Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-05-17 / 1476. szám
6 oldat BÉRMUNKÁS 1947. május 17. Levél Jugoszláviából Ezt a levelet Edward Ellison irta Jugoszláviából, aki a háború alatt fő-összekötő tiszt volt az Allied Military Government és Trieszt népe között. A háború előtt pedig Párisban dolgozott a London News Cronicle részére. Most a Canadian Broadcasting Corporation és a London Daily Express tudósitója a Balkánról. BELGRAD — Itt Jugoszláviában, a válságok egész sorozatán esünk át. Úgy mint megpróbáltatások, ultimátumok és támadó szónoklatok sorain. Ebben a pillanatban olyan éhséghullám érintett bennünket, mely a következő két hónapban veszélyes arányokká nőhet. Ezek fölé volt egy barátságtalan balkáni vizsgáló bizottágunk is, amely némely metszetében nagyon is megmutatta, hogy a vendégfogadó gazdáról mit gondol. Truman elnök Görögországról szóló ultimátumát is megkaptuk és Tito generális nagyon fontos beszédét a nemzeti parlamentből. Persze, mindezek közvetlen világítják meg az Egyesült Államok felé, Jugoszlávia álláspontját. Az éhinség már is 400 kalóriás kenyér adagolásra késztette Dél-Szerbia némely vidékét és a nemzeti átlag 650 kalóriára fog szállni, ha csak gabona szállítmány nem érkezik. A kérdés súlyossága még érthetőbbé válik, ha tudjuk, hogy a jugoszlávok főeledele a kenyér ami néha egész élelmezésük 80 százalékát teszi ki. Azzal, hogy a jugoszlávok gabonával való segitését az Egyesül Államok elutasitották, nem gyöngítették a kormány helyzetét, hanem megerősítették a tömegekben azt a hitet, hogy amit bizonyos szövetségeseik állásfoglalásáról Tito mondott, igaz. És az is, hogy az Egyesült Államok megengedett magának egy nagyon is izletlenségteli politikai zsarolást a védtelen nemzeteken, akik áldozatául estek. Ha önök Belgrádban laknának, több ilyen meggyőző és több min valószinü tényeken alapuló bizonyítékoknak volnának szemtanúi. Vagy pedig hamar észrevennék Amerika és az amerikaiak barátságtalan állás- foglalását Jugoszlávia iránt. Az elnök Görögországra tett kijelentései nem lepték meg a jugoszlávokat. Például Truman képviselője Richard C. Patterson nagykövet, személyes és politikai nemtetszését, mindenütt és mindenkivel szemben megmutatta, ahol csak megfordult. Lehet, hogy tudatlanul,^ de Patterson ingerelte Jugoszlávia kormányát Amerika ellen. Ezt Tito parlamenti beszédében fólián tömeget a kisebbségi csoportok ellen. Egy másik dolog, amire a jelentés felhívja közfigyelmet az, hogy a megcsökkent szervezett antiszemita propaganda dacára is zsidók éppen úgy, mint négerek hátrányba szorulnak a lakáskeresésnél és a munkaalkalmaknál. A fajgyűlöletnek ily gyakorlati alkalmazása nemhogy esne, de inkább emelkedőben van. tűnőén el is árulta. Ha nem is haragosan, de nyilvánosan támadta Pattersont, mint Jugoszlávia ellenségét. A támadást nem régen a kommunisták napilapja, a Borba is megismételte, amely történetesen a kormány szócsöve is egyúttal. Azzal vádolta Pattersont, hogy Jugoszlávia és az Egyesült Államok között a viszonyt szánt-szándékkal mérgesítette el. Egy időben határozottan állították azt, hogy az amerikai követség tagjai “azon elemekkel társalogtak, akik ellenségei és árulói voltak az államnak”. Amit Patterson- ról biztosan mondhatnak az, hogy sem Amerikában, — ahol az előadásait tömegesen tartotta — sem Jugoszláviában diplomatikus tapintattal nem viselkedett. Truman hivatalos nyilatkozata már kevés vizet zavart azok után, ami előtte történt, mert azok másra nem is vezethettek, minthogy alkalmat adjanak a jugoszlávoknak azt mondani, hogy ezek világosan mutatják, hogy Truman elnök el volt határozva az UN szabotálására. “Ha ez nem volna igaz, miért nem közeledik Truman az Egyesült Nemzetek felé?” — kérdezte borbélyom, Jugoszláviában még a borbélyok is hosszasan foglalkoznak az összes társadalmi kérdésekkel. Tito beszédei is csak ezeket mondják, annyi különbséggel, hogy hozzáadják az orvoslást. Most a helyzet az, ha valamikor hallottam a nagyon elterjedt szokásos szolásmódot, “Angol- Amerika imperialisták”, most határozottan többször hallani, hogy “amerikai dollár imperialisták”. Ebben kell keresni értelmét ezen Patterson elleni második támadásnak. Nem érte támadás a brit nagykövetet. Még csak Angliát sem. Talán az előbbit azzal magyarázhatjuk, hogy Charles Peake jobban, tapintatosabban és diplomatiku- sabban viselkedett, mint amerikai kolégája. De ez utóbbinak oka másban keresendő, ami több jelentőséggel is bir. Ma az irányvonal az, hogy Angliát eli- degenitsék Amerikától és megnyerjék részükre. Amikor egy hivatalos jugoszláv kormányközeget megkérdeztem, hogy miért oly kevésszer érintette Tito Angliát a beszéde alatt, elmosolyodott és ezt felelte: “Hiszen világos, hogy bem Anglia által vagyunk fenyegetve, ^ hanem Amerika által, — de még Anglia is.” Ma általánosan az a helyzet, hogy Amerika mellett állást nem foglaló hatalmakkal szemben nyilvánul meg a jó érzés Jugoszláviában. Még olyan mellett is mint Anglia, amely tökéletesen a dollár gyűrűn belül áll. Hivatalosan nem buzdították gyűlöletre Anglia ellen a jugoszláv népet. Az Egyesült Államokra is ezt mondhatjuk. Sőt nincs is arra szükség, hogy mesterséges gyűlöletet teremtsenek. Elég jól elvégezte ezt a munkát helyettük Patterson, Truman és az általuk előidézett éhinség. Amig ezek történnek, addig a jugoszlávok szembe néznek a problémájukkal. Tito biztosította őket arról, hogy “senki éhenI halni nem fog.” Ugylátszik el I is hiszik neki. Az építkezés és a régiek javítása vagy 180,000 fiúval és leánnyal halad előre, akik el vannak tökélve, hogy az uj és fiatal vasútvonalaikat fölfogják építeni. Azonközben az öt éves tervüket is folytatják, amely ha sikerül, egy uj Jugoszláviát hoz létre. Amit odaát egyáltalán nem értenek meg az, hogy bármit is csinálnak ellenük Washingtonban, Londonban, sőt az éhezte- téssel sem tudják megbuktatni Titot és kormányát. Olyan hosz- szu ideje van már kormányon, hogy a külföldi politika nem beTisztelt Munkástársak: Én is azon amerikai magyarok közé tartozom, akiknek szülőföldünkön, Magyarországon, nagyszámú rokonai élnek. Ennélfogva én is nagyszámmal kapom a tragikus helyzetükről szóló, segítséget kérő leveleket, amelyek elolvasása után ökölbe szorul a kezem és szeretnék lesújtani azokra, akik még most is lelkesednek a Horthy Miklós lovastengerész rendszere mán, amely a csuhás papok, a szolga- birák és a csendőrszuronyok segítségével ebbe a szomorú helyzetbe juttatta a magyar népet. Bevallom, nagyon félek attól, hogy ha a magyar munkásnép nem fogja rövidesen kiépíteni forradalmi szervezeteit, akkor megtörténhetik, hogy az a banda, amely a múltban elnyomta és kiszipolyozta, a külföld segítségével újra hatalomra kerülhet. Szinte borzalom még gondolni is arra, hogy mi fog akkor történni? A magyarországi utak széleit akasztófákkal díszítik fel, amelyeken a magyar munkásság ezrei fognak lógni. Lesznek, akik kishitünek neveznek ezen állításomért. Azonban tudjuk a történelemből azt, hogy az ellenforradalom mindig véresebb, mint maga a forradalom és bosszújában ezer szer te kegyetlenebb. Azért a magyar munkásságnak valóban a lét és nemlét kérdése az, hogy most mindent elkövessen, minden erejét összeszedje a zsarnokot és a lelkibetegségeket terjesztők (papok) uralmának végleges megtörésére. NEM SEGÍT AZ IMA Ezekre gondolok akkor, amikor a segítséget kérő leveleket olvasom és amikor gyermekeimmel együtt összeszedjük minden feles ruhadarabjainkat, hogy az Ínségeseknek hazaküld- jük. A gyermekeimmel együtt összeadtunk 80 dollárt is, amit nyolc részre osztva küldtünk haza. Természetesen köszönő leveleket kapunk érte a rokonoktól, akik megírják azt is hogy imádkoznak értem a drága jó istenhez, hogy ezer annyit adjon nekünk vissza, mint amit küldtünk. Ugylátszik, hogy a szegény rokonok akaratlanul is jobban megbíznak bennünk, mint a drága jó istenükben, mert ha hiszfolyásolja a kérdést. Titot ma is azok támogatják, akik a háború alatt támogatták, a parasztok. A parasztok pedig megtalálják a módját, hogyan éljenek meg agusztusig, amikor is a gabona krízis véget ér. Egy hatalmas építkezési láz fogta el az országot, amelyben mindenki a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozik. Truman nyilatkozata és Patterson viselkedése nem befolyásolja a belső helyzetet. Csupán a világhelyzetre van befolyással és azt a végső kérdést állítja föl, hogy a béke, vagy a háború felé haladunk-e? ... tudja Pál.. . nek abban, hogy az istenük meghallgatja az imádságukat, akkor miért nem kérik a segítséget közvetlenül? Én elengedem nekik azt az imádkozást, mert tudom, hogy mitsem használ. Eddig még annyit sem kaptam vissza, hogy az újonnan érkező levelek Íróin is tudnám gyakorolni a jó szamaritánus szerepét. Hogy miért Írom mindezeket? Azért, mert ezen levelekből azt látom, hogy dacára a nagy megpróbáltatásnak az imádkozok még mindig hisznek a képzeletbeli isten segítségében és az ilyenek rendesen hallgatnak a papjaikra, tehát a jövőben is készséges szolgái lesznek az ellenforradalomnak és tudatlanságuk következtében segítséget nyújtanak azon kizsákmányoló rendszer visszaállításához, amely a két világháborúhoz és a jelenlegi kifosztottságukhoz vezette őket. MI IS SZEGÉNY MUNKÁSOK VAGYUNK Mint mondottam, az imádság nem használt és eddig még semmit sem kaptam vissza a hazaküldött dolgok helyrepótolására. így egészen természetes az, hogy már nem tehetek többet, mindenből kifogytam. Ahol nincsen, onnan az isten sem vehet, — tartja a közmondás. Azonban azok a hazai rokonok úgy képzelik, hogy mi itt mindany- nyian gazdagok vagyunk, akiket nem lehet kimeríteni. Azon rokonaim, akiknek valamit tudtam küldeni, már azon sürgetnek, hogy hozassam ki a fiaikat. A másik cserép alá akarja huzatai a házát; a harmadik dűlőiéiben levő házát akarja megcsináltatni; a negyedik uj házat akar építeni a tavasszal és tőlünk várja hozzá a segítséget. Hát nem szomorú dolog-e az, hogy azok az emberek nem tudják megérteni, hogy mi itten csak kizsákmányolt proletárok vagyunk?! Már több levelemben is magyaráztam ezt nekik, hogy az amerikai munkás éppen olyan ádozata a kapitalista termelési rendszernek, mint ők; hogy munkánkért alig jut any- nyi, hogy mindennapi szükségleteinket be tudjuk szerezni; hogy a házbért meg tudjuk fizetni és ki ne dobjanak lakásainkból. Hogy mi is csak azért MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI