Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-11-15 / 1502. szám

» olda E K M U ,\ K Á S 1947. november 15. MÉG EGYSZER A CARAGOL CSŐMAGSZÁLLÍTÁSI AFFÉR Közel másfél esztendeje, hogy a Bérmunkás hasábjain is szó- vátettem, hogy a new yorki Ca- ragol csomagszállitási cég nem teljesiti azokat az ígéreteket, amelyeket a lapokban közzétett hirdetésekben igér a rábízott csomagok Magyarországba szál­lításával kapcsolatban. Sajnos nem csak az általam feladott csomagok nem érkez­tek meg rendeltetési helyükre, ami által otthon is úgy tűnhet­tem fel, mint aki csak ígéretek­kel akarom jólakatni és meleg ruhába öltöztetni őket, de sok százan, akik az otthoniakat ezen szállító cégen keresztül akarták segíteni, jártak úgy, hogy cso­magjaik részben ma is New Yorkban fekszenek, részben pe­dig európai városok raktárai­ban. Mivel a Caragol cég vagy nem válaszolt akkori panasza­imra, vagy szemmel láthatólag hazug magyarázatokat adott, az ügyet a hirdetéseket közölt, napilapokban akartam a nyilvá­nosság tudomására hozni, de szándékom visszautasításra ta­lált. Hogy panaszaim tényeken alapultak igazolja, hogy a cég rövidesen, hogy elkerülje az amerikai hatóságok beavatko­zását, csődött jelentett maga el­len, egy centet sem hagyva a rá­ja bízott csomagok kézbesítésé­re. A magyar külképviselet ame­rikai megbízottjait kerestem fel leveleimmel, majd a magyar kormány figyelmét hívtam fel a csomagokat várók nevében, mi­re intézkedés történt az ügyben. A Caragol cég a felszedett szállítási összegekből nem utalt át budapesti megbízottjának, a csomagok kézbesítésére, ezért, valamint a New Yorkban és más európai városokban levő csoma­gok szállítására 36 forint és 50 fillért kérnek újabban, e hó 30­ig beküldeni. Akik ezt nem kül­dik, azoknak a csomagjai visz- sza lesznek hozva és itt a kivál­tásnál kell az összegeket meg­fizetni. Nem tartozik a nagy nyüvá- nosság elé, hogy annak idején a Caragol cég panaszaim meg­szüntetésére a szállítási összeg visszafizetését tervezte, de ha­tározott véleményem, ha a hir­detéseket közölt lapok a pana- j szoknak helyet adnak, sok szű­kölködő család, éhes gyermek az óhazában hozzájut a csoma­gokhoz, mert az idejébefl elren­delő vizsgálattal a csomagok a rendeltetési helyükre érkeznek. Talán külképviseletünknek Washingtonban is gondja lesz rá, hogy az amerikai magyar­sággal, nem különben az óhazai magyarsággal üzletet vagy ösz- szeköttetést keresőket kivizsgál­ja és ha azokat nem tartja meg­felelőknek, arra 'a magyarokat figyelmezteti. Siket Gyula A tűzveszély mint amerikai tragédia Elővigyázatlanság, gondtalan­ság a legtöbb tüzeset okozója, amely aztán életeket, otthono­kat és ekzisztenciákat pusztít el — az utóbbiakat akkor, ami­kor egész községeket, vagy vá­rosokat foglalkoztató iparválla­tok égnek le. Az a tény, hogy a tűzkárok óriási mértékben és ro­hamosan megszaporodtak, egész Amerika apraját és nagyját ér­deklő országos problémává vált. A tüzesetek okozta élet- és va­gyon pusztítás 1939-ben kezdett emelkedni. Nem sokkal ezután kitört a háború. Ekkor azzal magyarázták a tűzkárok növe­kedését, hogy az ipari és keres­kedelmi tevékenység élénkebbé vált, hogy a tűzoltó szervezetek legénységi létszáma csökkent, hogy a tűzoltó felszerelések el­avultak és hogy mindenkinek a figyelme a háború győzelmes és gyors befejezésére összponto­sult, nem pedig a tűzveszély el­leni védelemre. A háború befejezése óta azon­ban a tüzesetek száma továbbra is csak emelkedik Amerikában, az ezzel járó anyagi é? vagyon pusztulással együtt, ugyanak­kor, amikor ezrekre égető szük­ség volna, a háborúból a békére való átmenet érdekében. A tűz okozta emberi áldozatok száma is megdöbbentően nagy. 1946 év második felében három szállo­dában kitört tűz következtében például 200 ember vesztette éle­tét. A katasztrófák leírására még minden újságolvasó emlé­kezik. A tüzesetekben való legna­gyobb emelkedés 1946-ban kö­vetkezett be. Frank A. Christen­sen, a Tüzbiztositók Országos Egyesülete elnökének jelentése szerint. Tavaly áprilisban példá­ul 37 százalékkal több volt a tűzkár, mint 1945 áprilisában. Az egész 1946 évi tűzkár $561,­487,000-re rúgott, ami eddig so­ha el nem ért magas összeg. De a tűz nemcsak férfiak, nők és gyermekek életét oltja ki, nemcsak iparvállalatokat és la­kásokat semmisít meg; az el­múlt év 200 hatalmas erdőtüze millió holdakon termelt faanya­got is tönkretett. Pedig nekünk, amerikaiaknak igen nagy szük­ségünk volna faanyagra jelen­leg. (Mellesleg megjegyezve, nemcsak a tűz pusztítja faállo­mányunkat. Az amerikai orszá­gos erdőhivatal éppen most fi-, gyelmeztet arra, hogy minden évben kétszerannyi faanyagot termelünk ki, mint amennyit ül­tetünk. Hogy a megmaradt er­dőkincset könnyebben megóv­hassuk, a hivatal 136 millió hold olyan erdőnek a tűzvédelmét sürgeti, ahol szervezett tűzvéde­lem eddig még nem volt.) Mr. Christensen azt mondja, hogy a tűzbiztosítás kártalanít­ja ugyan a tulajdonost a vesz­teségért, de az elpusztított vagy megsérült vagyontárgyak után­pótlását, sőt/ gyors kijavítását sem eredményezi; fust és hamu­ból nem állíthatja vissza a ter­mészeti erőforrásokat, nem tá­maszthatja fel a halottakat, akiknek száma tízezerre rúg évente. Elővigyázatlan dohány­zás és a gyufa gondatlan hasz­nálata a tüzesetek 30 százalékát idézi elő, ideértve az erdőtüze­ket is. Hibás villamos huzalok és készülékek, vagy a villamos erő gondatlan alkalmazása, a tüzesetek 11 százalékát okozza. Fütő és főző-kályhák használa­ta körüli gondatlanság majd­nem 24 százalékban felelős ez­ért az elemi kárért. Petróleum­lámpák, gyertyák, a gazolinnak — gyakran tisztításra vagy más célra való használata — a tüzesetek 11 százalékáért ^ fe­lelős. A hátralevő 24 százalékot külömboző más okok idézik elő, mint villámcsapás, gépekből ki­pattant szikra, tűzijátékok, stb. Ebből a jegyzékből egyszer­smind azt is láthatjuk, hogy a tüz-rendŐri szabályzatok és elő­írások, a üzrendészeti hatósá­gok legnagyobb erőfeszítései sem szüntethetik meg a tűzká­rokat, amíg gondatlan emberek akadnak. Mr. Christensen sze­rint ne a gyufát, a cigarettát, a kályhát, vagy a petróleumlám­pát okoljuk. A gondatlan ember, aki elővigyázatlanul használja ezeket az eszközöket, felelős mindenért. Common Council A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen he­lyekre MENŐ levelekre is nem­csak a hozzánk küldött levele­iken, de MINDEN LEVELÜ­KÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsítják a posta forgalmát. az erő alakítja ki az élőlények államformáját. Ezt vizsgálja az a tapasztalatom, hogy a kezde­ti gyenge alapokon álló közös­ségből egy erős központi hata­lomra alapuó államforma fejlő­dik ki. Ennek megfelelője a to­tális államforma, szemben a lazakötelékü demokratikus ál­lamformával. Az állatok államformáját a legjobban úgy tudjuk osztályoz­ni, ha kialakulásuk történetét vizsgáljuk. Az első osztályba tartoznak és ezek a legszámo­sabbak, akik a szaporodás fo­lyamán fejlődtek ki. Egy kirá­lyi párból vagy egy anyából épült fel lassan az egész állam. Ez a családi közösség államfor­mája, mely az egyén elnyomá­sával a totális állam felé törek­szik. A másik csoportba tartoz­nak azok az állatfajok, melyek nem rokonság alapján alkotnak közösséget. Ez a társasközösség formája (pl. Bizoncsorda stb). Ha a társas közösség formáit vizsgáljuk, meg kell állapíta­nunk, hogy a közösségi kötelék sokkal lazább a családi közös­ségeknél. Sokkal nagyobb az esrvén szabadsága és sokkal fej- lődésképesebb maga a közösség is. Könnyebben alakul át és egyesül más közösséggel, vi­szont könnyebben is bomlik fel. Ennek következménye az, hogy a társas közösségek között a szervezett háborúskodás nem igen fordul elő. Mindezekből lát­hatjuk,’hogy a társas közösségi formája életképesebb, mint a to­tális családi közösség, éppen az egyén nagyobb szabadsága és cselekvőképessége folytán és mindezek mellett sokkal ember­ségesebb is. Fentiek alapján e két állam­forma egyesülését lehetetlennek kellene tartanunk, pedig az álla­tok életében gyakran előfordul. Ezek a vegyes közösségek egy­részt a két közösség egyesülésé­ből, másrészt pedig egy uj kö­zösség keletkezésével alakulnak ki. Az ilyen kezdődő közösségek kialakulásánál a külső forma a* családi közösségre emlékeztet. A belső életben pedig megtart­ják az egyes egyedek egyénisé­güket. Nagyjából ilyen vegyes közösségünket, különösen a csa­ládi életet. A családi közösség egyike a legfennmaradandób- baknak. Ezt különösen láthat­juk abból, hogy az emberiség hosszú évezredeken át megtar­totta zárt egységként a családi köteléket, melybe úgyszólván kizárólag születés folytán lehet bekerülni. A családnak adoptá­lás utján való szaporítása na­gyon ritka és csak komoly nyo­mós okok alapján történik. Az ember és a rovar közösségi éle- I tének ezek a hasonlóságai azon­ban még nem adnak okot arra, hogy egy közöttük fennálló di­rekt analógiára következtes­sünk. A társas közösség legmaga­sabb fokán az ember áll és ezt egy állat vagy rovarfajta sem érte el. Az emberi társas közös­ség a folytonos fejlődés utján halad és voltaképpen a vegyes közösség képét mutatja. A pri­mitiv népeknél, sőt az újkor egyes abszolút monarchiáinál a társas közösségnek is patriar­chális alapja volt. A mai társas közösségeknél pedig szintén meg van a családi közösség sok vonása. Megtaláljuk rögtön ma­gánál a családnál, mely államot alkot az államon belül. De ma­gában az államformában is meg- mutakozik ez. Az egyén szabad­sága mellett megtaláljuk a na­gyobb rendet és a céltudatos be­rendezkedést. Igen erős a közös­ségi érzés, a nacionalizmus, mely képessé teszi őket a mai borzalmas tömegháboruk értel­mében folytatott hadviselésre. Az ember mai életformájában még egyik közösségi forma sem jutott túlsúlyba. Nehéz ezt a túlsúlyt elérni és ez minden nemzetnél más és más lesz. Valószínű, hogy egyik közös­ségi forma sem jut túlsúlyba, mert az egyén irtózik a totális államformától, a feltétlen tiszta társas közösség viszont nem tartható fenn. így tehát a két ellentétes forma között fenn kell tartani a szociális egyen­súlyt. A szociális egyensúly inr gadozása nagy veszélyt jelent az emberiségre, egyúttal azon­ban fejlődésre ösztönzi. A szociális egyensúly megtar­tása bármilyen fontos is, jelen­leg nem legéletbevágóbb felada­tunk. Az elmúlt háború kiküszö­bölte a totális állam ideológiá­ját. A kérdés most tehát az, hogy van-e az emberben oly nagy kohéziós erő, hogy társas közösségét a fejlődés legmaga­sabb fokára állítsa és életrehiv- ja a vüágszeretetet. Ez, amióta a világ fennáll, a legnagyobb lé­pés a fejlődés utján, amit az emberiségnek meg kell kísérel­nie. (Atlantic Monthly) (A Bécsi Napló fordítása)

Next

/
Oldalképek
Tartalom