Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-12-07 / 1453. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1946 december 7. A Szovjet értelmiség Irta: BOLGÁR ELEK (A “Szovjetgazdaság és Szovjetkultura” cimü füzetből) Nagy érdemei vannak a szovjetkultura kialakítása és terjesztése körül a szovjetértelmiségnek. Ha meg akarjuk érteni a szovjetértelmiség sajátosságait, a szovjet-társadalomban elfoglalt helyét, sok mindent át kell értékelnünk abból ami a Szovjetunió határain kívül az ’’értelmiség’’ elnevezés alatt általában átment a köztudatba. A szovjetértelmiség egyáltalán nem az, amit nálunk régebben úgy hívtak, hogy “lateiner-osz- tály”, a diplomás emberek osztálya, amelynek jellegzetes sajátossága egyfajta diplomagőg volt. Semmiképpen sem azonos a szovjetértelmiség képviselője azzal, amit “intellektuellnek” szoktak nevezni: a maga felsőbbrendűségét mindenképpen kifejezésre juttató szellemi arisztokráciával. De éppenugy nem szabad az úgynevezett müveit középosztályra se gondolni, az osz- tályonkivüliség, az osztályfelettiség, az osztálynélküliség ideológiai képviselője és ezáltal ép- ugy elszigetelődik a néptől, mint az előbb említett típusok. Persze, a régi félfeudális világ e szellemi képviselői mellett meg volt a baloldali, a forradami intelligencia és részben a szellemi proletáriátus is, amely kultúrpolitikai ideáljai tekintetében természetesen sokkal közelebb állt a mai szovjetintelligenciához. Emellett tekintenünk kell a régi cári Oroszország kulturfel- tételeit is, amelyekben sajátos, értelmiség-ellenes magatartás képződött ki az uralkodó osztályok részéről. Ezek az értelmiséget parazitáknak, idegen, népellenes elemnek tekintették s még kultur-közvetitő tevékenységét is rossz szemmel nézték, mert a műveltséget, a kultúrát, a szellemi életet a földbirtokosok és kapitalisták kiváltságának tekintették. A munkás és paraszt számára a kultúra forrásai meg- közelithetetlenek voltak és ezt igy is találták redjénvalónak a cári önkényt fenntartó társadalmi osztályok. A szovjethatalom mindennek gyökeresen véget vetett. Azok, akik a szovjetről, annak fejlődéséről és intézményeiről csak rosszat tudnak mondani s evég- ből a valóságot végnélkül ferdíteni kénytelenek, azt állítják, hogy a szovjethatalom kiirtotta az értelmiséget, hogy a szovjethatalom elvi ellensége minden értelmiségnek. A tények ezt két irányban is megcáfolják. Először azzal, hogy eredetileg éppen a cári időből fennmaradt polgári értelmiség volt az, amelyik szabotált és ellenségesen viselkedett a fiatal szovjethatalommal szemben. Másodszor azáltal, hogy a szovjethatalom kezdettől fogva határozottan és céltudatosan ápolta a múltak kulturális örökségét. Persze kritikával, gondosan kiválogatva azt, ami a szovjetkultura számára is hasznos. De a szovjetrendszer gazdasági sikerei, az iparosítás céltudatos munkája, a kollektív mező- gazdaság, az átfogó tervgazdaság rendszere, mindez hallatlan lehetőségeket biztosított a szellemi munkásnak is és a technikai értelmiség lassan-lassan odaállt a szovjethatalom mellé, amely a megtérőket a legnagyobb megbecsülésben részesítette. De ez az értelmiség megközelítően sem volt elegendő azoknak a gazdasági- és kultur- feladatoknak a biztosítására, amelyek a szovjetállam munkássága és parasztsága számára felmerültek. Az első és második ötéves terv idején már nagy mértékben kialakult a sajátos, proletár eredetű értelmiség se- holsem önálló osztály, hanem, hogy semmiféle uralkodó osztály sem nélkülözheti a maga intelligenciáját. így képződött ki és fejlődött s proletárállamban az uj mérnök és technikus típusa, szovjetnevelésü orvosok, mezőgazdák, irók, színészek, képzőművészek, zenészek, tudományos munkások, az uj szovjetkultura megteremtői. A régi és uj értelmiség számaránya ebben az időben már annyira eltolódott, hogy 1936-ban az egyik legnagyobb szovjetüze m b e n, ahol 968 mérnök dolgozott, csak 61 volt cári örökség, 907 pedig már a szovjethatalom alatt végezte a főiskolát. Hasonló folyamat megy végbe a szovjetfaluban is, ahol a kollektivizálás nyomán uj értelmiség képződött ki. Hogyan történt ez a gyors átképzés? Több különböző uj intézmény létesítése által, amelyek közt első helyen áll a munkásfakultások intézménye. A munkásfakultások általános képzést nyújtó iskolák felnőtt munkások és parasztok számára, azzal a céllal, hogy előkészítsék őket a főiskolára. 1932—33-ban 339.500 hallgatójuk volt. De ettől az időtől kezdve az iskolai hálózat óriási növekedése folytán jelentőségük egyre csökken. Nagy érdemük van a munkásfakultásoknak a szovjetfőiskola átalakítása és demokratizálása tekintetében. A munkások és szegény parasztok fokról-fokra birtokukba vet-1 ték a főiskolákat s mig az 1923- 28. években csak 35.000 embert küldtek kiképzés céljából a főiskolákra, az 1932-36. években már 232.000 volt a munkás- és szegényparaszt hallgatók száma. Különösen fontos szerepet töltöttek be a munkásfakultások a nemzeti köztársaságokban a lakosság átnevelése terén és nagy mértékben járultak hozzá a szovjetnép e részének gyors kulturális fejlesztéséhez. Ilyenformán a munkásság behatolt a főiskolákba és átalakította azokat a szakképzett erők “kovácsmühelyeivé”, az uj értelmiség kialakítójává a szovjet gazdaság minden területén. Mindez nem volt könnyű feladat. Mert a múltak kulturális örökségéhez tartozott az orosz nép igen nagy százalékának teljes müveletlensége. A győzedelmes szovjetnek haladéktalanul fel kellett venni a harcot az analfabetizmus ellen. Lenin javaslatára a szovjetkormány 1919. december 28-án rendeletet bocsátott ki az analfabetizmus megszüntetése érdekében. E rendelet arra kötelezi a szovjetköztársaság egész lakosságát 8—50 évig, hogy anyanyelvén elsajátítsa az irás-olvasást. Ez is komoly lépés volt a nemzetiségek tényleges egyenjogúsítása irányában a kulturális élet terén. A orosz kulturmono- pólium megszűnt, bár természetesen az a magasabbfoku kulturális fejlettség, amelyet az orosz nép az összes többi szovjetnéppel szemben históriailag szerzett, kétségkívül fennállott, persze nem a többi hátrányára, vagy rovására, hanem arra szolgált, hogy az elmaradottabb nemzetiségeket és népfajokat magasabb kultúrához segítse, hogy útmutatója és támogatója legyen egy magasabbrendü, egységes szovjetkultura közös megalkotása érdekében. Ennek eredményeképpen szűnt meg a nemzetiségek alacsony kultur- foka s a sok nemzetiség ma már éppúgy fejlődik a szellemi élet minden terén, mint az orosz nép. Mindenben az analfabetizmus megszüntetésén kívül nagy része volt a kötelező általános népoktatás meghőnos i t á s á- nak. Ennek segítségével akarta Lenin az egész szovjetnép számára lehetővé tenni azt, hogy az tudatosan vegyen részt az ország politikai életében. Tehát nemcsak az volt a ‘célja a szov- jet-kulturpolitikának, hogy a kultúrát fejlessze, hanem az is, hogy a politikai élet számára nevelje a szovjetnépet. Az eredeti cél mellé, — hogy oly tanult munkásréteg képződjék ki az ipar és mezőgazdaság számára, amely az ország gazdasági követelményeinek megfelel —•; hozzájárult az a programpont is, hogy olyan politikailag érett munkás és paraszttömegek képződjenek ki, amelyek megvalósíthatják az uj társadalom állami és közigazgatási feladatait. Látnivaló, hogy az uj értelmiség megteremtése az egész kulturális élet átalakításának, újjászervezésének eredm é n y e, amely az egész lakosságot nemi különbség nélkül bevonta ebbe a nagyszabású kulturmunkába. E folyamat során természetesen a nőnevelés is valóságos forradalmi átalakuláson ment keresztül. A cári örökség itt is rendkívüli nyomasztó volt: a nők analfabetizmusa ebben az időben a férfiakénak háromszorosát tette. A középiskolákban jóval kevesebbet kívántak lányoktól, mint fiuktól, egyetemekre és főiskolákra pedig egyáltalán nem vették fel őket. A nők teljes egyenjogúsága a Szovjetunióban ezt az állapotot gyökeresen megváltoztatta. Különleges követeléseket támaszt az uj értelmiséggel szemben a Szovjetunió tervgazdasága is, amely komoly készültségü szakembereket kíván. Az állami közgazdasági tervek nem felületes prognózisok, hanem irányt- szabó utasítások, amelyek a gazdasági fejlődés menetének irányát egy adott időpontra az egész országban megszabják. A tervgazdaság eredményeivel párhuzamosan növekszik a magasabb képzettségű munkások száma is. így a harmadik ötéves terv idején a főiskolai képzettségű szakemberek száma 72 százalékkal emelkedett. Ezek persze hatalmasan tágították a szovjetértelmiség kereteit. De tévedés volna azt hinni, hogy a szovjetértelmiséget csak az iskolákban képezik ki. Köztudomású, hogy a szovjet-oktatásügynek régi követelése az, hogy a termelési munkát egyesíteni kell a tanítással. Ez a kivánalom a legteljesebb mértékben megvalósul a hires Sztáchánov- mozgalom programjában, melyről ma már mindenki tudja, hogy az nem a “kényszermunka megszervezése’’, ahogy némelyek állittották, hanem ellenkezőleg, a gép teljes kihasználása a munkaütem fokozásával és a munka-folyamatok pontos ösz- szehangolásával kapcsolatban. A munka vezetése és irányítása az első nagy társadalmi feladata a szovjetintelligenciának. A második, hasonlóan nagyjelentőségű működési területe az államigazgatás. Annak, hogy az egész nép tudatosan és aktivan részt vegyen államának igazgatásában, alapvető feltétele a hagyományos bürokratizmus teljes kiirtása. Megszűnik a hivatalnokok zárt kasztjának uralma, a tőle teljesen idegen nép fölött és ezzel természetesen megjavul a szovjet állami és közigazgatási apparátusának egésze. így alakítja ki a Szovjetunió a maga uj intelligenciáját a jövő parancsnokait az uj társadalom építésénél. A “nyersanyag”, amit e feladat céljaira kapott, a szovjetfiatalság éppenséggel nem rosz- szabb, mint másutt, sőt a kultúra minden terén, annyi friss, fiatal tehetséggel találkozunk itt, mint sehol a világon. Ez a fiatalság az elsők között van a filmgyártás terén, éppúgy mint a levegő meghódításáért folyó nemzetközi versenyben. A vezető zenészek nemzetközi versenyén a szóvjetmüvészek a legnagyobb eredményeket érték el. A szovjetépitkezés büszkesége: a moszkvai földalatti vasút építésének és üzembentartásá- nak nagy feladata nagyrészt a szovjetfijuság vállain nyugszik. E kulturális fejlődés, a szovjetértelmiségnek e kialakulása során nagy lépésekkel haladt előre minden demokráciának és elsősorban minden szociális demokráciának legfőbb programja: a fizikai és szellemi munka közötti különbség fokozatos megszüntetése. Kitűnt, hogy ez az ellentét csak úgy szüntethető meg, ha a munkásság technikai kultúrájának színvonalát sikerül felemelni a mérnök technikai munkájának színvonalára. Ez pedig a szovjetviszonyok között teljes mércékben megvalósítható, mert itt a fiatal munkásnemzedéknek minden módja megvan arra, hogy megszerezze a szükséges tecnikai szakképzettséget. De persze nemcsak erről van szó. A szovjetnevelésnek nemcsak az a célja, hogy szakembereket képezzen, hanem hogy az ember mindenirányu fejlődéséről, kiváltképpen pedig politikai fejlődéséről is gondoskodjék. Nemcsak szaktudást kívánnak a szovjetértelmiség képviselőitől, hanem politikai és társadalmi tevékenységet is. Az ilyen értelemben kialakult szovjetintelligencia a második világháború előtt a lakosság 13- 15 százalékát tette ki s ennek a rétegnek 90 százaléka munkások és parasztok leszármazottja. A háború megtanította a
