Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-05 / 1470. szám
1947. április 5. BÉRMUNKÁS ■ MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA-------------------------ROKONLELKEK A napokban az amerikai nagy lapok első oldalainak nagy címsorai ordították világgá, hogy Herbert Hoover ex-elnök a német gazdasági élet helyreállítását sürgeti, mert mint mondotta, máskülönben az éhező német népet nekünk kell eltartani. Hoover urnák fáj a szive az éhező, szenvedő németekért; az a jó szive, amely nem dobogott gyorsabban midőn Washingtonból katonasággal verette ki a bonuszt kérő veteránokat; vagy az a jó szive, amelynek sugala- tára éhhalálra Ítélte a forradalmakon átment Magyarországot 1919-ben. Igaz, hogy jóval később a münichi paktum után, sőt még a második világháború idején is náci Németország igen jó barátjának tartotta Hoovert. Hitle- rék lesték minden szavát, és rék lestek minden szavát és azonnal kinyomatták az általuk kontrolált sajtóban és leadták rádió állomásaikon. Máskor viszont az amerikai antifasiszta sajtó mutatta ki, hogy Hoover ur, ez a kiváló amerikai patrióta, valójában a nácik által világgá kürtőit jelszavakat ismételgeti. Azért említem fel most ezt a dolgot, mert ugyanaz nap, amikor Hoover ur nyilatkozatát közölték a lapok, annak a nyilatkozatnak a lényegét hozták egy integritásának védő eszközeit modernizálja.” Törökország tehát kimondottan a hadsereg modernizálására kért és kap 150 millió dollárt. Vájjon miért oly szívügye az Egyesült Államoknak, hogy Törökország az egymilliós hadseregét a legmodernebb gyilkoló eszközökkel lássa el? Ennek a magyarázata két irányban található meg. Az egyik, hogy a Dardanellák Törökország fenhatósága alatt . vannak és Szovjet Oroszországnak ez az egyetlen vizi útja a Földközi tengerre. Oroszország ismételt kísérletet tett arra, hogy ezt a kijárót felszabadítsa. Anglia és az Egyesült Államok azonban minden lehetőt elkövetnek, hogy ezt megakadályozzák és az orosz hajók csak a félvilág megkerülésével érhessék el az európai partokat. Ebben Törökország jó eszköznek bizonyult és kinevezték “demokráciának”, amelyet minden eszközzel meg kell védeni az orosz totalitär törekvés ellen. A másik oka Törökország fel- fegyverezésének, a közel keleti olajforrásokban található meg. Mint ismeretes, Anglia és az Egyesült Államok olajbárói nagy összegekkel vannak érdekelve ezen olajforrásokban. Ezen olajforrásoknak nagy szerepe lesz a harmadik világháborúban és a milliós török hadsereggel igyekeznek biztosítani, hogy ezek a források Oroszország részére elérhetetlenek legyenek. Truman beszéde előtt pár nappal, a Standard Oil Co. elhatározta, hogy újabb 300 millió dolmásik cikkben is, noha nem oly prominensen, mint a kiváló bányarészvény spekuláns ex-elnö- két, bár ez a másik cikk sokkal érdekesebb volt. ÚJRA KEZDIK A “BUND” MOZGALMAT Ez a másik cikk John McDowell, Pennsylvania államba való republikánus képviselőtől ered, aki tagja az alsóház hírhedt Un-American Activities bizottságának. Ez a régi Dies bizottság, amelyet “boszorkányokat kereső bizottságnak” is csúfolnak, mert mindazokra, akik valami oknál fogva nem tetszettek a bizottság vezetőinek, ráfogták, hogy kommunista, vagy legalább is azokkal szimpatizáló. Ez a John McDowell talán va- valmivel lelkiismeretesebb, mint a bizottság többi tagja, mert komolyan veszi, hogy a bizottságnak nem csak a kommunistákat, hanem a fasisztákat is meg kellene vizsgálni. Azért, amikor egy vidéki lapban meglátott egy hirdetést, amelyben egy volt bundista, aki mostanában szabadult ki a börtönből, találkozóra hívta ismerőseit, elhatározta, hogy ő is elmegy a gyűlésre. És mint ahogyan számított, valóban amerikai német nácik gyűlésére bukkant. Mint a lapokban beszámolt, körülbelül százan jelentek meg ezen a gyűlésen, hogy újból megalakítsák lárt fektetnek be ezen olajforrásokba — bár ezt Truman nem mondotta — és ezen befektetést meg kell védelmezni. Azonban, hogy egyelőre az imperialista törekvést palástolják és még egy ideig a “demokrácia” álarcában tündökölhessenek, a török hadsereg ezt a célt is szolgálni fogja, mert ez “területi integritás” védelmezése. VIGYÁZAT, VESZÉLY Régi közmondás, hogy “akit az istenek elakarnak veszíteni, előbb az eszét veszik el” és ez jelképezi ma a kapitalizmus viselkedését. A fejlődés törvényei ellenére, a kapitalizmus úgy intézkedik, mintha örökidőkig uralni akarná a világot. Pedig minden őrült rugkapálódzása dacára, napjai megvannak már számlálva és át kell adja helyét egy humánusabb, tökéletesebb társadalmi rendszernek. A világ dolgozóitól függ, hogy a kapitalizmus távozása és az azt felváltó rendszer megvalósulása, mily pusztítást visz végbe sorainkban. Ha a kapitalizmus szabja meg az átalakulás körülményeit, a munkásosztály belátható időn belül egy újabb és borzalmasabb világháború pusztításáéinak néz elébe. Ha azonban ezt a veszélyt elakarja kerülni a világ munkássága, akkor nem bízza a kapitalizmusra az átalakulás módozatait, hanem szervezkedik Egy Nagy Szervezetbe, ott ahol szervezett erejének hatalma van — a termelés szinterén — és megálljt kiált a kapitalizmus őrült fegyverkezésének, amig nem késő. 3 oldal KERÜLETI ÉRTEKEZLET CLEVELANDON A Bérmunkás olvasói Cleveland körzetben ÁPRILIS 20- án, vasárnap reggel 9 órai kezdettel KERÜLETI ÉRTEKEZLETET tartanak a Bérmunkás, 8618 Buckeye Roadi iroda helyiségében, amelyen megbeszélik a lapnak újabb terjeszkedési lehetőségeit. A Bérmunkás olvasóit ezúttal is meghívjuk erre a konferenciára. Ugyancsak kérjük azokat, akik munkájuk miatt nem tudnának személyesen eljönni, hogy a lapra és annak terjesztésére vonatkozó javaslataikat postán küldjék el az értekezleten való megbeszélésre, Tisztelettel, a BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA. a náci mozgalmat New Yorkban és más keleti városokban is, mert mint mondották, Chicagóban és más helyeken már újból felélesztették a Bund-ot. (Ger- man-American-Bund volt a hivatalos neve az itteni náci mozgalomnak.) EGYFORMÁN BESZÉLNEK A gyűlésen a szónokok egyik a másik után hangoztatta, hogy milyen kegyetlenül elnyomják és kifosztják a szegény német népet. Mintha csak a Hoover szavait ismételték volna. Avagy talán Hoover ismételte a bund- isták szavait? Vagy talán az is lehet, hogy a közös érzés egyforma szavakat csalt ki belőlük? Persze azon a gyűlésen mondottak még sok más egyebet is. így például azt hangoztatták, hogy “görbe-orrú zsidó tisztek” vezetik az amerikai megszálló csapatokat, azért olyan vérszopó ez a megszálló hadsereg. Az éhséget meg annak tulajdonítják, hogy az a sok idegen munkás, akik a háború alatt a nagy fizetésekért Németorsz ágba mentek, most elesznek mindent a németek elől. Hogy milyen nagy fizetéseket kaptak a rabszolga munkára vitt munkások, bizonyára azok egész életűikben arról beszélnek! A Hoover ur feljajdulásával persze nem volna érdemes foglalkozni még akkor sem, ha a csatornákból előbujó amerikai nácik is ugyanazt mondják, mint a tokás arcú, de hájfejü, ex-elnök. Azonban a Moszkvából jövő táviratokból látjuk, hogy a külügyminiszterek konferenciáján is ugyanilyen véleménynek adnak kifejezést, habár más szavakkal is, az amerikai küldöttek, akiket most John Foster Dulles new yorki ügyvéd dirigál. Ennek a Dullesnak tulajdonképpen semmiféle hivatalos állása sincs a kormányban. Dewey kormányzó, amikor elnökjelölt volt, kinevezte a republikánus párt külügyi tanácsadójának és ez a cim meg tisztség rajta maradt. Már előre elhatározott tény, hogy a republikánus párt győzelme esetén ez a John Foster Dulles lenne a külügyminiszter. DULLES KAPCSOLATA A NÁCIKKAL Erről a Dulles ügyvédről már többször megírták a liberális lapok, hogy a nácikkal összeköttetése volt. Dulles tagja a new yorki Sullivan & Cromwell ügyvédi irodának, amely képviselte és képviseli még ma is a legnagyobb náci bankcégek egyikét, a Schroeder bankházat. Ez a Schroeder cég vezette az Egyesült Államok elleni kartel háborút, amely segítette náci Németországot a felfegyverkezésben. De azonkívül az állásától megfosztott O. John Rogge, az áru- lási pör vádlóügyésze is megemlítette, hogy ez a Dulles igen szoros baráti viszonyt tartott fenn Hitler egyik legfontosabb ügynökével, Gerhardt Westrick- kel, akinek még 1940-ben elkeltett hagynia az Egyesült Államokat. A Moszkvából jövő táviratok szerint Dulles a német nagyiparok újbóli felépítését követeli. Az oroszok is hajlandók a német ipar bizonyos részének a helyreállítására, hogy azokban jóvátételre dolgozzanak, de nagyon ügyelni akarnak arra, hogy a háborús ipar többé ki ne fejlődhessen Németországban. Ezzel szemben Dulles csak azt nézi, hogy a nagy német érdekeltségek, tehát a Schroeder bankház is, újra visszakapják ipartelepeiket tekintet nélkül arra, hogy mit fognak benne gyártani. GAZDASÁGI ÉRDEK Olvastam egyszer részletes kimutatást arról, hogy Herbert Hoover hány millió dollárt veszített, amikor aranybánya vállalatai az orosz forradalom következtében mint a köd oszlottak szét. Nem csoda tehát, ha ezt a veszteséget soha sem fogja elfelejteni és amig csak él, [mindig halálos ellensége lesz az oroszoknak. Ezért szeretne egy erős, a háborúra kész uj Németországot visszaállítani a Szovjet Union szomszédságában. Ugy- látszik, hogy ugyanily motívumok jöhetnek számításba Dul- lesnál is. Mert ha mint ügyvéd képviseli a Schroeder bankcéget, bizonyára kapna egy pár centet abból a sok-sok millióból, amit a Schroeder bankház visz- szakapna. így aztán már meg tudjuk érteni^ hogy lényegében miért halljuk ugyanazon dolgokat a bundistáktól, Hoovertől, Dulles- tól, meg másoktól, akiknek az újra életre keltett náci Németország újból vagyont és hatalmat jelentene. A kérdés csupán az, hogy az ilyen durva csalással meddig lehet még félrevezetni a világot?