Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-05-10 / 1475. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. május 10. Egyről-Másról .ELMONDJA: J. Z. FÜGGETLEN (?) SZAKSZERVEZETEK Mi, az Ipari Szervezkedés úttörői gyakran kritizáljuk az American Federation of Labor (AFL) — az amerikai munkás- mozgalom e legnagyobb szak- szervezeti szövetségét — nem csak azért, mert az elavult, az ipari .fejlődésnek egyáltalán nem megfelelő szakszervezkedési módszerhez még mindig oly görcsösen ragaszkodik, hanem a szervezet vezérei által a tagsága felett gyakorolt diktátor- ságért is. Az AFL-hez tartozó szakszervezetekben a tasrság csak áru a vezérek kezében, mellvel azok tetszésük szerint rendelkeznek. Akkor és úgy adják el a munkáltatóknak, amikor és ahogy ők — a vezérek — legjobbnak látják, tekintet nélkül, hogy az ő véleménvük megegyezik-e a tagság véleményével és érdekeivel, vagy nem. A vezérek szava parancs, mely nem tűr ellentmondást és a tagságnak engedelmeskedni kell a szervezetből való kizárás és következetesen a munka elvesztés terhe alatt. A szervezeteknek ez a függő helyzete nem kevésbé káros a munkásmozgalomra, mint maga az a tény, hogy még ma is, az ipari fejlettség ezen magas fokában, még mindig a szakmai szervezkedés formáihoz ragaszkodnak — főként a vezérek — és a kettő együtt, a szakmai szervezkedés és a vezérek korlátlan hatalma a tagság felett, kiszámíthatatlan hátrányosság a munkásmozgalom előhaladá- sára. Sokan, különösen akik nem ismerősek az amerikai szakszervezetek működésével nem tudják megérteni, hogy hogyan lehetséges az, hogy a szakszervezetekben a vezérek ily korlátlan hatalommal rendelkeznek. Általában a munkásszervezetek úgy szoktak alakulni, hogy a munkások egy bizonyos telepen, vagy városban rájönnek, hogy szervezetten sikeresebben védekezhetnek a kizsákmányolás ellen, hogy alakítanak egy szervezetet, vagy felszólítanak egy már létező szervezetet, hogy legyen segítségükre a munkások megszervezésében. Amikor a szervezet már megalakult, természetesen tisztviselőket választanak, akik a szervezet ügyeit intézik a gyűlések között. Amint a szervezet növekszik, akár a meglevő tisztviselők, akár a később csatlakozott tagok közül a legtehetségesebb elnöki, titkári, vagy szervezői pozícióba kerülnek, szükség esetén fizetéssel és teljes idejüket a szervezet érdekében használják fel. Az amerikai szakszervezetek nagyrésze nem igy alakult. Itt emlékezet óta volt egy kaszt, amelynek foglalkozása törvényes szempontból mindig kifogásolt volt, akik zsarolásból, vagy valamilyen árnyas foglalkozásból éltek és amikor alkalom kínálkozott, felcsaptak szakszervezeti vezére k n e k. Vagy erőszakkal utat törtek maguknak valamely már meglevő szervezet vezéri pozíciójához, vagy alakítottak ily szak- szervezeteket és azokat az ő saját tulajdonuknak tekintették. Ilyenek pl. a bartenderek szak- szervezete, vagy a teherautó vezetőké, a mosodai munkásoké, vagy a színházi portások és takarítók, gáz és vízcső szerelők és számos más szakszervezet, melyekben gyakran gangszte- rek módján fegyverrel űzik el az egyik csoport “tisztviselőt” azért, hogy egy másik hasonló feltörekvő gangszter csoport foglalja el a vezéri pozíciót. A helyzet azonban nem csak a gangszterek által alakított szervezetekben ilyen, hanem általában az AFL kötelékébe tartozó összes szakszervezetekben, melyekről az alábbiakban szemléltető példával szolgálunk. SZAKSZERVEZETI CÁROK Az AFL kötelékébe tartozó “International Brotherhood of Electrical Workers” szakszervezet egyik al-elnöke Michael J. Boyle, akinek uralma a középnyugat tiz államára terjed ki és Boyle egy személyben a chicagói 134 számú lokálnak üzleti reprezentánsa (business manager) amely lokálnak egymagában 9,500 tagja van. Ez a szervezet arról nevezetes, hogy az általa kontrolált telepeken az utolsó 16 évben — amióta Boyle az üzletvezetője, — nem volt sztrájk. Ez természetesen nem azért történt igy, mert Boyle nagyon ügyes munkásvezér, vagy talán, mert a munkáltatók akikkel ő tárgyal jobb akaratu- ak a munkásokhoz, mint általában a munkáltatók, vagy pedig nem volt ok a sztrájkra, hanem ellenkezőleg, bármily kézenfekvő ok volt is, Mike Boyle nem engedélyezte a munkábeszünte- tést és a munkások, mint jó tagdijat fizető alanyok lenyelték az elégedetlenséget és elfogadták Boyle határozatát. Hogy aztán Boyle a sztrájktilalomért milyen díjazásban részesült a munkáltatóktól, arra vonatkozólag nincs kezeink között bizonyíték, mert Mike “ügyes munkásvezér” és ő négyszemközt szokott a munkáltatókkal tárgyalni. Az egyik chicagói újság kérdést intézett Boyle-hoz aziránt hogy “mi a magyarázata a sztrájk elkerülésének” melyre a következőkép válaszolt: “Az én egyezményeim a munkáltatókkal az utóbbi 40 évben a tárgyalásra és egyezkedésre szorítkoztak, sztrájk nélkül. Az utóbbi 16 évben ÉN csak három sztrájkot ENGEDÉLYEZTEM — abból egyet Chicagóban — és azért történt, mert a másik fél nem volt felhatalmazva az egyezmény végrehajtására. “Én minden lehetőt megtettem, hogy elejét vegyem az ily munkás ellenes törvények szükségességének, mint amelyek a kongresszus előtt vannak.” Amint a fentiekből is látható, Boyle nem úgy beszél, mint egy munkásszervezet megbízottja, aki egy tömeg szervezett munkást képvisel, hanem mint egy szatócs, aki a saját árujával saját belátása szerint rendelkezik. A három sztrájkot, amelyet engedélyezett azért tette, mert a munkáltató, vagy annak megbízottja nem volt felhatalmazva az egyezmény végrehajtására, amit úgy is lehet értelmezni, hogy nem volt hajlandó “lete- jelni” bár ezt csak úgy a sorok közül olvasom ki. De amint látszik, Boyle is egyetért a munkásfaló politikusokkal, mert szerinte a “szükség” szülte azokat a munkásellenes törvényeket, amelyek ma a kongresszus előtt vannak. Nincs szándékom azt állítani, hogy sztrájk feltétlen szükséges minden esetben, amikor a munkáltató és munkás között nézet- eltérések vannak. A munkásságnak a sztrájk nem cél, hanem eszköz — még pedig a leghatásosabb — sérelmeinek orvoslására és annak eltiltása, akár törvényesen, akár pedig a szakszervezeti basák által, egyenlően hátbatámadása a munkásságnak. Mint ismeretes, John L. Lewis a “United Mine Workers of America” elnöke a leghatalom- vágyóbb cárja az amerikai szak- szervezeti mozgalomnak. A bányász szervezet több mint fél millió tagja felett a legdraszti- kusabb hatalommal uralkodik, azonban ez még nem elégíti ki hatalomitasságát. Ő az egész amerikai munkásmozga Imát egy legyintéssel szeretné kormányozni és ezen törekvésében semmitől sem riad vissza. 1935-ben kísérletet tett, hogy az AFL központi elnöki pozícióját — amelyet William Green tölt be — elnyerje, azonban ez a törekvése dugába dőlt, mert még a többi szakszervezeti basák is félve gondolnak arra, ami történne velük, ha Lewis kezébe kerülne az elnöki gyeplő és a saját adjutánsain kívül nem akadt a konvención, aki pártolta volna Lewis pályázását az elnöki pozícióra. Ez Le- wist annyire felbőszítette^ hogy az ő szervezetét — a bányász szervezetet — kiszakította az AFL kötelékéből és megalakította a “Committee for Industrial Organization” uj “Ipari Szervezetet” — mely elődje a jelen “Congress of Industrial Organization”-nak (CIO) -— és amely szervezetnek Lewis lett a központi elnöke. Lewis régi vágyát látta megvalósulni, amikor a CIO rohamos fejlődést mutatott, azonban öröme nem sokáig tartott, mert amint a CIO erősödött, Lewis úgy veszítette a kontrolt a szervezet felett. Tudniillik a CIO-ba uj elemek, illetve, régi munkásmozgalmi elemek, akik a szakszervezeti módszerrel régen meghasonlottak és onnan kiváltak, most a CIO-hoz csatlakoztak és azok nem voltak hajlandók Lewis diktátorságát szónélkül tűrni, mint a bányászok. Magában a CIO-ban Lewis nagyon kis ember lett, ami any- nyira sértette hatalomvágyát, hogy 1940-ben lemondott az elnöki pozícióról és 1941-ben kiszakította az ő bányász szervezetét is. Mint ahogy nem kérdezte 1935-ben a bányászokat, hogy akarnak-e kiválni az AFL-ből, éppen úgy nem kérdezte meg azokat, hogy akarnak-e kiválni a CIO-ból, mindkét esetben teljesen önkényesen cselekedett. Ezzel azonban még nem ért véget a bányászok kálváriája, mert Lewis ismét kísérletezett visszatérni az AFL-be, ami több évi kísérletezés után végre az elmúlt évben sikerült neki, de ez esetben sem kérdezte meg, hogy mi a véleménye a bányászoknak? A közelmúlt napokban a kereskedelmi sajtó az első oldalon feltűnő címmel közölte, hogy: “Lewis donates $100.000 to telephone strikers” (Lewis 100.- 000 dollárt adományozott a telefon sztrájkolóknak) és a szószólója a következő szavak kíséretében kézbesítette az összeget: “Felhatalmazásunk van a UMW elnökétől (Lewistől) hogy kébesitsük ezen összeget a telefon sztrájkolóknak ...” Üdvösebb cé,lra nem adhatott volna a bányász szervezet százezer dollárt, mint a sztrájkoló telefon ipari munkások sztrájk alapjára és csak elismeréssel adózhatunk a bányász szervezetnek ezen cselekedetéért, de valami még sincs rendben a dolog körül. Az bizonyos, hogy ez az ösz- szeg nem Lewis zsebéből került ki, hanem a bánysz szervezet pénztárából és nem a kereskedelmi sajtó találta ki, hogy Lewis adta a százezer dollárt. A hiba ott van, hogy ahelyett, hogy a bányász szervezet utasította volna Lewist, hogy a telefon munkások sztrájkalapjára kiutaltasson százezer dollárt, Lewis utasította á szervezetet annak kiutalására. Mint ismeretes, a bányász szervezetnek közel tiz millió dollár pénzállománya van és ezen összeg felett Lewis rendelkezik. És ez nem csak a bányász szervezetnél, vagy a fentebb említett villamossági ipari munkások szervezeténél van igy, hanem az AFL kötelékébe tartozó minden szakszervezetnél. Ezen tények tudatában furcsán hangzik, amikor az AFL központi vezetősége azzal vádolja az orosz szakszervezeteket, hogy azok nem “függetlenek” hanem “alárendeltjei néhány nagy hatalommal rendelkező embernek, akik zálogul hasz- ják azokat tekintet nélkül jogaik és szükségleteikre.” Nem állítjuk, hogy az orosz szakszervezetek irányítása teljesen megegyezik a mi felfogásunkkal a munkásszervezet működését és hivatását illetőleg, de azt kritizálni az AFL vezéreinek van legkevesebb joga, amig saját portáikon meg nem szüntetik a cárizmust és a tisztviselők nem diktátorai lesznek a szervezetnek, hanem a tagság határozatainak végrehajtói. NAGY INFLÁCIÓ ROMÁNIÁBAN BUKAREST — Romániában az utóbbi hetekben az árak 1000 százalékkal emelkedtek. Különösen az élelmiszerek árai emelkedtek rakéta sebességgel. Ennek oka leginkább az, hogy a múlt évben rendkívül nagy szárazság volt a Bánátban, amely Románia élelmiszer készletének jórészét szolgáltatja. Jelenleg ismét szárazság van s attól tartanak, hogy újból gyenge termés lesz.
