Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-05 / 1470. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. április 5. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ___________$2.00 Félévre ...........................- 100 Egyes szám ára .......... 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ____________$2.00 Six Months __________ 1.00 Single Copy __________ 5c Bundle Orders ______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. ___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. _________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE «9*42 Olaj-demokrácia Az amerikai közvéleményt még mindig kábultságban tartja Truman elnöknek az a kijelentése, hogy a görögök és törökök támogatásával az egyre terjedő kommunizmusnak akar gátat építeni. Most, hogy Truman ezzel a bejelentéssel felnyitotta a zsilipeket, már tisztán láthatjuk, hogy a legveszedelmesebb háborús propagandával állunk szemben. A kongresszus alsóházánek külügyi bizottsága tárgyalás alá vette a görögök és törökök számára kért 400 milliós segélyezés ügyét. Ezen a tárgyaláson első sorban is Dean Achesont hallgatták ki, aki a Moszkvában idéző Marshall helyett a külügyi hivatal tényleges vezetője. Acheson beszédéből tisztán kitűnt, hogy a Truman adminisztráció teljesen a háborús uszítok befolyása alá került. Acheson nyíltan megmondotta, hogy az amerikai kormány felfogása szerint “nagy veszedelmet jelentene Amerika biztonságára, ha Görögországban kommunista kormány kerülne hatalomra”. Ugyancsak Amerika szabadságát látja veszélyeztetve abban, ha a Dardanell szoros ellenőrzésébe Szovjet Oroszországnak is beleszólása lenne. “Görögország már 2500 éve ismeri a demokrácia eszméjét és azóta állandóan felfelé törekszik”, — szónokolt a helyettes külügyminiszter, — “meg kell tehát védenünk ezt a népet attól, hogy kívülről olyan kormányformát erőszakoljanak rá, amilyet nem akar.” Egyes, tamáskodó képviselők keresztkérdései alapján azonban kitűnt, hogy Görögország és Törökország csak olyan kormányokat választhatnak, amüyenek megfelelnek az amerikai követeléseknek. Nem fontos az, hogy azon kormányok demokratiku- sak-e, vagy sem. így például Amerika támogatja Iraq es Saudi- Arabia kormányait, noha azokról még a legjobb akarattal sem lehet elmondani, hogy demokratikusak. De ugyanez áll a jelenlegi görög kormányra is. Hiszen köztudomású, hogy a görög nép már régen elkergette volna ezt a kormányt, ha az angolok nem tartottak volna ott nagy hadsereget és nem segítették volna fegyverekkel is. Washingtoni jelentések szerint a görög kormány ellen harcoló fegyveres csapatoknak csak egy kis része tartozik a kommunisták közé, akik a “KKE” (Görög Kommunista Párt) zászlaja alatt harcolnak; a nagyobb rész az “NOF” (Nemzeti Felszabadító Front) név alatt csoportosul. Dacára a múlt évben tartott választásoknak, ahol a monarchisták győztek, az anti-monarchisták száma igen nagy. Egyébiránt arról a választásról éppen most küldött megrázó tudósítást a Görögországot bejáró Robert Wilkin Blake, amerikai újságíró. Blake elmondja, hogy a monarchisták dicsekszenek azzal, hogy HÁNYSZOR SZAVAZTAK a király visszahívására. Nagy truckkokra rakták őket és városról-városra mentek szavazni. “Én nagyon hűséges királypárti vagyok”, — dicsekedett Blakenek egy ilyen mo- narchista, — “mert negyvenszer szavaztam a király visszahívására”. Midőn Galagan Douglas képviselő rámutatott, hogy sem Görög, sem Törökországnak nincs demokratikus kormánya, amelyeket támogatni érdemes lenne, Acheson azzal védekezett, hogy mindkét országban helyet adtak a parlamentben az ellenzéknek, ami a demokrácia felé való törekvést mutatja. “Ha ez igy van”, — jegyezte meg Douglas, — “akkor nem kellene segíteni ezen kormányokat úgy, hogy a demokráciát jelentő ellenzéket teljesen kiirtsák!” Erre aztán Acheson már csak kitérő választ adott. A háborúra való uszítás azonban még sokkal jobban kitűnt más “szakértők” beszédeiből. Ilyen szakértőnek jelentkezett George H. Earle, Pennsylvania állam volt kormányzója, aki az alsóház hírhedt “Un-American Activities” bizottsága előtt azt tanácsolta, hogy az atombombát “a Szovjet Union felé kell irányítani.” Earle azt hirdeti, hogy idővel az oroszoknak is lesz atombombájuk és azok nem fognak habozni a használatával. így Amerikának meg kell előzni őket és már most kell igénybe venni az atombombát. — Mint emlékezetes, Hitlerék is úgy érveltek, hogy minden ország meg akarja támadni őket és azért inkább ők támadják előbb. Az amerikai politikusok igy veszik át a nácik propaganda módszereit. Az Oroszország ellen irányuló külügyi politikával párhuzamosan folyik a belföldi népellenes politikai irányzat továbbfejlesztése is. A lapok és a rádió állandóan a kommunisták ellen izgatnak. Itt-ott azonban már nyíltan átcsaptak a szakszervezetek ellenni támadásba is. Egyenlőre különösen a CIO-t szemelték ki, amelynek vezetőiről azt akarják elhitetni, hogy mindannyian kommunisták. A főcél itt egyrészről hangulatot kelteni a munkásellenes törvények hozására, másrészről pedig belső viszályokat teremteni a CIO és egyéb gazdasági szervezetekben, hogy azok a belső harcok tüzében emésszék fel erejüket. A történelmi események gondos figyelői jól tudják, hogy valahányszor bárhol is ilyen erőszakos reakciós hullámokat vernek, annak igazi célja valami nagymérvű csalás leplezése. így jelen esetben is figyelmen kívül kell hagynunk az Acheson, az Earle, Hoover és mások nagyhangú frázisait és kutatnunk kell, hogy mi történik a kuliszák mögött, mert csak úgy tudjuk megérteni ezt a hirtelen nyert túlzott reakciós felbuzdulását. Előző lapszámainkban már rámutattunk, hogy a republikánus pártnak jól bevált a kommunista mumussal való ijesztgetés, mert a múltévi választásoknál ez kongresszusi többséget hozott nekik. Most a demokraták elhatározták, hogy kiütik ezt a lovat republikánus barátaik alól és ők még jobban antikommunisták lesznek, mint politikai versenytársaik. Ma már kezdik beharangozni, hogy Truman mégis csak “nagy ember”, akit újra meg kell választani elnöknek. Ez a magyarázat tehát bizonyos tekintetben elfogadható, azonban, mint látni fogjuk, nem teljes. Claude Pepper, floridai szenátor, Truman javaslatát bírálva a szenátusban újabb dolgokra vetett világot. Pepper éles szavakkal ítélte el Truman uj politikai irányát, amely szerinte nem egyéb, mint “az angol imperialista élet-vonalnak a védelme”. Egyébiránt Pepper szenátor kijelentéseiből érdemes idézni a következőket: “Ebben az ügyben az igazság az, hogy külügyi hivatalunk nem hajlandó nyilvánosságra hozni minden adatot, amit tudni kellene Amerika népének. Nem mondja, hogy az angolok az oroszokkal erőversenyre keltek a Balkánon és a Közel-Keleten. A törökországi program azon puszta feltevésen alapul, hogy az oroszok esetleg mit csinálnának, ha részt nyernének a Dardanell szorosok igazgatásában. Görögországban pedig a már hitelétveszi- tett, fasiszta szellemű király által vezetett kormányt akarja támogatni abban, hogy kiölje Görögország demokratikus elemeit. Végre is tudnunk kell, hogy a mi pénzünk és háborús felszerelésünk fölöslegeivel miként gyilkolják le azon görögöket, akik ragaszkodnak a klasszikus görög demokráciához és gyűlölik a zsarnoki uralmat. Tudnunk kellene, mert hiszen a State Departmen- tünknek meg vannak az adatai, hogy már eddig is hány görög demokratát gyükoltak le orvul, küldtek száműzetésbe, vagy vetettek börtönbe.” “De azonkívül,” — tette hozzá Pepper szenátor, — “azt is tudnunk kellene, hogy a görög-török segélyre az igazi motívumot az angol élet-vonal védelme és a Kelet olajmezőinek birtoklása szolgáltatják. Ezekért kell segíteni Görögországot még akkor is, ha az a United Nations Szervezet szétrombolását jelenti is!” Pepper szenátor szavainak kiegészítéséért Drew Pearson, neves washingtoni kolumnistának multheti egyik rovatához kell fordulnunk. Abba a rovatban Pearson megírja, hogy az Egyesült Államok tengerészet« óriási mennyiségű olajat vásárol Saudi- Arábiában, méghozzá aránytalanul magas áron. Pearson rovata szerint az arab olajmezőket az Arabian-American Oil Company aknázza ki. Ez a név tulajdonképpen két amerikai olajtársaságot, — a Standard Oil of California és a Texaco céget takarja. Miután az amerikai olajrezervoár a mai nagymérvű fogyasztás mellett hamarosan kiürül, igy az amerikai oiajérde- keltség rátette a kezét az arábiai olaj lerakódásokra, amelyek mennyiségben megközelítik az amerikait. Az arab olajmezők azonban Ibn Saud arab király tulajdonát képezik. Először tehát ezt a még mindig középkori atmoszférában élő uralkodót kellett lekenyerezni. Ezért előbb 30, majd újból 25 millió dollár kölcsönt adattak neki amerikai közpénzekből a Reconstruction Finance Corporation révén. Ebből a pénzből utakat és vasutakat építettek, hogy a sivatagban hozzáférjenek az olajhoz. De dacára annak, hogy az előzetes befektetés az amerikai közvagyonból került ki, a két AMERIKAI OLAJTÁRSASÁG HALLATLAN NAGY ÁRAKAT KÉRT AZ OLAJÉRT. Olyan nagy arakat számítottak, hogy az átvételre kirendelt két tengerész tiszt kénytelen volt bejelenteni Washingtonba a nagymérvű zsarolást. Ez a két HAZAFIAS olajcég hat centet kért a nyers gazolin gallonjáért és 1 dollar 68 centet a diesel olaj hordójáért. A panasz után azonnal leszállították az árakat hat centről három centre, a diesel olajat pedig 75 centre. Pearson megírja, hogy az amerikai Navy (tengerészet) ugyanezen árakat fizeti a mexicoi öbölben is, ahová a nevezett cégek odaszállítják az olajat; de ugyanazt az árat kérik akkor is, ha az amerikai hajók érte mennek Arábiába. Az amerikai olajérdekeltség tehát hallatlan profitot zsebel be azon arábiai olajból, amelynek kiaknázására állami közpénzeket fordítottak. Ebből á profit harácsolásból természetesen részt kap Ibn Saud király is, aki dacára annak, hogy korlátlan ura és zsarnoka alattvalóinak' egyszerre nagyszerű demokratává lett az amerikaiak szemében. ’ Truman elnök jelenlegi politikai irányelve tehát nem egyéb mint az “olaj-demokráciának” gyakorlati megvalósítása.
