Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-12 / 1471. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. április 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ____________$2.00 öné Year _____________$2.00 Félévre ............................. 1-00 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ----------------- 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás «nvatalos felfogásával. ____ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ■405*42 Hiábavaló kérelem Truman elnök azon beszédében, amelyben arra kérte az amerikai üzletvilág vezetőit, hogy ne emeljék már tovább az árakat, mert inflációt fognak előidézni, elismerte, hogy az Egyesült Államok népe teljesen ki van szolgáltatva az iparfejedelmek kénye- kedvének. A háború alatt és egyideig a háború után * is az árakat rendkívüli törvények utján szabályozták. Mint ismeretes, a nagy ipar- vállalatok nagyon éles harcot folytattak az árszabályozás megszüntetésére. Tekintettel arra a nagy befolyásra, amit a kongresz- szusra gyakorolnak, ez sikerült is nekik. Még mindannyian emlékszünk azon oldalas hirdetésekre, amiket a National Association of Manufacturers (NAM) kutyaszövetség helyezett el az ország összes lapjaiban és amelyekben azzal érveltek, hogy az árszabályozás áruhiányt, az áruhiány pedig áremelkedést eredményez. Szüntessétek meg az árszabályozást, — harsogták a NAM urai, — akkor lesz elegendő árucikk és a szabadverseny le fogja nyomni az árakat. Az árszabályozást beszüntették, az árak azonban nem hogy estek volna, haneijn inkább egyre emelkedtek és emelkednek még ma is. Emelkednek az árak dacára annak, hogy az üzleti érdekeltség soha eddig nem ismert profitot zsebelt be. A Kermit Ebby ■vezetése alatt álló s a CIO által fentartott “Research and Educational” iroda jelentése szerint 1946-ban a húsiparba fektetett tőke 6-16 százalékos hasznot hajtott; a textiliparban 9 százaléktól 38 százalékig terjedá hasznot jelentettek; a vas és fémipar is elismert 5.4 százaléktól 12.7 százalékig menő hasznot. Truman elnök tehát az ilyen nagy hasznokat zsebelő tőkésekhez fordult, hogy legyenek már megelégedve a profittal, ne emeljék tovább az árakat. De ezt természetesen csak a saját jószántukból, jószívűségükből tegyék, mert nincsen semmi olyan törvény, amivel erre kötelezni lehetne őket. Truman elnöknek ez a beszéde tehát nyüt elismerése volt annak, hogy az Egyesült Államok népe gazdaságilag teljesen ki van szolgáltatva ezen kisszámú tőkésosztály kénye-kedvének. Addig és úgy szipolyozzák ki az amerikai népet, ameddig és ahogyan nekik tetszik. Truman elnök szerint ebben a kiszipolyozásban az egyetlen gátló tényező az érdekelt tőkések jószívűsége. Az a feltevés, hogy a tőkések jószívűsége az ilyen kérdésnél számba jöhet, mutatja, hogy az elnöknek nem volt ideje, vagy kedve a tőkés termelési rendszer tanulmányozására. Élvezte és élvezi annak előnyeit minden közelebbi ismeretek nélkül. Mert aki a tőkés termelést csak valamennyire is ismeri, az tudja, hogy az iparok igazgatása fogadott emberek kezeiben van, akiknek egyetlen hivatása a nagy profit termelés. Minél nagyobb a profit, annál kitünőbb az igazgató, aki azt előteremtette. Még nem találkoztunk olyan tőkéssel, aki csupa jószívűségből tiltakozott volna az iparokba fektetett pénze után nyert osztalék nagysága ellen. így bátran megjövendölhetjük, hogy az elnök kérésének nem lesz eredménye. Az árak emelkednek, vagy ilyen nagyon magasak maradnak mindaddig, amíg az amerikai fogyasztóktól vissza nem veszik a háborús munkánál nyert fizetésekből megtakarított ösz- szegeket. Akkor aztán esnek majd az árak, mert a nagy tömegeknek nem lesz vásárló képessége. De ugyanakkor felhúzzák a gátat a depresszió előtt is, mert a redukált fogyasztás munkanélküliséget teremt. Ugylátszik, hogy az Egyesült Államok gazdasági urai mitsem tanultak a múltból, mert a jelenlegi árdrágítással megismétlik az első vüágháboru utáni történteket. És mint akkor, úgy most is segítik őket az irántuk mindenkor hűséges politikusok, bármelyik párthoz tartozzanak is. Szükségtelen intézkedés A múlt héten Moszkvából jövő rövid távirat jelezte, hogy a Szovjet kormány megtiltotta az orosz alattvalóknak, hogy más országok polgáraival házasságot kössenek. A hir nem indokolta meg ezen különös intézkedést, de azt a további információt nyújtotta, hogy a rendelet alól senkinek sem adnak kivételt. A héten újabb távirat érkezett erre a dologra vonatkozólag. Ezen újabb hir szerint a Szovjet kormány nem engedi meg 15 orosz asszonynak, akik angol katonákhoz mentek feleségül, hogy az országot elhagyva férjeik után Angliába menjenek. Sajnálatos dolog, hogy az orosz kormány nem indokolta meg ezt az intézkedést, mert az indokolást látva talán másszinben tűnne fel ez a dolog. így azonban nem habozunk kimondani, hogy ez a rendelet, bárkitől eredt is, nem csak demokrata ellenes, hanem lényegében kimondja azt, hogy aki Oroszországban született, az nem adhatja fel orosz polgárságát, hanem élete végéig orosz alattvalónak kell lennie, akár tetszik neki, akár nem. Eltekintve attól, hogy ez a törvény nagyon érzékenyen érint pár családot, — hiszen a számuk nem lehet nagy, — fontosabb, hogy az emberek közötti mesterséges válaszfalakat. Ha pedig a Szovjet Union a szocializmust építi, akkor ez az ostoba rendelet határozottan antiszocialista. Eehet, hogy az illetékesek rájönnek erre és visszavonják ezt a rendeletet. Mi pedig úgy látjuk, hogy ez a dolog, bármilyen jelentéktelennek látszik is, éppen a liberális gondolkozásu egyének között kelt ellenszenvet és bizony nem barátokat, hanem csak jogos kritizálókat szerez a Szovjet Unionnak. Tragi-komédia Washingtonban a külügyi hivatal képviselője bejelentette azt a tervet, hogy Németországból és Ausztriából náciellenes érzelmű tehetséges fiatalembereket fognak az Egyesült Államokba hozni hat hónaptól egy évi tartózkodásra, hogy ezen idő alatt tanulmányozzák az amerikai demokráciát s hazájukba visszatérve igyekezzenek a gyakorlatba átvinni tanulmányaik eredményét. Ha ez a terv beválik, — mondja a nyilatkozat, — akkor Japánból és más országokból is hoznak majd ilyen egyéneket. Ez a terv most, amikor az Egyesült Államokban zabolátlan támadásba ment át a reakció a kormányközegek segitségével és vezetése alatt, nagyon tragikomikusán hangzik. A nyilatkozat megjegyzi, hogy a kiválasztott ifjakat állami és privát intézmények keretében helyezik el, hogy az ott uralkodó szellemet tanulmányozhassák. Elképzeljük, hogy müyen demokráciát tanulhatnak majd az ilyen ifjak, — mondjuk, ha az American Legion befolyása alá kerülnek. Vagy talán majd a “Daughters of the American Revolution” nevű szervezettől fognak tanulni egy kis néger és zsidógyü- lölő demokráciát? És végre valószínű, hogy ezeket a jámbor ifjakat majd a boszorkányüldöző “Un-American Activities” bizottság is pártfogása alá fogja. Ott láthatnak aztán olyan demokráciát, hogy a hátuk is borsodzni fog tőle! Ha nem járna ez a dolog nagyon is tragikus következményekkel a világ sokat szenvedett népeire, igazán kacagni kellene ezen a terven. Angol önzetlenség Minél tovább folynak a nagyon különös görög kölcsön feletti tárgyalások, annál több olyan dolog kerül nyilvánosságra, amelyek mutatják, hogy ez a kölcsön nem egyéb, mint az angol-amerikai tőkés érdekeltség védelme az amerikai adófizetők pénzéből. A kongresszus egyik albizottságának tárgyalásán szóbake- rült, hogy dacára az annyira hangoztatott görög gazdasági összeomlásnak, a görög kormány még mindig hűségesen fizeti az angol bankároknak azon nagyszabású kölcsönnek a kamatait, amit még 1898-ban, a görög-török háború után kértek. Erre a kölcsönre a görögök nagy uzsora kamatot, 8.19 százalékot fizetnek. Az elmúlt 44 év alatt, vagyis 1898-től 1942-ig, amíg az ország német megszállás alá került, csupán kamatokban 1,441,440,000 dollárt fizettek ki, amely többszörösen felülmúlja az eredeti kölcsönt, noha abból egy centet sem törlesztettek. Ez a nagy kölcsön még ma is fennáll és amikor az angolok trónra segítették a most elhunyt György királyt, kikötötték vele, hogy a tartozást elismeri és a kamatokat tovább fizeti. Ezért segítette Anglia olyan nagy erővel ezt a fasiszta érzelmű királyt, akiről most, halála alkalmából az is kiderült, hogy a demokratikus görögök elleni hadjáratot ő irányította és a trónon követő fivére is kijelentette, hogy ezi a harcot folytatni fogja tovább. Pár héttel ezelőtt meglepetve hallotta a világ, hogy az angolok már nem tudják tovább finanszírozni a görög “demokráciát”, amely “védbástyája a kommunizmusnak,” igy a gazdag Amerikának kell átvenni ezt a szerepet. Arról persze nem szóltak semmit, hogy a görögök már tényleg nem bírják fizetni az angol bankároknak a nagy kamatokat s igy jónak látnák, ha az évi 50 millió dollárt amerikai közpénzekből kapnák meg. Miután az angol bankároknak szoros összeköttetéseik vannak az amerikai pénzérkelt- séggel, megtörtént a hihetetlennek látszó dolog, maga az elnök kérte az Egyesült Államok népét, hogy fizesse az angol bankároknak a kamatokat. Természetesen minderre a “demokrácia” védelmében van szükség. Talán a “bankárok demokráciáját” (kasszáját) kell védeni?!
