Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-02-01 / 1461. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. február 1. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 One Year _________ $z.uu Félévre ............................. 100 Six Months ----------------- 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy ------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ------------- 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. ________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ______’___________________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE *@*■42 Kis üzletek alkonya A háború utolsó éveiben, de azóta is, egyre többet panaszkodnak az Egyesült Államok kis üzletemberei, akik azt állítják, hogy az amerikai “big business’’ (nagy üzletek) felfalják őket. Ezeknek a védelmére alakult a Smaller War Plants Corpoation nevű egyesület is, amely most 360 oldalas jelentést adott ki annak bizonyítására, hogy a kis üzletek nem bírják a versenyt és igy az annyira dédelgetett “free enterprise” rendszer valójában csak a nagy tőkéseket szolgálja. A jelentés főbb pontjai a következők: Amerika óriási szállító iparának 92 százalékát 45 nagy vállalat bírja. Négy közszolgálati társaság kezében van az ország gáz, villany, telefon, táviró és egyéb közszolgálati iparának 92 százaléka. Az Egyesült Államok pénzügyi tranzakciójának 27 százalékát 20 nagy bank intézi. Az életbiztosítások 82 százalékát 17 nagy biztositó társaság bírja. Az összes úgynevezett korporált (bejegyzett) vagyonok 52 százaléka 200 nagy korporáció tulajdona. Az összes korporációk jövedelmének 50 százalékát az Uy korporációk másfél százaléka veszi fel. A termelő iparok összes profitjának 84 százaléka a gyárosok 4 százalékának jutott. Az Egyesült Államok összes ipari termelvé- nyének egyharmada készül a gyárosok ezen négy százalékának ipartelepem. Ha a termelvényfek értékét nézzük, akkor azt látjuk, hogy minden dollár értékű áruból 57 cent ára készül a gyárosok ezen 4 százalékának gyáraiban. Egyáltalán nem akarunk a kis üzletemberek védelmére sietni, sőt még csak siránkozni sem akarunk szerencse csillaguk ily letűnésén. Hiszen a vagyonnak mindkevesebb kezekben való össz- pontosulása egyáltalán nem uj dolog előttünk. Az Industrial Workers of the World szervezet megalakitói meglátták ezt már 1905-ben, amikor szervezetünk megalakításával egyidőben megírták elvinyilatokzatunkat, amelynek egyik pontja igy szól: “Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatáisának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket képtelenekké teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet.’’ A kis üzletembereknek ez a panaszkodása mutatja, hogy a vagyon koncentrálódás, — ami azonos az iparok feletti uralommal, — rohamosan fejlődik. Ezzel mind kisebb és kisebb lesz az átlagos munkás eshetősége arra, hogy a munkásosztályt elhagyva, ő is munkáltátóvá, gyárossá, tőkéssé legyen. Akik még mindig azt hiszik, hogy a kis üzletemberek közé kerülve kiléphetnek a munkásosztályból és idővel “meggazdagodnak”, nem egyebek ébren álmodozóknál, akikre, reméljük kijózanitólag hat a kis üzletemberek hivatalos jelentése. A jelentés adatai meggyőzhetnek minden munkásembert arról, hogy helyzetén csak úgy változtathat, ha segít megváltoztatni azon egész osztály helyzetét, amelyhez tarozik, — a munkás- osztályét. A nagy kérdés ^ Éppen úgy, mint az első világháború után, most is igen erős reakciós hullám vonul végig az Egyesült Államok felett. Ennek egyik legnagyobb bizonysága az, hogy az ország sok ezernyi újságjából alig féltucat maradt meg liberálisnak, a rádió pedig teljesen a hirdetők, vagyis a reakciós nagy tőkések érdekeit szolgálja. A National Association of Manufacturers (NAM) által irányított közvélemény hatása alatt az uj kongresszusban most leginkább csak azon tanakodnak, miként tudnának olyan törvényeket hozni, amelyekkel a munkásokat guzsbaköthetnék. A 12,500 dollár rendes és csaknem ugyanannyit kitevő mellékes fizetéseket huzó honatyák szeretnének olyan törvényeket hozni, amelyek a munkásokat arra kényszeritenék, hogy számukra éhbérekért dolgozzanak. Mert valójában ez a lényege a munkásellenes törvényeknek. A honatyákban, — nagyon kevés kivétellel, — meg van a jóakarat az ilyen rabszolga törvények meghozásához. Az egyetlen limitáló tényező az, hogy nem tudják, meddig mehetnek. Nem tudják, hogy ha bizonyos fokot túllépnek, KÉPESEK LESZNEK MAJD A TÖRVÉNYEKET VÉGREHAJTANI? Ez az egy tényező ejtette gondolkodóba a szenátorokat és a képviselőket. Habár burkoltan is, de mégis ennek a gondolatnak adtak kifejezést a szenátusnak Labor and Welfare Bizottsága előtt tett vallomásaikban. Ez a bizottság az, amely előzetes tárgyalás alá veszi a most benyújtott munkásellenes javaslatokat s azok felett nyilvános kihallgatást ád az érdekelt “tanuknak”. Ilyen “tanúnak” jelentkeztek a gyárosok megbízóttain kívül a javaslatot benyújtó és támogató szenátorok is, ak\J,t közül James E. Murray, Montana államba való demokrata szenátor figyelmeztette társait, hogy ne hamarkodják el a dolgot, ne hozzanak törvényeket a kötelező egyeztetésre, mert nem lehet tudni, hogy milyen következményei lehetnek. “Go slow”, — mondotta szenátor Murray. Ez a szenátor jól tudja, hogy az osztálytudat os mimkásságot nem lehet akarata ellenére munkára kényszeríteni. Hiába rendeli el a törvény a munkásvezérek bebörtönzését, azzal még nem indulnak meg a gyárakban a gépek kerekei. Miüió és millió munkás bebörtönzése pedig nem olyan egyszerű dolog, mint meghozni azt a törvényt, ami azt elrendelné. Erre gondolt a szenátor, amikor ezt mondotta: “A drasztikus törvényhozás többet ártana, mint használna”. És valószínű, hogy erre gondolt a Minnesota államba való Joseph H. Ball szenátor is, a munkásellenes javaslatok szerzője, amikor elismerte, hogy az általa ajánlott törvények nem képesek megakadályozni a sztrájkokat, mert “az elmúlt év bénító sztrájkjai csak szimptó- mái voltak az alapjában véve hibás munkás-munkáltató viszonyoknak” — mondotta. Ball szerint ebben a viszonylatban a szegény munkáltatók már alul maradtak és igy csak azt akarja, hogy a törvények utján a munkáltatók egyenjogúak legyenek a munkásokkal. Még nem lehet megállapítani, hogy a NAM propaganda által felkeltett általános hisztéria befolyása alatt milyen munkásellenes törvényeket fognak hozni. A nagy kérdés azonban megmarad, hogy az üy törvényekből, amelyet csak a kizsákmányoló osztály érdekeinek védelmére hoznak, mennyit tudnak érvényre juttatni. Ez a kérdés bántja a részben egyénileg is érdekelt, részben pedig túlságosan szolgalelkü honatyákat. És minél öntudatosaid) lesz Amerika munkásosztálya, minél jobban érezteti osztályszoü- daritását, annál nagyobb s erősebb féket tesz a honatyák munkásellenes törvényeket hozó kedvére. Matteotti gyilkosai Rómából jövő hírek szerint Giacomo Matteotti gyilkosai végre megkapják a kiérdemelt büntetéseiket. Matteotti szocialista képviselőt 1924 junius 10-én Mussolini rendeletére kegyetlenül n^ggyükolták. ^ gyilkosok közül többen már elpusztultak, közöttük a főbünös, Mussolini Ls. így jelenleg csak négy bandita áll a bíróság előtt, akik remélhetőleg lakolni fognak vétségükért. A Matteotti eset valóban csak másolása volt a Horthy Miklós által elrendelt Somogyi Béla és Bacsó Béla magyar szocialista képviselők kegyetlen meggyilkolásának. így joggal kérdezhetjük, hogy ennek a két magyar szocialista vértanúnak gonosz gyilkosait mikor büntetik már meg ? A legutolsó hírek szerint a főbünös, Horthy Miklós, jólétben él Németországban az amerikai zónában. Ha a jelenlegi magyar kormány már hajlandó lenne elfelejteni Horthy egyéb gazságait, de már ezért az egy bestiális gonoszságért is ki kellene kérni s a vádlottak padjára tenni. A magyar hatóságoknál nem okoz lelküsmeret furdalást a Matteotti pör? ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kel] folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót inak a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!'’ _ A munkásosztály történelmi hivatása, fcogv megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szerkezetét építjük i* régi társadalom keretein belől
