal hívja meg a Rendezőség römszakadtáig ellenzik, az nagyon is érthető az ő érdekeik szempontjából. Ha nyomdai alkalmazottak iparilag volnának szervezve, nem lehetne nyolc vagy tiz külömböző szakmai szervezet egy szorosra összevont telepen, amelyeknek szerződése más és más időben jár le, hanem a szerkesztőségi alkalmazottaktól le a lapokat kihordó sofőrökig, mind egy szervezetbe volnának és amikor egy osztályban sérelem esik az alkalmazott munkásokon, egy kerék sem mozdulhatna a telepen. Mert ne tévesszük szem elől, hogy a munkáltatók nem azért tartják üzembe a telepeiket, hogy a munkásokat foglalkoztassák, hanem, hogy az általuk termelt árukból profitot — még pedig busás profitot — kapjanak. A chicagói lapkiadóknak igazán kevés szívfájdalmat ad — bármennyire sajnálkoznak is, hogy több évtizedes “jó viszony” a lapkiadók és nyomdászok között igy felbomlott — hogy a nyomdászok milyen nélkülözésnek néznek elébe, amig a'lapok megjelenhetnek a “sok száz union brothers” segítségével és a profit nem csak folydogál, hanem ömlik a zsebeikbe. Ez ugyebár érthetővé teszi, hogy a munkáltatók miért ragaszkodnak a szakmai szervezkedési formához és igyekeznek a munkásokat az ipari szervezkedés ellen uszítani. De, hogy a munkások ily szemmel látható, kézzel fogható példa után, mint amilyent ez a sztrájk is nyújt, miért ragaszkodnak ahoz, az egy nagy KÉRDŐJEL? HETI KRÓNIKA (Folytatás a 1-ső oldalról) A CHICAGÓI ERŐPRÓBÁRÓL AZ ELMÚLT héten e rovatban beszámoltam a chicagói hat napilapnál folyamatban levő szedő és betűöntő sztrájk előzményeiről, mely nov. 24-én kezdődött és még eddig változatlanul tart. Felvetettem a múlt héten a kérdést, hogy vájjon erőpróba lesz-e ez a Taft-Hartley “rabszolgatörvény” és a szervezett munkásság között? A sztrájk kitörését megelőző vasárnap az International Typographical Union 16 számú lokálja taggyűlést tartott, melyen Woodruff Randolph, a szervezet központi elnöke is megjelent és másfél órás beszédében ismertette a chicagói harc fontosságát, amely kihatással lesz az egész országra. “A lapkiadók és az ITU lokálok is figyelik a chicagói lokál akcióját az egész országban — mondotta Randolph — mert ez egy nagyon speciális ügy, mivel itt a lapkiadók rlagyon barátságosak.” “Nekünk azonban meg kell értetni a lapkiadókkal, — folytatta — hogy ha újságot akarnak kiadni, mi' több'bért kell kapjunk.” “De a lapkiadók nem csak itt, hanem az egész országban remélik, hogy az ITU összeroppan ebben a harcban.” Ezután a figyelmeztetés után feltételeztük, hogy az ITU felismerte a helyzet komolyságát és alaposan felkészülve megy bele a harcba, hogy összemérjék a munkások szervezett erejét a munkáltatók és azok mindenre kész lakájainak — a politikusoknak — elfogult munkásgyü- löletével. Ezen feltevésünkben azonban ugylátszik alaposan csalódtunk. Mert dacára annak, hogy előzetesen ismerték a harc kimenetelének fontosságát és azt, hogy kihatással lehet az egész országra — nem csak a nyomda iparra, hanem a többi iparokra is — amint látszik még a legfontosabb intézkedést sem tették meg és kizárólag csak saját pénztárukra támaszkodva mentek bele a harcba. Nem a munkásság szervezett erejét mérik össze a munkáltatók “képzelt” hatalmával, hanem az ITU néhány százezer dolláros pénztárát a munkáltatók számtalan millióival. És ezen állításunkat az alábbi tényekre alapozzuk. A SZTRÁJK második hetében van, de a lapok még mindig zavartalanul jelennek meg, ami azt bizonyítja, hogy a szedők és linotype operatorok még a legszükségesebb intézkedést is elmulasztották megtenni harcuk’ győzelmének biztosítására. Ez a legszükségesebb és legfontosabb intézkedés az lett volna, hogy a velük dolgozó szorosan rokonszakmák munkásainak szolidaritását biztosították volna. Még ha a szerkesztőségi alkalmazottaktól — ahová az utóbbi hetekben nagyszámú gépírókat ve+tek fel és tanítottak be a speciális írógépek kezelésére — eltekintünk is, ott vannak a photoengraverek, akik százszázalékos szervezettel rendelkeznek ; a gépmesterek; a mailerek és a kihordók, mind évtizedes szervezetre hivatkoznak és minden utógondolat nélkül végzik a lapok előállítása munkáit. Ma, amikor sokkal nagyobb szükség volna a szolidaritásra, mint bármikor a múltban, még a múlt szokásait is mellőzik, amely még a legreakciósabb szervezeteknél is gyakorlatban volt, hogy: szervezett munkás nem lépi át a sztrájkőrvonalat. Igaz, a szedőgépek nem zakatolnak és a szedők nem sürög- nek-forognak, a composing terem csendes, de a lapok megjelennek és ha sztrájktörőket nem is állítanak a szedők helyeinek betöltésére — mint látjuk erre nincs is szükség, — mert elvégzik a sztrájktörő munkát azok, akik a lapot előállítják, tekintet nélkül, hogy mily processzussal. A SZTRÁJKOT irányitó szervezetnek ugyan több mint egy millió, vagy több millió dollár sztrájk alapja van, mi ez azonban a munkáltatók millióihoz arányitva ? McCormick a Chicago Tribune kiadója, vagy . Marshall Field a Sun és utólag a Daily Times kiadója is a szervezet minden milliójával szembe százat tud letenni, illetve áldozni arra, hogy a sztrájkot megtörjék. i A szervezet fizet a családos sztrájkolóknak heti 51.30 dollár sztrájk segélyt és a nőtleneknek 34.20 dollárt és a sztrájkolok száma jelenleg meghaladja az 1.500-at. Ha a szedők kizárólag a pénztárukra támaszkodnak, könnyű kiszámítani, hogy meddig fogják bírni a harcot, ha a heti kiadásuk meghaladja a 75 ezer dollárt. , AMINT az események mutatják, ez a sztrájk tipikus példánya a szakszervezeti sztrájkoknak és egyáltalán nem nagyítanak a lapkiadók, amikor azzal kérkednek, hogy: “dacára a composing teremben folyamatban levő sztrájknak a hat lap megjelenik sok száz union munkás segítségével.” Mert valóban, nem vettek fel “sztrájktörőket” a linotype gépek üzembe tartására. Az ipari fejlődés és az elavult szakmai szervezkedés, amely még ma is dívik a nyomdaiparban — és más iparokban is — ezt teljesen feleslegessé tette. A linotype operatorok munkáját elvégzik a speciális villany írógépek, a kézi szedők és formazárók munkáját pedig a “piktorok” akik a “headline”-okát és címeket lefestik, amit aztán a photoengraverek lefényképeznek és a stereotype operatorok kivágják és ezzel készen vannak a formák a nyomógépre. Innen aztán már a lap nyomása a rendes processzus szerint készül. Ki kell hangsúlyozni, hogy ugyan akkor, amikor a szedők és betűöntők a nyomdák előtt piketelnek, bent a nyomdákban a szerkesztőségi alkalmazottaktól végig a lapkihordó sofőrökig, mind száz százalékos “szervekicsit a munkásnép védelmére \ és jólétére is gondolni. Azt láttuk a múlt héten, hogy néhány- száz városi napszámos munkás állásra több mint ötezer ember jelentkezett. Már hajnalban a nagy hidegben százával álltak sorba a munkanélküliek várva a reggelt, hogy elsők legyenek az iroda ajtó kinyitásánál. És mit gondolunk, hogy talán valami fényes fizetésű állásról volt szó? Oh nem! Hanem szinte fájdalom leírni, hogy a mai inflációs világban ezek a munkások, a levonások után, mintegy 34-35 dolláros hetifizetésre álltak a sorban. Ez csak egy kis részlet abból a tükörből, melyben meglátjuk a mai társadalmi helyzet valóságát, melyről a tőkés újságok elterelni akarják a munkáskén 1 figyelmét. Sajnos ez jórészt még mindig sikerül nekik és a*t a munkástömegek nem akarják fölismerni, melynek az+án ismételt következménye, a békés munkanélküliség avagy a háborús prosperitás. Mindkettő a munkásnéptől szedi a nagy áldozatot, amelynek ha csak egy kis részét a munkásosztály a saját érdekében szervezetten használná, más képe volna a világnak. Még a kocapolitikusok sem kerülhetnének a fajlovak jászolához. HANGTALAN HANG A LEGÚJABB GYILKOLÓ ESZKÖZ WASHINGTON jelenti, hogy a hadsereg kísérleteket végzett bizonyos készülékkel, amely az emberi fül számára nem érzékelhető magasfrekvenciáju hangot produkál, mely élőlényre 1 halálos. E hullámoknak kitett 1 állatok egy perc alatt elpusztulnak. A szakértők azt hiszik, hogv “Hintéssel” hadicélokra használhatják ezt a veszedel- m^a fegwftrt is.