Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-12-06 / 1505. szám
1947. december 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN (gb) ROVATA PATRICK J. READ Az Industrial Workers of the World hivatalos lapja, az “Industrial Worker” november 22- ik számában arról értesiti olvasóit, hogy a lap eló'bbi szerkesztője, Patrick J. Read november 16-án hirtelen elhalt agyvérzés következtében. Valóban nagy és őszinte sajnálattal vettem tudomásul ezt a hirt, noha nem tagadom, hogy nem helyeseltem a Read taktikai módszereit és az egyike voltam azoknak, akik sikeresen követelték, hogy hivatalos lapunkat más szerkesztőre kell bízni. A Worker jelenlegi szerkesztője, Fred W. Thompson többek között az alábbiakat Írja az elhunyt Readről: Patrick J. Read, az Industrial Worker előbbi szerkesztője, az ipari unionizmus régi harcosa, vasárnap reggel, november 16- án, agyvérzés következtében elhunyt a Chicago kórházban. Munkástársai a következő kedden IWW temetést rendeztek, a számára. Pat Read már gyermekkorában csatlakozott a kizsákmányolás elleni harcolókhoz s folytatta ezt a harcot számos országban : Írországban, ahol félszázaddal ezelőtt született, Franciaországban, Spanyolországban, Canadában és az Egyesült Államokban. Hü tanítványa és követője volt az ir James Con- nollynak, akinek filozófiáját követte bárhová került is és igyekezett azt akcióba tenni. A legmilitánsabb francia szin- dikalisták közé tartozott s éppen olyan büszke volt arra, hogy tagja volt a francia CNT szervezetnek, mint arra, hogy a spanyol polgárháborúban harcolt Franco ellen, de büszkén hordta zsebében az IWW vöröskártyáját is. Az első világháború idején megnősült Franciaországban, de a felesége elhalt, a fiát pedig megölték a második világháborúban. Most már csak a barátai, munkástársai és a munkás- osztály gyászolja. Read harcos volt úgy az intellektuális, mint a fizikai értelemben. Nem egy Franco bérencet akadályozott meg a további gyilkosságban és több nagy sztrájkban számos sztrájktörő viselte a tőle származó jeleket. Meleg szívvel, de éles, maró nyelvvel rendelkezett, amellyel kegyetlenül vágta a fé- ker munkásvezéreket és politikusokat, a reform törekvéseket, amelyeket haszontalannak tartott. Különböző okok miatt számos álnéven irta cikkeit, amelyekben a unionizmus abc-jét akarta megalkotói. Az amerikai nagy szakszervezetekben csak munkásbőrzét látott, ahol adják és veszik a munkásokat és ezért tüzes és maró gúnnyal kritizálta azokat. Ugyancsak ilyen hangon irta azt. a levelet, amelyet Moszkvába irt “Chicago válaszol Moszkvának” címmel, amelyben úgy odamond a kommunistáknak, hogy még ugv oda nem mondtak nekik soha. Patrick Read életével, írásaival és harcával a munkásmozgalom gondolatvilága gazdagabb, lángoló tüze pedig fényesebb lett. így szól Fred Thompson el- parentáló írása Patrick Readről. Egy kicsit tartalmasabb és melegebb a megszokott “wobbly” írásoknál, de azért még mindig csak szűkmarkú, “wobbly” irás. Körülbelül másfél évvel ezelőtt, amikor a már akkor a Worker szerkesztői tisztségét betöltő Fred Thompson Clevelandon járf, jó óra hosszát beszélgettünk lapjaink szerkesztéséről. Vitattuk, hogy miképpen lehetne jobbá, érdekesebbé tenni lapjainkat. Még őszintébben szólva, tanácsokat adtunk egymásnak. Mondottam Thompsonnak, miért nem hoz a Workersben méltató cikket a mi (IWW) elhalt nagyjainkról, mártírjainkról? Rámutattam például, hogy egy olyan ideális embernek az élete, mint például a mártírhalált szenvedett Frank Little, avagy a rendkívül éles eszü Vincent St. John, a tüzes Joe Hill és másoknak méltatása, életrajzi adatainak az ismertetése, szóval az eulógiája milyen potenciális propagandát tartalmaznak. Fred elismerte ezt a tényt, de fejét vakargatva mondotta: “Nem hozhatjuk az ily cikkeket, mert nem állnak rendelkezésünkre ily adatok. A wobbly- ik mindenkor annyira féltek a professzionális vezérektől, hogy a mindenkori vezetőik személyeivel csak a lehető legkevesebbet foglalkoztak. Amikor egy-egy ilyen ismertebb wobbly elhal, alig marad valami életrajzi adat utána.” (Nem szószerint idézem Thompson szavait, csak emlékezetből, de az értelme ez volt.) Ez magyarázza meg a Readről irt szűkszavú ismertetést is, amelyben a szerző még az elhunyt életkorát is csak úgy odavetőleg ismeri. Nem sokkal a Fred Thomp- sonnal való beszélgetésem után a világ munkásmozgalmának nagy gyásza akadt. Meghalt az írországi Jim Larkin, akit forradalmi működéséről világszerte ismertek. Az Industrial Worker hosszú cikksorozatot hozott róla. Ezt a cikksorozatot álnéven bár, de Patrick Read irta. Hát bizony ez a cikksorozat az első bevezető sorokat leszámítva nem volt eulogia, nem volt dicsérő méltatás, hanem Jim Larkinról szóló erős gúnyos bírálat, amilyet csak Patrick Read írhatott, mert Larkin nem volt Connolly követője. Read tehát nem volt hive annak az általános szokásnak, hogy a halottról csak jót, vagy semmit se mondjunk. Lehet, hogy ez a szokás helyes oly esetekben, mikor a gyászolt egyén életében nem foglalt helyet a közszereplés. Aki azonban a közügyeket irányítani akarta, az életét és halálát egyaránt kitette a bírálatnak is. így egyetértek Readdel abban, hogy a halottról is megmondhatjuk az igazat, különösen akkor, ha úgy véljük, hogy abból tanulhatunk. így, dacára annak, hogy min- I dig élesen elleneztem a Read által használt írásmódot és taktikát, nem rosszat, hanem az építés szellemében irt méltatást és kritikát akarok róla mondani most, halála alkalmával. Patrick Readet csak az IWW 1946-os konvenciója alkalmával láttam. írásai után nem lepett meg az a teljesen elhanyagolt külső és igénytelenség, amely- lyel a “túlzó proletár” kinézését maszkírozta. Nem tudom, hogy készakarva-e, avagy a kényszerűség következtében, de Patrick Read a legkisebb keresetű emberek soraiba került s a gazdasági mérleget igénytelenségével tartotta egyensúlyban. Ennek a személyes túlzó gazdasági nyomornak rendesen a nagyon keserű világnézet az eredménye. Ennek a csoportnak a tagjai szolgáltatják azokat, akik a “ha nem velünk, akkor ellenünk” elv alapján állnak. Read is ennek megfelelőleg mindenkit, aki nem tartozott az IWW-hoz, vagy a szindikalista mozgalomhoz, az emberiség ellenségének tartott. Szerinte különösen a nép, — még pozitivabban a munkásság ellensége az, aki valamely más mozgalmakban bármilyen szerepre is tesz szert, mert azon mozgalmak mind a munkásság eladását, leigázását célozzák. És miután erős szatirikus iróképességgel rendelkezett, tollát majdnem kizárólag a “labor faker” a “do- doing” és egyéb mozgalmi vezetők és mindenkori tisztviselők ’állandó ostorozására használta fel. Mint szindikalista soha sem tudta megérteni az IWW által hirdetett központosított tervezett gazdálkodást. Minden centralizálásban az egyéni szabadság eltiprását látta, amely ellen fellázadt minden vércseppje. És noha vérével ment adózni a spanyol nép politikai harcában, ugyanolyan őszinte eréllyel gyűlölte az orosz szovjet államot, amely, az ő szemében csak elnyomatást jelentett. Utolsó éveiben már fétissé vált nála az oroszgyülölet, amelyet beleszőtt minden Írásába. Tipikus példáját szolgáltatta ennek azzal a levéllel, amelyben válaszolt az egyik moszkvai múzeumi könyvtárnak, amely cserepéldányként kérte az Industrial Workerst. Sokan, — közöttük én is, — ezt az Írást borzalmas förmedvény- nek tartottuk, az oroszgyülölők, akiknek a száma még ma is elég nagy, mint a mennyei mannán kaptak rajta. Pár héttel ezelőtt az egyik munkástárs otthonában 20-22 éves élénk eszü ifjúval beszélgettünk a szervezkedésről. “Hogyan van az” — kérdezte ez az ifjú, — “hogy dácára a ti nagyszerű elveiteknek mégis az IWW nem halad?” Abban a pillanatban Patrick Readre gondoltam. Nem volt akalmam hosszas magyarázatra, de valahogy megértettem vele, hogy úgy jártunk, mint az a kereskedő, akinek ugyan a legjobb áruja van, de nem ért a reklámhoz, az eladás módszereihez és a versenytársai a sokkal alantasabb árut nagyobb mértékben terjesztik, mint ő a sokkal jobb cikkeit. Csak ilyen esetben lehet igazán tisztán látni, hogy az erőszakos, mindenkit elitélő, mindenkit szidó és gyalázó Írásokkal, — ha azok bármilyen őszinték is, nem lehet semmiféle mozgalmat sem terjeszteni. Már pedig Patrick Read ezt a taktikát folytatta, ezt az irányt képviselte. Read annyira beleélte magát az ily gyűlölködő irányzatba, hogy az angol szótárában már nem talált elengendő megfelelő szót a csúfolódásai kifejezésére és azért uj szavakat gyártott. Amikor az olvasók panaszkodtak, hogy nem értik az ily cikkeket, szótárt közölt le a számukra, de a gyűlölködést tovább is folytatta. Valósággal betegeséggé lett nála az a tudat, hogy a munkás- osztálynak mindenki ellensége, aki kívülről, vagy felülről közeledik feléje. Ezt a gondolatot annyira túlzásba vitte, hogy sokkal maróbb gúnnyal fordult Roosevelt, mint például Hitler ellen. De azonkívül élete végéig megmaradt ájris hazafinak, aki az ir nemzeti forradalmat ösz- szetévesztette a társadalmi forradalommal. Egészen természetes, hogy az ily irányú írások sokunkból ellenszenvet váltottak ki és követeltük az elmozdítását. Viszont az is tény, hogy akadtak követői is, különösen az oroszgyülölők között. Most, hogy igy elismerem az érdemeit, de felsorolom a hibáit is, meg vagyok róla győződve, hogy Patrick Read, a forradalmár szellemében járok el. Amerikai Kremlin (Folytatás az 1-ső oldalról) és fizetés nélkül, ingyen adnak jogtanácsot az áldozatoknak. A baj azonban az, hogy noha ezen cég három vezetője, akik Amerika legjobb ügyvédei, már jól ismerik Washingtont, de nem a Kremlint, ahol a washingtoni szokások szerint nem tudnak eligazodni. Egyideig úgy látszott, hogy Marshall külügyminiszter áthúzza Lovett helyettes miniszternek azon intézkedéseit, amelyek ellentétben állnak a Bill of Right szabadságjogokkal és követelni fogja, hogy az amerikai polgároknak is jusson valamennyi az ily szabadságjogokból, amelyeket mostanában oly bőkezűen szállítunk a világ minden részébe. Azonban az igazság utáni vágyaink legutolsó szálai is hamarosan elszakadtak. Elszakadtak, mert Secretary Marshall szerint a külügyi hivatal nem hozhatja nyilvánosságra az elbocsájtott tisztviselők elleni vádakat, nem tarthat tárgyalást az ügyükben, sőt még csak azt sem engedhette meg, hogy a tisztviselők önként mondjanak le tisztségeikről, mert akkor egy másik “kormányhivatal titkos működését” kellene nyilvánosságra hozni. íme, ilyenek történnek manapság a Washington emlékoszlop árnyékában, egy kődobás- nyira annak a Lincoln Ábrahámnak a sírjától, aki mártír halált halt azért, hogy a fehér amerikai polgárok szabadságjogait élvezhessék azon szinesbő- rü emberek is, akiket mint rabszolgákat hoztak partjainkra, hogy itt kényszermunkára fogják őket.
