Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-19 / 1472. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. április 19. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 öné Year _________ $2.00 Félévre ............................. 1-00 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ---------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. _______________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Profitmohó rendszer Rövid pár héten belül Truman elnök most már másodszor fordult könyörgő szavakkal az amerikai nagytőkésekhez, hogy ne emeljék már az árakat olyan magasra, elégedjenek meg kisebb profittal, mert ha az áremelés továbbra is igy megy, akkor a munkások jogosan követelhetnek újabb béremelést. Truman elnök ezúttal az újságíróknak adott nyilatkozatában “üzent” az amerikai ipar és keresőelem urainak. Mint az előző beszédében, úgy a jelenlegi nyilatkozatában is elismerte, hogy úgy ő, mint az adminisztrációja teljesen tehetetlen ebben a kérdésben és csupán az iparfejedelmek kegyes sziveire és józan belátásukra hivatkozik, mert szerinte az állam kezében egyetlen fegyver “az erkölcsi rábeszélés.” “Amerika üzletemberei”, — mondotta az elnök, — “a Free Enterprise-t követelték. Most rajtuk áll, hogy megmutassák, hogyan tudják a Free Enterprise-t működésben tartani.” Mert any- nyit már az elnök is észrevett, hogy a profit határtalan emelése mellett nem lehet sokáig fentartani a mai termelési rendszert. Már pedig az amerikai tőkések profitja a múlt évben minden várakozást messze felülmúlt. A CIO által kiadott “Economic Outlook” márciusi száma szerint az 1946-os év a legmagasabb profitot hajtotta a legtöbb amerikai cégnek és korporációnak Amerika történetében. A korporációk által szolgáltatott adatok mutatják, hogy igen sok iparvállalat ebben az évben kétszer, háromszor, vagy többszörösen nagyobb profitot könyvelt el, mint az előző 1945-ös évben. Vannak azonban olyanok, akik nem tartják igazságosnak az egymásutáni évek profitjainak hasonlítását, mert azt mondják, hátha a következő években nem lesz olyan magas profit, avagy talán vesztesége lesz az iparvállalatnak. Ezek számára az “Economic Outlook” a profitot a vállalatba fektetett tőkével hasonlítja össze. Az ily összehasonlításokból is az tűnik ki, hogy az amerikai tőkések 1946-ban kétszer, vagy háromszor olyan magas profitot zsebeltek be, mint az 1942-45 háborús években és 8-10-szer akkorát, mint a háborút megelőző 1936-39 években. Ezen kimutatást csak 1936-tól kezdik, amikor a háborús készülődés már megszüntette a -depressziót, tehát a legtöbb iparvállalat jelentékeny profittal dolgozott. Hogy az aiperikai tőkések profitéhségéről némi fogalmunk legyen, nézzünk csak pár ilyen kimutatást. Nézzük csak például, hogy miért emelkedett a husnemüek árai oly magasra, hogy az átlagos munkásember alig tudja megfizetni. Mint köztudomású, az amerikai húsipar négy nagy cég kezében van. Ezek az Armour, Swift, Cudahy és a Wilson cégek. Az Armour cég 1945-ben 9.2 millió dollár hasznot csinált, 1946-ban pedig 30.3 millió dollárt. Ez a cég 1936-39 években a befektetett tőke után évi 4.2 százalék hasznot húzott, ez 1945-ben 6.8 százalékra emelkedett, 1946-ra azonban már 15.7 százalék nyereséget mutattak ki. Ez utóbbi szám azt jelenti, hogy ez a cég hasonló profit mellett kevesebb mint hét év alatt visszakapja a teljes befektetést és csak a profitból csinál újabb profitot. Ugyanezen adatok a Swift kompániáról igy szólnak: az 1945- ös profit 12.3 millió; 1946-ban 16.8 millió; a háború előtti átlagos haszon a befektetett tőkére 4.6 százalék, 1945-ben 6.2 százalék, 1946-ban 6.1 százalék. A Cudahy Company 1945-ös haszna 2.5 millió dollár, 1946-ban 6.8 millió dollár, a háború előtti haszon 3.4 százaléka a befektetésnek, 1945-ben 8.1 százalék, 1946-ban 16 százalék. A Wilson Company haszna 1945-ben 5 millió dollár, 1946- ban 10.3 millió dollár, a háború előtti haszon a befektetés után 6.6 százalék, 1945-ben 11 százalék és 1946-ban 14.1 százalék. Ezen számadatok szerint tehát az Armour cég 228 százalékkal, Swift 33.2 százalékkal, Cudahy 168 százalékkal és Wilson 105 százalékkal emelték profitjukat az előző évhez viszonyítva. Vagyis ezt eredményezte az árszabályozás megszüntetése, noha Truman elnök akkor is “kérte” az amerikai tőkéseket, hogy legyenek belátással és ne emeljék az árakat a méltányoson felül. Az árak emelését természetesen nyomon követte a bérek •emelkedése.' És ép- a bérek emelésénél történt a legnagyobb csalás, amit az amerikai nép ellen elkövettek. Mert ha például a fenti számadatokat egybevesszük, akkor azt látjuk, hogy a húsiparban a 18 centnél is alacsonyabb általános béremelés fedezésére elegendő lett volna a nagybani áraknak 1.6 százalékos emelése. Ehelyett azonban a felsorolt négy cég, — Big Four, — 90.6 százalékkal emelte a hús árakat. Még ha leszámítjuk a farmeroknak adott magasabb árakat az állatállományért, akkor is azt látjuk, hogy a béremelést legalább is tízszeresen vették be a közönségen. És ez igy van nem csak a húsiparban, hanem minden más iparban is. Helyszűke miatt nem sorolhatjuk fel itt a kimutatásban nyújtott összes adatokat. Elég, ha megjegyezzük, hogy a textiliparban a béremelés fedezésére elég lett volna az áraknak 6.7 százalékos emelése, de a gyárosok 32 százalékot szorítottak a vásárló közönségre. Az élelmiszer iparban (a húst leszámítva) 1.8 százalékot tett ki a béremelés, de a közönségen 58 szyzalékot zsebeltek be. Persze az össztermelésnek iránytszabó acélipar sem maradt el, ahol 1.9 százalékos áremeléssel lehetett volna helyrehozni a béremelést, ehelyett azonban 16.7 százalékot harácsoltak az acéltröszt urai. És igy megy ez tovább minden iparban. Az amerikai tőkések kapzsisága nem ismer határt. És ezeknek a jószívűségére apellál Truman elnök, hogy elégedjenek meg kisebb profittal, mert másképpen veszélyeztetik a Free Enterprise rendszert! Az elnök egy percig sem gondol arra, hogy ennek a Free Enterprise rendszernek az a lelke, hogy minél nagyobb profitot hajtson a befektetett tőke után. Ha ezt a profitot korlátozzuk, akkor már megszüntetjük magát a Free Enterprise^ amelyet ezidőszerint az amerikai állam olyan görcsösen véd. Hiszen maga Truman elnök ismerte el, hogy az áraknak egyöntetű leszállítása a trösztellenes törvényekbe ütközik, mert habár “leszállítás” is, mégis csak az árak egyöntetű megszabását jelenti. Azonban az elnök úgy véli, hogy talán az igazságügyi department meg tudja oldani a kérdést úgy, hogy ne indítsanak eljárást az árleszállitók ellen. A fenti számadatok, valamint Truman elnök nyüatkozata mutatják, hogy a Free Enterprise rendszer nem tarthatja fenn magát sokáig. Amikor egy ország dolgozó néptömegeit annyira kiszolgáltatják a kisszámú tőkésosztálynak, hogy az államhatalomnak könyörögni kell a további kizsákmányolás ellen; amikor a nép gazdasági érdekeinek védelmére hozott törvényeket ez a kisszámú uralkodó osztály éppen a kizsákmányolás védelmére képes átfordítani, akkor ez a határtalan kizsákmányolás minden elnöki kérelem dacára is folyni fog mindaddig, amíg a termelést felborítja. A Free Enterprise profitmohósága hasonlítható a gumiszalaghoz, amelyet lehet ugyan nyújtani tovább-tovább, de egyszer mégis elér ahoz a ponthoz, amelynél elpattan. Az amerikai tőkések profitmohósága ilyen pont felé hajtja a magántulajdon jogán alapuló tőkés termelési rendszert. Wallace békemissziója Európából jövő táviratok szerint a háborúban kimerült és a háborús sebektől még mindig vérző európai népek mindenütt nagy ovációval fogadják a “Truman Doktrína” ellen beszélő és a népek kooperációján alapuló békét hirdető Henry A. Wallace, volt amerikai alelnököt és kereskedelmi minisztert, akinek európai körútja világeseménnyé nőtte ki magát. Wallace a tőle megszokott nyíltsággal és őszinteséggel támadja a “Truman Doktrínát,” vagyis Truman adminisztrációjának azt a szándékát, hogy pénzzel és fegyverekkel támogassa a baloldali ellenzék által támadott és veszélyeztetett kormányokat, mert, mint ők állítják, az ily baloldali győzelmek a kommunizmus és a Szovjet Union terjeszkedését jelentik, amit meg akarnak akadályozni. “A Nemzetek Ligája azért bukott meg”, — mondotta Wallace egyik beszédében, “mert olyan gépezetté akarták átalakítani, amely a többi országokat Oroszország ellen szervezte. Megengedhetjük-e, hogy most ugyanazt csinálják az Egyesült Nemzetekből is? A “Truman Doktrínát” kommunista ellenes programnak nevezik. De ki hiszi el, hogy 400 millió dollárral el lehet gáncsolni a kommunizmus terjedését? És ki hiszi el, hogy pár száz, rosszul fegyverzett görög guerilla harcos a hegyek között olyan nagy veszélyt jelent a világra, hogy az Egyesült Államok elnökének a kopgresszushoz kell fordulni, mintha egy újabb Pearl Harbor támadás érte volna az országot. Éppen úgy nem vásárolhatjuk meg a kommunizmust, mint ahogyan nem tudjuk eltüntetni fegyverekkel sem. Egyetlen nagy eszmét sem lehet eltüntetni a világ programjáról sem pénzzel, sem fegyverekkel, bármüyen hatalmasak is legyenek azon fegyverek.” Egy másik beszédében, amelyet Manchester városban mondott, nyíltan kikelt az amerikai “imperializmus” ellen. Wallace általában a Szovjet Unionnal való kooperációt hirdeti. A legélesebb szavakkal ítélte el azokat, akik a kommunizmust és a fasizmust egyforma rossznak tartják. “Pedig ezen emberek jól tudják, — mondotta Wallace, — “hogy 20 millió orosz azért áldozta fel életét, hogy a fasiszta diktatúrát megsemmisítse és most mégis azt merik állítani, hogy kommunizmus és fasizmus azonosak!” Amig Európa népei tapsolnak a béke misszióban járó Wallace szavainak, addig itt, Amerikában, a háborús uszítok végtelen gyűlölettel írnak róla a sajtóban és beszélnek a rádióban. Mint előre várható volt, már el is nevezték kommunistának. Vannak, akik rámutatnak, hogy mennyivel nagyobb szabadság van itt, mint Oroszországban, mert ha egy orosz alattvaló a külföldön a Stalin politikája ellen merne beszélni, alaposan elbánnának vele. Ezzel ellentétben Truman elnök még a napokban is jóakaratu szavakkal emlékezett meg Wallaceról.
